Új Néplap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-24 / 172. szám

• • •• 2012. JULIUS 24., KEDD • • SZOLGALTATAS - TŰKOR Ötödikes és már sakktehetség kiválóság Kecskemétről Világbajnokságra várják, ám kijutása még kérdéses _____________ 11 Az egykori technikára is emlékeztek a szakkörben A kecskeméti Marosi Levente Otniel egy négygyermekes csa­lád büszkesége, jószerével ha­marabb tanult meg sakkozni, mint olvasni. Már többszörös magyar bajnok, ősszel világ- versenyre utazhat. Marosi Levente tehetsége és szorgalma révén kemény ellenfél a sakkpartikban Popovics Zsuzsanna Levente alig múlt hatéves, amikor édesanyja elmagya­rázta neki, mire való a sakk­tábla, amin kicsi kora óta szívesen tologatta a figurá­kat.- A gyerek agya szinte rög­tön ráállt a szabályokra, alig két hónapja tudott sakkozni, amikor mindenkit megvert egy | városi sakktáborban - meséli 1 Marosi Tímea, Levente édes- | anyja. |- Már ott kiderült, hogy őri- s ási tehetség. így történt, hogy elsősként már edzésekre járt. Hétévesen kezdett el verse­nyezni, idén már nemzetközi felnőttversenyen is nyert par­tikat. Kecskeméten nincs is ellenfele, a főtéri sakktáblák­nál játszó felnőttek nem is ját­szanak vele, mert tudják, hogy úgyis kikapnának. Levente ősszel lesz 12 éves, annyi idejét elveszi a sakk, hogy magántanulóként végzi az általános iskolát. Úgy lát­szik, megéri az áldozatot, mivel korosztályában már minden le­hetséges kategóriában magyar bajnok. Heti két alkalommal utazik a fővárosba, ahol Györ­kös Lajos nemzetközi mester, a sakkszövetség magyarországi főbírója edzi. Havi egy hetet edzőtáborban tölt, tanulója a Maróczy Géza Központi Sakk­iskolának, amely vele együtt 14 fiatal sakkozó tehetséggondo­zását végzi szerte az országból. Ott Pintér József sakknagy­mester, többszörös olimpikon, a magyar férfi-sakkválogatott kapitánya foglalkozik a kecske­méti fiúval. Amilyen öröm a szülőknek és a családnak Levente ígéretes tehetsége, akkora teher is az anyagiak tekintetében.- Nem gondoltuk volna, hogy a sakk ennyire drága sport, hi­szen a magánedzésektől kezd­ve a versenyköltségekig min­dent a szülőknek kell állniuk - mondja az anyuka.- A versenyek 7-10 napo­sak, gyakran az edző nem, hanem mi kísérjük fiúnkat, fizetve az odajutást, szállást, nevezési díjat. Nehéz ezt ki­mondani, de mindezt a három lánygyermekünk igényei bán­ják. A legidősebb most lesz húszéves, nyáron is dolgozik, gyűjti az egyetemi tandíjat. A középső jövőre érettségizik, az sem kevés költség, a legki­sebb, 10 éves kislányunk pe­dig végképp kimarad minden jóból. Levente pályafutása június­ban újabb mérföldkőhöz érke­zett. A balatonlellei országos sakkbajnokság első fordulójá­ban hetvenkét induló közül lett korosztályában az első, majd a döntőt is megnyerte. Akkorra fölénnyel, hogy ha kihagyja az utolsó partit, akkor is fél pont­tal veri a mezőnyt. Ez a győzelem kvalifikáci­ót ért a Szlovéniában tartandó Gyermek és Ifjúsági Sakkvilág­bajnokságra. Az országos bajnokot ősszel várják Mariborba, szülei azt mondják, Levente nagyon so­kat dolgozott ezért a sikerért. Gond azonban, hogy a Nemzet­közi Sakkszövetség egyedül az ő szállodai tartózkodását állja, viszont az útiköltséget és neve­zési díjat nem. A fiú ráadásul tejérzékeny, ezért a családból valakinek kí­sérnie kell, és persze az edzőjé­re is szüksége van. Mindez alsó hangon is félmillió forintba ke­rül, amit önerőből a család nem képes biztosítani. A hallgatag, szerény kissrá­cot a pénz érdekli a legkevésbé. Ő kizárólag a sakkra koncent­rál, gondolatban már a szlovén világbajnokságon jár, ahol sze­retne bekerülni az első tizenöt sportoló közé. Korosztályában egyébként azzal is kiemelkedik a többiek közül, hogy kiválóan műveli a fejben sakkozást. Erre bizonyság, hogy Korpics Zsolttal, a Magyar Sakkszövet­ség főtitkárával például már játszott döntetlent tábla nélkül, fejben. RÉGI IDŐK EMLÉKEZETE Volt egy- szer egy fotószakkör Jászjákó- halmán negyven évvel ezelőtt. Ma már, akik digitális fényké­pezőgéppel azonnal látják az eredményt, elképzelni sem tud­ják, hogy milyen volt a fototech­nika évtizedekkel ezelőtt. Például az 1970-es évek ele­jén, amikor kezdett elterjedni a színes fényképezés, és a művelődési ház laborjában kísérleteztek a szakkörösök a színszűrőkkel. Erre is vissza­emlékeztek a napokban a haj­dani szakköri tagok, akik úgy szétszóródtak az országban, hogy mindenki máshonnét érkezett haza a fotószakköri találkozóra. Csak Fodor István Ferenc - aki közölte lapunkkal ezt az eseményt - akkori műve­lődési ház igazgató képviselte Jászjákóhalmát, de jöttek Jászapátiról, Hevesről, Buda­pestről, Szolnokról, Nagyká- táról is. Jó egészségben ott volt a 87 éves Bognár György Jászkisérről, a hajdani apáti Bognár fotósdinasztia sarja, aki vezette a kört. A mai technikával már a ta­lálkozó közben telefonkapcso­latba lehetett lépni a Somogy megyei Nagyberkivel, az abaúji Bódvarákóval, vagy a veszpré­mi Sümeggel, és ezzel mintha a távolabbra szakadt érintettek is jelen lettek volna, és így üdvö­zölhették az otthoniakat. ■ ■ IIÁUIIMHUM Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Caritas Gyógyszertár (Tószegi út 10.) az ügyeletes. Vízállás a kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafüred­nél 557 centiméter, duzzasz­tott, Kisköre-felsőnél 744 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 24 Celsius-fok. Kis- köre-alsónál -240 centimé­ter, apadó, Szolnoknál -203 centiméter, apadó, a víz 24 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 98 centiméter, változatlan, a Hármas-Körös Kunszentmártonnál -99 cen­timéter, áradó. Traffipax a megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 4-es, 3216-os, 34-es, 46-os utak egyes szakaszain, Szolnok, Jászberény, Tiszaszőlős, Tiszafüred belterületén, Mezőtúr külterületén, vala­mint Kisújszállás kül- és bel­területén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon köz­lekedőknek. A traffipaxos ellenőrző autók elhelyezke­désének megváltoztatási jo­gát a rendőrség fenntartja. ■ „Sajátságos dolog, hogy az utánzókat éppen az utánozhatatlan egyéniségek vonzzák legjobban.” (Babits Mihály) PROGRAMAJÁNLÓ MOZI MAI MŰSOR: Szolnok, Cinema City: A csodálatos pókember (12) 3D 12.00, 14.45,16.15,20.15. Hófehér és a va­dász (12) 10.00,15.00. Jégkorszak 4.- Vándorló kontinens (6) 3D 10.00, 12.00,14.00,16.00,18.00,20.00. Madagaszkár 3. (6) 3D 10.30,12.30, 14.30,16.30,18.30. Prometheus (16) 3D 12.30,19.45. StreetDance 2. (12) 3D 20.30. Várandósok - Az a bizonyos kilenc hónap (16) 17.30. TISZAPART MOZI: A terem: Viszlát első szerelem (12) 18.00, A fekete ruhás nő (16) 20.00. B terem: Szerelem nélkül soha (16) 18.15, Hófehér és a vadász (12) 20.15. E terem: Nathalie második élete (12) 18.00, Torrente 4. (16) 20.00. PROGRAM Jászárokszállás. A Népi Díszítő Műhely tagjai minden szerdán 13 órától 16 óráig tartják foglalkozásaikat a Petőfi Művelő­dési Házban, ahol családias hangulatban készülnek a jászsági és más tájegységek kézimunkái. KISGYEREKESEKNEK Zagyvarékas. Baba-mama klubba várják keddenként 10-től 11 óráig a Móricz Zsig- mond Művelődési Ház és Könyvtárban a kicsiket és kísérőiket. Az ingyenes foglal­kozásokon fejlesztőpedagógusok segítsé­gével tanulhatnak a kicsik mondókákat és énekeket, ahol Sülyi Károly és felesége, Ági foglalkozik szakszerűen a gyermekekkel. KIÁLLÍTÁS Tiszapüspöki. A Természeti értékeink című kiállítást a Helytörténeti Gyűjteményben megtekinthetik szeptember 30-áig. Látha­tók: ifj. Magyar András, Molnár Dániel és Polgár Márta fotói, a Magyar Mezőgazda- sági Múzeum gyűjteményének darabjai is. Tiszafüred. A Háziipari Szövetkezet fonott termékeiből rendezett kiállítást október 13-áig kereshetik fel a látogatók vasárnap és hétfő kivételével naponta 9 és 12, illet­ve 13 és 17 óra között. Szolnok. Andrási Mihály fafaragó, népi iparművész Fából faragott álmok... című kiállítását a Damjanich János Múzeum idő­szaki kiállítótermében tekinthetik meg az érdeklődők július végéig, hétfő kivételével naponta 9-17 óráig. Az elmúlt tíz év című jubileumi kiállítássorozat a Szolnoki Mű- vésztelep-Kert Galériájában július 30-áig tekinthető meg, keddtől-vasárnapig 10 és 16 óra között. TALÁLKOZÓ Tiszaföldvár. Augusztus 18-19-én tartják a Földváriak találkozóját. Az első napon kó­rushangverseny, öregfiúk kézilabda mécs­esé, Földváriak olimpiája, képzőművészeti kiállítás megnyitója és éjszakai strandparty a program. Másnap a paprikás ételek főző­versenyét rendezik, de lesz még színpadi bemutató, motoros túra, kaszkadőrshow, este pedig a Bon-Bon együttes lép fel. ABÁDSZALÓKI NYÁR Abádszalók. Az Olimpia nyitóünnepségét kivetítőn nézhetik végig a Tisza-tó Stran­don 27-én. Este kilenc órától a Fesztivál­színpadon a Fantom Együttes zenél. Az est sztárvendége Muri Enikő lesz. A hét végén 28-29-én rendezik a Mérten János Nagypályás Labdarúgó Emléktornát, illetve a Kelet-kör Strand Röplabda Bajnokság V. fordulóját is. Szombaton, 28-án ökör­sütés várja az érdeklődőket a Tisza-tó Strandon, illetve aznap délután öt órától választják meg a XXIII. Tisza-tó Szépe Szépségverseny Alpok Adria Jász-Nagy- kun-Szolnok Megye Szépét is. A házigazda Hevesi Tamás lesz. Este kilenc órától pedig a Hooligans ad koncertet a Fesztiválszín­padon. AZ ÚJ NÉPLAPBAN SZEREPLŐ PROGRAMOK, MŰSOROK, ÜGYE­LETEK ADATAIBAN IDŐKÖZBEN TÖRTÉNT ESETLEGES VÁLTOZÁSO­KÉRT SEM ANYAGI, SEM JOGI FE­LELŐSSÉGET NEM VÁLLALUNK. TOVÁBBI PROGRAMOK a szouon.hu hírportálon OLVASHATÓK. Tri lece (délszláv sütemény) HOZZÁVALÓK: 6 tojás, 30 dkg cukor, 3 csomag vaníliás cu­kor, 1 csomag sütőpor, 40 dkg liszt, 5 dl főzőtejszín, 1,5 liter tej, 30 dkg tejpor, kara­mellöntet. ELKÉSZÍTÉS Első lépésként a tojásokat szétválasztjuk. A tojásfehérjét és a cukrot kemény habbá verjük, majd alacsonyabb fo­kozaton továbbkeverve hozzá­adjuk a tojássárgákat. Ezután fokozatosan hozzáadjuk a sü­tőporos lisztet. Az elkészült tészta a szokványos piskóta­tésztánál sokkal sűrűbb, tö­ményebb állagú kell legyen. A tésztát sütőpapírral bélelt tep­sibe öntjük, eloszlatjuk egyenletesen, majd tűpróbáig előmelegített sütőben megsüt­jük (220 fokon, körülbelül fél óra). Következő lépésként a te­jet, a tejport, valamint a tej­színt simára keverjük, ízlés szerint vaníliás cukorral eny­hén ízesítjük. Sütés után a tel­jesen kihűlt piskótát egy nála nagyobb tepsibe tesszük és megfordítjuk. A tejes öntetet merőkanállal rámerjük foko­zatosan, hogy a piskóta bei­gya mindenhol, egészen ad­dig, amíg az edényben meg nem áll a piskóta körül pár centi mélységben. Utolsó lé­pésként a karamellöntetet rá­kenjük a tetejére, hűtve, koc­kákra vágva tálaljuk. Fiatal felnőttet keres a megyei rendőrség A szolnoki rendőrkapitányság eltűnés miatt keres egy fiatal felnőttet. Kökény Norbert, Tisza­földvár, Bányai K. út 10. szám alatti gyermekotthon la­kója 2012. 05. 04- én engedély nélkül eltávozott gondozá­si helyéről, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Személyleírása: körülbelül 175 cm magas, vé­kony testalkatú, kreol bőrű, arca keskeny, szeme barna, szemöldöke vastag, haja feke­te (borotvált). Különös ismer­tetőjele: időnként kényszeres nevetése van, a vele beszélő személynek nem néz a sze­mébe, továbbá szemöldöke csíkban borotvált. Al­karja tetovált. Eltűné­sekor viselt ruházata: sötétkék szabadidő­alsó, fekete-fehér ka­pucnis pulóver, fekete cipő. A rendőrség ké­ri, aki a személyleírás r-ós a fotó alapján fel­ismeri a gyermeket, illetve tud tartózkodási helyé­ről, értesítse a Szolnoki Rend­őrkapitányságot az 56/501- 600/18-94-es melléken, vagy az ingyenesen hívható 107-es számon, de bármely rendőr­nél, illetve rendőri szervnél tehet bejelentést. SZOLNOK TV__________ 6.00 Aktuális; 6.20 Téma volt idén...; 6.30 Szol- nok-sport; 7.00 Aktuális; 7.20 Téma volt idén... ; 7.30 Kultúrkorzó; 8.00 Aktuális; 8.20 Téma volt idén...; 8.30 Eurochallange Final Four; 10.00 Aktuá­lis; 10.20 Téma volt idén...; 10.30 Elixir; 11.00 Aktu­ális; 11.20 Téma volt idén...; 11.30 Liturgia; 12.00 Aktuális; 12.20 Téma volt idén... ; 12.30 Fórum; 13.00 Mérleg; 13.30 Sajtóasztal; 14.00 Aktuális; 14.20 Téma volt idén...; 14.30 Örökségünk; 15.00 Képújság; 16.00 Termál-Kincskereső; 16.30 Baba­napló; 17.00 HTV-Viva Natura; 17.30 Étkek és Em­lékek; 18.00 Aranyidő; 18.30 Kultúrkorzó; 19.00 Ak­tuális; 19.20 Téma volt idén...; 19.30 Testőr; 20.00 Aktuális; 20.20 Téma volt idén...; 20.35 HTV-Hírhá- ló; 21.00 HTV-Édes otthon 3. rész-magyar vígjáték­sorozat; 21.30 HTV-Édes otthon 4. rész-magyar víg­játéksorozat; 22.00 HTV-Légikatasztrófák-amerikai dokumentumfilm; 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu 90.4 RÁDIÓ 1 0.00-6.00 Csak igazi mai sláger; 06.00-10.00 Ku- kori - Harsányi Leventével, Hudák Anitával és Hepi Endrével; 10.00-11.00 Rádió 1 TOP 10 ; 11.00- 12.00 Csak igazi mai sláger;. 12.00-14.00 Déli élő kívánságműsor; 14.00-16.00 Csak igazi mai sláger; 16.00-17.00 Cooky Live Mix; 17.00-20.00 Cooky show; 20.00-21.00 Disco*s Hit TOP 40 Bárány At­tilával; 21.00-24.00 Disco*s Hit - Bárány Attila és Hamvai PG. www.radiol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk; 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, idő­járás, sport és zene; 9.00 Koktél: női fortély, prakti­kák, programok és az Ön kedvencei; 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok; 17.00 Kívánságműsor; 19.00 Aktív Chart show - angol, francia, német, amerikai listák kedvencei; 20.00-24.00 Party cafe - klubkedvencek és a leg­jobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 108.4 6.00 Reggeli Jiuce benne; zene, szórakozás, hírek, programajánló, időjárásjelentés, gazdasági hírek, lapszemle, beszélgetés, műsorajánló, magazinmű­sor, zene; 11.00 Amade20; 13.00 Amadeus Délután; 18.00 „Tempómat” autós magazin; 20.00 „Ritmus­bazár”; 21.00 „GOÓL" ismétlés; 23.00-6.00-ig non­stop zene. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom