Új Néplap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
2012-07-24 / 172. szám
7 2012. JÚLIUS 24., KEDD ELETMOD CSALAD & NEVELES • AUTÓ & MOTOR • LAKÁSKULTÚRA / UTAZÁS • EGÉSZSÉG • MINDMEGETTE • INTERJÚ, RIPORT Lángra lobbant a Volvo V40-es menetpróba Nem csak az utasokra, a gyalogosokra is vigyáz a stílusegyesítő autó Egy kis kanyargástól sem jön zavarba a V40-es, melyhez többek között adaptív tempómat, táblafelismerő rendszer és holttérfigyelő is rendelhető A C30-as előreláthatólag még az év végéig kapható, az S40/V50-es duóból pedig már csak a szalonokban találni egy-két bemutatóautót. Éppen ezért nem meglepő, hogy a V40-es az előbbi modellek meghatározó stíluselemeit egyesíti, a tálalás mégis egyedi és igazán gusztusos. Molnár József Elöl öröm belehuppanni a kényelmes ülésekbe, a kobaknak is jut hely bőven, és székében is jól elférni. A második sorban azonban már az átlagos termetű felnőttek is gondban lehetnek. Az egyik zavaró tényező a túl mélyre helyezett első sor, ugyanis csak nehezen szuszakolható be alájuk a lábfej. A másik gond az ereszkedő tetővonal, amin csak ront az amúgy látványos, de helyrabló panorámakupola - 175 cm-es magassággal bizony már lejjebb kell csúszni az ülésen, mert a fejünk eléri a plafont. A középső férőhely amolyan szükségülés, a keskeny és magasított ülőlap kényelmetlen, közelebb vagyunk a mennyezethez, a merer szárú övcsatok pedig bökik a hátsónkat. A 335 literes csomagtartó éppen csak megüti a kategória átlagát, praktikumát rögzítőhorgok, raktér alatti tároló, rugalmas háló és sínes fixálórendszer növelheti. Tolatásnál nem érdemes forgolódni, átlósan hátra ugyanis szinte semmit sem látni az extrémen vaskos C oszlopoktól. Nem véletlen, hogy tolatóradar és kamera mellé a Volvo még tolatássegítő funkciót is kínál. Utóbbi nehezen belátható helyről történő tolatáskor az oldalról érkező járművekre figyelmezteti a sofőrt. A bőséges szérialistához City Safety koccanásgátló is dukál, mely már nem 30, hanem 50 km/ óráig lép működésbe, megakadályozva a ráfutást, vagy éppen jelentősen csökkentve a sérülést. Természetesen sávelhagyásra és elalvásra figyelmeztető rendszerrel, holttérfigyelővel és táblafelismerővel is kiegészíthető a tucatnyi légzsák arzenálja, mely többek között vezetőoldali térdlufit és gyalogoslégzsákot is tartalmaz. A dízelkínálat a D2-es spór- változattal (6490000 Ft) indul. Az 1,6-os blokk nem erőművész, a hétköznapi kihívásokat gond nélkül legyűri, de hegyi A V40-ES biztonsági repertoárjában ütközésveszélyre figyelmeztető rendszer is található, mely nemcsak a járműveket, hanem a gyalogosokat (80 cm-es magasságtól) is pásztázza. Ha a rendszer úgy ítéli meg, hogy a járókelő ki fog lépni a V40-es elé, akkor hang- és fényjelzéssel figyelmezteti kaptatókon már néha kifogy a szuflából. A 115 lóerős D2-es alacsony fordulaton kissé vérszegény, 2000 alatt elég bágyadt, cserébe viszont kevéssel is beéri, hangja nem tolakodó, a hozzá kapcsolt hatfokozatú váltó pedig pontosan megvezetett. A kormányzás rásegítésének mértéke állítható, a sportosan feszes, de a rugózást nem nélkülöző, jól hangolt futóművel élvezetesen lehet terelgetni a Volvót. a sofőrt. Amennyiben erre nincs reakció, és az ütközés valószínűleg bekövetkezik, akkor a fékrendszer teljes fékerővel működésbe lép. Ameny- nyiben mégis megtörténik a baleset, akkor a felemelkedő motorháztető és az alóla kirobbanó légzsák tompítja a becsapódás erejét. A D3-as blokk 150 (7100000 Ft), míg az általunk is vallatóra fogott D4-es (7990000 Ft) már 177 lóerős. A 2,0 Uteres, öthengeres aggregát hangja lelkesítő, a diktálható dinamika több mint meggyőző. A 400 Nm-es nyomatékú D4-es bivalyként tör előre, az emelkedőket meg sem érzi, a hatfokozatú Geartronic váltóval (610000 Ft) pedig kényelmes párost alkot. A hatgangos automata gyorsan és finoman végzi a dolgát, kézzel is váltogathatunk, de ez a kulturált működés miatt nem indokolt. A benzinpártiak se keseregjenek, a Ford kínálatából már ismerős 1,6-os Eco- Boost motorok a V40-eshez is elérhetők. A 150 lovas változat T3-as, míg a 180-as kivitel T4-es (6630000 Ft) névre hallgat. Az erősebbet szintén automatikus, viszont nem hagyományos, Tiptronic rendszerű, hanem dupla tengelykapcsolós Powers- hift váltóval próbáltuk ki. Ideiglenes túltöltéssel 240-ről 270 Nm-re ugrik a T4-es nyomatéka, nincs ellenére, ha jól megdolgoztatjuk, lelkesen pörög fel, sportos a viselkedése, ahogy a váltó karaktere is. Pikk-pakk dobálja a fokozatokat, de az előzetes adatok szerint mégis rontja a menetdinamikát - az ál- lórajtos 100-as futam 7,7 másodperc helyett 8,5-re nő. Az öthengeres T5-ÖS csúcsmodell érkezése későbbre tehető, ezzel váUk teljessé a dinamikus fazonú V40-es kínálata. A Volvo kompaktja nemcsak tetszetős külseje, ízléses belseje és jó vezethetősége, hanem partiképes ára miatt is figyelmet érdemel. A prémiummezőnyben a hatmillió alatti indulóár és a 150 lóerő (T3) kombinációja nyerő ajánlatnak számít! Életmentő gyalogosvédelmi megoldások ■ Turbós, négyvagy öthengeres aggregátok. Pofás és praktikus a limuzin Citroen a citroén C-Élysée az alsó-középkategóriás sze- dánok ellen indul harcba. Az újdonságnak nincs szégyenkeznivalója a méretek alapján, hosszúsága 4,43, tengelytávolsága 2,65 méter, míg csomagtere 506 Uteres. Az év végén háromféle motorral dobják piacra a járművet: a belépőmotor a 72 lóerős, 1,2-es benzines, de vonzóbb lehet a 115 lovas, 1,6-os benzines, vagy az 1,6 HDi 90 lóerővel. Veterán Pannóniával a londoni olimpiára! egy 47 éves oldalkocsis Pannóniával indult a londoni olimpiai játékokra a Közlekedési Múzeumtól a Pannónia-expedíció, hogy tagjai a magyar sportolóknak szurkoljanak. Az expedíció korábban sikeresen teljesítette küldetését a 2004-es és a 2008-as olimpiára is. A mostani túra útvonala Észak-Afrikán keresztül 17 ország érintésével vezet a brit fővárosba. Terepre szánt VW Amarok-átalakítás A delta tuning cég a 4x4-es autók terepképességeit növeli. A VW Amarokra most 11x23 colos Elements4-es felniket szereltek 305/40 R23-as Continental Cross Contact gumikkal. Hogy jól elférjenek a tappancsok, új rugókkal 80 mm-rel megemelték a hasmagasságot. Kamionos navigáció: Becker Transit 50 TESZT Elsősorban személy- és teherfuvarozóknak készült az új készülék A légkondicionálót is kell fertőtleníteni A becker a már jól ismert és közkedvelt iGO My way szoftvermotorra épül, 44 ország térképét tartalmazza, útvonal- tervezéskor pedig 29 országban a kamionos és a lakóautós paramétereket is figyelembe veszi. A készülék legnagyobb előnye, hogy a járműbeálUtá- sokban teljesen az adott kamionra vagy buszra szabható a rendszer. Kiválasztható például a pótkocsik száma, a méret- és súlyparaméterek, valamint a rakomány (gyúlékony, mérgező gáz stb.) jellege. A bevitt adatok alapján kifejezetten gyorsan számítja ki a Becker az ideális útvonalat, figyelve például a magasságkorlátozásokra és a behajtási tilalmakra. A háromdimenziós grafika igényes, a sávinformáció az esetek többségében egyértelmű, a domborzati viszonyokról és a nevezetesebb épületekről is élethű képet kapunk. A nagyméretű, 5 colos érintőképernyőn jókora parancsgombok kaptak helyet, a menüből való visszalépést a készülékház sarkában lévő piros gomb teszi egyszerűvé. A kb. 85 ezret kóstáló Transit 50-es további fórja, hogy Blue- tooth-kapcsolat révén telefonki- hangosítóként is használható, és választható gyalogos, kerékpáros, motoros és személyautós üzemmód is. ■ M. J. Élethű a domborzat, a magasságkorlátozásra is felhívja a figyelmet A SZELLŐZŐRENDSZERBEN lecsapódó pára a pollenszűrő ellenére bejutó kosszal elegyedve kedvező közeget teremt a baktériumok, gombák megtelepedésére. Ez allergiás reakciót vagy bakteriális megbetegedést is okozhat. Ezért gyakori autóhasználat mellett érdemes félévente fertőtleníteni a szellőző- rendszert. Már léteznek köny- nyen kezelhető mobil eszközök is, melyek hatása felülmúlja a spray kiszerelésűekét. A mobil eszközt a speciálisan erre a célra gyártott illatosított fertőtlenítőszerrel kell megtölteni. A készüléket a kocsi méretétől függően adott ideig, átlagosan 5-25 percig kell működtetni akár a kocsi szivargyújtójához csatlakoztatott áramátalakítóval. Az alkalmazáshoz a motort járatni kell, a légkondicionálót a maximális fokozatra állítani, a szellőzőrendszert belső keringetésre kapcsolni, az ajtókat becsukni. A készüléket a legjobb az anyósülés elé helyezni, csövét az alsó befúvóhoz irányítani, így a hatóanyag rögtön eljut a hőcserélőkhöz. Amikor kész a munka, az utasteret ki kell szellőztetni. ■ D. M. ■ Allergiás reakciót válthat ki a koszos klimn.1 A I 4 i I 1