Új Néplap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-13 / 163. szám

4 HALAS NAPOK - TISZAFÜRED 2012. JÚLIUS 13., PÉNTEK Csábító Halas-napi kínálat programsorozat A Tisza-tó fővárosában 1978 óta rendezik meg A nagy érdeklődésnek és . a támogatók aktivitásának köszönhetően immáron négy napon keresztül, július 12-15. között várja látogatóit a Tisza-tó fővárosa a hagyo­mányos Halas Napok rendez­vénysorozattal. Munkatársunktól A tiszafüredi Halas Napok tör­ténete az 1970-es évekre nyú­lik vissza. Akkoriban fogtak össze először a helybéli vállala­tok egy olyan rendezvény meg­honosítása érdekében, amely­nek a fürediek szórakoztatásán túl már akkor is voltak turisz­tikai céljai. A mára már igazán nagyszabásúra duzzadt nyári programsorozat a hagyomá­nyos momentumok mellett év­ről évre számtalan újdonsággal is gazdagodik. Mindezt megtapasztalhatják mindazok, akik a hét végén el­látogatnak a Tisza-tó fővárosá­ba, és részt vesznek a sokszínű, minden korosztály számára él­vezetes szórakozást kínáló ren­dezvényen. A„nulladik napon” délután öt órától kezdődnek az előadá­sok a Halas téren. Ezen a nyár közepi hosszú hét végén buliz­hatunk a Bikinivel, az Eddával és az X-Faktor üdvöskéivel, Ke­resztes Ildikóval, Kocsis Tibivel és Király L. Norbival. Továbbá nem maradhat el a helyi és tér­ségi előadók, civil szervezetek hagyományos felvonulása sem. A látványos kavalkád a város- központból indul, és egészen a Tisza-partig halad a menet, melyben a hagyományokhoz híven, többek között mazsoret- tek, gólyalábasok, néptáncosok szórakoztatják az út mentén nézelődő, vélhetően több ezres tömeget. Ezen kívül lesz termé­szetesen többek között horgász­ás főzőverseny, strandröplab­da-bajnokság, harcművészetek bemutatója, vízi torna, illet­ve kézműves foglalkozások a gyermekek számára. Idén tartják a Halas Napokon a III. Tiszafüredi Halas Konfe­renciát is, melyre kiemelkedő volt a tudomány szférájában elhelyezkedők érdeklődése. A konferenciának a Tisza Bal­neum Hotel ad otthont július 13-án, pénteken. A programok egész ideje alatt és a teljes sze­zonban várja vendégeit Tisza­füred ingyenes szabad strand­jával, szervezett vízi túrákkal, különleges halételekkel és jó hangulatú, izgalmas műsorok­kal. Minden héten különféle hagyományőrző, zenés-táncos, illetve sportrendezvények szó­rakoztatják az érdeklődőket. Aki pedig aktívabb kikapcso­lódásra vágyik az esti koncer­tek előtt, pattanjon kerékpárra, hiszen a Tisza-tó körül egy 70 km-es túraútvonal áll a bicikli­sek rendelkezésére, csodálatos táji környezettel ötvözve. De ha még ez sem elég, látogasson el a kizárólag vízi úton megkö­zelíthető KalandSzigetre, ahol számtalan erdei játékot próbál­hatnak ki a természetkedve­lő adrenalinfüggők. A rengeteg programlehető­ség mellett ugyanis nem sza­bad megfeledkezni a város leg­főbb vonzerejéről, a természeti értékekről. Ahogy kilépünk a nagyvárosok rengetegéből, az Észak-Alföld kapujában egy valóságos csoda tárul elénk, ami nem csak a hatalmas, vé­geláthatatlan, sejtelmes Horto­bágyiról áll, hanem igazi kincs ■ A rengeteg programlehetőség mellett a természeti értékek is vonzóak a vendégeknek. várja a természetbúvárokat és az aktív pihenésre vágyókat. A füredi Holt-Tisza, az örvényi morotva, az élő Tisza és az ösz- szekötő csatornák varázslatos világa igazi vízi paradicsommá teszi a Tisza-tavi régió idegen- forgalmi központját. Az idei szezonban is közel hatszáz mé­teres partszakaszon fövenyes, füvesített, árnyas, tiszta vizű szabad strand várja a zavarta­lan tóparti nyaralásra vágyó vendégeket, komfortos öltö­zőkkel, büfékkel, éttermekkel. A parton vízi sporteszközöket, csónakot, vízibiciklit, kerék­párt kölcsönözhetnek, akik nem csupán napozással és für­dőzéssel szeretnék tölteni az időt. A strandolás a környéken egyedülálló módon ingyenes, fizetni csupán a parkolásért kell, ennek fejében azonban a vendégek biztonságban tud­hatják járművüket az őrzött, napfénytől védett helyen kiala­kított, víz közeli parkolóban. A szabad strandról, mint bázisról kiindulva, azután számtalan ökoturisztikai látványosság kí­nálja magát vízen és szárazföl­dön egyaránt. Tiszafüred természetesen a horgászok paradicsoma is. A holtágon a finomabb, úszós technikával is hódolhatnak szenvedélyüknek a pecások, míg az elő Tiszára nagyobb „fegyverrel" felszerelkezve ér­demes menni a jó fogás remé­nyében. Könnyen akaszthat­nak itt dévérkeszeget, kárászt, pontyot, süllőt, de az igazán kitartók horgára akár harcsa is akadhat. Csukafogás biz­tos reményében kereshetik fel a horgászok a holtágakat, mo- rotvákat, bár inkább a késő őszi időszakban. A horgászokat ráadásul jól felszerelt, egye­di szolgáltatást nyújtó kikötők várják az év minden szaká­ban. A tiszai világ felfedezé­sének akár kajakkal, kenuval, motorcsónakkal is érdemes nekivágni. A szervezett tú­rák úgyszintén várják az ide látogatókat, s a túravezetők különleges figyelmet fordíta­nak a gyermekek környezet­tudatosságra való nevelésére, éppen ezért jelentős hangsúlyt kap a környezetvédelem a tú­rák során. Itt megemlítendő a Tisza-tavi kódex, amit tanácsos minden kirándulónak áttekin­teni. De ezzel még mindig nem merítettük ki a lehetőségek tár­házát, hiszen a Tisza-tó főváro­sában egyre élénkülő horgász-, vadász- és lovas turizmust még meg sem említettük. A kézmű­ves műhelyek és foglalkozások ugyancsak különleges progra­mokat kínálnak, mint ahogy a kiállítások, cukrászdák, étter­mek vagy akár horgászhelyek is szezonban és szezonon kívül egyaránt csábítanak. Mindenképpen érdemes te­hát ellátogatni Tiszafüredre ezen a hét végén, és a nyár to­vábbi részében egyaránt, hi­szen a lehetőségek színes ka- valkádja várja a Tisza-tó fővá­rosába érkező vendégeket. Az oldal az önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jött létre. A költségeket az önkor­mányzatfizeti. Az íjászverseny különleges színfoltja a rendezvénysorozatnak A Halas Napok nyitó felvonulásán mazsorettek is szórakoztatják a nézőket Felvonulás, bemutatók, koncertek a Halas téren JÚLIUS 13., PÉNTEK ío.oo in. Tiszafüredi Halas Fó­rum Tisza Balneum Hotel 18.00 invitáló felvonulás Ti­szafüreden (lovasok, ma­zsorettek, motorosok, if­júságifúvószenekar, íjá­szok, ezenkívül számos zenés-táncos fellépő és előadási Indul: városköz­pont - Érkezik: Halas tér) 18.00 history együttes fellépése Halas tér - Nagyszínpad 19.00 A 2012. évi Halas Napo­kat megnyitja Pintér Eri­ka polgármester, Halas tér - Nagyszínpad 19.15 amatőr művésze ti cso­portok fellépése, Halas tér - Nagyszínpad 20.00 KYOKUSiN karate bemuta­tó, Halas tér - Nagyszín­pad 21.00 BIKINI ÉLŐ KONCERT, Halas-tér - Nagyszínpad 23.30 papa Blues Band-koncert Halas tér - Nagyszínpad 00.30-04.00 Halasbál a Match- boys együttessel, Ha­las-tér - Nagyszínpad JÚLIUS 14., SZOMBAT 7.00 HORGÁSZVERSENY Kikötő- Horgászcentrum, Kikötő 7.00 halételek főzőversenye Halas tér 9.00 strandröplabda-baj­nokság, szabad strand 12.00 szőke tisza Népzenei Együttes, Halas tér - Nagyszínpad 14.00 PRAETORIUS RézfÚVÓS Quartett, szabad strand 15.00 kézműves foglalkozás gyerekeknek, szabad­strand 16.00 KLG Musical Csoport elő­adása Halas tér - Nagy­színpad 17.00 VERES ZOLTÁN műrepülő bemutatója, szab. strand 17.30 i fj úság i fúvószenekar és Extreme Dance Team Ma- zsorett Csoportja Halas tér - Nagyszínpad 18.20 zenta Mazsorett Csoport előadása Halas tér - Nagyszínpad 19.00 tiszafüredi Mazsorette- kért Egyesület előadása Halas tér - Nagyszínpad 19.40 wing TSUNKUNG FU-be- mutató Halas tér - Nagy­színpad 21.30 x-FAKTOR ÉLŐ KONCERT - Kocsis Tibi; Keresztes Ildikó és Király L. Norbi + ABRAKAZABRA ZENE­KAR Halas tér -Nagy­színpad 23.30 RETRO Disco B. Tóth Lász­lóval, Halas tér - Nagy­színpad JÚLIUS 15., VASÁRNAP 9.00 STRANDRÖPLABDA-BAJ­NOKSÁG - szabad strand ío.oo íjászbemutató, Bőrmű- ves Alkotóház 14.00 vízi torna, szabad strand 15.00 gólyalábasok gyerek­műsora, szabad strand 16.00 KÉZMŰVES foglalkozás gyerekeknek, szabad strand 16.30 molnár György Lyra-d(- jas Harmónikaművész és együttesének előadása Halas tér - Nagyszínpad 18.00 táncház a Tiszafüred Néptáncegyüttessel, Ha­las tér - Nagyszínpad 19.00 wili Ifjúsági Szimfonikus Zenekar műsora (SVÁJC) Halas tér- Nagyszínpad 21.30 EDDA ÉLŐ KONCERT, Ha­las tér - Nagyszínpad 23.00 TŰZIJÁTÉK, szabad strand A partysátor mindennap ne­ves előadókkal: Luca, Kühl, Stamp, Aphrodite, Makszim, Benny, Suzanne Pearl, Carry, NolEnd A A r * * Á A széles sávban elterülő partszakaszon fövenyes, füvesített, tiszta vizű szabad strand várja a tóparti nyaralásra vágyókat

Next

/
Oldalképek
Tartalom