Új Néplap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-12 / 162. szám

2012. JÚLIUS 12., CSÜTÖRTÖK JÁSZSÁG 5 HÍRSÁV Jászsági táncokat tanultak a gyerekek jászapátin, a Művészetek Há­zában július 9-én kezdődött a pénteken záruló Jásztánc gyerektábor. Az elmúlt na­pokban a gyerekek többek között jászsági és moldvai táncokkal, lakodalmas szoká­sokkal, körtáncokkal ismer­kedhettek meg. A tánc- és énektanulást különböző ha­gyományőrző kézműves-fog­lalkozások egészítették ki. A lakodalmas szokásokhoz kapcsolódva vőfélybotot fa­ragtak, megismerkedtek a jászsági motívumok és hím­zés világával, szövés, fonás technikáival, nemezeléssel, bőrmunkával. Támogatták a teleház munkáját Kiséren JÁSZKISÉR ÖNKORMÁNYZATA a Jászkisér gyermekeiért Alapítványt 100 ezer forint­tal támogatta. Ezzel a helyi teleház tevékenységéhez járult hozzá, ahol ez idő sze­rint is megváltozott munka­képességűek foglalkoztatá­sára nyílik lehetőség. Emlékmű-felújításra nyertek támogatást a jászfényszarui Római Katolikus Egyházközség a Fényszaruiak Baráti Egyesü­lettel együttműködve pályá­zatot nyújtott be a 2011-ben megjelent LEADER-pályázat felhívására a Szent Család­szobor restaurálására. A pályázat támogató döntés­ben részesült, 95 százalékos támogatás mellett 2 mil­lió 188 forintot nyertek. Újabb lakos kapta meg az állampolgárságot egyre többen kérik a kis­térségben is, hogy az egysze­rűsített honosítási eljárás le­hetőségei szerint felvehessék a magyar állampolgárságot. Jászszentandráson eddig hét személy tette le ünnepélyes keretek között az állampol­gársági esküt. Többségük évek óta a községben él. Leg­utóbb július 9-én egy gyer- gyószentmiklósi születésű hölgy kapta meg a magyar állampolgárságot. A hét főn kívül még két személy kérte az egyszerűsített honosítási eljárás lefolytatását. Idén nem emelkedik a díj szolgáltatás A bérletből csak hálózatfejlesztésre költhetnek Túlfizetésre hivatkozva fosztják ki az időseket Apátin A szolgáltatóváltásig ebben az évben biztosan nem emelnek díjat a megkérdezett jászsági településeken. Képünk illusztráció. Az önkormányzatok már ja­vaslatot sem tesznek idén a víz- és csatornaszolgáltatás díjának változtatására, a feladatokat a regionális víz­mű veszi át a Jászságban is. Juhász Dániel, Jászberény alpolgármestere szerint ezt követően a szakmaiság job­ban előtérbe kerül, amikor a díjszabásról születik döntés. Banka Csaba * 21 Tavaly év végén Jászberény képviselő-testülete a víz- és szennyvízcsatorna-szolgálta­tás díját a lakosság számára 21, míg a közületeknek 34 ■ Az átvett dolgozókat legalább két évig foglalkoztatnia kell az új szervezetnek is. százalékkal emelte meg. Az országgyűlés ezt követően döntött a hazai víz- és csator­naszolgáltatás viszonyainak átalakításáról. Ennek része­ként meghatározta, hogy idén a 2011-ben, az esztendő végén érvényes árakhoz képest ma­ximum 4,2 százalékkal emel­hetők a vízszolgáltatás díjté­telei. A törvény által megszabott feltételrendszer szerint pedig az önkormányzatok az elmúlt hetekben, hónapokban folya­matosan tárgyaltak, illetve döntöttek arról a Jászságban is, hogy az alapszolgáltatást a regionálisan működő, állami intézménynek adják át. így január 1-jétől a Tiszamenti Re­gionális Vízmű Zrt. veszi át a feladatokat. Az önkormányzati döntés a feladatok átadásáról meg­született Jászberényben. Mint azt Juhász Dániel alpolgár­mester lapunk érdeklődésé­re elmondta, hogy a dolgozók majd' mindegyikét átveszi az új szolgáltató. Az alpolgármes­ter üdvözölte, hogy a jövőben a szolgáltató javaslata alapján a Magyar Energiahivatal hozza meg a döntést a szolgáltatás díj­tételeiről.- A helyi szolgáltatók által benyújtott javaslatokat eddig az önkormányzatok vizsgálták, véleményezték, amely nem volt szerencsés megoldás. Sok eset­ben inkább ez politikai döntés volt - főleg a választási éveket megelőzően -, mint szakmai állásfoglalás. Az önkormányzat tulajdoná­ban lesznek a hálózat elemei, amelyekért a szolgáltató bér­leti díjat fizet. A bérleti díjat azonban kizárólag hálózatfej­lesztésre, karbantartásra for­díthatja a település. - Az már egyértelmű, hogy idén nem lesz további díjemelés a város­ban, ilyen javaslatot nem fogal­mazunk meg. Jászapáti, Jászkisér, Jász- szentandrás önkormányzatai is határoztak már az átadásról. Az év végéig a három település továbbra is a korábban közö­sen létrehozott céggel oldja meg a víz- és szennyvízcsator­na-szolgáltatást a községben és a városokban. Idén díjeme­lést már ezeken a települése­Juhász Dániel: a díjmeghatározáskor jobban érvényesül a szakmaiság ken sem javasolnak. Pócs Já­nos, Jászapáti polgármestere rámutatott, hogy minden dol­gozó átkerül az új szolgáltató­hoz. Fontosnak tartotta elmon­dani, írásos ígéretet kaptak I arra, hogy a szolgáltatóváltás kapcsán nem szüntetik meg | a helyi ügyfélszolgálatokat, { azok továbbra is folyamato- | san elérhetők lesznek egy-egy adott településen.- Az előzetes egyeztetések alapján úgy vélem, a lakosság a szolgáltatóváltást nem fogja érzékelni - jegyezte meg Ban­ka Ferenc, Jászszentandrás pol­gármestere. - Az elképzelhető, hogy lesznek belső szervezeti | átalakítások, és a dolgozóknak más feladatkört is el kell lát­niuk, mint eddig, de nem gon­dolom, hogy ezt a fogyasztók is érzékelik majd.- Az üzemeltetőváltást kö­vetően az állam határozza majd meg a szolgáltatási díjat a szakemberek javaslata alap­ján - tette hozzá Hajdú László, Jászkisér polgármestere. - Az j a tárgyalásokkal egyértelművé vált, hogy az átvett dolgozókat legalább két évig foglalkoztat­nia kell az új szervezetnek is. Azt remélem, hogy az átalaku­lást a lakosság nem érzékeli, a szolgáltatás zavartalan lesz a későbbiekben is. megelőzés Jászapátin Pócs János polgármester és Sebők Zoltán rendőr főhadnagy, a Jász­apáti Rendőrőrs parancsnoka szórólapon hívta fel a lakosság figyelmét több olyan jellegű bűncselekményre, amelyek kis odafigyeléssel megelőzhetők let­tek volna. A városban 30-45 év körüli férfiak az ÉMÁSZ mun­katársainak adják ki magukat és így jutnak be többnyire idős emberek otthonaiba. Azt mond­ják a sértetteknek, hogy vil­lanyórát, villanykapcsolókat és konnektorokat jöttek ellenőrizni. Ezután közük velük, hogy számlájukon túlfizetés van, azt hozták el részükre. Nagy címle­tű pénzt visznek magukkal és azt mondják, hogy nincs náluk váltópénz, kérik a lakost, adjon vissza belőle. Ekkor kifigyelik, hogy a sértett honnan veszi elő a pénzt, majd elterelik a figyel­mét, és eüopják az összes pénzt, amit találnak. A felhívásban arra kérik a la­kosokat, ha ilyen jellegű bűncse­lekményeket észlelnek, vagy az ÉMÁSZ munkatársainak mon­dott személyek keresik fel őket, ne engedjék be otthonukba, hanem hívják a rendőrséget. ■ A tanyafejlesztési programra pályáznak gépbeszerzés Jászszentand- rás tanyavilágában körülbelül hatszáz tanya található. A tanyasiak jelentős része nyug­díjas, akik közül sokan nem számíthatnak a családtagok mindennapos gondoskodásá­ra, ezért őket a tanyagondno­kok segítik. Mint azt Banka Ferenc polgármester lapunk érdeklődésére elmondta, a település önkormányzata pályázatot készít elő a Vidék- fejlesztési Minisztérium ta­nyagondnoki, tanyafejlesztési pályázati kiírására. Ennek révén a község egy speciális, úgynevezett gréder útjavító gép beszerzésére szeretne pá­lyázni. A berendezés ugyanis kiválóan alkalmas a tanyák körüli földutak javítására, va­lamint télen a hó eltakarításá­ra is. ■ ILLÉS ANITA nem működne a település díszoklevél A szaktárca vezetője ismerte el a ladányi védőnő munkáját Jászladány Nagyközség Önkor­mányzata felterjesztése alapján Az Emberi Erőforrások Minisz­terének Díszoklevelét vehette át Balog Zoltán minisztertől a a július 1-jei Semmelweis-nap alkalmából Miklósné Ballagó Katalin jászladányi védőnő. Az elismert szakember munkáját 47 év óta kitartó szorgalommal, lelkiismeretesen végzi a telepü­lésen. Ma is aktív dolgozóként foglalkozik a családok komplex gondozásával. Empatikus kész­sége, türelme, kitartó munka­bírása példaértékű minden egészségügyben dolgozó mun­katársnak. Szakmai érdeklődé­sére jellemző, hogy nagyfokú empátiával fordul a társadalom leszakadó rétegéhez tartozó gondozottak és problémáik felé. A településen komoly hang­súlyt helyeznek a közszolgá­latban dolgozók, a településért munkálkodók erkölcsi elisme­résére is, hiszen munkájuk nél­kül a település sem működne. Drávucz Katalin polgármester elmondta, hogy a közelmúltban köszöntötték Pedagógus Emlék­éremmel Gonda Lászlónét, illet­ve Móra-díjat vehetett át Bíró Attiláné. A közszolgálati díjat ebben az évben Borbély Sándor kapta, akinek feladata a közfog- f lalkoztatottak munkájának ko- t ordinálása. A díjakat családias 1 hangulatú ünnepségeken adták I át az elmúlt hetekben. ■ B. CS. A napokban vehette át a miniszteri elismerést Miklósné Ballagó Katalin További álláshelyek a közfoglalkoztatásban Fizetés készpénzben./ EraeklódnUL06-30/9786-117 telefonon jászkisér A hosszú időtartamú lalkoztatás keretében az ön­kormányzati intézményekben adódó feladatok ellátásában se­gédkeznek az érintettek. Négy szakképzett és négy segédmun­kás kapott munkát. ■ közfoglalkoztatás keretében júliustól november végéig 15 helybéli kezdhette meg munká­ját. Hajdú László polgármester elmondta, a napi hatórás fog­H1RDETÉS____________________________ * p' JL I

Next

/
Oldalképek
Tartalom