Új Néplap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-01 / 127. szám
2012. JÚNIUS 1, PÉNTEK 5 KISÚJSZÁLLÁS ÉS KÖRNYÉKE Versenyeznek az udvarok ami igazán megnyugtat Minden akkor szép, hogy ha gondozzák Szeptemberben lesz a díjátadás tavaly nagy sikerrel rendezte meg a /kisújszállási ön- kormányzat környezetszépítő versenyét a „Virágos Kisújszállásért” cím elnyerésére. A közelmúltban lezárult az idei pályázatra való i jelentkezés, melyre helyi lakosok, intézmények, közösségek nevezhettek. Mint a polgármesteri hivatalban megtudtuk, tizenkét magánszemély és három közösség pályázott, akiket a hivatal dolgozói keresnek fel és fotózzák le kertjüket, udvarukat, épületük előtti közterületeiket A képek alapján háromtagú zsűri dönt, s a legjobbakat díjazzák. A díjakat a szeptemberi Kivilágos kivir- radtig fesztiválon adják át Tavaly is első díjas volt Kovács Jánosné. Idén is nevezett, képünkön a formára nyírott sövénye előtt látható. vény, több virág is. Mára oda jutottunk, hogy a szomszédjaim közül is többen nyírják az erdőben az előttük lévő füvet, ápolják a kertjüket — folytatja Esztike, aki nyugdíjazásáig az II- léssy Sándor Szakmunkásképzőben dolgozott szakoktatóként. A föld iránti szeretetét édesapjától örökölte, akitől már gyerekkorában azt látta, hogy ha elállt az eső, ment és csino- sítgatta a kertjét, gondozta a növényeit.- Igazi kis mintakert volt az övé a Sugár úton. Mára értettem meg én is, hogy munka után mennyire jó stresszoldó volt számára a kertészkedés. Vallom, nem kell messzire utazni, hogy az ember szép tájakat lásson, hiszen ha elmegyek egy repcefóld mellett vagy egy napraforgótábla előtt, az engem megnyugtat. Tízféle madarat számoltam meg az erdőben a rigótól, verébig, harkályig, ezeket órákig el tudom hallgatni, annyira megnyugtat - mondja Esztike, aki férjét is bevonja a munkákba. Bárhol kirándulnak, egy kőben, kavicsban is meglátja, hol mutatna jól a kertjében. Ifj. Angyal Ferenc Arany Páva díjas vitás őt is jellemzi. Nagyon szépen varr, s a két unoka, Zolika - Most is egy fél marék kavi- és Nórika is szépen rajzol, éne- csot hoztam haza a Hortobágy- kel. Ők a mama büszkeségei, ról, de a sziklakért is sok hely- Reméli, felnőttként ők is hason- ről jött össze Magyarhertelend- ló kis kertet gondoznak majd. tői, Ecsegen át. A teraszt is te- A kisújszállási zártkertekben leraktam növényekkel, onnan is sokan gazdálkodnak, csodálom a szamócát, a papri- A Nagykertben a 78 éves kát, a paradicsomot. Murányi Ferenc 200 kvadráLányuk Túrkevén lakik, je- tot művel. - Évtizedek óta lenleg visszapillantó tükröket megterem itt minden, ami a gyárt egy kft.-ben, de a kreati- családnak kell — mondja Feri bácsi, akinek azonban a tavaszi fagy elvitte az idei gyümölcstermését.- Tavaly nem győztem megtámogatni a fákat, annyi szilva volt rajtuk, most nem lesz semmi, de a meggy, a cseresznye, az őszibarack is elfagyott. A borsó, a zöldség a 'szárazság miatt nem nagyon kelt ki, azt újra kellett vetni. A hagymának szép sorja van, ez és a paradicsom, bab is csak akkor szép, ha az ember gondozza. Bár jó másfél kilométerre lakom a kerttől, de ha már két napot nem tudok kijönni, hiányzik. Akármelyik embernek ajánlom, ha nyugdíjba megy, kezdjen kertészkedni. Ez nagyon jól kikapcsol, s mellesleg hasznosnak érzi az ember magát - állítja Feri bácsi. Jeles tanárukra emlékeztek kupa A házigazdák nyertek mindkét csoportban Kiváló portréival egészen az országos döntőig jutott Szépen szerepelt az OKTV rajz és vizuális kultúra döntőjében Nánási Nikolett, a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium 11.A osztályos tanulója. Mint megtudtuk, a döntőben két Kos- suth-díjas kortárs művész - Földi Péter festőművész és Pauer Gyula szobrászművész - munkásságából egy feladatlapot kellett kitöltenie, majd egy modern épület többvariációs homlokzattervét kellett elkészítenie kis grafikában, színesen. Nánási Nikolett számára már a döntőbe jutás is óriási dolog volt, hiszen 252-en vettek részt a versenyen, közülük jutott be a legjobbak közé. A második fordulóban portrét rajzoltak modell után: felkészülése során Katavits Cintia és Sotús Attila volt a két modellje. A róluk készült munkáit az iskola honlapján meg is lehet tekinteni. Nikinek a továbbjutás simán ment, az első tíz között fordult. Alapos felkészültségének köszönhetően - amiben tanára, Sotús Szilvái segítette — a döntőben a művészettörténeti rész igen jól sikerült, de a tervezésre kevesebb pontot kapott, igy a 14. helyen végzett. Nánási Nikolett Niki azonban nem keseredett el, hiszen országos tizennegyediknek lenni a 252 indulóból dicséretes eredmény. Tanára szerint bizonyította kreativitásának, vizuális tudásának, technikai jártasságának igen magas szintjét, de emellett azt is bebizonyította, hogy egy kisújszállási móriczos diák nem kevesebb bármely más középiskolásnál. Be lehet jutni OKTVAlöntőbe magas szintű szakmai felkészültséggel, hatalmas szorgalommal, kitartással. ■- Úgy érzem itt magam, mintha egy kis nyaralóban lennék. Kiülök a teraszra, és nézem az udvaron a kis halastavat, hallgatom a víz csobogását — mondta Kisújszálláson, a bittnerfalui lakótelepi részen lakó Kovács Jánosné, aki idén is nevezett a Virágos Kisújszállásért versenyre. Munkatársunktól Tavaly az egyik első helyezett volt, idén is több különlegességgel rukkol elő.- 1986-ban költöztünk a lakótelep egyik házába - sorolja Kovácsné Esztike. - Amikor idejöttünk, három kis fa állt az udvaron, ma már hatalmas diófák, veteményes, halastó és sok különleges virág díszük a kertben. A benzinkút elé azóta telepített a város egy erdőt, amit természetesen azonnal birtokba vettem és gondozni kezdtem. A fák öntözésén túl, kis kertet alakítottam ki a házunk előtti részen, van ott gyógynöMurányi Ferencéknél szinte i minden megterem MIRE KÉSZÜL MOST? Trianoni megemlékezést tartanak Kisújon Kisújszálláson június 4-én 5 órakor az Országzászló emlékműnél tartják a nemzeti összetartozás napját és a hősök napi megemlékezést. Beszédet mond Nagy Lajos iskolaigazgató, majd az Arany iskola tanulói és pedagógusai adnak műsort, melyben a művészetoktatási intézmény növendékei is közreműködnek. Az Országzászló emlékműre nemzetiszín szalagot kötnek, majd koszorút helyeznek el az I. és a II. világháborús hősök, áldozatok emlékműveinél. Kilencvenegyen jöttek el az egészségnapra a baptista Szeretetszolgálat Regionális Szociális Központ Kenderesi Telephelyének szervezésében a napokban egészségnap volt a kenderesi és bánhalmai lakosok számára a művelődési házban. A szűrést végző szakemberek életviteli tanácsadást tartottak, valamint volt vér- cukor-, vérzsír-, testsúly- és vérnyomásmérés is. A nap sikerét jelzi, hogy kilencvenegyen vettek részt az ingyenes szűrővizsgálatokon. Újabb épületet jelöltek meg emléktáblával A kisújszállási Városvédő- és Szépítő Egyesület a műemléki vüágnap alkalmából a Petőfi óvoda—a volt Szeremley-ház falán emléktáblát helyezett el. Az egyesület 2008 óta már nyolc hasonló, kiemelten védett épületet jelölt meg ilyen emléktáblával. Ezen a napon egy kiállítás is nyüt a Piculás Civil Házban és a városháza aulájában az újjáalakulásának huszonötödik évfordulóját ünneplő egyesület eddigi tevékenységéről. Ismét megrendezik a családi fesztivált A kisújszállási művelődési ház szervezésében június 17-én ismét lesz Bagaméri Családi Fesztivál, a szokásos helyszíneken különböző foglalkozásokkal, játékokkal. SZ0U0N.hu További Kisújszállás és környéki hírek a SZ0U0N.hu hírportálon. A kisújszállási ifj. Angyal Ferenc 1989-ben kezdett el citerázni. Tanára Újváriné Oros Róza volt, majd később Tuka Zsigmond lett a mestere. Mivel zeneiskolába nem járt, hallás útján tanult meg mára ötszáz népdalt és négy-ötszáz magyar nótát. Sok versenyen vett részt, legutóbb a KÓTA által rendezett XVI. Országos Minősítő Versenyen Szolnokon, ahonnan arany minősítéssel és Arany Páva díjjal tért haza. Birinyi József, a KÓTA társelnöke megdicsérte ci- terajátékát, mint mondta, Tuka Zsiga bácsi igencsak büszke lehet tanítványára. Ferinek a mostani, a huszonnegyedik arany minősítése volt Angyal Ferenc és a harmadik Arany Páva díja, van két országos ezüst minősítése, egy Vass Lajos ezüst és arany minősítése is. Nagyon büszke arra, hogy szülővárosától megkapta az Arany János Pedagógiai és Művészeti Díjat, valamint hogy népzenész társai a Nagykunság legjobb citerásának ismerték el. Műsorában elsősorban szűk hazája, a kunság dalait részesíti előnyben, de van a repertoárjában alföldi, dunántúli, kalocsai, erdélyi, zalai gyűjtés is. Szeret a zene világába kirándulni, így a keringő, a tangó, a fox és az an- dalgó sem fog ki rajta. Szülővárosa mellett több településen is fellép, citerajátékát jól ismerik Egerben, Mezőtúron, Kenderesen, Túrkevén, Kecskeméten és határon túli településeken is. A citerázás számára nagyon fontos, oszlopos tagja a túrke- vei Madarász Károly Népdalkörnek és a kisúji 48-as Olvasókör aszszonykórusát is szívesen kíséri. ■ A kenderesi Apáczai Csere lános Általános Iskolában négy évtizeden át tanított Tátrai József. Pályafutása alatt sokat tett a tanulók körében a sportolás megszerettetéséért. Diákjai több sportágban is sikereket értek el megyei, országos versenyeken. A város sportéletének is meghatározója volt, játszott a helyi focicsapatban, majd az edzőjük volt. Emlékére az iskola idén is megrendezte a Tátrai József lab- darúgó-emléktornát, melyen a házigazdák mellett Tiszaföldvár- Homok, Fegyvernek és Kisújszállás csapatai versengtek a kupáért, melyet mindkét kategóriában a kenderesi iskola nyert meg. ■ jC 2 Az emléktornával egykori tanárukra Is emlékeztek