Új Néplap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-05 / 130. szám
2012. JÚNIUS 5., KEDD 5 JÁSZSÁG Suligálán mutatták be tehetségüket a jászkiséri diákok A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskolában az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy a tanulók év végéhez közeledve színvonalas kulturális műsorral lepik meg szüleiket és a város lakóit. A diákok a tanév során tanult irodalmi, zenei és tánctudásukat mutatják be a közönségnek. Az alsós diákok május 11-én léptek színpadra a jászkiséri Művelődés Házában, ahol többek között prózai darabokat, különböző stílusú táncokat adtak elő a fiatalok. A suligála célja évről évre többek között a csapatépítés, valamint az, hogy a tanulók bemutassák tehetségüket. Az előadások a pedagógusok szakmai felkészültségét, segítő munkáját is bebizonyították. A közönség nagy tapssal köszönte meg a gyerekeknek és felkészítőiknek a színes műsort. Természetesen nemcsak az alsósok adhattak számot tudásukról, hanem a felső tagozatos tanulók is bemutatkoztak. A felsősök Suligáláját május 25-én tartották meg. A felsősök műsorának egyik fénypontja volt a ballagó nyolcadik osztályos diákok zárótánca. Produkciójukkal búcsúztak el iskolájuktól, tanáraiktól és osztálytársaiktól. A legjobb előadásokat a Kiséri Napok programsorozatának keretében is bemutatták a diákok. ■ I. A. Korszerűsítenék az idősek otthonát Jászberény képviselő-testülete rendkívüli ülésen döntött arról, hogy pályázatot nyújtanak be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez a „Naplemente” Idősek Otthonának korszerűsítésére. Közel 180 millió forintot igényelnének a pályázaton. Felmérték az intézmény műszaki állapotát és megállapították, hogy a pályázati forrásból megvalósítható az épület nyílászáróinak cseréje, a mellékhelyiségek korszerűsítése, a homlokzati hőszigetelés elkészítése, valamint a fűtéskorszerűsítés. Lehetőség van továbbá egyéb, az infrastruktúra fejlesztéséhez kapcsolódó eszközök beszerzésére. ■ Illés A. A könyvtárban sokat tesznek a Csillagda működtetésért. Képünkön Szarvas Lászlóné mutatja a távcsövet. ködtetésének további finanszírozása. — Reményeim szerint akár már a héten megköthetjük a szerződést - mondta Baráth László a jövő héttől pedig újraindulhat a szakkör. Tóth József, a Jászkerület Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a csillagvizsgálóra „nem került lakat” egy pillanatra sem. Ugyanakkor felülvizsgálták a megbízási szerződéseiket, mert a költséghatékony takarékos működés alap- követelmény számukra. A kifizetett nettó 25 ezer forintos havi összeg önmagában valóban kevésnek tűnik, ugyanakkor ez bruttó értékben a kft.-nek havi ötvenezer, míg éves szinten 600 ezer forintos költséget jelentett. — Nem csak ezt a megbízást vizsgáltuk felül, hanem például a ruhatár működtetésére kötött szerződéseket is. Egy teljesen új cégről van szó, amelynek működtetését a korábbiaktól eltérő, más elvek alapján szervezzük. Úgy gondoljuk, hogy ennek mérlegét—a bevételeink, illetve a kiadásaink alakulásáról Baráth László: jelzést szerettünk volna adni a városnak Az eddigiekhez hasonlóan működnének a szakkör vezetője, Fodor Antal — aki Sülysápról jár át Jászberénybe a foglalkozások alkalmával - meglátása szerint a városban egyre inkább politikai színezetet kap a vita, amelyből szeretne kimaradni. Azt megerősítette, hogy a civil közösség felajánlotta a szakkör működéséhez szükséges anyagiak biztosítását. Amennyiben valóban létrejön a megállapodás, természetesen a korábbi rendszernek megfelelően működhet a szakkörük - fogalmazott Fodor Antal. — először a nyár végén lesz érdemes megvonni. Mindenesetre több pályázatot is benyújtottunk. Ezek pozitív elbírálása esetén plusz működtetési források nyílnak meg, amely alapján új alapokra helyezhetjük például a csillagászati szakkör működését is. A civil kezdeményezést pozitívnak tartom, hisz épp azt az átmeneti időszakot finanszírozhatja, amelyiket saját költségvetésből nem volt lehetőségünk. Természetesen a helyet továbbra is biztosítjuk. A cégvezető hozzátette, véleménye szerint nem szerencsés, hogy ezt az ügyet némelyek politikai tőke kovácsolására használják fel.- Egyrészt Jászberényben számos szakkör működik úgy, hogy azok vezetője nem kap anyagi ellenszolgáltatást. Másrészt pedig azzal, hogy a megbízási szerződéseket felülvizsgáltuk, elkerülhető volt, hogy a könyvtárban munkahelyek szűnjenek meg - tette hozzá Tóth József. Közel tizenhárommilliót nyertek a pályázaton JÁSZBOLDOGHÁZA önkormányzata eredményesen pályázott a Leader-programban a strand futballpályájának építéséhez és a kemping infrastrukturális fejlesztéséhez. A megközelítőleg 20 milliós beruházáshoz az ön- kormányzat közel 13 millió forintot nyert a pályázaton. Idén is megrendezik a könyves csütörtököt Jászberényben az ünnepi könyvhét alkalmából negyedik alkalommal rendezik meg június 7-én a Jászberényi könyves csütörtök programsorozatát. Ennek keretében író-olvasó találkozón lapunk két újságírója, L. Murányi László és Géléi József Süllyedő világ, kíméletlen riportkönyv a végekről című könyvét is bemutatják. Önkéntesek szedték a szemetet a városban jászfényszaru önkormányzata is csatlakozott a Te- Szedd — Önkéntesen a tiszta Magyarországért mozgalomhoz. Az önkéntesek június 2-án kesztyűt, zsákot fogtak és a város több pontján ösz- szeszedték a gazdátlan, elhagyott hulladékkupacokat. Elismerő díjakat adták át a rendezvényen jászkiséren a képviselő-testület díjakat adományozott. Jászkisér Díszpolgára címet Szabóné dr. Katona Róza háziorvos vehette át. A Jászkis- érért Városért Díjat a Jászkiséri Polgárőr Egyesület kapta. Az Év Nevelője Díjban Szórádné Bozorádi Erzsébet pedagógus, az Év Szociális Díjában Szüle And- rásné szociális bizottsági tag, az Év Sportolója Díjban Pálfi György futballista, az Év Kultúra Díjában Balogh György, a Művelődés Házának igazgatója részesült. Posztumusz díjat adományoztak Silye Sámuelnek, ki életét áldozta az ‘56-os forradalom és szabadságharcban. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZ0U0N.li» hírportálon olvashatók. Fogadják a szászbereki diákokat A jász hagyományokat mutatták be rendezvény Régi mesterségek emlékeit tárták fel a résztvevők előtt Népszerű darabot adnak elő a diákok Szászberek önkormányzata kéréssel fordult Jászladány képviselő-testületéhez azzal, hogy a település általános iskolája biztosítsa a bereki gyerekek világnézetileg semleges közoktatását. A szászbereki általános iskola ugyanis egyházi iskolává válik a következő tanévtől. Mint azt Drávucz Katalin polgármester lapunknak elmondta, a képviselő-testület soron kívüli ülésen határozott úgy, hogy fogadja a szomszédos településről érkező diákokat a Móra Ferenc Általános Iskolában. Az átjáráshoz kapcsolódó feladatokat, illetve annak költségeit a szászbereki önkormányzat vállalta. ■ B. Cs. A Jászfóld Hagyományőrző Egyesület a minap Jászboldog- háza és Portelek határában, a Bartal-tanyán idén is megrendezte a Hagyományok hétvégéje programsorozatát. Az egyesület célja többek között a magyar lovas kultúra hagyományainak ápolása, a jász hagyományok, szokások, művészetek, gasztronómia, valamint az egyes régi mesterségek emlékeinek feltárása és bemutatása. A rendezvényre érkezők változatos programok közül válogathattak. A megnyitót követően kezdetét vette a fogathajtó verseny, a lovasfelvonulás. A nap folyamán a színpadon asszonykórusok, néptáncegyüttesek, citerazene- karok, cigányzenekar és nótá- zás szórakoztatta a közönséget. A gyerekeket játszóház, kézműves-bemutató, állatsimogató várta. A résztvevők régi hagyományos mesterségekkel, például a szalmafonással, kosárfonással, fafaragással, korongozással, a kádár és a bognár munkájával is megismerkedhettek. Az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan pedig a programsorozatot este, a nap lezárásaként koncertek koronázták meg. Fellé- g pett a Jászmagyarok Együttes és | Magyar Slágerfesztivál kereté- f ben a mulatós zene sztárvendé- | gei szórakoztatták a közönséget, x m Illés Anita A Hagyományok hétvégéjén lovas rendezvények Is várták az érdeklődőket A jászapáti Gróf Széchenyi István Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium életében az iskolai színjátszás több évtizedes múltra tekint vissza. A gimnáziumban Pókász Endre (1912-1950), egykori igazgató, művész-tanár honosította meg a színjátszást. A közönség örömére a diákok évről évre népszerű színdarabokkal készülnek. Előadták már többek között a Lúdas Matyi, A muzsika hangja és Az indul a bakterház című darabokat. Az intézmény 8. a osztályos tanulói június 5- én délután öt órakor Szabó Magda Abigél című darabját mutatják be a Pájer Antal Művelődési Házban. ■ I. A. V K l •% Nincs lakat a „Csillagdán" ^ Jászberény Felülvizsgálták a megbízási szerződéseket Takarékossági intézkedés keretében mondták fel a jászberényi csillagászszakkör vezetőjének megbízási szerződését. Ennek következtében az elmúlt két hónapban nem működött a herényi „Csillagda”. Most mégis úgy tűnik, az ország egyetlen, könyvtárban működő csillagvizsgálója továbbra is fogadja az érdeklődőket. Banka Csaba Egy képviselői kérdésre adott válasz kapcsán értesült róla a város lakossága, hogy anyagi okok miatt kénytelen volt felmondani a Jászkerület Nonprofit Kft. egy korábban megkötött megbízási szerződést. Jelesül a szakkörvezetőnek járó nettó 25 ezer forintot nem tudja fizetni a fenntartó. Ezután jelezte Baráth László képviselő: az Összefogás Jászberényért Egyesület júniustól december végéig biztosítja a szakkör működéséhez szükséges anyagi feltételeket. Lapunk érdeklődésére a képviselő hozzátette: lépésükkel egy jelzést szerettek volna adni a városnak, hogy támogatni kell a kultúrát, a tudás gyarapításának ügyét. A képviselő reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező hónapokban akár pályázati támogatásokkal, akár pénzek átcsoportosításával megoldható lesz a szakkör mű