Új Néplap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-05 / 105. szám

2012. MÁJUS 5., SZOMBAT GAZDASAG 7 Magánkasszák; 850 milliárdos hiány vizsgálat A KEHI szerint bűncselekmények is történhettek a működés során Pénztárak működési költsége (milliárd forint) VG-GRAFIKA FORRÁS: PSZAF Három pénztár ellen tett büntetőfeljelentést a KEHI, mivel sikkasztást és hűtlen kezelést gyanítanak a kasz- száknál. A kormányzati vizsgálat szerint 850 mil­liárd forintnyi költség és elmaradt haszon a magán­kasszák működésének ered­ménye. Herman Bernadett Összesen 850 milliárd forint­nyi hiányt talált a Kormány­zati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) a magánnyugdíjpénztárak gaz­dálkodásának átvizsgálása so­rán - közölte Selmeczi Gabriel­la nyugdíjvédelmi megbízott tegnap. (Egyúttal elmondta: megbízatása ebben az ügyben április végén lejárt.) Az összeg­ből 150 milliárd forintot a pénz­tárak működési költsége tett ki, a maradék 700 milliárd pedig úgy jött ki, hogy ennyivel több lett volna a vagyon, ha a pénz­tárak a kezdetektől csak állam­papírokat vásároltak volna. A miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta: a magánnyug­díjpénztárba fizetett pénzek biztonságba kerültek, a nyug­díjrendszer hárompilléresből kétpilléressé vált, a megmaradt magánnyugdíjpénztárak hosz- szú távú működését viszont még szabályozni kell. A sajtó­tájékoztatón szó volt arról is, hogy a magánkasszák működé­sének kockázatát az adófizetők állták volna, mivel a Pénztárak Garancia Alapjában (PGA) csak a vagyon 0,3-0,4 százaléka volt, s ha az elfogy, az államnak kell fizetnie a kötelezettségeket. A PGA-nak a törvények sze­rint viszonylag ritkán kellett volna a zsebébe nyúlnia, hi­szen az egyéni számlákon lé­vő értékpapírok a pénztárak csődje esetén nem tűnnek el. Az egyik ilyen eset az lett vol­na, amikor egy időskori nyug­díjkorhatárt elért pénztártag számláján halmozódott hozam alatta maradt az inflációnak. Ekkor a PGA-nak kellett volna kipótolnia a különbséget. A má­sik eset az lett volna, amely a pénztárak biztosítókká alaku­lása esetén történhetett J volna csak meg. Ha egy ilyen bizto­sítóvá alakult kasszának olyan nagyon idős tagjai is vannak, akiknek a megtakarításaiból már nem fizethető elegendő járulék, a szavatoló tőke terhé­re kell nekik nyugdíjat folyó­sítani. Ha egy ilyen pénzügyi intézmény tönkremegy, akkor előfordulhat, hogy ezeknek a tagoknak a nyugdíját szintén a PGA-nak kell állnia. Selmeczi bírálta még azokat a jogszabályokat, amelyek lehe­tővé tették, hogy toborzó ügy­nökök léptessenek át pénztárta­gokat, akik ezzel sok ügyfélnek jelentős károkat okoztak. Ez korábban is többször felvetődött már. A 2009 őszén Oszkó Péter pénzügyminiszter által a parla­ment elé beterjesztett, majd az Alkotmánybíróság által visz- szadobott törvény az ügynöki tagszervezést a magánkasz- száknál megtiltotta volna, ám a hatályos magánpénztárakról szóló törvény továbbra is enge­délyezi ezt a tevékenységet. Gaál Szabolcs Barna, a KEHI elnöke összefoglalta a hivatal magánnyugdíjpénztáraknál végzett vizsgálatának tapasz­talatait. A KEHI összesen 18 pénztártól kért be adatokat, ezek közül ötöt talált különö­sen kockázatosnak: az Aegont, az Allianzot, az Axát, az Erstét és az ING-t. Közülük háromnál a hűtlen kezelés, illetve a sik­kasztás gyanúja is felvetődött, így büntetőfeljelentést tettek. A gyanúba keveredett pénz­tárak egyébként az Aegon, az Axa és az Erste voltak. A pénz­táraknál végzett vizsgálatok során megállapították, hogy többször a törvényi kötelezett­ségeket megszegve kezelték a vagyont. Befektetési tevékeny­ségük gyenge volt, a hozamok az elmúlt tíz évben elmaradtak az RMAX index teljesítményé­től. A vagyonkezelési díjak is magasak voltak, különösen ak­kor dolgoztak drágán az alap­kezelők, ha csoporton belüli vagyont kezeltek, miközben a külső mandátumokat olcsób­ban elvállalták. Arra is akadt példa, hogy egy pénztárnál negatív működési eredmény és rossz hozamok mellett is fizetésemelést vagy magas bónuszokat fizettek ki, és fölösleges informatikai fej­lesztések is terhelték a költsé­geket. Az is előfordult a KEHI szerint, hogy a közös pénztár­szolgáltatón keresztül a magán­nyugdíjpénztári tagok befize­téséből finanszírozták az ön­kéntes pénztárak működését. Az ingatlanbefektetéseknél is találtak visszásságokat. Úgy ta­lálták, többször is károkat okoz­tak a tagoknak, mert nem köz­vetlenül, hanem az alapokon keresztül fektették be a vagyo­nukat. Ez utóbbi a PSZÁF-nak szemet szúrt: négy pénztárnál is kifogásolta ezt a felügyelet. Közülük az Aegon visszaadta a tagoknak a vitatott vagyonke­zelési többletköltséget, áz Axa 100 millió forintos bírság után fizetett a tagoknak, az ING és az OTP pedig bíróságon tá­madta meg a felügyelet hatá­rozatait. Már csak 720 milliárd van a vagyonból A MAGÁNNYUGDÍJ-PÉNZTÁRI vagyonátadás nem egészen egy éve történt meg. A Nyugdíj­reform és Államadósság­csökkentő Alapban tavaly má­jus végén 2945,7 milliárd fo­rint volt. Ebből nagyjából 1410 milliárd forintot az államadós­ság csökkentésére költöttek el. Emellett az egykori pénztár­tagok reálhozamára is kifizet­hetett az alap több mint 200 milliárd forintot. folyó kiadásokra is használ­tak fel az alap pénzéből, az Államadósság-kezelő Központ honlapján lévő tájékoztatások szerint tavaly mintegy 460 milli­árd forintot csoportosítottak át az egykori magánnyugdíjpén­zekből a tb-alapokba és a köz­pontiköltségvetésbe, így febru­ár végén már csak 720 milliárd forint volt a Nyugdíjreform és Államadósság-csökkentő Alapban Az állami nyugdíjrendszer is átalakításra szorul hosszú távon bukásra van ítélve egy olyan ország, ame­lyik nem hajt végre reformokat - mondta a VG-nekAd Van Tiggelen. Az ING Investment Management stratégája sze­rint hazánk már kora őszre megállapodhat az IMF-fel. (Az IMF illetékes igazgatója épp tegnap jegyezte meg, hogy a vállalt törvénymódosítások előtt még nincs tervben az, mi­kor jönne az IMF delegációja.) a holland szakértő rendszer­szintű átalakításokat szorgal­maz. Idetartozna a nyugdíjkor­határ emelése is. Egy példát is mondott: Hollandiában 1956- ban nyolc kereső tartott el egy állami nyugdíjast. Ma 3,5 ak­tív kereső jut egy idősre, 2050- ben pedig már csak kettő jut majd. Hasonló átalakulás fog történni Magyarországon is, ezért a változáshoz alkalmaz­kodni kell. HIRDETÉS Kiképzés A Terrorelhárítási Központhoz (TEK) érkezik egy Boeing 737-300-as repülőgép törzsét szállító szerel­vény. Az egykori Sky Europe légitársaság „kibelezett” gépét éjszaka a Liszt Ferenc repülőtérről szállították Budapest útjain a TEK-hez, ahol kiképzési célokra fogják használni. A gépet az amerikai tulajdonostól térítésmen­tesen kapták motor nélkül. A kiképzéshez szükséges berendezéseket 3 millió forintért szerezték be. POSZTEMERGENS KUKORICA GYOMIRTÓ SZER SPEKTRUM-SZELEKTIVITÁS-GYORSASÁG-KÉNYELEM (•jj«) Bayer CropScience JÓ TANÁCS Azt mondták, leárazták, de nem IDE AZ OLCSÓVAL! Olvasónk egy könyvesbolt kirakatában látta, a pszichológia tárgyköré­be tartozó könyvek le vannak árazva. Ki is választott egy kö­tetet, ami szerinte a témába vág, mégsem kapta meg az engedményt. azt, hogy egy könyv mi­lyen tárgykörbe tartozik, nem önkényesen döntjük el, hanem például az úgy­nevezett egyetemes tizedes osztályozás (ETO) alapján. Ez egy nemzetközi könyvtá­ri osztályozórendszer, amely az ismeretterjesztő és szak­dokumentumokat a tartal­muk szerint csoportosítja, és osztályokba rendezi. Ez 0-tól 9-ig terjed, a pszichológia az 1. osztályba tartozik. Igaz, ezt a könyvtárak alkalmaz­zák, hogy rendszerezzék anyagukat, de a szempon­tokat könyvesboltok is átve­hetik. Mindez azonban nem feltétlenül elegendő, ezt a könyvesbolt gazdája is tudta. Ezért ahogy a hölgy írja, az említett üzletben külön pol­con sorakoztak a leárazott könyvek. Azt a kötetet, ame­lyet kiválasztott, olvasónk egy másik részlegen találta. Valóban nem pszichológiai szakmunka, hanem regény, tehát a szépirodalom körébe tartozik. Igaz, egyik szerep­lője valóban elmebajjal küzd, ami rányomja a főhős sorsá­ra a bélyegét, de ettől a mű még nem fog a pszichológia tárgykörébe tartozni. amit a könyvesbolt megte­het: a bejáratnál pontosítja a kiírást: kedvezményt ad a pszichológiai tárgyú művek­re, amelyek itt és itt, ezen és ezen a polcon találhatók, így elkerülhető a félreértés. ■Rados Virág férjük, írja meg fogyasz­tóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu HIRDETÉS Kérjük támogassa adományával vagy a dója i% M / fj-ával a Pro Paedagogia \ (J ■ Christiana Alapítványt! telefon 1-479-3013 email: kapcsolaK<^katolikusneveles.hu web: www.katolikusn8veles.hu adószám: 18047981-1-42 számlaszám: 10702019-47661909-51100005 V )

Next

/
Oldalképek
Tartalom