Új Néplap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-24 / 121. szám
2 MEGYEI TÜKÖR 2012. MÁJUS 24., CSÜTÖRTÖK OlvasóinK írtáK kVV . •* A világ és mi is sokat változtunk Egy idős ismerősöm mesélte, hogy gyanakodva fogadta a minap egy fiatal férfi segítségét. Történt, hogy a fiatalember felajánlotta, hogy segít vinni az idős férfi szatyrait a bevásárlás után. Ismerősöm meg hezitált, hogy elfogadja-e ezt. Merthogy az utóbbi időkben sok olyan esetről hallott, hogy ismeretlenek valamilyen ürüggyel 1-1 idős ember bizalmában férkőztek, majd meglopták őket. Sőt, olyan esetről is olvasott, amikor pont így, a „hadd segítsek a cipekedésben” ajánlattal ejtettek át embereket. Végül mégis elfogadta a fiatalember segítségét, aki hazáig vitte a csomagjait, majd ott elbúcsúzott tőle és távozott. Nem lopta el az idős férfi pénztárcáját, nem kéredzkedett be a házba valamiféle ürüggyel, hogy azután különféle értékekkel távozzon. Egyszerűen csak azt tette, amit ígért. Segített haza vinni az idős ember bevásárlószatyrait. Sajnos még mindig meglep, hogy az ilyesmi különleges dolognak számít. Hiszen éppen annak kellene természetesnek lennie, hogy a fiatalok segítenek az idősebbeknek, ahogy utóbbiak is tették az akkor idősebb generáció tagjaival vagy éppen azokkal a fiatalokkal, akiktől manapság a segítséget remélhetik. A korábbiakhoz képest sokat változott a világ, és sajnos nem mindenben előnyére. Az azonban biztató, hogy a fiatalok jó részében manapság azért éppúgy megvan a segítőkészség, mint évtizedekkel ezelőtt élő társaikban. F. Attiláné, Szolnok Várjuk Olvasóink írásait az uj- neplap@axels.hu, vagy a zol- tanne.szundi@axelspringer.hu e-mail címre. LEVÉLCÍMÜNK: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉGE, 5001 SZOLNOK, MÉSZÁROS L. ÚT 2.) Fizetést is kapnak a telepszépítők felújítás Saját házukon dolgozhatnak a programban részt vevő emberek Szilvási Zsuzsa Nagy a sürgés-forgás a szolnoki Motor úti telepen. A lepusztult épületek új ruhát kapnak, a felújítást követően szebb, komfortosabb körülmények között élhetnek az itteniek. Kifakult szőnyegeket suvickol egy nő az út melletti kútnál. Az ő háza egyelőre romos marad, ám szeretné legalább ennyivel is csinosítani a környezetét.- Látják, ezért érte meg belevágni ebbe a programba - mutatja Eszes László, aki a munkálatok menetét felügyeli. - Most csak a lakások egy részét tudjuk felújítani, de a jó példát látva a többi épületben élők is megteszik, ami erejükből telik. Új, komplex teleprekonstrukciós program indult nemrégiben ezen a területen. Az állami támogatással zajló projektnek köszönhetően a Motor út egyike lett az országban annak a tíz kísérleti helyszínnek, amelyeken a telepfelújítás más programelemekkel is társul: képzéssel, életmód- és életviteli tanácsadással, kertműveléssel. A most zajló első ütemben 13 férfi építőipari segédmunkásként betanító képzésen vett részt, s a szakmai fogásokat a saját lakásának felújítása közben gyakorolhatja. A 12 nő háztartásvezetés, életvitel és higiéné a gyakorlatban címmel, szintén betanító jellegű tanfolyamon vesz részt.- Laci bácsiék nélkül semmire se mennénk! Ők nagyon csa- ládcentrikusak, törődnek velünk - erősködik Mezei László, akinek lakása minta a telepen. Párjával, Zsuzsával eddig is próbálták megteremteni a lehető legjobb feltételeket gyerekeiknek, Zsuzsinak és Jázminnak. A nemrégiben kifestett szobában, korábban takaros konyhában most ugyan ostromállapotok vannak, de abban bíznak, hogy a végeredmény megéri a kényelmetlenséget. - A jól szigetelő ablakok, ajtók mellett biztosan kevesebbet kell majd fűtenünk, a padlóra könnyen tisztán tartható linóleum kerül. A betanító képzéseket követően tehát saját házukon dolgozhatnak a programban részt veMezei László és párja, Csikós Zsuzsanna is tesznek azért, hogy gyermekeik a lehető legjobb feltételek között, megszépült otthonban éljenek ............................................ ...“............................................................................................................. vők, a Munkalehetőség a Jövőért Kft. foglalkoztatja őket.- Őszintén mondom, ilyen a világon nincs, hogy még fizessenek azért, mert a saját házamon dolgozok. Előbb megtanították a szakma alapjait, a felújítás idejére meg heti bontásban kapunk fizetést, tizenháromezer forintot - mondja Kolompár József. Több mint huszonöt esztendővel ezelőtt az elsők között költöztették a telepre a Verseghy úti barakkokból. Akkor még nagyon szépen nézett kiéza rész, de az utóbbi években rettentően lepusztult - ismeri el.- Hiába vagyunk itt errefelé néhányan, akik törődnénk vele, a többség nemigen foglalkozott mostanáig a környezetével. A kisebbségi önkormányzat vezetője azonban nagyon sokat segített, végre út épült nálunk és töméntelen mennyiségű szemetet szállítottunk el, csak az utóbbi hetekben összesen tizenegy konténernyit. Persze akad még itt tennivaló bőven, de legalább elkezdődött valami. Adatok a telepről és a programról Mintegy 150 fő lakik a Motor úti telepen 12 lakásban közel 70 embert érint a mostani felújítás ___ ___ Több mint felét elvégezték már a munkálatoknak, június 30-ig kell befejezni a projektet__________________ FORRÁS: ÚJ NÉPLAP-GYŰJTÉS Élhetőbb környéket szeretnének kozák Ferenc, a cigány kisebbségi ön- kormányzat vezetője szerint fontos léf)ést tettek afelé, hogy élhetővé váljon a környék. ■ az első ütemben az önkormányzati tulajdonú 12 lakás készül el, de az egésznek csak akkor van értelme, ha a most kimaradó lakásokat fél lehet újítani, jó pár családot elköltöztettünk már a telepről, ők teljesen beilleszkedtek új környezetükbe, de az a cél, hogy az itt élők is felelősek legyenek a környezetükéit Akkor tudjuk bizonyítani: nincs alapjuk az előítéleteknek, s bizony a Motor utcában is emberek élnek. Megkérdeztük olvasóinkat Ön felajánlotta az adója egy százalékát? ORBÁNNÉ SZABÓ JUDIT, Szolnok:-Amióta dolgozom minden évben felajánlottam eddig az adóm egy százalékát valamilyen gyermekalapítványnak. Sose ugyanannak adom, mindig másnak, de főleg beteg vagy éhező gyermekeknek próbálok segíteni. Fontosnak tartom ezt a kis összeget is, hisz van akinek ennyi sincs. Örömmel tölt el, ha segíthetek másokon. varga zoitán. Jászberény:- Nem szoktam felajánlani az egy százalékot, biztos lesz helye annak a pénznek is, amit az állam használhat fel. Egyébként pedig annyi helyről kérik, olyan sok hely volna, ahol fel lehetne használni ezeket a pénzeket, hogy az ember nem is igen tud ezek közül dönteni, a létező legjobbat kiválasztani. FAZEKAS IMRE ÖCSŐ± - Nem ajánlottam fel senkinek, hiszen eddig nem is dolgoztam, ugyanis leszázalékolt voltam. Mivel most munkába tudtam állni, így amint lesz rá lehetőségem fel fogom ajánlani az adóm egy százalékát, valamilyen gyer- meksegély-szervezetnek. A párom felajánlotta egyébként. Szeret segíteni olyan embereken, akik rászorulnak. pernyész sándorné, Jászberény: — Felajánlottam adóm egy százalékát, ahogy minden évben szoktam. Úgy gondolom, hogy ezzel is tudok egy kicsit segíteni a civil szervezeteknek, alapítványoknak, vagy éppen az egyháznak. Természetesnek tartom, hogy ha van rá lehetőség, akkor biztosítsuk ezt a támogatást azoknak, aki felhasználhatják. Tartós együttműködést tervez a két főiskola Sikeresen megvalósult a hallgatói szolgáltatások fejlesztésről és tehetséggondozásáról szóló program, hangzott el a Felsőoktatási Fórum kapcsán tartott tegnapi sajtótájékoztatón a Szolnoki Főiskola Campusában. A konferenciát követően került sor a főiskola szenátusi ülésére, melyen részt vett a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) rektora is. A két rektor a közös jövő lehetőségéről nyilatkozott lapunknak: - Intézményünk megkezdte az egyeztetéseket a Szolnoki Főiskolával - mondta Sándorné dr. Kriszt Éva, a BGF rektora. - Az eredményesség érdekében szükség van a kormányzati szereplők és a helyi vezetők támogatására is. Bízunk abban, hogy az egyeztetések, a közös együttműködésünk gyümölcsöző lehet - jegyezte meg.- A felsőoktatás átalakulásával erős felsőoktatási intézmények és azok szövetségei jönnek majd létre - vette át a szót dr. Túróczi Imre, a Szolnoki Főiskola rektora. - A viszonylag kis létszámú intézmények partnerekkel együtt erősek lehetnek. Ennek keretében írtuk alá a Szolnoki Főiskola Budapesti Gazdasági Főiskolába történő beolvadásáról szóló közös szándéknyilatkozatot, mellyel a Szenátusok felhatalmazták a rektorokat az integrációs tárgyalások megkezdésére. ■ B. B. Nem kampányszerű programról van szó szalay Ferenc. Szolnok polgármestere a legfontosabb, hogy a lehetőségeket növelik a programmal.- ÚGY TAPASZTALTAM, örömmel láttak neki a munkának a telepen élők. Azóta több megkeresés érkezett, hog}' más lakásokkal is folytassuk a felújítást, de ennek természetesen meg kell teremteni a feltételeit. A mostani programban önkormányzati lakások vannak, a saját tulajdonú házak felújítása ily módon nem oldható meg. Fontos, hog}' nem eg}' kampányszerű projektről van szó, hanem hosszú távú, komplex program része a mostani felújítás. Jobban vigyáznak saját kezük munkájára ban fog rá vigyázni a későbbiekben és másoktól is megköveteli azt. A szocializációs elméletek egyértelműen azt erősítik, hogy sokkal hasznosabb, ha az ilyen programokat közösen, nem felülről irányib a, hanem az ott élők mindennapi problémáit, gondjait kezelve valósítják meg. DR. SZARVAK TIBOR SZOCÍOlÓgUS SZCrlnt a Motor útihoz hasonló telepek során kizárólag ilyen összetett programokkal lehet segíteni, ha a szervezők nem hag\'ják sorsukra az ott élőket. — ha saját munkáját, eneigiáját öli bele valaki a környezete szépítésébe és nem készen kapja, sokkal job-