Új Néplap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-22 / 119. szám
2012. MÁJUS 22., KEDD 3 MEGYEI TÜKÖR Csempészett ingben ment bejelentkezni múlt és jelen Leginkább azt fájlalja, hogy ma már nem járnak össze az emberek a településen Névjegy Dr. Sass Janos született: Jászjákó halma, 1938 FOGLALKOZÁS: állatorvos I iskola: Állatorvosi Egyetem Budapest MUNKAHELY: Kőtelek 1965-től hobbi: vadászat, horgászat Edit asszony még középiskolás korú tinédzserlánykaként látta, amint Kőtelek új állatorvosa annak idején „bevonult” a községbe Sass János doktor úr, a kőtelki állatok és jószágok nyugdíjas orvosa igazi vendégváró ember. Kapuig jön a látogató elé, és kapuig kíséri, ha a látogatásnak vége. A kínálás szíves szavú a házban, a szó és a mosoly őszinte, s a gondolatok, 74 év emlékeivel a hátizsákban, gyakran szállnak vissza a múltba. L. Murányi László Sass doktor persze nemcsak a hátsó udvarait, óljait és istállóit ismeri Kőteleknek jobban, mint a saját tenyerét. 1965. május 1- je óta, amikor - saját szóhasználatával élve - betette a lábát a faluba, volt elég ideje mégis- | merni az embereket is. Nem- g igen van porta amelyen meg ne J fordult volna az itt lepergett | negyvenhét esztendő alatt, és £ minden helybeli jószágtartó gazdával kezet rázott már a praktizálása során.- Bécsből csempészett fekete nejloningben és fehér, úgynevezett „porcelánnadrágban” jöttem bejelentkezni a községi tanácsra — emlékezik nevetve a házigazda, miközben saját főze- tésű barackpálinkát tölt a sebtiben asztalra tett poharakba. - Ilyen külsővel, nem csoda, hogy az emberek gyanakodva néztek rám: kiféle, miféle szerzet lehet ez az idegen? Párja, Edit asszony, aki még afféle tinédzserlányként élte meg ezt a „bevonulást”, sűrűn bólogat hozzá:- Nagy nőcsábász volt abban az időben „a doktor úr”! Szállt virágról virágra! Sass doktor azt mondja, egészen más világ volt itt abban az időben, mint most. Se járda, se vezetékes víz, se más komfort; többnyire régi parasztházak álltak egymás mellett a faluban, új szinte alig akadt közöttük. Viszont összetartó, jó kis faluközösség volt abban az időben a kőtelki.- Józan gondolkodású, szerethető parasztemberek éltek itt, akik nagyon sokat dolgoztak, s bár nem nagyon haladtak egyről a kettőre a gyengécske földjeiken, mégis becsületes életet éltek. Azóta persze nagyot fordult a világ Kőtelekkel. Elfogynak lassan az öreg házak, s nincs már meg Marika néni dohos, öreg tisztaszobája sem, amit azért választott első albérletéül a fess, fiatal állatorvos, mert abból biztosan nem kerekedhetett ki pletyka. Sass doki azt mondja: változtak az emberek is, szomorú faluvá vált az utóbbi évtizedekben Kőtelek.. Zárkózottak lettek az itt élők, s munka híján kilátástalan lett sokuk élete.- Ma már félnek is az itt élők, egyes más településeken tapasztalt hangulatok kezdenek itt is eluralkodni - magyarázza tovább. - Leginkább azt fájlalom, hogy ma már nem járnak össze az emberek. Már legfeljebb két-három ház előtt látni csak olyan padokat, amelyek egykor faluszerte jellemzők voltak. Már nem ülnek ki estefelé a háziak a kapu elé, és nem állnak meg a járókelők sem, hogy szót váltsanak velük. A faluról, és a világ dolgairól... Ma már csak saját szükségletre tartják sass doktor emlékszik rá: a házaknál, a háztájiban volt annak idején 600 tehén, plusz annak szaporulatai, míg ma 18-20 felnőtt jószág ropogtatja csak a takarmányt a házaknál. Évente 6000 sertés nőtt fel a falu gazdáinál, „leadásra”, míg ez a szám mostanában 130 körül van. És a háztájin kívül ott volt még a jó hírű Ady téesz is. 600 anyabirka is legelt a Kőtelek körüli legelő- kön, s bárány is akadt nem kevés. Ma viszont már legfeljebb saját szükségletre tartanak néhány helybeli portán egy-két birkát. Visszaélt a rendőr a hivatali helyzetével A Debreceni ítélőtábla hétfőn enyhített a Szolnoki Törvényszéknek egy volt rendőrrel szemben hozott elsőfokú ítéletén. Ezáltal Z. Péter Zoltán bűnös, hivatalos személy által a hivatali helyzetével visszaélve elkövetett vesztegetés bűntette miatt. A másodfokon eljáró táblabíróság jogerősen két év börtönbüntetést - négy évre felfüggesztve - szabott ki a volt rendőrre. A határozat szerint a Szolnoki Rendőrkapitányság közlekedés- rendészeti osztályának beosztottja, járőrtársával együtt, 2011. március 16-án traffipaxos szolgálatot látott el a 4-es számú főút Szajol és Törökszentmiklós közötti szakaszán, ahol megállítottak egy teherkocsit. Az ellenőrzés során Z. Péter Zoltán a sofőr telefonján a helyszínre kérette a járműszerelvény tulajdonosát, mondván, személyesen szeretne vele beszélni. A főnök meg is érkezett az ellenőrzőpontra, ám előtte több tízezer forintnyi papírpénzt vett magához, melyeknek feljegyezte a sorszámát. A főnök húszezer forintot nyújtott át a vádlottnak, aki elfogadta a pénzösszeget. Ennek bizonyítékát, a beazonosított sorszámú bankókat meg is találták a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányságra nem sokkal később megérkező vádlottnál, mivel a tehergépkocsi tulajdonosa itt tett feljelentést ellene... ■ M. G. JEGYZET B BÉKÉSI BRIGITTA Hogy legyen miről mesélni közeleg a nyári szünet, mely a gyerekeknek a várva várt szabadságot jelenti, a szülőknek pedig már most nem kis fejtörést okoz. a mai gyerekek egy része sajnos már nem táborokban, nagyszülőknél tölti a szünidőt, hanem a plázákban, az utcán vagy otthon, a számítógép előtt. Azzal érvelnek többen, hogy nincs pénz táborokra. Holott számtalan térítésmentes vagy pénztárcakímélő lehetőség közül lehet választani, amelynek köszönhetően a gyerekek is értelmesen tölthetnék a vakációt. Ahol a gyerekekre szakképzett felügyelők vigyáznak, meleg ebédet biztosítanak számukra, strandra, kirándulni viszik őket. De az sem rossz megoldás, ha egy családtag vagy ismerős viszi el mondjuk kirándulni valahová a gyereket. érdemes lenne mindezt átgondolniuk a szülőknek, hiszen vélhetőleg nekik sem mindegy, fiaik, lányaik mivel tőlük a szünetet. Hogy milyen emlékeik maradnak a vakációról, amelyre régóta vágytak, és miről mesélnek majd az ő gyermekeiknek. Versenyeztek. Az Aba-Novák Kulturális Központban rendezték meg tegnap a III. Szolnoki Táncművészeti Fesztivált és Koreográfusversenyt. A megméretésre megyénk határain túlról is érkeztek csapatok. Felvételünk az egyik mezőtúri csoport látványos produkcióját örökítette meg. HIRDETÉS ^(3c@\!m5io^csiKmi[]ä3(5££1^^3gic^7 Töltsük együtt llégy utánt! CSAK 18 EVEN FELÜLIEKNEK! NÉGYUTÁN IS TARTSD A MÉRTÉKET! www.alkohol.info.hu t t t j