Új Néplap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-21 / 118. szám
2012. MÁJUS 21., HÉTFŐ SPORT 15 Húsz szöglet is kevés volt a BL-győzelemhez a münchenieknek Végzetes volt a potyagól labdarúgás Ez sajnos nem a Szolnoki MÁV FC szezonja Szombaton este véget ért a 2011-12-es európai labdarúgó- kupaidény. A Bajnokok Ligája döntőjének a müncheni Allianz Aréna adott otthont. Mondani sem kell, telt házat vonzott a finálé, melybe két, hazája bajnokságában csalódást elérő helyen végző gárda jutott. Ennél ideálisabb helyszínt nem is találhatott volna a döntőre a Bayern München legénysége, mint hogy hazai környezetben, saját stadionjában fogadhassa a Chelsea gárdáját. Most azonban hiába szólt minden a bajorok mellett, ez is kevésnek bizonyult a győzelemhez. Bár mindkét együttes eltiltások miatt több játékosát is nélkülözni volt kénytelen, az igazán „nagy nevekről” a londoni szakvezetőnek, Di Matteónak kellett lemondania. A találkozó nagy részében a Bayern irányította a játékot, ám hiába játszott fölényben, rúgott például húsz(!) szögletet is, csupán egyszer, a 83. percben tudta bevenni az angolok kapuját Thomas Müller fejese révén. A német szurkolók talán már a pezsgősüvegeket bontogatták, mikor jött a Bayern réme, Didier Drogba, s a 89. percben egyenlített (1-1). A 2x15 perces hosszabbításban a házigazdák ismét eldönthették volna a BL-trófea sorsát, ám Arjen Robben még tizenegyesből sem tudott a hálóba találni. A tizenegyes-párbaj idegi feszültségét aztán ezúttal a vendégek bírták jobban. Ugyan a Real elleni elődöntőben parádézó bajor kapus, Neuer ezúttal is fogott egy büntetőt, ám társai közül Olic és Schweinsteiger is hibázott, így a négy tizenegyest értékesítő angolok örülhettek a végén. ■ Gelei J. Didier Drogba a hajrában a sírból hozta vissza az angolok reményeit Törtei Tamás (jobbról) nehezen tudta feltartóztatni a villámléptű balmazújvárosi szélsőt, Nagy Róbertét szélen, hajszál pontos beadását Szepessy 8 méterről kapásból kapura tűzte, a labda a felső lécről a gólvonal mögé pattant, majd onnan a mezőnybe. Az alapvonaltól 10 méterre álló asszisztens azonban nem jelzett gólt, így Takács János játékvezető továbbengedte a játékot. 34. perc: Nagy Róbert jobb oldali beadását Urbin Péter 6 méterről fejelte a hosszú sarokba, 2-0. 47. perc: Tisza Kálmán ugrott fel fejelni a tizenhatoson Az Eger ismét hozta a kötelező győzelmet A keleti csoport éllovasa, az Eger együttese hozta szokásos, egygólos győzelmét - ezzel zsinórban tizedik sikerét aratta Simon Antal csapata -, s mivel a Békéscsaba hazai környezetben sem tudta legyőzni a kiesés rémétől fenyegetett Kazincbarcikát, kézzel fogható közelségbe került számára a bajnoki cím. EREDMÉNYEK: VÓC-REAC 4-0, Békéscsaba-Kazincbarcika 3-3, Nyíregyháza-Újpest II. 2-3, Éger-Szeged 2-1, Oros- háza-Honvéd II. 1-1, Debrecen II-Vecsés 0-0, Mezőkö- vesd-Cegléd 1-0. belül, a levegőben ütközött Urbinnal, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt. A büntetőt Virágh higgadtan értékesítette, 3-0. 72. perc: Vári Barnabás ugratta ki Szepessy Róbertét a tizenhatos előterében, a szolnokiak házi gólkirálya pedig a tehetetlen Szalma mellett, a tizenegyes pontról higgadtan a jobb sarokba gurított, 3-1. Jól kezdett a Szolnok, de az óriási potyagól megfogta az együttest. Bár fél óra elteltével szabályosnak tűnő találatot szerzett a MÁV, a játékvezető érvénytelenítette, s percekkel később már növelte is előnyét a házigazda. Ettől kezdve nem volt kérdés, hogy pont nélkül marad a Tisza-parti gárda. A másodosztályú labdarúgó-bajnokság hét végi fordulójában a Szolnoki MÁV FC az ősz meglepetéscsapatához, Balmazújvárosba látogatott. Sajnos a kék-fehérek rossz sorozata folytatódott, ismét vereséget szenvedtek. Géléi József A sorozatos tavaszi vereségeknek köszönhetően az őszi idény után még listavezető szolnoki legénység a bajnokság hajrájában már csak az ezüstérem megszerzésében reménykedhet. Hogy a korábbi nagy rivális Békéscsabát letaszítsa a második helyről, ahhoz pontot, pontokat kellett (volna) szereznie vasárnap. Ennek szellemében utaztak Hajdú-Bihar megyébe a kék-fehérek. BALMAZÚJVÁROS- SZOLNOKI MÁV FC 3-1 (2-0) Balmazújváros, 400 néző, vezette: Takács János (L. Tóth, Szilágyi) f B a I mazújváros: Szalma - Kónya (Murák, 88.), Sipos, Lu- dányszki, Kállai G. (Sárközi, 83.)- Nagy R. (Bokros, 82.), Németh Á., Virágh, Kiss L. - Belényesi, Urbin. Edző: Arany László. Szolnok: Tóth Z. - B. Tóth, Mile (Urbán-Szabó, 65.), Pintér, Törtei — Lengyel (Kocsis, 80.), Zováth, Tisza, Mundi (Kállai L, a szünetben) - Sze- pessy, Vári. Edző: Romanek János. 3. perc: Tisza Kálmán tört be a tizenhatoson belülre, 14 méteres lövését Szalma szép vetődéssel mentette. 7. perc: Lengyel Béla vere- kedte le magát a jobb oldali alapvonalra, remekül centerezett, Szalma óriási bravúrral hárított a berobbanó Vári elől. 14. perc: Virágh Aladár 40 méteres szabadrúgását Tóth Zoltán „benézte”, 1-0. 30. perc: Mile indításával B. Tóth Balázs viharzott el a jobb Bajnoki sorrend az élvonaltól a megyei első osztályig OTP Bank Liga 1. Debrecen 29 21 8 0 62- 18 71 2. Videoton 29 20 3 6 56- 19 63 3. Győr 29 19 3 7 54-30 60 4. Bp. Honvéd 29 12 7 10 44- 37 43 5. Kecskemét 29 12 6 11 46-38 42 6. Paks 29 11 9 9 42-49 42 7. Diósgyőr 29 12 4 13 39- 41 40 8. Haladás 29 9 11 9 39-35 38 9. Siófok 29 9 9 11 30- 39 36 10. Ferencváros 29 9 7 13 29-32 34 11. Pécs 29 8 10 11 33-46 34 12. Kaposvár 29 6 14 9 32-41 32 13. Újpest 29 8 8 13 34-44 32 14. Pápa 29 8 6 15 26- 38 30 15. Vasas 29 5 9 15 27-48 22 16. ZTE 29 1 10 18 24-62 13 NB II. Keleti csoport 1. Eger 28 17 5 6 38-23 56 2. Békéscsaba 28 13 12 3 42-25 51 3. Szolnok 28 15 4 9 51- 31 49 4. Debrecen II 28 11 9 8 39-33 42 5. Orosháza 28 10 11 7 43-35 41 6. Cegléd 28 12 5 11 41-40 41 7. Nyíregyháza 28 9 13 6 47-44 40 8. Mezőkövesd 28 11 7 10 39-37 40 9. Balmazúj. 28 11 6 11 45-38 39 10. Vác 28 11 4 13 42-44 37 11. Újpest II 28 10 6 12 42-57 36 12. Szeged 28 9 6 13 38-39 33 13. Honvéd II. 28 8 7 13 32- 41 31 14. REAC 28 8 7 13 41- 53 31 15. K.barcika 28 8 6 14 27-40 30 16. Vecsés 28 3 8 17 18-45 16 NB III. Alföld-csoport 1. Dabas 26 17 8 1 61-18 59 2. D.haraszti 26 15 6 5 49- 19 51 3. KTEII 26 13 9 4 49-28 48 4 Szeged 26 13 5 8 55-35 44 5. Gyula 26 12 8 6 33-22 44 6. Tápiószecső 26 11 4 11 44- 41 37 7. Üllő 26 11 4 11 40-37 37 8. Tököl 26 9 8 9 42-34 35 9. Csepel 26 8 11 7 30-26 35 10. Hmv.hely 26 10 5 11 33-34 35 11. Monor 26 9 3 14 36-45 30 12. P.vörösvár 26 9 3 14 18-46 30 13. Makó 26 6 9 11 28-40 27 14. Sz. MÁV II. 26 7 5 14 25-46 26 15. Szarvas 26 6 4 16 31-48 22 16. Jánoshlda 26 5 2 19 22-77 17 Megyei I. osztály 1. Jászapáti 26 22 1 3 90- 16 67 2. J.árokszállás 26 15 9 2 47-26 54 3. Nagyiván 26 15 6 5 64-36 51 4. Tiszafüred 26 15 5 6 54-34 50 5. Tszt.miklós 26 12 7 7 44-40 43 6. Fegyvernek 26 10 8 8 53-44 38 7. Túrkeve 26 11 3 12 53-37 36 8. Karcag 26 10 6 10 33- 36 36 9. Besenyszög 26 9 7 10 44-52 34 10. Martfű 26 9 6 11 45-52 33 11. Kisújszállás 26 9 5 12 51-49 32 12. Szajol 26 9 4 13 53- 52 31 13. Újszász 26 6 11 9 29-42 29 14. Csépa 26 5 6 15 35-62 21 15. Kszt.márton 26 4 4 18 20-72 16 16. Kunhegyes 26 2 2 22 25-90 8 Pont nélkül maradtak NB lll-as focicsapataink A Fradi ismét kikapott a Siófoktól labdarúgás OTP Bank Liga: továbbra is kiadó a kupát érő negyedik hely A labdarúgó NB III. Alföld-csoportjában ismét pont nélkül maradt a Jánoshida. JÁNOSHIDA—KECSKEMÉT II. 1-6 (1-2) Jászberény, 50 néző, vezette: Solymosi András. Jánoshida: Tóth — Keresztesi (Bata), Varga, NAGY, Lukácsi, Zrupkó, Hetrovicz, DRÁVUCZ, ESZES (Lengyel), Mardula, Cseh. Edző: Misovics Sándor. Gólszerzők: Nagy (30.), ül. Tölgyesi (15.), Máté 2 (28., 77.), Sarus (69.), Bradvik (80.), Hegedűs (82.). A jobb játékerőt képviselő kecskemétiek a mérkőzés végére bedarálták az elfáradó hazai csapatot. misovics Sándor: - A hetvenedik percig partiban voltunk, a végjáték azonban nem sikerült. SZOLNOKI MÁV ll-MAKÓ 0-2 (O-l) Tiszaliget, 100 n., v.: Kiss László MÁV II: Szabó - Németh, Bálint, Rácz (Rézműves), Markót (Tímár), Ladányi, Blaskovits (Kalóz), Zsolnai, Kalmár, Benedek. Edző: Horváth Csaba. Makó: Czirbus - Rakonczai, Szakács, Czibere, Gellér, Puskás, Retek, Bánóczki (Horváth), Schreiber (Krucskó), Zámbori (Nagy), Magyar. Edző: Bány Tamás. Gólszerzők: Szakács (23.), Magyar (73.) A makói gárda érvényesítette rutinját, elvitte a három pontot. ■ Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, az OTP Bank Liga utolsó előtti fordulójára egyetlen nyitott kérdés maradt: melyik együttes végez az Európa Liga-selejtezőt jelentő negyedik helyen? Mivel a Győri ETO gárdáját az UEFA immár jogerősen egy évre eltiltotta a nemzetközi kupaszerepléstől, felértékelődött a negyedik hely. Erre a forduló előtt még több együttes is pályázott. Ehhez képest a Kecskemét, mely hazai pályán szá- molatlanul rugdosta tavasszal a gólokat, képtelen volt a kapuba találni az Újpest ellen. A Győrt a jelek szerint különösebben nem fogta meg a nemzetközi eltiltás, Pintér Attila ismét győzelemre vezette a Győri ETO gárdáját simán verte a Pécset. Igaz, a baranyaiak az elmúlt hetekben nem igazán remekeltek, az edzőcsere ellenére is alig szereztek pontot. A Ferencváros mumusát, a Siófokot fogadta az Üllői úton. A Balaton-partiak tovább írták a zöld-fehér szurkolók rémálmainak forgatókönyvét, Simon hajrában szerzett góljával újra elvitték a három pontot a fővárosból. A negyedik helyre hajtó Honvéd a már bajnok Debrecent látta vendégül a Bozsik Stadionban. Hiába biztosíthatta volna be nemzetközi kupát érő helyezését a kispesti gárda, a Löki könnyedén diadalmaskodott, így az utolsó forduló dönt csak a végső sorrendről. A Paks akár meg is előzhette volna a Honvédőt, ám a Duna-partiak csak döntetlenre végeztek a sereghajtó ZTE otthonában. A Vasas botrányosan gyenge játékkal Farkas Balázs még tizenegyesből sem találta el a kaput - maradt alul a Fáy utcában a Kaposvárral szemben. Azzal, hogy a Diósgyőr kikapott Szombathelyen, ki is szállt a negyedik helyért zajló küzdelemből. ■ G. J. Eredmények Kecskemét-Újpest 04) Győri ETO-Pécs 3-0 FTC—Siófok O-l Vasas-Kaposvár 0-1 Haladás-Diósgyőr 2-1 ZTE—Paks 1-1 Honvéd—Debrecen 0-3 Videoton-Pápa 2-0