Új Néplap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-03 / 103. szám

2012. MÁJUS 3., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TŰKOR 3 HÍREK Jászberény nyomozást indított a rendőrség ismeretlen tettes el­len, aki még pénteken délután Jászberény egyik utcáján kirán­totta egy idős hölgy kezéből an­nak szatyrát, majd a zsákmány­nyal együtt eltekert. Mint Pásztor- né Kovács Ágnes százados, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvi­vője lapunkkal közölte, a történ­tek során a sértett elesett, de szerencsére nem sérült meg. Az elkövető a táskát eldobta, de a készpénzt magával vitte, adta hí­rül a rendőrség, mga Jászkarajenő Gyurika andrás, a helyi polgárőr-egyesület elnöke hiúsított meg egy rablást a napok­ban. Mint lapunknak elmondta, egy idős hölgyhöz akart hajnali egy órakor betörni e^ háromfős bűnbanda, ám ezt észlelve, meg­hiúsította a portára való bejutásu­kat az éber polgárőrvezető, és a rendőrök megérkezéséig vissza­tartotta a gyanúsítottakat, bgy Kunhegyes lopás miatt indult eljárás egy kunhegyesi férfivel szemben. A harminchét eszten­dős tolvaj a település autóbusz­pályaudvarán fosztott ki egy par­koló buszt. A jármű vezetőülés felőli ablakát eltolta, és a busz­nak nekitámasztott kerékpárjára ráállva bemászott a buszba, és gyűjtögetni kezdett. Magához vett egy női karórát, majd meg­próbálta eltulajdonítani a mű­szerfalba beszerelt CD-s autós­magnót, valamint az autóbusz fém pénztároló rekeszét, azon­ban cselekményében a buszve­zető megzavarta. így csupán a rádiós magnó előlapját tudta le­szakítani. A férfit elfogták, és ügyében a rendőrség bíróság elé állítást tervez, tudtuk meg a me­gyei rendőr-főkapitányságtól, mga Tiszasas földműveléshez szükséges eszközök érkeztek nemrég a településre. A tiszazugi kisközség pályázati pénzből vá­sárolta meg a gépeket, így lett az önkormányzatnak ágaprítója és egy MTZ traktorja is. Egy ásó-ra­kodógép és egy pótkocsi beszer­zése most zajlik, de mivel Tisza­sas nagyobb területen szeretne gazdálkodni, ezért pályáztak még tárcsára, ekére, műtrágya­szóróra, kombinátorra és egy ön­töződobra is. Eddig ezeket köl­csönkérte a település, jzs SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. A tűzoltókat Ünnepelték. Szent Flórián a tűzoltók védőszentje, ezért a napokban ünnepük a lánglovagokat. Tegnap Szolnokon a megyeháza dísztermé­ben rendeztek tűzoltónapot, melyen a Belvárosi Általános Iskola diákjai (képünkön) adtak műsort. Azt követően pedig, az esemény részeként megju­talmazták és előléptették a legkiválóbb munkát végző szakembereket. A képgalériát keresse a SZOLION.hu hírportálon. Butragueno edzője is volt életút Tóth-Zele József a Real Madrid fiatal játékosaival foglalkozott Tóth-Zele József egykori kiváló futballista, majd a Real Madrid ifjúsági csa­patának edzője tett láto­gatást tegnap Szolnokon, a Hegedűs T. András Ala­pítványi Szakiskola, Kö­zépiskola, Általános Isko­la és Kollégiumban. Varga Csaba ' A mi szél hozta Szolnokra? kér­désre bár Tóth-Zele József 56 év óta nem hazánkban, hanem Spa­nyolországban, nevezetesen Madridban él, mégis tökéletes magyarsággal válaszolt.- A húgom Mária ebben az is­kolában tanít, Csilléi Béla igaz­gató úr hívott meg röpke élmény- beszámolóra, és azt kérte a di­rektor úr, hogy nézzek meg né­hány tehetséges fiatalembert - mondta Józsi bácsi. - Nekik is felvázoltam: mindenkinek adott a lehetöség, a tehetség azonban nem minden, szorgalom és ki­tartás is kell némi szerencsével ötvözve, ha valaki jó futballista akar lenni. Jelzem a sport sem tart örökké, jó ha az embernek van polgári foglalkozása is. Jó­magam politológiából diplomáz­tam, emellett szakfordítói vizs­gát tettem, hosszú évekig dolgoz­tam a külügyminisztériumban Madridban. Hogy miként jutott ki Józsi bá­csi Spanyolországba, arról re­gényt is lehetne írni.- Füzesabonyi srác vagyok, a Tóth mellett a Zele édesanyám családi neve, amit Spanyolor­szágban vettem fel. Egerben érettségiztem és az ottani Fák­lya NB Il-es együttesében rúg­tam a bőrt. A foci mellett bu­nyóztam és kerékpároztam is, az egyik bicajosversenyen má­sodik letten, ezért jutalmul el­vittek a fővárosba kirándulni. Soha nem felejtem el 1956 ok­tóber 28-a volt, a forradalmárok tehergépkocsi-vezetőket keres­tek, és mivel nekem volt jogsim egy percig sem tétováztam, je­lentkeztem náluk. A Jász­ságból kellett élelmiszert szállítanom a fő­városba. Az egyik fu- - varnál lőttek ránk az ávósok és a mellettem ülő srácot tü­dőlövés érte. Miután megtudták, hogy a for­radalom oldalán álltam, üldöztek, én pedig '56 novem­ber 23-án elhagytam az orszá­got, és Ausztriába mentem. Meséli Józsi bácsi, hogy a só­goroknál is sofőrködött, a bécsi Rapidban pedig futballozott. Ezután Franciaországba iga­zolt. Öt évig profisodott Gre- noble-ban és a Red Star csapa­tában. 1962-t írtak, mikor a spanyol Ajletico Madrid szer­ződést ajánlott számára. Sajnos egy sérülés közbeszólt, s ezzel véget is ért a balfedezet játé­kos karrierje. Az egykori Barcelona kivá­lóság Kubala László irányí­tása alatt, Pus­kás Öcsivel egye­temben végezte el az edzői is- kolát. Ezzel kapcsolatban megosztott velünk egy kü­lönös sztorit. — Kubala Laci, vagyis Kuksi egyszer egy gyakorlat során arra kérte Öcsit, hogy jobb szélről jobb lábbal lője kö­Puskás Öcsi jobb lábát leginkább csak támaszkodásra használta zépre a labdát. Azt mindenki tudja, hogy Öcsi a jobb lábát csak támaszkodásra használta. Nem is idézném, mit mondott Kuksinak, amikor felkérte a be­mutatóra. Józsi bácsi utánpótlásedző­ként a Real Madrid ificsapatánál kapott munkát, ahol többek kö­zött olyan világnagyságok, mint a Keselyű becenévre hallgató Butragueno, Vázquez, Michel és Camacho is pallérozódott a keze alatt. Mostanság pedig a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai irányítótestületének Madridban élő tagja. Mint mondja: ő a kapocs a Real és a felcsútí akadémia között. Névjegy Tóth-Zele János született: 1936. 01. 26. Fü­zesabony CSALÁDI ÁLLAPOTA: HŐS, há­lom g\'ermek édesapja VÉGZETTSÉGE: politológus, szakfordító, labdarúgóedző LEGNAGYOBB ELISMERÉSE: a Mag\'ar Köztársaság Érdem- rend Tisztikereszt polgári ta­gozata kitüntetés JEGYZET L. MURÁNYI LÁSZLÓ Egyedül nem megy... a magyar mezőgazdaságnak mindig megvannak a maga ügyeletes „problémanövé­nyei”. Hol eladatlan, olcsón el­kótyavetyélt búzáról, hol a fá­kon megrohadó almáról, hol pedig - amint éppen most - kicsírázott, szemétre kerülő vöröshagymáról szólnak a hí­rek, ám ezek, szinte kivétel nélkül, mind ugyanoda vezet­hetők vissza: a piaci, az érté­kesítési nehézségekre. nem először, és nem is csak a hagyma kapcsán írjuk már le, hogy a mezőgazdasági termények zökkenőmentes értékesítésére végleges és hosszú távú megoldást kizá­rólag az jelenthet, ha a ter­melők szövetkeznek, és így nagyobb erővel, egységesen tudnak fellépni a piacon. A kisebb-nagyobb gazdák, ter­melők ugyanis, a felvásárlói megegyezések ellenében, egymagukban tehetetlenek. érdekes, hogy amíg Nyugat- Európában nagyon kedvel­tek, mondhatni „divatosak" — gazdaságilag pedig virág­zanak — a különböző célú termelői szövetkezések, ad­dig Magyarországon csak el­vétve találkozni ilyenekkel. Európa fejlettebb felén hűtő- házákat, tárolókat, feldolgo­zókat is építenek és működ­tetnek a szövetkezetek, míg nálunk alig van példa ilyen­re. Ennek egyik - mondhat­ni történeti - oka feltétlenül az, hogy a rendszerváltozás előtti négy-öt évtizedben „el­használódott”, rossz ízt és különös politikai színezetet kapott a szövetkezet kifeje­zés, és ez még mindig nem kopott le róla teljesen. A má­sik ok bennünk, magyarok­ban keresendő. A szövetke­zéshez ugyanis egymás iránti bizalomra is szükség lenne a termelők részéről, ami azonban ma még hiány­zik. Inkább mindenki maga igyekszik boldogulni, miköz­ben a magyar mezőgazdasá­got egyre több kudarc éri. még itthon is! „Formabontó” tárlat, a szolnoki Varga Katalin Gimnázium volt diákjá­nak, Kuizs Lillának a kiállítása látható a TISZApArt moziban. Képünkön a Formabontó Ázsia című tárlat egyik festményét mutatja az alkotó. Minisztériumi döntésre vár a megyeháza felújítása A Belügyminisztérium ez évi vis maior keretére nyújtott be pályá­zatot a megyei közgyűlés a me­gyeháza épületében keletkezett károk helyreállítása érdekében. Az épület rossz állapotának lát­ványos bizonyítéka, hogy az egyik pillért jelenleg gerendák támasztják a lépcsőházban. Amint azt Rentzné dr. Bezdán Edit megyei főjegyzőtől megtud­tuk, a csapadékos tél és az azt követő hosszú szárazság miatt az épület bal oldali födémszer­kezete károsodott, a teherhordó pillér teljes keresztmetszetében eltörött. A statikai bemérés során ki­derült, hogy sérült a menynyezet és a padlóburkolat, a törött pillér környezetében a dongaboltozat jelentős alakváltozást szenve­dett, a megsüllyedt záradékú dongaboltozatot alátámasztó fő­fal és a vele párhuzamos, a bel­ső udvar és lépcsőház közötti nagy magasságú főfal deformá- lódása következtében több helyi­ség is károsodott. A károk hely­reállításának költségeit a me­gyei önkormányzat saját erőből nem képes előteremteni, így a 45 millió forintos pályázattól várnak segítséget. A munkálatok a pozitív elbírá­lást követően indulhatnak meg a Kulturális Örökségvédelmi Hi­vatal felügyeletével, hiszen az épület műemléki védelem alatt áll. ■ Sz. Zs. HIRDETÉS TIGÁZ-DSO Kft. Földgázelosztó Korlátolt Felelősségű Társaság z­Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt. karbantartási munkálatai miatt 2012. május 23-án 06.00 órától 2012. május 25-én 08.00 óráig Kuncsorba, Örményes, Tiszabura, Tiszabura-Pusztataskony, Tiszagyenda, Tiszaroff, Csataszög, Fegyvernek, Hunyadfalva, Kőtelek, Nagykörű, Tiszasüly, Törökszentmiklós-Súrjány, Tiszapüspöki, Tiszatenyő, Törökszentmiklós, Kétpó településeken A GÁZSZOLGÁLTATÁS SZÜNETEL! Kérjük ügyfeleinket, hogy a gázszünet ideje alatt a gázfőcsapokat tartsák ZÁRT állapotban. A gázszünettel kapcsolatosan további felvilágosítást kaphatnak az éjjel-nappal hívható 06 (80) 300-300 telefonszámon. A gázszolgáltatás kimaradásáért ügyfeleink szíves megértését kérjük! i

Next

/
Oldalképek
Tartalom