Új Néplap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-12 / 111. szám

2012. MÁJUS 12., SZOMBAT 5 SZOLNOK ÉS KÖRNYÉKE 2012 méteres távon futnak szombaton a szandaszőlősiek Ma ismét a sport kerül főszerep­be Szandaszőlősön. A hagyomá­nyokhoz híven ismét megrende­zik a Szandai Sportnapot ma. A Szandaszőlősért Egyesület szer­vezésében megvalósuló progra­mon kilenc órától a Szanda Fu­tás, illetve teljesítménytúra vár­ja a vállalkozó kedvűeket, me­lyet sportbemutatók és egy kö­zös bemelegítés előz meg. A rajt a szandaszőlősi Lengyel Antal térről indul és a városrész köz­pontjában lévő utcák 2012 méte­res szakaszán zajlik majd. A focikedvelőkről sem feled­kezik meg a rendezvény, hiszen a sportnap keretein belül a Szan­dai Teremfoci Bajnokságban mérhetik össze tudásukat az amatőr focicsapatok 9 órától a Szandaszőlősi Általános Iskola tornatermében. A sportnap kere­tében további sportolási lehe­tőségek és sportbemutatók vár­ják az érdeklődőket. m Ebben az évben is átkelnek a szeretethídon A Magyar Református Szeretet­szolgálat immár negyedik alka­lommal rendezi meg a Szeretet- híd elnevezésű Kárpát-meden­cei önkéntes napját. A május 19- ei rendezvényhez Jász-Nagykun- Szolnok megye ebben az évben is csatlakozik. A korábbiakhoz hasonlóan megyei koordináció szerepét a Szer-telen Ifjúsági Ház látja el. A szervezők szeretnének be­vonni minél több fiatalt és idő­set, egyháztagot és világi em­bert, egészséges és fogyatékkal élő embertársunkat, hogy együtt tegyenek egymásért, a helyi kö­zösségekért, városukért és a kör­nyezetükért. Remélik, hasonló­képpen az előző rendezvényeik­hez, ebben az évben is széles körben meg tudják mozgósítani az embereket e fontos célokért és felépülhet újból a szívekben a szeretet hídja. A rendezvény megnyitója má­jus 19-én 9 órakor lesz a Tiszavi­rág hídnál a Tiszai hajósok te­rén. A zárórendezvény a Szolno­ki Református Egyház gyüleke­zeti termében lesz május 19-én délután öt órakor. ■ Száz éve áll a talapzatán centenárium A szolnoki Damjanich-szobor a város jelképe Hering Zoltán, a Magyar Nemzeti Galéria kőszobrász-restaurátora nagynyomású vízzel tisztítja a márványszobrot Centenáriumát ünnepli a napokban a megyeszék­hely egyik legszebb em­lékműve, jelképe. Mészáros Géza Mint azt dr. Fülöp Tamás, a me­gyei levéltár igazgatója kutatá­sában is leírja, most május 19- én lesz éppen száz éve, hogy Szolnokon ünnepélyesen is fel­avatták a Damjanich szobor- kompozíciót. „Hirdesse ezen emlékmű századokon keresz­tül a diadalmas szolnoki csata és a hős vértanú emlékét, de az eszmét is, amelyikért mártír­halált halt: a szabad, erős füg­getlen és boldog Magyarország eszméjét, melyet valósággá tennünk, melyért élnünk, hal­nunk kell” - hangsúlyozta a város ünneplő közönségének 1912. május 19-én tartott be­szédében Küry Albert alispán. „Legyen ez az emlék is temp­lom, temploma a honszerelem, szabadság és testvériség nagy eszméinek, melyhez nemzeti ünnepeinken elzarándoko­lunk, hogy mint az Isten házá­nak tömjén füstje felemeli lel­künket a föld porából a magas- ságos ég felé, hogy mint a hegy csúcsának tiszta levegője a portól, hőségtől tikkadt vándor testét felfrissíti, megtöltse szí­vünket éltető hittel, remény­nyel, lelkesedéssel, agyunkat új erővel a munkára, melynek célja a haza javainak, erejének, boldogságának gyarapítása” - mondta ezt már gróf Almásy Imre főispán a Radnai Béla szobrászművész által alkotott emlékmű avatásán, 100 évvel ezelőtt. Kevesebb gyerek ül az iskolapadban intézkedések Emelni kellett az iparűzési adót, s bevezették az építményadót Csökkennek az újszászi önkor­mányzat bevételei. Ennek ellen- súlyozására megemelték az ipar­űzési adó mértékét, és bevezet­ték a vállalkozói építményadót. A bevételek csökkenése több problémából adódik, így többek között a személyi jövedelemadó helyben maradó részének mint­egy 8 millió forintos, a jövede­lem kiegészítés mintegy 16 mil­lió forintos, és a normatív támo­gatások feladatmutatóinak csök­kenéséből. Szerepet játszik az is, hogy a lakosságszám az elmúlt évhez képest közel 100 fővel csökkent, és minden intézménynél csök­kenő a gyermeklétszám. A költ­ségvetés összeállítása során ap­rólékosan, mélyrehatóan meg­vizsgáltak minden olyan lehető­séget, amely a kiadási oldal szű­kítését eredményezte. Ezen tár­gyalások során az intézmény- egység-vezetők és gazdasági szakemberek, átérezve az idei év nehézségét, maximálisan támo­gatták a törekvéseket. így 297 főben határozták meg Uj szász önkormányzata és intézményei­nek dolgozói létszámát. ■ R. Á. Emlékszünk még a diavetítő gépekre? fénymesék címmel nyílik ki­állítás a rákóczifalvai Bocs d'Art Galériában (Szabadság tér 3.). Kolozsi Sándor diave- títőgép-gyűjtő összeállítását május 18-án 17 órától lehet megnézni, a kiállítást Bíró Ferenc, könyvtáros és dia- filmgyűjtő nyitja meg. A kü­lönleges tárlat július 20-ig várja látogatóit. Százhuszonegyen búcsúztak az iskolától százhuszonegy diák búcsú­zott szép ballagási ceremóni­án a martfűi Damjanich Já­nos Szakképző Iskola, Gim­názium és Kollégiumtól. Az iskola tantestülete, diáktár­sak vettek búcsút a ballagók- tól, jókívánságok sorát hal­mozva a középiskolai évek végéhez érő „damisoknak”. Az örökös igazgató címet is átadták A szandaszőlősi Általános Iskola egykori igazgatóját, Kalydy Sándort köszöntöt­ték a pedagógusok és a csa­ládtagok 80. születésnapja alkalmából a közelmúltban. A meglepetés összejövetelen a tantestület által összeállí­tott kis műsor részeként kö­szöntőt mondott dr. Kállai Mária alpolgármester, az is­kola címzetes igazgatója. He­gyiné Mladoniczki Éva je­lenlegi igazgató a tantestület ajándékaként adta át Sanyi bácsinak az iskola örökös igazgató címet tartalmazó emlékérmet. Meglepetés is lesz a színház ünnepén százéves a Szigligeti Színház épülete, a kerek évfordulót méltóképpen szeretnék meg­ünnepelni. Május 15-én szá­mos eseményt felvonultató nagyszabású programsoro­zattal emlékeznek, de már előző nap is meglepetéssel készül a színház társulata. Hogy mi az? Anynyit árultak el, hogy május 14-én délután négykor érdemes lesz elsétál­ni a szolnoki gyaloghídhoz. SZ0U0N.hu További Szolnok környéki híreket olvashatnak a SZ0U0N.hu hírportálon. Fogyasztóvédelmi kérdéseket is kaptak Megnyitották az új látogatóteret támogatás A sörgyár közbenjárásával új könyvek kerültek a polcokra Idén is megrendezték'a fiatalok veszélyhelyzetekre való felkészí­tését segítő Országos Katasztrófa- védelmi Ifjúsági Versenyt A meg­méretés megyei döntőjét a napok­ban rendezték meg Szolnokon a Tiszaligetben. A ha­gyományosan min­den évben megrende­zett versenyen a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Fogyasz­tóvédelmi Felügyelősége is képvi­seltette magát A játékos vetélke­dő során a fiatalok többek között számot adtak a tanév során szer­zett fogyasztóvédelmi ismereteik­ről is. A Fogyasztóvédelmi Fel­ügyelőség munkatársai a verseny 2-es számú állomásán várták a megyei döntőbe jutott általános és középiskolás csapatokat, ahol elméleti és gyakorlati feladatokat kellett megoldaniuk fogyasztóvé­delmi témakörben. A fogyasztóvédelmi állomáson elért eredmények alapján, a Fogyasz­tóvédelmi Felügye­lőség különdíjait dr. Lipták Gergely adta át a helyezetteknek. Az összesített versenyben végül a jászárokszállá­siak (Jászárokszállás Város Önkén­tes Tűzoltó Egyesületének általá­nos és középiskolás csapatai) dia­dalmaskodtak, így ők képviselhetik megyénket a Győrújbaráton meg­rendezésre kerülő országos döntő­ben. BR.Á. ■ A jászárokszállá si fiatalok dia­dalmaskodtak. Múzeumteret adott át és könyv- állományt Is bővített a Martfűi Művelődési Központ és Könyv­tár a Heineken Hungária támo­gatásának köszönhetően. A „Heineken Hungária Martfűért” jótékonysági program első helye­zettje, a Martfű Városi Művelő­dési Központ és Könyvtár 1,5 millió forint támogatást nyert ta­valy decemberben. Az így kapott összeget a közintézmény könyv­állomány-bővítésre, illetve mú­zeumi látogatótér kialakítására fordította. Az ünnepélyes átadást a napokban rendezték meg, ahol bemutatták a több száz újonnan vásárolt könyvet, illetve a múzeum látogatóterének megnyitója is meg­történt BR. Á. Érdekességeket tartogat az új múzeumi látogatótér Virágokat ültetnek a településen a heineken támogatásával virár gosítják a várost Szintén egyjá tékonysági program keretében nyert támogatást a martfűi Vá­rosszépítő Egyesület, amely vál­lalta, hogy virágba borítja a vá­rost Már számos bokrot, cser­jét, fát ültettek, most elérkeznek a szépítés utolsó állomásához Szombaton délelőtt kilenc órától önkéntesekkel együtt a város- szépítők több száz palántát ül­tetnek ki a településen. A szépe tő akció után bográcsozásra várják a résztvevőket t

Next

/
Oldalképek
Tartalom