Új Néplap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-10 / 109. szám
Újabb földeket adna bérbe a VM pályáztatás Fejér után Borsodban is visszaéléseket sejtenek, Baranyában pertársaság Gőgös: megüzenték, kinek kell nyernie PERTÁRSASÁGBA TÖMÖRÜLNEK Baranya megyében a földbérletpályázatokban vesztes gazdák- erősítette meg Gőgös Zoltán, az MSZP szakpolitikusa -, de ezzel a formával másutt is élhetnek. A mezőgazdasági bizottságszocialista alelnöke szerint a bírálóknak volt 30, úgynevezett szubjektív pontnyi döntési lehetősége, amellyel tulajdonképpen eldönthették, a pályázó szimpatikus-e vagy sem. A földbérletszerződések irányítását- vagyis az előre eldöntött nyertesek kiválasztását - a minisztérium különböző felelős vezetői kérhették. gazdafórumon és sajtótájékoztatón számol be csütörtökön a Borsodi Mezőség Gazdakör Egyesület a térség termőföld- haszonbérlet-pályázatainak eredményeiről, illetve a pályáztatás során tapasztalt visszaélésekről. Jávor Benedek LMP-s frakció- vezető pedig nemrégiben azt írta blogjában, egy „ismerőse” bejelentést tett az OLAF-nál, az unió csalás- és korrupció- ellenes hivatalánál, a KAP területalapú támogatások pártfinanszírozási célra való felhasználása miatt. A bejelentés írója szerint vélelmezhető, hogy az állami földek kormánypárthoz köthető személyeknek való bérbeadásával az uniós területalapú támogatások egy része a Fidesz kasszájába vándorol. HIRDETÉS A világháborúra emlékeztek MOSZKVA Putyin: Nincs jogunk elfelejteni a nácizmust A szemlén 14 ezer katona, 100 harci jármű vonult fel. Tiszteletben kell tartani az államok szuverinitását. Oroszország következetesen fellép a világbéke erősítéséért, a nemzetközi normák és az államok szuverenitásának tiszteletben tartásáért - mondta Putyin orosz elnök a moszkvai Vörös téren megtartott győzelem napi díszszemlén. Az egykori Szovjetunió nagy honvédő háborújában aratott győzelem 67. évfordulóján a hadsereg 14 ezer katonát és 100 különböző harci járművet vonultatott fel a szemlén. Putyin felidézte, „67 évvel ezelőtt zúzták szét végleg a nácizmust - ezt a szörnyű és cinikus erőt -, s nincs jogunk elfelejteni, hogyan keletkezett, erősödött meg és szemtelenedéit el az egész világ szeme előtt”, miközben egész népek elpusztításával fenyegetett. franciák Nagy feltűnést keltett a világsajtóban, hogy Párizsban a leköszönő államfő, a jobboldali Nicolas Sarkozy közös koszorúzásra hívta meg legyőzőjét, a szocialista Francois Hollande-ét. Közösen hajtottak fejet az Ismeretlen katona emlékműve előtt. Figyelemre méltó üzenet a demokratikus politikai kultúra állásáról. ■ Folytatja a VM az állami földek bérbeadását, tárgyalnának a nagyobb földhasználókkal újabb területek felszabadításáról. Mindeközben egyre több vád éri a bérbeadás gyakorlatát. Új klientúra kialakulása a szóbeszéd tárgya. küszöbön ■■ a felújítás ENERGIAKLUB SZAKPOLITIKA! INTÉZET MÓDSZERTANI KÖZPONT Akar 50°/o-kal kevesebb fűtésszámla? Egy okos felújítással megoldható! Egy weboldal, ahol minden információt megtalál, ami egy felújításhoz kell. Megtérülési számítások, felújítási tippek lépésről- lépésre, hasznos linkek és még számtalan jó tanács: V www.kuszobonafelujitas.hu SZÉCHÉNYI TERV miwmrxm Jobban jár, ha megőrzi a blokkot ELDOBOTT BLOKK Olvasóink között gyakran akad olyan, aki azért nem tudja érvényesíteni fogyasztói jogait, mert elmulasztotta megőrizni a vásárlási blokkot, illetve a számlát. vásárlás után tanácsos a helyszínen ellenőrizni, hogy a termékek a megfelelő mennyiségben és áron szerepelnek-e a blokkon. Különösen akcióknál fordul elő, hogy a reklámozottól eltérő áron adják a terméket. Esetleg nem is azt, hanem csak hasonlót. Ha a terméken több ár van, vagy a feltüntetett ár nem egyértelmű, akkor a különböző árak közül a vásárló számára legkedvezőbbet kell alkalmazni. meg kell őrizni a blokkot azért is, mert az bizonyíték, és az esetleges későbbi szavatossági igény ennek alapján érvényesíthető. A forgalmazó gyakran „blokkgaranciát” alkalmaz. Azaz a termékre vállalt jótállást a vásárló a bizonylat bemutatásával - külön jótállási jegy nélkül - érvényesítheti. HA a blokkra, számlára uobv nincs szükség, akkor meg kell semmisíteni, de csak ha a vásárló már távozott az üzletből. Nehogy mások azzal visszaéljenek. A bankjegy-automaták közelében is rengeteg az otthagyott bizonylat. Ha nincs rá szükség, akkor a gép menüjében az ennek megfelelő gombot kell választani. Vagy meg kell várni a bizonylat kinyomtatását, azt elvinni és megsemmisíteni. Máskülönben az érintett adataival visszaélhetnek. Az üzlet elhagyásakor a biztonsági szolgálat, de a hatóságok is kérhetik a vásárlást igazoló dokumentumot. ■ Rados V. Kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2012. május 9-én: 3 €/Ft 290,01 1,96 Ft •5) $/R 223,87 2,24 Ft 0 CHF/Ft 241,46 1,67 Ft Íj €/$ 1,2949-0,004 USD BÉT-áruszekció (forint/tonna, 05.09.) Új elszámolás ár Malmi búza 2012. máj. 52000 Malmi búza index 2012. máj. 52 000 Takarmánybúza 2012. aug. 49 500 Takarmánykukorica 2012. máj. 54 500 Tak.kukorica index 2012. máj. 54 500 Takarmányárpa 2012. aug. 50000 Olajnapraforgó 2012. máj. 126000 Olajnapraforgó index 2012. máj. 126000 Repce 2012. máj. 134 000 FORRÁS: BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE AS-összefoglaló Bár az Európai Unió egy liberalizált földpiac létrehozását várja Magyarországtól, az új földtörvény elsősorban a hazai gazdálkodók érdekeit tartja majd szem előtt - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter még kedden este Nagykátán, egy gazdafórumon, azzal kapcsolatban, hogy az Országgyűlés tavaszi ülésszakában előterjesztik az új földtörvény tervezetét. A tárca mindezek mellett új agrárkamarai törvény és a pályázati feltételeket egyszerűsítő csomag előkészítésén is dolgozik - mondta el a miniszter. Fazekas Sándor az elmúlt két év eredményeit említve aláhúzta: a tárca hiánypótló, iránymutató programalkotásba kezdett, és jelenleg az ágazati stratégiák megfogalmazásánál tart. A Vidékfejlesztési Minisztérium kedden még azt is közölte, hogy a gazdák érdekében a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) megkezdi a tárgyalásokat a nagy földhasználókkal azokról a területeikről, amelyek működésükhöz, alaptevékenységükhöz nem feltétlenül FLADO Kinek mi az üzlet. Az új nyertesek közül sokan arra spekulálnak, hogy felszökik a föld ára (képünk illusztráció). szükségesek. A felszabaduló földekre a szervezet haszonbérleti pályázatokat ír ki annak érdekében, hogy a kis- és közepes vállalkozások, családi gazdálkodók újabb lehetőséghez jussanak. A közlemény hozzáteszi: a földhasznosítási folyamatot a kormány és a vidékfejlesztési tárca nem tekinti lezártnak. A tárca emlékeztet: a VM a birtokpolitikai irányelvekkel összhangban április végéig 16 Ma a borsodi gazdakör fog kipakolni a visszáságokról. ezer hektárra már megkötötte a szerződést 426 pályázóval. A haszonbérbe adott területek átlagós mérete 37 hektár volt. „Nem ezt ígértük, elveszítjük a vidéket”, valamint „ez védhetetlen” - ilyen kijelentésekkel kritizálta a fideszes Ángyán József, a VM azóta leköszönt államtitkára az állami földek haszonbérbeadásának gyakorlatát márciusban a parlament mezőgazdasági bizottságának ellenőrző testületé előtt. Az origo.hu feltárta: nyolc befolyásos érdekcsoport szerezte meg a Fejér megyében meghirdetett közel 5 ezer hektárnyi terület 87 százalékát, további 21 nyertes csak a fennmaradó 13 százaléknyi területen, alig 630 hektáron osztozhatott. A portál szerint a nyertes gazdálkodók közül többeknek nyilvánvaló kormányzati, illetve fideszes kötődése van, és többen közülük a pályázati kiírás szabályait megszegve jutottak a területekhez. A Nép- szabadság információi szerint 2012. MÁJUS 10., CSÜTÖRTÖK KOZELET ■ az iskolaőrség felállításával az oktatási jogok biztosa, Aáry- Tamás Lajos. Az EU-tagok sokféleképpen próbálják ezt a problémát megoldani, mondta a Klubrádiónak. Hozzátette: erről a rendelettervezetről is sokan azt hiszik, egy csapásra megold mindent. Inkábba profi pedagógusokban kellene bízni. ».• -‘-r- . • ’ÍV'■