Új Néplap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-09 / 108. szám

2012. MÁJUS 9., SZERDA TŰKOR 5 Hétszáz hektáron jórészt a fagy szüretelt a megyében Egyelőre megbecsülni sem le­het, mekkora károkat okozott a fagy, az viszont bizonyos, hogy jelentős a foríntosítható termés- kiesés - mondta Kiss Róbert. A megyei kormányhivatal földmű­velésügyi igazgatóságának veze­tője emlékeztetett arra, hogy áp­rilis 9-ről 10-re virradóra mínusz 4-9 fokra süllyedt a hőmérséklet, s a fagy a legtöbb virágzó gyü­mölcsültetvényt károsította. Je­lentős fagykárt a csonthéjasok szenvedték el, a hozamkiesés ezen ültetvények esetében mint­egy 60-80 százalékra (helyen­ként 100 százalékra) tehető, de a pontos adat csak később álla­pítható meg - jelezte az igazga­tó. Hozzátette: április végéig 206 termelő jelentette be az őt ért ká­rokat, együttesen 675 hektáron, ebből a legtöbb (300 ha) borsző­lő, illetve meggy (116), szilva (102) és cseresznye (66). A kár mértéke a terület elhelyezkedé­sétől, a gyümölcsfajtól és fajtától függően is változik. A szőlőültet­vények idén már másodszorra szenvedtek el fagykárt. Február­ban ugyanis napokig mínusz 20 fok körül alakult a hőmérséklet, ennek hatására a termőkarok el­fagytak. Ezek újbóli kinevelése 3-4 évet is igénybe vehet, ami ko­moly bevételkiesést jelent a gaz­dáknak. Április első dekádjában már megindult a tőkék fokozot­tabb nedvkeringése és a rügyek fakadása, ami aztán a fagy áldo­zatává vált. ■ L. Z. Bambival oltották a tüzet különleges manőver Ezzel az eszközzel repülni összetett feladat A bugaci oltáshoz többször is fordult a helikopter a vízzel teli „vödörrel” A Magyar Honvédség katonái is részt vettek április utolsó napjaiban a bugaci erdőtűz oltásá­ban, méghozzá a heli­kopterre erősíthető Bambi Bucket bevetésé­vel. A Honvédelem.hu- nak Oláh Gábor őrnagy, a munkálatokban szere­pet vállalt forgószár­nyas parancsnoka vá­zolta az eszköz haszná­latának leglényegesebb vonatkozásait. Információ Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis légi szállítási készenléti szolgálatának katonái egy Mi-17-es szállítóhelikopterrel szálltak harcba a lángokkal: a forgószárnyas aljára rögzített, lé­gi tűzoltásra szolgáló speciális eszközzel, a Magyar Honvédség­ben 1994 óta rendszerben lévő Bambi Bucket-tel repültek Bu­gáéra, hogy közreműködjenek az erdőtűz oltásában. A szolnoki alakulattól összesen tizenegyen segítettek az oltásban a tűzoltók­nak; a gépszemélyzet parancs­noka Oláh Gábor őrnagy volt.- A Bambi Bucket egy nagy műanyag zsák - mondja Oláh őrnagy. - Az alsó részen egy zár- szerkezet kap helyet, és ennek működtetésével lehet kiengedni a vizet Külső függesztményként viszi magával a helikopter - mintha csak egy vödröt szállíta­nánk — teszi hozzá az őrnagy. Oláh Gábor azt is elárulja: a külső súllyal történő repülés az egyik legösszetettebb feladat. Különösen igaz ez abban az esetben, amikor a „Bambi”-t nem merítéssel töltjük fel pél­dául egy tóból, víztározóból, ha­nem egy helyben függve, épp csak a földön tartva, külső tar­tályautóból töltik fel. A Bambi a kialakítása miatt billenékeny, mivel tulajdonképp nincs alja. Ezért a feltöltéshez függőleges helyzetbe kell állítani, és úgy is kell tartani a feltöltés végéig. Ehhez kezdetben elég az embe­ri erő, ám ahogy telik a Bambi, annál fontosabb az összhang a helikopter és a földön dolgozók között. Már a félig telt Bambi is több mint 1000 litert, azaz több mint egy tonnát jelent - ehhez már kell a helikopter emelőké­pessége, amellyel megtartjuk a súlyt, bár nem emeljük el a föld­ről, amíg meg nem telik. A föl­így néz ki a helikopterből a vízzel töltött hatalmas ballon A lőtéri tűz oltásához is jól jöhet a Bambi a bambi bucket használatá­nak előkészítése nem igé­nyel különösebben sok pluszmunkát a „normál” előkészületeken túl, alkal­mazásához pedig nem szük­séges „gyorstalpaló” tanfo­lyamot tartani a katonák­nak, mivel egy kiképzett egyenruhás folyamatosan fenntartja ez irányú jártas­ságát. „A lövészet is „tüzes” tevékenység, hiszen a lőtér kigyulladhat, vagyis ott is szükség lehet az eszköz be­vetésére - közölte Oláh Gá­bor őrnagy. dön dolgozóknak ez kemény fi­zikai munka az utolsó másod­percig, mivel a függőlegességet nekik kell biztosítaniuk. Az eszközt a bugaci tűznél hatszor töltötték újra a fent em­lített bonyolultabb módszerrel.- Az a legnehezebb ilyenkor, hogy pontosan megtaláljuk, ho­vá dobjuk a vizet úgy, hogy az tényleg hasznos legyen, vagyis valóban oltsa is a tüzet. Simán és gördülékenyen zajlottak az oltási munkálatok, nagy segít­séget nyújtottak ebben a jakab- szállási repülőtér munkatársai- mondja végezetül. A kapott cigiért hálából átölelve lopták meg a jó szándékút Szolnokon több mint fél éve köl­tözött be az albérletbe egy férfi, aki aztán a főbérlő bútoraival tá­vozott a napokban. A tulajdonost kb. 50 000 Ft kár érte. A buszpá- lyaudvaronkért és kapott is egy szál cigarettát ismeretlen egy 31 éves törökszentmiklósi férfitól. Az idegen, hogy megköszönje, át­ölelte a sértettet, majd továbbállt. A férfi csak ezután vette észre, hogy kilopták hátsó zsebéből tár­cáját, melyben készpénzén kívül iratai is benne voltak. Jánoshidán a körzeti megbí­zott zavart meg betörőket hétfőn, akik az ajtót befeszítve jutottak be egy házba, ahol értékek után kutattak. Összekészítették a „szajrét”, elvinni azonban nem tudták a kiérkező rendőr miatt, üres kézzel menekültek el. Jászberényben kivette egy idős hölgy kezéből a táskát, majd to­vább futott egy tolvaj. A 81 éves sértett táskájában némi készpénz és személyes iratok voltak. Kunmadarason elfogták azt a fiatalkorú fiút és gyermekkorú társát, akik hétfőn este a Piactér épületébe másztak be, majd ott összegyűjtötték a villanyvezeté­keket és kábeleket az egyik helyi­ségben, és megpróbálták a mű­anyag bevonatot leégetni róluk. Tiszabőn 200 méter hosszú réz telefonkábelt vágott le és vitt el a tolvaj. A lopási kár több száz­ezer forint, de a rongálással is csaknem 100 000 forintos kárt okozott. ■ Megszépült a tornaterem testnevelés Ép testben ép lélek Kenderesen is Mintegy 19 millió forintos költ­séggel, állami pályázati forrás­sal, kétmilliós önkormányzati önerővel újult meg a kenderesi Apáczai Csere János Általános Is­kola tornaterme, amelyet tegnap adott át dr. Fazekas Sándor vi­dékfejlesztési miniszter, az isko­la egykori tanulója. Köszöntőjé­ben dr. Lengyel Györgyi megyei kormánymegbízott a mozgás fon­tosságát hangsúlyozta, különö- * sen a növekedésben lévő szerve- 1 zetnél. A támogatás révén kiese- | rélték a 38 éves épület nyílászá- J róit, megújult a szigetelés, a búr- £ kólát, a csapadékvíz-elvezető Az avatás egy pillanata: Nagyné Lenge Margit iskolaigazgató, Pádár Lász- rendszer, és Új kerítés épült. ■ Ióné polgármester és dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter HIRDETÉS Új fürdőszálló épült Kisújszálláson SkaiétCX« imárua A nagykunsági városban,' Kisújszálláson az 1930-as években találtak gyógyvizet. Sokáig erre épülve közfürdő üzemelt, a mai strand területén a 60-as években alakítottak ki fürdőt. A rendszerváltás után a strand folyamatosan fejlődött, a fürdőgyógyászati szolgáltatásokat is megszervezték, szálláslehetőség azonban nem vagy alig volt a városban. Ezért pályázott a város önkormányzata hotel építésére. Sikeresek voltak, így 2010 májusában megkezdődött a beruházás. Az ÉA0P-2.1 2/A-09-2010-0013 Hotel Kumánia építése Kisújszálláson című projekt részeként egy 3 csillagos szálloda épület a fürdő szomszédságában. A beruházás összköltsége nettó 440 millió Ft, a támogatási intenzitás 45%. Az épületben 30 szoba található, így 60 vendég fogadására alkalmas. A mozgáskorlátozottakat külön számukra kialakított szobákkal várják. Az épület teljes mértékben akadálymentesített, így a látás- és hallássérültek is igénybe vehetik. A beruházást május 1-jén adták át. A szalagot a Kecze István polgármester mellett Boldog István országgyűlési képviselő és dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vágta át. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. HIRDETÉS Ajándék u «bányai 4 után! 1 1 matricát adun Gyűjts össze négyet, és váltsd őket A részt vevő sörözőket keresd a www.negyutan.hu honlapon! Az akcióban csak 18. életévüket betöltött személyek vehetnek részt, ittas és várandós személyek kizárva. A nyereményakció 2012. május 1 -töl augusztus 31 -ig tart. A nyeremények készpénzre nem válthatóak és másra át nem ruházhatóak. Egy személy naponta legfeljebb 4 matricát kaphat. A termékeket nem kötelező egy időben elfogyasztani. CSAK 18 EVEN FELÜLIEKNEK! NÉGYUTÁN IS TARTSD A MÉRTÉKET! www.alkohol.info.hu I \ >» k

Next

/
Oldalképek
Tartalom