Új Néplap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
2012-04-28 / 100. szám
2012. ÁPRILIS 28., SZOMBAT MEGYEI TŰKOR 3 HÍREK Abádszalók a tulajdonos egy hónapja nem járt a házánál. Igencsak meglepődött, hogy mióta nem volt a portán, valaki megkezdte épületének szétbontását. Az ismeretlen tolvaj elvitte az ajtókereteket, felszedte a hajópadlót, a gazdasági épület tetőszerkezetét, és az azokat tartó gerendák közül egy darabot. A lopással okozott kár 400 000 Ft — közölte a rendőrség, ta Jászjákóhalma a keresztény Értelmiségiek Szövetsége Forgácsné Tóth Rita elnökletével megtartotta legutóbbi ülését, ahol a következő időszak rangos községi egyházi ünnepségeiről határoztak: a pünkösdszombati Szent Erzsébet-ünnepségtől a trianoni megemlékezésig, hiszen a két évvel ezelőtti emléktábla felavatása is a KÉSZ-hez kötődik, ta Kunszentmárton kidöntötte a földből az Epreskerti játszótér két kandeláberét ismeretlen elkövető, hogy aztán levágja az elektromos vezetéket. A rongálással okozott kár több százezer forintra tehető — tudtuk meg a rendőrségtől, ta Poroszló EURÓPA legnagyobb, mintegy egymillió literes édesvízi akváriumrendszere is helyet kapott a Tisza-tavi Ökocentrumban, amelyet pénteken avattak fel. Az egy héthektáros tóparti kert közepén felépült Ökocentrum a 127 négyzetkilométeres Tisza-tó, a Tisza-völgye és Magyarország őshonos vízi élővilágát mutatja be — írta az MTI. ta Szolnok RENDHAGYÓ szakmai órán járt Kovács Péter pénteken a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskolában. A vízügyért felelős helyettes államtitkár a tan- intézmény két, környezet- és vízgazdálkodási szakán tanuló osztályának tartott előadást, mg Tiszainoka még pénteken családi vetélkedővel ünnepelték május elsejét a faluban. Szendreiné Kiss Erzsébet elmondta, hét állomáson mérték össze tudásukat a résztvevők, a feladatok az ünnephez és az egészséges életmódhoz kapcsolódtak. A vetélkedő után májusfát díszítettek, este pedig fáklyás felvonulással zárták a napot. A rendezvényre természetesen mindenki hivatalos volt. jzs SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. lángra kapott a panelház tűz A lakók közül sokan azt sem tudták, hogy ég a felső szint Méteres lángok csaptak fel Szolnok egyik tízemeletes házában tegnap reggel. A legfelső szinten lévő lakás szinte teljesen kiégett, de a tűzoltók még időben ki tudták menteni a bent lévő négy embert. Munkatársainktól — Úristen, ezt nem hiszem el, ezt nem hiszem,el! Mi lesz szegény emberekkel? — kiáltotta a füstös lépcsőházból kilépő asszony, akinek arcáról jól leolvasható a riadalom. De nincs egyedül, már emberek kisebb csoportjai álldogálnak tehetetlenül, miközben a szolnoki Szolnok ispán körúton lévő tízemeletes házba tűzoltók szaladnak be. A szétrobbanó ablakok zajára mindenki tekintetét az ég felé irányítja. A tizedik emeleten tombol a tűz.- Fogalmam sem volt arról, hogy fölöttem pár emelettel ég az egyik lakás - mondja egy pongyolában és hosszú ballonkabátban ácsorgó asszony. - Hallottam én a szirénázást, de itt, a körúton mindennapos, hogy mentők, tűzoltók mennek. Minden olyan hirtelen történt. Álltam a konyhában és egyszer csak valaki erősen verte az ajtót, és annyit kiabált, hogy rögtön jöjjek ki, mert ég a ház és azonnal meneküljek. Hálóingben voltam még, mint látja, csak magamra kaptam ezt a hosszú kabátot és indultam is. Mindenkit kiküldtek az utcára, mert a folyosókat lassan ellepte a füst. Most várom, hogy mi lesz. Nem tudom, mikor mehetünk majd vissza - ecsetelte a történteket a hölgy. — Ismerem őket, idős emberek laknak abban a lakásban — mondja egy kisebb csoportban álló férfi, aki másik három emberrel tekint az emeleti lakás felé, ahol a tűzoltók akkor kezdték meg az oltást. Erről az eltűnő lángcsóvák, és a sűrűn gomoly- gó fehéres füst tanúskodott. Eközben egy másik tűzoltó sziluettje is kivehetővé vált az épület tetején, aki a tetőt kezdte el vízsugárral hűteni. —A bácsi nagyon beteg—vetette közbe a férfi mellett álló nő. - Nem tudom, mi lett szerencsétlenekkel, nem láttuk eddig, hogy bárkit is kihoztak volna. Aggódom értük, mert nagyon kedves, jóravaló embereknek ismertem meg őket. Hihetetlen ez a dolog, ami történt. Mindenük porrá égett ebben a tűzben, nem tudom, mi lesz majd velük. Egyáltalán visszaköltözhetnek-e majd a lakásukba? A csoportban állók egyöntetűen mondják, nagyon megijedtek, amikor az égett műanyag jellegzetes szagát megérezték. Azonnal tudták, valami baj van. A szellőzőrendszeren keBudapestre szállították a megégett sérültet- A hetényi Géza kórházba egyelten sérültet szállítottak be a Szolnok ispán körúti lakás- tüzet követően - mondta el kérdésünkre válaszolva dr. Péter Lívia, a kórház orvos igazgatója. -Az idős férfibeteg súlyos, életveszélyes állapotban érkezett hozzánk, másodfokú égési sérüléseket szenvedett a fején és a felsőtestén. Állapotát stabilizáltuk, majd a budapesti Szent István Kórházba szállították tovább - tette hozzá az orvos igazgató. resztül pillanatok alatt minden lakásban megjelent a füst, ami nem kis pánikhangulatot idézett elő. Szerencsére senkinek nem lett baja, mindenki ki tudott menekülni az épületből. - Szerencsétlen asszony, reggel kiment árulni a piacra, mikor hazajött, ez a látvány fogadta — vág közbe egy másik férfi. - Amikor látta, mi történt egyből elájult. Hihetetlen ez az egész, nem tudom, mi lehetett - tette hozzá. - A tűzesetnek egy súlyos és három könnyű sérültje van — mondta el az Új Néplap kérdésére S. Tóth Anikó, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtószóvivője. Három fecskendővel vonultak ki a szolnoki tűzoltók, és Ceglédről egy magasból mentő egység is érkezett. A tűzoltók közel húsz perc alatt megfékezték és eloltották a lángokat. Hatvan személynek, főként idős, nyugdíjas embernek el kellett hagynia lakását — tette hozzá a szóvivő. S. Tóth Anikó még elmondta, a tűz martalékává vált lakásban lakók és a szomszédok nem költözhettek vissza otthonaikba, az ő elhelyezésükről az önkormányzat gondoskodik. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják. JEGYZET MÉSZÁROS GÉZA Készpénzre váltott hír? precedensértékű pert nyert egy házaspár egy bank ellen. Az ítélőtábla bírája a jogerős határozat kihirdetésénél hangosan kinyilatkozta azt az indoklást, amit a devizában eladósodottak többsége régóta szeretett volna már hallani: „Tisztességtelen az, hogy amikor a bank folyósít, vételi árfolyamon számol, amikor pedig a törlesztés történik, eladási árfolyamon. Emiatt többet törleszt az adós, vagyis olyan szolgáltatásért fizet, amit nem vesz igénybe, hiszen deviza eladás-vétel nem történt.” no, És akkor mi van, miszerint most már hivatalosan kimondva is, a bankok tisztességtelenül jártak el? - kérdezheti manapság soksok ügyfél. Bizonyára azt szeretné most minden érintett tudni, miként lehetne ezt a hírt készpénzre váltani? A válaszok egy része vélhetően érdektelen részü(n)kre. Egyrészt, nyomozást indított az ügyészség a devizahiteleket nyújtó bankok ellen, mivel az adósoktól visszakapott pénzek egy részét a gyanú szerint nem adóköteles nyereségként könyvelték el. Viszont, ha ez a bírósági (vég)ítélet szerint is ekképp van, a megrovás akkor sem jelenti az adós felé a lerovást. Remélné azonban mindenki, ha tömeges perek indulnak a bankok ellen, a nyert ügyekből kamatos kamattal dőlne vissza a „devi- za”-törlesztés adás-vételi ár- folyam-különbözete. Én pesszimista vagyok ez ügyben. Főleg, hogy a bankok még a hozzájuk betett forintjaim után is kezelési költséget számolnak fel. a pert nyert házaspár szerint egyelőre csak csatát nyertek, háborút még nem. Emelt fővel, szabadságharcosként menetelnek tovább előre. A kivérzettek biztatása közepette... Mennyiség helyett minőségre van immár szükség A mennyiség helyett egyre inkább a minőség garantálja a mezőgazdaság versenyképességét. Ezt jelentette ki a vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) kétnapos, kihelyezett elnökségi ülésének sajtótájékoztatóján pénteken Karcagon. Búsi Lajos elmondta, az ülés témái között kiemelten szerepelt a 2014-2020 közötti fejlesztési időszak előkészítése. Az MNVH szervezetei májustól 1,3 milliárd forintot meghaladó uniós és állami támogatásra pályázhatnak a tervezési ciklushoz kapcsolódó projektötleteik, illetve már futó programjaik megvalósításához - írta az MTI. ■ Mamabölcsi. A szolnoki Móra úti bölcsődében rendhagyó napot tartottak a minap. Meghívták az apróságok nagyszüleit, akik egy rövid előadás meghallgatását követően megismerkedtek az intézménnyel, majd együtt játszottak unokáikkal az udvaron. Beruházások előkészületben közgyűlés Szolnok megvenné az államtól az evezősházat Önkormányzati tulajdonban szeretné tudni a megyeszékhely a jobb sorsa érdemes, de egyre inkább lepusztuló tiszaligeti evezősházat, amely jelenleg a magyar államé, de a Kötivízig kezelésében áll. E kezdeményezésről szóló előterjesztést április végi ülésén megszavazta a szolnoki közgyűlés. Két jelentős fejlesztésre igényel pályázati támogatást Szolnok, a testület határozata értelmében. Az egyik, a „Ti- szavilág családi vízi kalandpark” elnevezésű projekt a tiszaligeti infrastruktúra további kiépítését, továbbá a Liget Termálstrand és Élményfürdő bővítését, valamint a csónakázótó, illetve környezetének látványparkká változtatását célozza meg. A másik, a „Reptár - Szolnoki Interaktív Repülőmúzeum” néven futó pedig a jelenlegi repüléstörténeti kiállítóhely modernizálását, turisztikai szempontból látványossá tételét érinti. E pályázat sikere esetén a repülőmúzeum helikopter- és hőlégballonfelszálló pályával kibővített szórakoztató komplexummá bővülne, akár az Indóház környékén lévő, jelentős nagyságú szabad terület hasznosításával. Mindkét projektre 2-2 milliárd forint támogatásért pályázik a város. Fogy a magyar, fogy a városlakó. Szolnokon is évről évre egyre kevesebb a gyermekszületés. Ezt a folyamatot volt kénytelen követni a testület abban a döntésében, hogy a déli iparterületen megvizsgálják, miként lehet növelni a bölcsődékbe járók számát, míg a Széchenyi-lakótele- pen a Czakó Elemér úti bölcsőde feladatait az Aranyi Sándor úti látja majd el. Tulajdonosváltás előtt áll a Szolnoki Főiskolai Sportcsarnok, az egykori Olaj-csarnok - egy új gazdasági társaságé lesz az ingatlan. Mivel azonban a földterület a városé, az elővásárlási jogával viszont források hiányában nem tud élni, így erről a jogról mondott le az önkormányzat, mégpedig a képviselő- testület zárt ülésen történt határozatával. ■ M. G. A lakók lentről aggódtak otthonaikért Hiába a tűzoltók erőfeszítése, a 10. emeleti lakás « teljesen kiégett