Új Néplap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-27 / 99. szám

2 2012. ÁPRILIS 27., PÉNTEK MEGYEI TŰKOR Döntöttek: változik az építményadó Szolnokon Az eddig meghatározott, leg­alább 900 négyzetméteres nagyság helyett ezentúl csak a 3000 négyzetméter feletti üzleti célú ingatlanok tulaj­donosainak kell a legmaga­sabb összegű építményadót fizetni. Többek között erről is hatá­rozott a szolnoki közgyűlés csütörtökön. Ugyanezen elő­terjesztés megtárgyalását kö­vetően a testület arról is hatá­rozott, hogy magánszemélyek esetében a 150 négyzetméter fölötti ingatlanoknál nem szá­mítanak a hasznos alapterü­letbe az ingatlanhoz kap­csolódó melléképületek. Rá­adásul azok a vállalkozások, melyek építményükben az adózói évben 275 napon át nem folytattak tevékenységet, kérhetik, hogy a minimális 990 Ft/m2-es adót fizethes­sék. Döntés született arról is, hogy a város 62,5 millió fo­rinttal egyenlíti ki (támogatja) a Jászkun Volán Zrt.-nek an­nak helyi közösségi közleke­déssel összefüggő 2011-es évi veszteségét. Ugyanakkor az önkormány­zat elvárja, hogy a szolgáltató társaság ezzel az összeggel csökkentse a 2012-es veszte­ségkiegyenlítési igényét. Ez azzal is jár, illetve a képvise­lők meg is szavazták, hogy a Jászkun Volán a nyártól ér­vénybe lépő új menetrendje ismét járatgyérítést tartalmaz - á buszok 6,5 százalékos fu­tásteljesítményének vissza­szorításával -, hiszen a zrt. is csak így tudja csökkenteni a veszteségeit. Az uniós jogsza­bályokhoz igazított új hazai hulladékgazdálkodási törvény elvárásai miatt' május elsejé­től valamivel több mint 6 szá­zalékkal emelkedik éves szin­ten a hulladékkezelési köz­szolgáltatási díj tétele Szolno­kon. Egy hazai rendeletmódo­sítás miatt növekszenek a vá­rosban a szociális ellátások té­rítési tarifái is. ■ M. G. HIRDETÉS YÖNGYSZEM PTIKA Fő a feje a hőmérések miatt számlázás Már évek óta „háborúzik” a szolnoki hölgy a távhőszolgáltatóval Szolnok, Mátyás Király u. 29/a (AZ INTERSPARBAN) Folytatás az 1. oldalról- Évek óta harcolok a távhőszol­gáltatóval az igazamért, ami hoz­zám hasonlóan sokakat érinthet- fordult lapunkhoz a szolnoki D.-né Tóth Éva. - Két esztendő­vel ezelőtt jeleztem problémá­mat az Alfa-Nova Kft.-nek. Szá­momra érthetetlen, hogy a hő­mennyiségmérőt miért nem a fűtési szezon befejeztével olvas­sák le, hanem augusztusban vagy szeptemberben. A nyári ká­nikulában párolog a folyadék a készülékben, így a lakosság azt is fizeti, amit el sem fogyasztott. Véleményem szerint az elszámo­ló számla pontatlan és nem a va­lós fogyasztást tartalmazza - ál­lította. - Választ szeretnék kap­ni arra, hogy az elmúlt évben le­olvasott mérőket miért nem töl­tötték fel és miért fordították fej­jel lefelé? Hogyan történik majd »: az elszámolás? Azonban hiába fi fordultam a fogyasztóvédelem- V hez, majd a Magyar Kereskedel mi Engedélyezési Hivatal­hoz, hatáskör hiánya mi­att elutasították a ké- > relmemet. Az elmúlt / év elején a Gazdasá­gi Versenyhivatalnál azt tanácsolták, hogy amennyiben a vitát nem sikerül meg­nyugtatóan rendez­nem, igényem érvénye­sítése érdekében for­duljak bírósághoz, előt­te pedig a Békéltető Tes­tülethez-- számolt be. A panaszos hölgy a Békéltető Testülettől el­kérte az Országos Mé­résügyi Hivatal (OMH) vizsgálati jegyzőkönyv­ét, melyben az áll, hogy az elfogyasztott hő­mennyiség és elpárol­gott folyadékmennyiség között arányosság van, de nincs egyértelmű megfelelés. Ezért „abszo­lút mérésre” nem hasz­nálható.- A vonatkozó előírá­sok szerint, fűtési költ- j ségosztók alkalmazása esetén az érintett tulajdo- I nosi közösségnek kell gondoskodnia a költség- A osztók felszereléséről, működtetéséről, kar­bantartásáról, idősza­kos ellenőrzéséről, ada­tainak leolvasásáról, kiér­tékeléséről és a fűtési díjmegosz­tási arányok kiszámításáról. To­vábbá viselnie kell az ezzel kap­csolatos költségeket - közölte Horváth István, a szolnoki Alfa- Nova Kft. területi igazgatója. - Társaságunk, ezen feladatok el­látását díjmentes kiegészítő szolgáltatásként átvállalta a programhoz csatlakozó lakókö­zösségektől. Szolgáltatási terü­letünkön a Brunata párologtatós költségosztó rendszert alkal­mazzuk. A költségosztó rend­szert, magyarországi beveze­tése előtt az Országos Mérés­ügyi Hivatal bevizsgálta, és a vizsgálati jegyzőkönyvben foglaltak szerint a fűtési költségek hőfogyasztással arányos elszámolására al­kalmasnak minősítette - mutatta a hivatkozott jegyzőkönyv azon ol­dalát, amely mindezt tartalmazza. - Mint a jegyzőkönyvből is kitűnik, a fű­tési költség- osztók a mért fűtési hőmennyi­A vonatkozó elő­írások szerint, fű- . tési költségosztók alkalmazása esetén az érin­tett tulajdonosi közösségnek kell gondoskod­nia a költség- osztók felsze­reléséről, mű­ködtetéséről, karbantartá­sáról. Képünk illusztráció. ' Új munkahelyeket teremtenek Miklóson Néhány napon belül új munka­helyeket teremt Törökszentmik- lóson a Ferropatent Zrt. A szek­szárdi székhelyű, magyar tulaj­donú céggel a közelmúltban írta alá a város az egykori Vegytek te­lephelyének értékesítéséről szóló szerződést-jelentette be tegnap sajtótájékoztatón dr. Juhász Eni­kő polgármester. Hozzátette: a tö­rökszentmiklósi önkormányzat kiemelt feladatának tekinti a munkahelyteremtést. Egyéves tárgyalássorozatot követően, dr. Sziráki András, a megyei keres­kedelmi és iparkamara elnöké­nek közreműködésével sikerült a befektetőt a településre csábítani. Szabó Sándor, a 11,5 milliárd forintos nettó árbevételű fémke­reskedő vállalkozás elnök-vezér­igazgatója arról szólt, hogy a tár­saság a városban, ezen az öthek­táros területen építi ki logisztikai bázisát, amely kezdetben 20-25 embert foglalkoztat, később azon­ban a fémmegmunkálást szolgá­ló fejlesztéseknek köszönhetően 100-120 dolgozónak ad majd munkát. A meglévő üzemcsarnok fel­újítására és gépberuházásra mintegy hárommillió eurót köl­tenek a következő két évben. Törökszentmiklós a hazai me­zőgépgyártás egyik fellegvára, és a városban különösen jó a be­fektetői környezet - hangsúlyoz­ta dr. Sziráki András, a kamara elnöke. ■ Jubileumi gála. A szolnoki Liget Úti Általános Iskola Előkészítő, Készség- fejlesztő Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény rendezett gálaműsort tegnap az intézmény alapításának ötve­nedik évfordulója alkalmából az Aba-Novák Kulturális Központban. Egyházi iskolák nyelvi versenyét rendezik meg Mezőtúron ismét megrendezik az Ábrahám Örzse Emlékver­senyt, az egyházi középiskolák országos angol nyelvi versenyét. A hagyománytól eltérően - a felkészítő pedagógusok észrevé­telei és javaslatai alapján - a ver­seny menete megváltozik. Az írásbeli fordulót idén október 8- án rendezik meg, a szóbeli dön­tőre 2013. március 8-9-én kerül sor. Az írásbeli fordulót tovább­ra is helyben írják meg a diákok saját iskolájukban, míg a szóbe­li fordulónak a Mezőtúri Refor­mátus Kollégium ad majd he­lyet, közölte a Kpszti.hu honla­pon Mihalina László lelkész-fő­igazgató és Tóthné Bakonyi Ni­kolett versenyszervező. ■ Fűtésre vonatkozó adatok Szolnok térségében Időszak* Fűtési napok Fűtési közép száma (nap) hőmérséklet (C-fbk) 2011.01.19-ig 111 4,33 2012.01.19-ig 102 •201MEN OKTÓBER HÉN. 2011-BEN < 3,56 OKTÓBER 9-ÉN INDULT A FŰTÉSI IDÉNY FORRÁS: ALFA-NOVA KFT., SZOLNOK ség fogyasztásarányos megosz­tására és elszámolására alkal­mas mérőeszközök. A költség- osztók használói ezen eszközö­ket „abszolút mérésre” nem is használhatják, hiszen nem arra fejlesztették ki azokat - magya­rázta. — A leírtak szerint a költ­ségosztó rendszert nem társasá­gunk fejlesztette ki, ebből adó­dóan a rendszer működési elő­írásaira kapcsolatos reklamáció­kat nem az Alfa-Nova Kft.-hez, hanem a költségosztó rendszer kifejlesztője vagy engedélyezője részére kell jelezni. Társasá­gunk, mint a költségosztó rend­szer egyik alkalmazója, a gyártó előírásainak megfelelően köte­les a rendszert használni. Ha­sonlatként említeném, ha valaki­nek például egy villamos mérő felépítésével, vagy működési el­vével van problémája, akkor ez irányú észrevételeivel nem az áramszolgáltatót kell megkeres­nie, hanem a mérő gyártóját, vagy engedélyezőjét - hívta fel a figyelmet az igazgató. Évente egy alkalommal olvassák le a műszert- a fűtési költségosztók leol­vasási időpontját a gyártó határozta meg, mely szerint a költségosztókat évente egy al­kalommal — a felszereléshez képest 365 nap plusz, mí­nusz egy hét - kell leolvasni, mondta Horváth István. - A hölgy által lakott épületben a költségosztókat a fogyasztók előzetes értesítése mellett 2011. augusztus 24-én olvas­ták le. Miután a panaszos az előzetes értesítés szerinti id& pontban nem biztosította a lakásba történő bejutást, ná­la szeptember 10-én olvasták le a költségosztókat, és az új ampullákat is akkor építették be. A levélíró társaságunk­hoz intézett írásos reklamáci­óira mindenkor részletes vá­laszt adtunk - közölte. VOSZ: még nem látszik az alagút vége Folytatás az 1. oldalról A voksok összeszámolása alapi­ján magyar irodalom kategóriá­ban Illyés János, színház- és filmművészet kategóriában Ra- dó Denise, képzőművészet kate­góriában Ötvös Nagy Ferenc, tu­domány kategóriában dr. Tóth Albert, oktatás és köznevelés ka­tegóriában Galsi Erika, építészet és építőművészet kategóriában Cseuz Imre, sajtó kategóriában lapunk fotóriportere, Mészáros János, népművészet és közmű­velődés kategóriában a Pen- dzsom Néptánc Egyesület, zene­művészet kategóriában Bischof László, sport kategóriában pedig Pór Péter jutott a szeptemberi döntőbe. ■ r l > r t

Next

/
Oldalképek
Tartalom