Új Néplap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
2012-04-25 / 97. szám
2012. ÁPRILIS 25., SZERDA MOZAIK 11 Téves diagnózis miatt műtötték a legendás rádiós Szilagyi Jánost Vakvezető ebek és társaik négylábú segítség Okosabbak, mint hinnénk, de nem irányítanak Már forgat Bruce Willis stábja, a sztár később jön Tananyag lesz a fára mászás kaland A brit szülők harmada eltiltja gyerekeit az erdőtől Megkezdődött kedden az ötödik Drágán add az életed-film forgatása Budapesten. A Good Day to Die Hard ír rendezője, John Moore irányításával egy belvárosi utcában indult a munka, amihez a főszereplő később csatlakozik, Bruce Willis csak május közepén érkezik Magyarországra. A fővárosiak addig sem unatkoznak: a forgatás három hete alatt számos belvárosi utcát lezárnak, az érintett területeken csak az ott lakók közlekedhetnek majd gyalogosan, a helyszínt biztosító kísérettel. A mozit - amelyben Budapest az orosz fővárost alakítja - jövő tavasszal mutatják be. Balesetveszélyesnek tartja a szülők 30 százaléka Angliában, hogy a gyerekük fára másszon vagy az erdőt járja, a szakértők szerint ennek is köze lehet ahhoz, hogy a mai gyerekek keveset mozognak. Erre reagálva a brit erdészeti hatóság „szupererdészek” segítségével igyekszik újra a szabadba csábítani a gyerekeket - írja az MTI. A profi természet- járó cím megszerzéséért ötven próbát kell teljesíteni tizenkét éves kor előtt. A feladatok oktatói igazi kalandorok: a fára mászás specialistája 50 méter magasra is felkapaszkodik, egy másik kommandósként tanulta meg a menedéképítés fortélyait, de lepkeszakértő is akad a csapatban. A programmal a természettel való kapcsolatot szeretnék erősíteni a mai fiatal generációban, akik közül a felmérések szerint csak minden tizedik tölt szabadidőt a környezetben, ugyanakkor átlagosan napi két-két és fél órát ülnek a tévé előtt. ■ il«) hiJW'.Whl- Képzeld, tegnap elhagyott a feleségem. Azóta se aludni, se enni nem tudok- panaszkodik egy fickó a haverjának.- Ennyire megviselt a dolog? - kérdi a haver együttérzően.- Dehogy! Csak elvitte magával az ágyat meg a hűtő- szekrényt! ■- Mintha már láttam volna magát valahol! - mondja gyanakodva a bíró a vádlottnak.- Igen, uram! - szól az reménykedve. - Tavaly én adtam hegedűórákat a fiának.- Ó, már emlékszem. Húsz év! Ufóalkatrészre bukkantak egy román bányában? Negyedmillió évesnek találtak svájci tudósok egy alumíniumdarabot, amely egy romániai kőbányából került felszínre még 1973-ban - írja az MTI. A 90 százalékban alumíniumból álló fémdarabot lau- sanne-i kutatók vizsgálták, és arra jutottak, hogy 250 ezer esztendős, márpedig az emberiség csak 1825 óta készít alumíniumot. A tenyérnyi fémdarabot korábban is minimum több száz évesnek gondolták, a feltételezést az is erősítette, hogy a bányában két masztodoncsonttal együtt találták meg, 35 méteres mélységben. Mindez évtizedek óta zavarban tartja a történészeket - na meg izgalomban a földönkívüliek látogatásaiban hívőket. Ufókutatók szerint egy olyan idegen űrjármű alkatrésze lehet, amely még a történelmi idők előtt zuhant le a Földön. Élete egyik legrémesebb élményének tartja Szilágyi János, hogy évekkel ezelőtt tévesen rákot állapítottak meg nála az orvosai, de csak a műtét derítette ki, hogy szívproblémája volt - írja a Kiskegyed. A híres rádiós újságíró egy interjúkönyvben idézte fel az esetet, amikor egy MR felvétel alapján rákosnak vélték az orvosai. „Egy professzor kerek-perec megmondta, hogy ne számítsak semmi jóra. Vállaltam a műtétet, bár világéletemben úgy gondoltam, hogy engem a szívem visz majd el. És milyen igazam volt! Utólag kiderült, tök fölöslegesen vágtak fel. ■ Az orvosok túlzott aggódása vezetett a felesleges operációhoz - mondja Szilágyi, aki azóta is egészséges Ugyanis a szívemmel volt a baj. De mert én vagyok á Szilágyi, az orvosok túlaggódták a helyzetet” - mesélte a riporter a könyv szerzőjének. A történet végül jól alakult, az idén 76 éves rádiós azóta is jó egészségnek örvend. A rádiós, aki interjúival vált híressé és később számos tévés beszélgetős műsort is vezetett, huszonegy évesen kezdte a pályát. Pulitzer-emlékdíjjal is elismerték a munkáját, egykori be- telefonálós műsora, a Halló, itt vagyok! kilenc éven át ment hétfő esténként. Műsort ma már nem készít, egy interjúban azt mondta: már nincs igény arra, amit ő képvisel. Sokkal több, mint a közlekedést megkönnyítő, segítő „eszköz” a kutya a vakok számára - a szoros együttélés során igazi lelki társsá is válhat Ki gondolná, hogy egy vakvezető kutya kiképzése közel kétmillió forintba kerül? A valóságban azonban a „költségeik” sokszorosát adják vissza a jól betanított négylábúak a gazdiknak. Mészáros B. Endre A boltosok a „koszos ebet” olykor kiparancsolják az üzletből, bevásárlóközpontok biztonsági őrei, közintézmények portásai intézkednek ügybuzgón, ha egy vöröskeresztes kutyus szájkosár nélkül akarja gazdáját a házba bevezetni. A Vakvezető Kutyák Világnapja van ma, úgyhogy nem árt egy kicsit abban elmélyedni, mire képesek az embert segítő állatok, müyen privüégiu- mokkal rendelkeznek, és milyen tévhitek keringenek körülöttük. Az egyik legfontosabb ismérvük, hogy nem harapnak, és nem terjesztenek betegségeket. Arra már a kiválasztásnál ügyelnek, hogy agresszív kutyák ne legyenek köztük, de nevelésük folytán sem kell szájkosarat viselniük. A többségük egyébként eleve családbarát fajta. Másrészt félévente vizsgálják őket, beoltják minden ellen. S még egy alapszabály: a kutya vezet, de a vak gazda irányít! Az állat magától nem indul el a bankba, patikába, a nagymamához, csak az út során jelzi, kikerüli az akadályokat. A kutya nem ismeri fel a busz számozását, nem figyeli a jelzőlámpát, csak megáll mindig a járda szélén. Tehát a gazdának és környezetének kell tudnia, hogy mikor indulhatnak át biztonságosan. És hogy szabad-e simogatni? A kutya munkája folyamatos koncentrálást igényel, tilos közben emberekkel vagy más állatokkal barátkoznia, így a legrosszabb, amit egy kívülálló tehet, ha simogatással, etetéssel elvonja a figyelmét. Terápia állatokkal A vakvezető, mozgássérült-se- gítő és mentőkutyák mellett szép számmal tevékenykednek az emberek körében úgynevezett terápiás állatok is. Ilyen célokra a kutya és a ló a legjobb alkalmazkodóképességű, de majmokkal, nyulakkal is értek el eredményeket Az állatok emlékeztetik gazdájukat többek között a gyógyszer bevételére, az étkezések, találkozók, az orvosi vizitek időpontjaira, de segíthetnek lelki terhek orvoslásában is. Ősi roncsdarab vagy félreértés? Júdást játszva kötötte fel magát a brazil színész Belehalt a szerepébe egy brazil színész, aki egy húsvéti passiójátékban Júdást alakította - írja a The Telegraph. A 27 éves Tia- go Klimeck Sao Paulo közelében játszotta el a Jézust eláruló tanítványt. Az öngyilkossági jelenetben a kötél persze nem a nyakára került, hanem a jelmeze alatti mellényhez volt rögzítve, de a hatóságok szerint a rögzítés hibája miatt a mellény felcsúszott és elszorította a nyakát. A szereplő percekig lógott a kötélen, mire a társainak feltűnt a hiba, addigra elveszítette az eszméletét. Klimeck kritikus állapotban került kórházba, ahol kómába esett, végül vasárnap lekapcsolták a lélegeztetőgépről. ■ Repültök a matuzsálemek. Nyílt napon mutatta meg büszkeségeit a hétvégén a veterán repülőgépeket húsz éve felújító Goldtimer Alapítvány. A budaörsi repülőtéren egy 1927-ben tervezett Po-2-es repülőgép is felszállt, levegőbe emelkedett a Rubik Ernő által 1940-ben megalkotott Cimbora típusú vitorlázógép is, az 1949-től előbb a Néphadseregnél, majd a Malévnál szolgált Li-2-es kétmotoros utasszállító pedig egész nap sétarepüléseken bizonyította, hogy képes még elbűvölni a repülés szerelmeseit. A világon ez az egyetlen repülőképes példány a típusból, így a rendezvény arra is szolgált, hogy az alapítvány pilótái gyakorolják a kezelését Nyomravezetői díj jöhet a madármérgezések ellen Több száz fokozottan védett ragadozó madarat mérgeztek meg az elmúlt években, az ilyen jellegű bűncselekmények száma az utóbbi hónapokban emelkedett, ezért az állatvédők, a rendőrség és a kormányzat közösen próbálja a mérgezési ügyeket felszámolni - írja az MTI. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Fővárosi Állat- és Növénykert, a Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a vidékfejlesztési tárca illetékesei hétfőn közölték: idén már több tucat, mintegy 20 millió forint értékű védett ragadozó madarat pusztítottak el ismeretlenek. Az utóbbi két évben 65 parlagi sas és 300 egerészölyv esett áldozatul, míg idén 8 megmérgezett rétisast, 2 szirti sast, 4 barnakányát és 39 egerészölyv-tetemet találtak. Nemzeti parkok, a vadászkamara és természetfilmesek együttműködésével öt év alatt több mint kétmillió eurót költenek a parlagi sasok védelmére. A szervezetek 100-100 ezer forintos nyomravezetői díjat is fel kívánnak ajánlani az ügyek felderítésére, egy üyen célú alapba felajánlásokat is várnak. A madarak megmérgezésének hátterében a szakértők szerint általában vélt gazdasági érdekek, apróvadak, galambok, háziállatok védelme áll. Általában növényvédő szerrel bekent állati tetemekkel mérgezik meg a ragadozókat. ■ F t k