Új Néplap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
2012-04-25 / 97. szám
2012. ÁPRILIS 25., SZERDA TISZAZUG 5 Hetvenöt év után került haza a feszület Homokról Sok év hányódás után végre „hazatalált” az a feszület, melyet 1938- ban állíttatott az Úrjézus tiszteletére egy martfűi nagybirtokos, Kövér János. Ez az esztendő emlékezetes a hívők körében: ekkor rendezték ugyanis az oltáriszentség imádásának ünnepét Magyarországon. Számos helyen helyeztek el ez Idő tájt feszületet, többen az utak mellé, kereszteződésekhez. Egy híres martfűi nagybirtokos, Kövér János is állíttatott egyet, Ti- szafóldvár és Martfű között, éppen a vezsenyi komplejárónál. A kereszt 15 évig állt sértetlenül, mígnem a politikai változások nyomására ledózerolták, a szobrot körülvevő fém kiskerítést elvitték. Egy év múlva egy Kiss Ferenc nevű gazda lovas kocsijával elszállította a műemlék darabjait településére, Homokra, hogy megmentse az enyészettől. A férfi jobb híján az ottani templom kertjében helyezte el. Egészen 1983-ig feküdt a fűben, gazban a sérült feszület, ekkor figyelt fel rá a fiatal, éppen Tiszafóldvárra került Tamási József atya. Elhatározta, egy új talapzattal felállíttatja azt Homokon. Terve csak két év múlva vált valóra. Újabb évtizedek eltelte után ismét szóba került a szobor sorsa. Mivel az 1938-as, eredeti márványtábla azt hirdeti, hogy a feszület Martfűn készült, így nemrégiben a műemléket ide szállították át és a katolikus templom mellett, „otthonában” helyezték remélhetőleg végső helyére. ■ A feszület régi, a talapzat viszont új — mutatja Tamási József atya Kevés szőlő terem idén szerencse Pár száz méteren is múlhat a fagykár súlyossága A nagyrévi Szendrei család egy hektáron termeszt két népszerű szőlőfajtát. A házaspár is kíváncsian figyeli, megmaradt-e épségben a növény. A mezőgazdaság akár egy szerencsejáték: a fejlődő növények élete az időjárás kénye-kedve szerint alakul. Egyes gazdáknak „telitalálata”, másoknak vesztesége van egy-egy szezon végén. Idén nem csak a fagy, az aszály miatt is főhet a szakemberek feje. Joó Zsuzsa- Nézzen szét! A szőlők nem fakadnak, a diófa meg se mozdul, még az akácfa is elfagyott - mutatja kertjét a tiszakürti Tatár István nyugdíjas gazda. Keserűen tekint végig másfél ezer négyzetméteres portáján, majd besétál kisházába, és megkeveri pörköltjét. Azt mondja, mivel a virágzó fák lefagytak, az elültetett csírázó magok is tönkrementek, már csak a főzögetés és a madarak nézegetése miatt jön ki a hobbikertbe.- Főleg a Bogarasi részen van baj, ott minden elfagyott! — kiállt a házból, majd megállapítja, jól sikerült a csirkepörkölt.- Egyre kevesebben élnek mezőgazdaságból - jelenik meg újra a gazda. - A környéken csak néhány olyan családot ismerek, akik gazdálkodnak. Itt, Kürtnek ezen a hobbis részén az átlagéletkor hatvan év, ha a mi korosztályunk kihal, ezek a földek mind parlagon hevernek majd. De érdemes is valamit termelni? - kérdi. A férfi elárulja, 1986-ban volt itt utoljára olyan fagy, mely elvitte a cseperedő növények nagy részét, azóta ilyet nem tapasztaltak. Ezt erősíti meg Tasi Béla kunszentmártoni gazda is, aki száz hektáron gazdálkodik. Azt mondja, a Tiszazug csücskében sem jobb a helyzet. Érdekes viszont, hogy az egymástól 5-10 kilométerre lévő földeken más a helyzet: van, ahol minden virágzik, van, ahol minden tönkrement.- Több hektárra vetettem repcét. Először azt hittem, megmarad, mert viszonylag szép volt. Telt-múlt az idő és láttam, barnul a szár. Ki is tárcsáztam 13 hektárról - meséli szomorúan, majd elmondja, múlt héten kukoricával be is vetette ezt a területet — Nyolcvanezer forint károm keletkezett hektáronként, de mit tegyek, a mezőgazdaság egy lutri — tárja szét kezét Béla. Mivel a repcét gyomirtóval permetezte le, ez után a szer után meg van kötve a gazda keze: bár legszívesebben búzát vetett volna, kukoricát kellett ültetnie. Az utóbbi hónapok aszályos időjárása sem könnyítette meg a mezőgazdasággal foglalkozók sorsát, az őszi kalászosok lassan fejlődnek, a mostani esőzés éppen jókor jött.- Igaz, ez csak arra volt elég, hogy a növények elinduljanak. Hiányzik az igazi áztató csapadék. És tudja - teszi hozzá a kunszenti gazda —, attól tartok, a most hétvégére jósolt 30 fok is stresszeli majd a növényeket. Tasi Béla szerint 1992 óta nem volt Kunszentmárton környékén ilyen nagymértékű fagykár, amit az aszályos időjárás tovább rontott. Ennek ellenére a gazda jó közepes termést vár. Feleannyi lesz a bor a Kunságban a kunsági borvidék keleti részén is súlyos fagyáskárokat tapasztaltak. Stinner Ferenc, a Tiszamenti Szőlőtermesztők Szövetkezetének munkatársa szerint az idei termés mennyisége a felét sem fogja elérni a tavalyinak. A szől& birtokokon a legkisebb kár 20 százalékos, de van, ahol a 80 százalékot is eléri. A barkós szőlők mind elfagytak, néhol a karokat, törzseket is vissza kellett vágni a termesztőknek. Stinner Ferenc úgy véli, eddig nem lehetett felmérni a pontos károkat, az elkövetkezendő hetekben, a tőkék „köny- nyezésekor” derül ki, mely szőlők maradtak életben. Tatár István hiába nézi a szőlőt, az biztosan elfagyott Folytatódik a közmunka, tavasszal faaprítással tavasszal is folytatódik a Start munkaprogram Öcsödön. Mivel a település rendelkezik egy faaprító géppel, ezért most nyolc fő a nemrégiben learatott energiafüzet és nádat darabolja fel. Ezt keverik majd a pellethez, ezzel oldva meg az önkormányzati épületek fűtését. Idén öt helyen melegítettek ezzel a megoldással, 40 százalékos megtakarítást könyvelve el a gázfűtés költségeihez képest. Információs napokra várják a pedagógusokat folytatódnak az információs napok a kunszentmártoni. Helytörténeti Múzeumban. A találkozókra a tiszazugi oktatási intézmények pedagógusait hívják meg. A múzeum dolgozói a találkozókon intézményük állandó kiállításait mutatják be, ötletet adva az oktatóknak ahhoz, hogyan építsék be tanmenetükbe a múzeumi látogatásokat. Virágba borul Kürt főtere, közparkja is virágosít Tiszakürt. A település egyetlen hölgy közmunkása elsősorban a főtéren, az emlékmű körül, illetve néhány közparkba ülteti majd el az egynyári növényeket. A több száz vinka, más néven rózsameténg nevű virágot Cserkeszőlőből szerzik be, a palántázást jövő hétre tervezik. Pellet-brikett üzemre pályázik Tiszasas pellet-brikett üzem felépítésére nyújtott be pályázatot a tiszasasi önkormányzat. A település pár éve kísérletezik energianáddal, melyet fűtésre szeretnének felhasználni. A nádat azonban először darabolni, darálni szükséges, végül nagy nyomáson kell összepréselni, csak úgy kerülhet a pelletkazánba. Ehhez külön üzemet létesítene Tiszasas, mely a későbbiekben folyamatos munkát adna néhány helyi lakosnak. SZ0U0N.hu További tiszazugi hírek a SZOUON.hu hírportálon. HIRDETÉS Cibakházi diákok látogatása a székelyeknél A Bethlen- .Gá- bor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett ..HATÁRTALANUL" program keretében a cibakházi Damjanich János Általános Iskola Intézményi Társulás Cibakháza, Nagyrév pályázatot nyert, melynek során április 5. és 8. között 40 tanuló és négy tanár erdélyi magyarlakta vidékre látogatott. A pályáztató 1 256 300 Ft-tal támogatta az utazást. A diákok a négy nap során sok-sok látványosságot és természeti értéket tekintettek meg, valamint látogatást tettek egy helyi magyar iskolába. Tanulóink betekintést nyertek a kint élő magyarok mindennapjaiba. kultúrájukba, művészetükbe. Célunk. hogy tanulóink tágabban értelmezzék a magyarság fogalmát, és fejlesszük magyarságtudatukat. Hadd szóljon! SZ0U0N.hu ASZOLNOK-JÁSZKUN ONLINE Egyik tetőről a másikra teszik a cserepeket Közmunkásokkal újíttatja fel az öcsödi önkormányzat a volt iskola épületének tetőszerkezetét. A munkálatokat saját erőből finanszírozzák, ahhoz nem vesznek igénybe pályázati forrásokat. A helyiek egy kézenfekvő ötletet aknáztak ki a renováláskor. Két évvel ezelőtt teljes külső felújítást kapott a polgármesteri hivatal, akkor a régi tetőcserepeket leszedték és raktározták. Most ezeket az egyébként még mindig megfelelő minőségű tetőfedő anyagokat tisztították meg és rakják vissza a volt oktatási intézményre, ahol két szolgálati lakás és egy raktárhelyiség található. ■ Vendégek. Szabadkai középiskolás diákok látogattak Kunszentmártonba, hogy megismerkedjenek a helyi Gimnázium és Szakképző Iskolával, a településsel és a környék látnivalóival. A tanulók egy útjelző táblát is készítettek, amit vasárnap állítottak fel közösen a főtéren. Egy új növényt, energiamályvát termel Öcsöd Hazánkban egy eddig kevéssé ismert energianövény termesztésébe kezdett idén Öcsöd - mondta Molnár Bálint polgármester. Az energiamályva szaporítóanyagáért nem kellett fizetnie a településnek, azt az egyik agráregyetemtől kapták, velük együtt folytatják a kísérletet ezzel a növénnyel. A kis palánták jelenleg fólia alatt cseperednek, várhatóan májusban érik el azt a nagyságot, amikor már ki lehet ültetni a szabad földbe. A mályvákat most csak fél hektáron fogják termeszteni, ha sikert érnek el, úgy a három-négy méter magasra növő energianövényből további területre is ültetnek. ■ J. Zs. Hívja az Új Néplap újságíróját! JOÓ ZSUZSA elsősorban a Tiszazugban élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza a 30/6474699-es telefonszámot hétköznapokon! 1 tj Népláp, «aujKUBNjB**«** CJLKB ÚWS WliJt fVK SS&, % V„ « enépesülnek a vízpartok fel®' ÍJ