Új Néplap, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-06 / 56. szám
2012. MÁRCIUS 6., KEDD 13 TÜKÖR SZOLGÁLTATÁS Tovább harcol a gázért követelés A zagyvarékasi férfi nem adja fel „Tévedett a gázszolgáltató” című cikkünkben zagyvarékasi olvasónk vitatta a szolgáltató közel egymillió forintos követelését. Bár a szolgáltató elismerte: néhány dologban tévedett, azóta utánajártak részletesen az esetnek. — Dóra Imre felhasználónkat a minap kikapcsol tűk a szolgáltatásból — tájékoztatott Száraz Gábor, a Tigáz Zrt. sajtószóvivője. - Úgy érezzük, társaságunk igyekezett mindent megtenni a kikapcsolás elkerüléséért. Ugyanakkor tény, hogy a- Szolnokon folytatott egyeztetés óta fogyasztónk nem foglalt állást a megoldási javas latokat illetően, és a felhasznált gáz mennyiségét tekintve - bár vitatta — érdemleges válasza nem volt a kialakult helyzetre. Sajnos minden jel arra utal, hogy társaságunk „követelése” nem volt indokolatlan.- Az Energiaügyi Hivatal Fogyasztóvédelmi Főosztályánál tart jelenleg az ügy - válaszolt megkeresésünkre a zagyvarékasi Dóra Imre. - Ügyvédet fogadtam, elfogadhatatlannak tartom, hogy olyan iratot akartak velem aláíratni, mely arról szólt, hogy én az előző években loptam a gázt. Nem írtam alá, mert nem így történt! Azóta elvitték az órát, kikötötték a gázt, felszólító levelet is kaptam, hogy fizessek ki több mint egymillió forintot. Ezt még mindig jogtalannak tartom! ■ B. B. Születésnapi erőpróbán katonáink Március 7-én negyedik alkalommal kerül megrendezésre a ’86-os Erőpróba elnevezésű háziverseny az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis születésnapja alkalmából. A verseny az általános katonai képességek, elméleti és gyakorlati ismeretek szintjének felmérésére szolgál egyénüeg és rajszinten. Lehetőséget teremt váltóverseny keretein belül a rátermettség, a kitartás és a csapatszellem fejlesztésére, valamint az egyéni teljesítményhatárok megismerésére. Többek között végrehajtanak harctevékenységet szimulált környezetben, számot adnak az angol nyelvismeretükről. A verseny éleslövészettel zárul. ■ Horgászbál. Az elmúlt hét végén megrendezték Szolnokon a Tisza Horgászegyesület idei horgászbálját. A Tiszti Klub étteremben tartott zenéstáncos rendezvény ezúttal is nagy sikert aratott. A műsort a Cuháré népi- tánc-együttes biztosította. v SZAVAZÓLAP A 2012-ES JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI TERÜLETI PRIMA DÍJ JELÖLTJEI Magyar irodalom kategória O flyés János O Rékasy Ildikó O Tiszai Lajos Magyar színház- és filmművészet kategória O Gombos Judit O Mészáros István O Radó Denise Magyar képzőművészet kategória O Máté György O Ötvös Nagy Ferenc O Verebes György Magyar tudomány kategória O Dr. Ducza Lajos O Dr. Nyiri László O Dr. Tóth Albert Magyar oktatás és köznevelés kategória O Galsi Erika O Dr. Kállai Mária PhD O Papp János Magyar építészet és építőművészet kategória O Cseuz Imre O Pálossy Miklós O Tanács Lajos Magyar sajtó kategória O Mészáros János O Seress Zsuzsa O Tálas László Magyar népművészet és közművelődés kategória O Dudás Dániel O Pendzsom Néptánc Egyesület O Révész Márta Magyar zeneművészet kategória Ö Bischof László O Pál Mihály O Szivárvány Citerazenekar Magyar sport kategória O ifj. Cseh Sándor O Peták Kálmán O Pór Péter Közreműködését, szavazatát köszöni a VOSZ megyei elnöksége! Csak eredeti szavazólapot fogadunk el. ajfpB MIT, HOL, MIKOR? — PROGRAMAJANLO Idézet: „A családunkban nem az éveket tartjuk számon, hanem az élményeket. A kor csak a bornál és sajtnál számít.” (John Goddard) A campuson bállal teremtenek hagyományt A Korszerű Kereskedelemért Alapítvány és a Szolnoki Főiskola Szofi Alumni szervezete március 10-én hagyományteremtő bált rendez Szolnokon, a campus főépületében. Az alapítvány több mint 20 éves fennállása alatt főiskolai hallgatóknak és oktatóknak nyújtott támogatást nyelvtanuláshoz, külföldi tanulmányi utakhoz, szakmai, tudományos továbbképzési programokon való részvételhez. A bevételt a műszaki képzés fejlesztésére, az oktatási és a kollégiumi szolgáltatás színvonalának emelésére kívánják fordítani. Hívják a város, a megye polgárait, a főiskola volt, jelenlegi és jövőbeni hallgatóit, erősítsék jelenlétükkel is az intézményről kialakított pozitív képet, járuljanak hozzá a kapcsolatok erősítéséhez, támogassák az alapítvány céljainak megvalósulását Akik nem tudnak részt venni a bálon, de támogatni kívánják az alapítvány céljait, támogatói jegy vásárlásával, illetve a támogatási összegnek az alapítvány bankszámlájára történő átutalásával is megtehetik. A részvételi szándékot az 56/510-300 (52-74 mellék) telefonszámon, illetve a kanai@szolf.hu e- mail címen lehet jelezni. ■ MOZI Mai műsor: Szolnok. Cinema City: Szellemlovas 2.14.30,16.30,18.30, 20.30. Kémes hármas 15.15,17.30, 19.45. Utazás a rejtélyes szigetre 3D 14.00,16.00,18.00, 20.00. Star Wars 1. — Baljós árnyak 3D 15.45. Fogadom 13.45,18.15, 20.15. A szingli fejvadász 13.15. TISZApART mozi: A terem: Együtt az ég alatt filmklub, premier előtti vetítés 18.00, Az élet fája 20.00. B terem: A segítség (2012 Oscar-díjas 'filmje) 18.15, Együtt az ég alatt filmklub, premier előtti vetítés 20.00. E terem: A segítség (2012 Oscar-díjas filmje) 18.15, Együtt az ég alatt filmklub, premier előtti vetítés 20.00. SZÍNHÁZ Szolnok. A Szigligeti Színház nagyszínpadán ma 11 órakor kezdődik a Légy jó mindhalálig című (Ifjúsági bérletszünet) előadás, délután háromtól látható a Légy jó mindhalálig című (Ifjúsági bérletszünet) előadás. A Szín-Mű-Helyben március 6- án este fél nyolctól az Adáshiba című darabot mutatják be. BESZÉLGETÉS Jászberény. Március 6-án, kedden este hat órakor Schaffer Erzsébet újságíró lesz a vendége Az esti disputa programnak, melynek címe: Az ember védtelen, ha szeret. A beszélgetés helyszíne a Nagyboldogasszony iskola ebédlője lesz. ADÓÓRÁK Szolnok. A NAV Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatóság Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Adóigazgatóságánál (József A. út 22-24.) március 6-án 14 órakor kezdődik az Adóórák következő előadása. Az érdeklődők tájékozódhatnak az adókártya, START-kártyák és a Rehabilitációs kártya kiváltásának és felhasználásának szabályairól, a kereske- delmigázolaj-visszaigénylés szabályairól, a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedéki adó visz- szatérítési szabályairól. HUMOR Szolnok. Humor a kortárs irodalomban — paródiák és egyéb durva játékok. A korTársak elnevezésű sorozat előadása március 8-án, csütörtökön délután négy órakor kezdődik az Ifjúsági Házban. Előadó lesz: Kiss László prózaíró, szerkesztő, tanár. NÉPTÁNC Jászárokszállás. A Petőfi Művelődési Házban március 6-án délután négy órakor kezdődik a Tarisznyás néptánc. •k k * Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. SZOLNOK TV 6.00 Aktuális; 6.20Téma; 6.30 Szolnoksport; 7.00 Aktuális; 7.20 Téma: 7.30 Kultúrkorzó; 8.00 Aktuális; 8.20 Téma; 8.30 Szolnoki Olaj KK-Falco KC Szombathely kosárlabda-mérkőzés közvetítése felvételről; 10.00 Aktuális; 10.20 Téma; 10.30 Elixir; 11.00 Aktuális; 11.20 Téma; 11.30 üturgia; 12.00 Aktuális; 12.20 Téma; 12.30 Fórum; 13.00 Mérleg; 13.30 Sajtóasztal; 14.00 Aktuális; 14.20 Téma; 14.30 Olaj Tv; 15.00 Képújság; 16.00 Szolnoki MÁV FC-Újpest FC futballmérkőzés közvetítése felvételről; 18.00 Étkek és Emlékek; 18.30 Kultúrkorzó; 19.00 Aktuális; 19.20 Téma; 19.30 Testőr; 20.00 Aktuális; 20.20 Téma; 20.35 HTV - Hírháló; 21.00 HTV - Csapdában - amerikai film; 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoldv.hu 90.4 RÁDIÓ 1 0.00-6.00 Csak igazi mai sláger; 06.0010.00 Kukon - Harsányi Leventével, Hudák Anitával és Hepi Endrével; 10.00-11.00 Rádió 1T0P10; 11.00-12.00 Csakigazi mai sláger; 12.00- 14.00 Déli élő kívánságműsor; 14.0016.00 Csak igazi mai sláger; 16.00-17.00 Cooky Live Mix; 17.00-20.00 Cooky-show; 20.00- 21.00 Disco*s Hit TOP 40 Bárány Attilával; 21.00-24.00Disco*sHit-Bárány Attila és Hamvai PG. www.radiol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk; 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene; 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és azön kedvencei; 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok; 17.00 Kívánságműsor; 19.00 Aktív Chartshow - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei; 20.0024.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance-dalok. akth@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 0.00-tól 24 óráig nonstop zenés műsor. Benne 6.00 Reggeli Juice: ben ne zene, szórakozás, hírek, programajánló, időjárás-jelentés, gazdasági hírek, lapszemle, beszélgetés, műsorajánló, magazinműsor, zene, és 16.00 autós magazin, 20.00 alternatív zenei magazin, 21.00 sportmagazin, majd non-stop zene reggel 6-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! Ügyeletes patika Szolnok. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal megyei főgyógyszerésze tájékoztatása szerint ma a Kígyó gyógyszertár (Indóház út 23.) az ügyeletes. Tv-notesz ' ~ VALKÓ MIHÁLY ROVATA Adná isten, hogy valaki végre elvűmé már azt a 25 millcsit, amit úgy ajánlgat Gundel-Takács, kértem legutóbb a teremtőtől. S mit tesz isten! Másnap meg is adta: gazdára is lelt a főnyeremény. (Bárcsak így teljesülne műiden kívánságom!) Jól jött ez a nagy siker különben a köztévének is, növelvén a Maradj taljion! népszerűségét. Mondhatnám, a legjobb pillanatban, ugyanis még ezen a napon jelent meg újra a képernyőn a Legyen Ön is Milliomos!, s egy másik csatornán ott toporog már Vágó is műveltségi játékával, hogy színre Régi műsor új férfival? is léphessem Szóval, lesz itt konkurencia, de lesz ám! Harc a kegyeinkért Úgy is, hogy ezt a MilU- omost is igyekszik gazdája a könnyedebb szórakozás irányába terelni. (Csak nehogy zsákutca legyen aztán belőle!) Nyilván ezért is ültették Friderikuszt is abba a játékmesteri magas székbe, mert a szabályok ugyan maradnak, ámde majd a körítés! Nos, ezért is volt meglepő, mikor aztán a mi Fridink bemutatkozáskor azzal kezdé, hogy öreg kutyának nem kell új kunsztokat tanulnia. (Márpedig ő régóta „ugat”, ugyebár.) S ami még meglepőbb, hogy ehhez szigorúan tartja is magát, azaz semmi olyan újjal nem rukkol elő, amit ne ismernénk tőle, hozta-hozza régi önmagát, csak épp sokkal gyengébb kiadásban. Mert a szigorú fogyózás jót tett ugyan alakjának, de ettől teljesítménye, szellemileg korántsem lett fajsúlyosabb. Sőt! Ami például természetes volt tőle hajdanán, szellemének frissessége, poénos humora, apró fricskákkal is, ötleteinek gazdagsága, kedves pimaszkodása, és ahogy önmagán is gúnyolódott előszeretettel, az immáron nagyon is művivé vált itt, igen erőltetettnek hatott. (Ja, kérem, hol vannak már azok az idők, amikor mindez még jól is állt neki.) És irályén idegesítő, ahogy játék közben elmelőjön magamutogató egoizmusa, már-már kisajátítván magának a játékot, rátelepedvén, akár külön műsort is csinálván egy-egy partnerével. (Mintha már a kérdések nem is kellenének.) Túl van ez a játék show-zva, de nagyon. Játék közben óvatlan pillanatában Friderikusz azt találja mondani, ő talán csak felesleges akadály. Kár Uyesmivel dobálózni, mert még el is hisszük neki. « i