Új Néplap, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-24 / 71. szám

3 2012. MÁRCIUS 24., SZOMBAT Jászladány tizenkét és tizenöt éves betörőket fogtak el a tele­pülésen. A két fiú csütörtökön fé­nyes nappal tört be a helyi, üze­men kívüli varrodába, ahonnan számítógépeket kíséreltek meg eltulajdonítani. Tervük nem sike­rült, elfogták őket. Egyiküket eltű­nés miatt körözték, közölte la­punkkal Pásztorné Kovács Ágnes százados, a megyei rendőr-főka­pitányság sajtószóvivője, mga Kunszentmárton kistérségi óvodai sportnapot tartanak a hét végén a településen. Az ese­ményre több mint tíz tiszazugi óvodából érkezik csaknem hat­száz kisgyermek. A rendezvényt a kunszenti Szent Anna Katoli­kus Óvoda szervezi, az esemény előkészületei immáron több hó­napja zajlanak. A gyerekek a sportnapon először bemutatóval jelentkeznek, utána pedig sorver­senyeken mérik majd össze ügyességüket, jzs Mezőtúr EGY NÉNI a kertben sé­tálgatott, amikor egy férfi lépett a kerítéshez és azt mondta, jó szándékkal érkezett. Beszélge­tésbe elegyedtek, melynek során az idegen elmondta, hogy leel­lenőrizné az idős asszony bank­jegyeit, mert tudja, hogy hamis pénzek vannak forgalomban, és ő tudja, melyek azok. Nem sok­kal később már a lakásában vol­tak, ahol a sértett elővette eldu­gott pénzét, majd a férfi, a hölgy figyelmét elterelve, elemelte azt és távozott a helyszínről, számolt be az esetről a rendőrség, mga Szolnok KÖZÖS történelmünk címmel lengyel-magyar történel­mi vetélkedősorozatot szerveztek magyar és lengyel diákoknak. Négy szolnoki középiskola és azok négy lengyel testvériskolája versengett a napokban Bielsko- Bialában, a győzelmet pedig a Hegedűs T. András Szakiskola ta­nulói szerezték meg. szs Túrkeve EGY helyi férfi csütörtö­kön hajnalban behatolt a telepü­lésen egy kft. telephelyére, és az ott lévő munkagépekről mintegy kettőszázötven kilogramm rézká­belt levágott és megkísérelt eltu­lajdonítani. A biztonsági őr azon­ban tetten érte. A rendőrség őri­zetbe vette a tolvajt, tájékoztatta lapunkat a történtekről a megyei rendőr-főkapitányság, mga SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZOUON.hu hírportálon. g 3 •ö MEGYEI TÜKÖR Életmentő a jó abroncs csere Olyan gumival is autóztak, amin kilátszott a fémszövet A Bujáki guminál mindig a vásárló igényeinek, autózási szokásainak megfelelő gumiabroncsot ajánlják Leggyakrabban a pénzte­lenség, ritkábban pedig a nemtörődömség miatt nem cserélik le az autó­sok a gumiabroncsokat. Pedig ennek akár végze­tes következményei is le­hetnek. Erdős Csaba- Nem volt pénzem - vágja rá Kovács Róbert, amikor megkér­deztük tőle miért nem cserélte le az autóján a téli gumikat nyári­ra. - Ezek az abroncsok azóta rajta vannak, amióta használtan megvettem a kocsit. A vásárlás elvitte minden megtakarított pénzemet, így nem foglalkoztam vele. Azt persze nem mondha­tom, hogy nem érzem a hátrá­nyát. Nyáron gyakran imbolyog az autó, s eszi az aszfalt a téli gu­mit. Egy erőteljesebb fékezésnél már csúszik, ráz és zajos. Emel­lett szerintem a fogyasztásnál is látszik, mert ugyanilyen autóm volt azelőtt, az a nyári gumival kevesebbet evett. Egy másik autós éppen ellen­téte Kovács Róbertnek, ő a nyá­ri gumijait nem cserélte le, de más okból. Szabó Gábor egy kis, egyliteres városi autót használ. Ő is még azokat a gumikat kop­tatja, amivel kigördült az autója a szalonból. Három éve jár így, télen, nyáron.- Mindig vannak kivételek, de nagy általánosságban elmond­ható, hogy az emberek igen is fontosnak tartják, hogy mindig az évszaknak megfelelő gumiab­roncsot használjanak az autói­kon - fejtette ki Bujáki Sándor, a szolnoki Bujáki Kft. ügyvezető­je. — Igaz, már mi is találkoztunk olyan tulajdonossal, akinek any- nyira el volt használódva az ab­roncsa, hogy kilátszódott a fém­szövet. De leszögezném, ez na­gyon ritka. Az emberek is tisztá­ban vannak azokkal az előnyök­kel, amelyet egy megfelelő gumi nyújt. Itt főként a tapadásról, az élettartamról, a biztonságos megállásról van szó. Egy téli gu­mi a nyári forróságban nagyon gj Ön mindig az évszaknak megfelelő gumiabroncsot használja? Szavazzon honlapunkon / vasárnap 16 óráig: SZ0U0N.hu e/ A szavazás eredményét a hétfői számunkban közöljük. felpuhul, romlik a fékhatás, nő a fékút, egyáltalán nem biztonsá­gos. Azon túl, hogy nagyon za­jos, rázza az autót, s még a fo­gyasztást is megnöveli. A nagy hidegekben és télen a nyári gu­mi viszont életveszélyes lehet. Hiszen a megdermedt guminak alig van tapadása, a bordázata sem alkalmas a havas úton való közlekedésre - jegyezte meg Bujáki Sándor. A szakember kifejtette, a leg­többen a közép- és prémium ka­tegóriás abroncsokat keresik, mert ezek jó minőségűek, meg­bízhatóak, és megfizethető ár­ban vannak. Persze vannak ext­rém esetek is. Ilyen volt az az au­tós, aki közel másfél milliót fize­tett ki a négy abroncsért és fel­niért, de a tulajdonos elmondta, neki a biztonsága minden pénzt megér. Mit is jelentenek az uniós gumiabroncsainké egyes jelzései? FOGYASZTÁS A különbségek az egyes kate­góriák között azt jelentik, mennyivel nő, vagy csökken a fogyasztás ugyanolyan felhasz­nálási körülniénvek között. TAPADAS Azt jelzi, hogy egy nyola an kilométeres sebességgel közle­kedő autó, az adott abroncsot használva mennyi idő alatt ké­pes nullára lefékezni. Az A és F |fp y ír­f I í kategória között Y több mint y \ 18 méter \ az eltérés. A gumiabroncs gördülése ál­tal keltett zaj, amelyet deci­belben mérnek. Minél több a fekete sáv, annál zajosabb az adott abmncs. A mm mumm SZATHMÁRY ISTVÁN Oázis a sivatagban A kultúra kényes, ápolásra és védelemre szoruló nö­vény. Ez volt az egyik üzene­te a szolnoki Tisza Mozi kö­zönségtalálkozóval fűszere­zett minapi filmbemutatójá­nak. Bár az Ajtó című, Szabó Magda-regényből készült mű iránt érdeklődők száma biz­tatónak tűnt a filmművészet, főleg a hazai alkotások jövő- • jét illetően, sajnos nem ilyen rózsás a helyzet. Ez a Szabó István Oscar-díjas rendező­vel és Hábermann Jenő pro­ducerrel folytatott párbe­szédből is kiderült. Amint az is köztudott, hogy az említett művészmozi és társai valójá­ban csupán oázisok a siva­tagban. A vetítővásznon és a tévé képernyőjén megjelenő művek zömükben nem töb­bek látvány általi szórakozta­tásnál, mellette szinte el­vesznek a valóban lelki él­ményt, az igazi műalkotás ál­tal kiváltott megtisztulást ho­zó alkotások. mindez végül is ízlés dolga, meg nem is minden valódi művészet, amit annak cso­magolnak. Ennél sokkal na­gyobb probléma, hogy ha va­laki fizetés nélkül távozik egy boltból, azt pillanatokon belül lekapják a tíz körmé­ről. Ezzel szemben egy ren­geteg pénzbe, munkába ke­rülő filmalkotásnak a tech­nika mai szintjén akadályta­lan ellopása csupán bocsá­natos bűnnek számít. így pedig hosszú távon senki sem jár jól igazán, mert be­vétel hiányában elsorvad a filmipar, nincs miből finan­szírozni az újabb alkotások megszületését. Ráadásul ad­dig egyre kevesebb értékes művet fognak létrehozni, mert nem éri meg a befekte­tett energiát. eddig pedig nem lehne sza­bad eljutnunk, mert bő száz­éves története alatt olyan ha­talmas szellemi kincset ho­zott létre ez a művészeti ág, amitől kár lenne a jövőben is megfosztanunk magunkat. u 1 ° «= ^ Gyerekek a levéltárban. A megyei levéltárban tegnap kezdődött a Nyitott levéltár — Velünk élő múlt című történelmi programsorozat általános iskolás gyermekeknek. A kicsik dí­szes oklevelet is készítettek az eredeti dokumentumok alapján. Felköszöntötték. A szolnoki dr. Kertész Bertalanné tegnap ünne­pelte 100. születésnapját. E jeles napon gyermekei, unokái és déduno­kái mellett a város önkormányzata és más szervezetek is virággal, tor­tával kedveskedtek a hosszú életű néninek. Szakmai hét. Divatbemutatóval kez­dődött tegnap a szakmai hét a szolnoki Ruhaipari Szakközépiskolában. A napok­ban sok érdekes programot rendeznek. Elfutottak a presszóból rabolt pénzzel Rablás miatt indított nyomozást a Szolnoki Rendőrkapitányság. Mint Pásztorné Kovács Ágnes századostól, a megyei rendőr-fő­kapitányság sajtószóvivőjétől megtudtuk, csütörtökön kora reggel két férfi jelent meg egy szolnoki presszóban, ahol játék- gépezni kezdtek és nem sokkal később már nyertek is három­ezer forintot. Amikor a pultos elővette a váltópénzt, az egyik férfi meg­fogta a kezeit, a másik pedig el­vette az összes pénzt, majd fut­va távoztak. Az eset során bán­talmazás nem történt. A rendőr­ség forró nyomon kezdte meg az elkövetők felkutatását, közöl­te a szóvivő. ■ A U I * i «

Next

/
Oldalképek
Tartalom