Új Néplap, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-23 / 70. szám
4 MENEDZSEROLDAL 2012. MÁRCIUS 23., PÉNTEK Óriási károkat okoztak a hamisított adathordozók Hazánkat is érintheti az a probléma, amelyre a közelmúltban mutatott rá egy német informatikai cég. A gondot az okozza, hogy az unió országaiba több forrásból is | érkeztek hamisított CD-k és DVD-k. Ezek, az eredeti termékekre megtévesztésig hasonló lemezek messze alulmúlják mind kapacitásban, mind élettartamban az eredetieket. Tucatnyi cég jelezte a nagykereskedőknek, hogy az archivált lemezek közül j több egyszerűen hámlani kez- j dett, ezzel jelentős mennyiségű adat semmi- ___ I sült meg. Jelenleg folyik a vizsgálata I és a források fel- kutatása. ■ Pihenéssel i élénkítenék a munkakedvet • Egy hazai felmérés szerint a j munkavállalók szívesen : vesznek részt munkahelyi • kampányokban, amennyi• ben annak valamilyen, szá- | mukra is kézzelfogható ered- : ményevan. : A tanulmány szerint job• ban ösztönözhetőek az alkal• mazottak egy-egy pihenési : lehetőséggel, wellness hétvég : gével, mint amikor valami• lyen tárgynyereményt vagy • esetleg utalványt ajánlottak : fel a legjobban teljesítőknek. : Az is kiderült, hogy a kikap• csolódás lehetősége még a ■ pénzbeli célprémiumnál is : előkelőbb helyen végzett a ; közel ezer megkérdezett vá- : laszai alapján. A kimutatás- | ból az is kiderül, hogy egyre : több ilyen, ösztönző lehető- : séggel élnek a magyar mun• káltatók. Az eredményesség • persze nem minden esetben : garantált, de ahol aktívan él- ; tek ezzel az ösztönző lehető- : séggel, ott kimutathatóan ja- | vult a munkahelyi morál, va- j lamint az egyes, célokhoz • rendelt feladatok kivitelezés• ének hatékonysága is meg• nőtt. ■ A nulla eredmény sikernek számít gazdasági válság Az év végéig tovább növekedhet a cégfelszámolások száma Az év végén folyamatban lévő felszámolási eljárások a megyében 2010 877 Félreérthetetlenül átalakul a cégvilág a válság és a jogszabályi változások hatására. Ha a tendenciák nem változnak, idén akár 30 százalékot is meghaladó mértékben nőhet a felszámolások száma Magyarországon a múlt évhez képest. Laczi Zoltán A talpon maradás egyre nehezebb. A bizalom visszaszerzése lehet a garanciája a növekedésnek. Az Opten adatai szerint februárban 1878 céggel szemben indult felszámolási eljárás Magyarországon, ez 18,5 százalékkal több, mint 2011 azonos időszakában, és 47 százalékkal több, mint két évvel korábban volt. Ennél is nagyobb ütemben, egy év alatt 47 százalékkal emelkedve, 3321 cégnél kezdődött végelszámolás februárban. Ez történelmi csúcsnak számít, hiszen csaknem 50 százalékkal haladja meg az eddigi rekordot adó tavaly márciusi értéket.- A tendencia elszomorító. A társas vállalkozások hite a globális gazdasági élénkülésben megingott — fogalmazott dr. Lits József. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) megyei elnöke hozzátette: a bizonytalan gazdasági helyzetből fakadó kockázatok, a szükségszerű, de nagyon kellemetlen árfolyam-ingadozások, az államháztartás egyensúlya érdekében meghozott kormányzati intézkedések mellett jelentkező globális recesszió együttesen vezetett oda, hogy a vállalkozások megszűnése felgyorsult.- Nagyon nehéz a kiszámíthatóság garantálása, az elveszett bizalom visszaszerzése, melyek megléte garanciája lehet a gazdasági élénkülésnek. A cégbedőlések nem kívánt hatásával a munkavállalók a beszállítók, s végeredményben az állam terhei tovább növekednek. A létbizonytalanság, a bevétel nélkül maradt családok, az adót fizetni nem képes vállalkozások béklyóként nehezednek a nemzetgazdaságra. A talpon maradás egyre nehezebb. Az pedig, hogy a kitörési pont új termék, illetve szolgáltatás bevezetése, vagy újabb exportpiacok meghódítása, a cégek stabil pénzügyi háttérének meglététől, szakképzett munkaerőtől és főleg az elkötelezett menedzsmenttől függ. Kevés cégnél találhatók meg ezek együttesen. A nulla eredmény már sikernek számít. A korrekt, költség- takarékos, kötelezettségeit határidőben teljesíteni tudó vállalakozás tud bizalmat generálni, piacot megtartani és növelni — mondta végezetül a VOSZ megyei elnöke. —Világosan kirajzolódik, hogy a felszámolások trendjében komoly változások indultak el. A változások hatására a cégbedőlések az év végéig akár 30 százalékot meghaladó növekedést is elérhetnek—véli Tóth Tamás, az Opten céginformációs szolgáltató ügyvezető igazgatója. Dr. Lits József szerint a tendencia elszomorító Sokan az életben maradásért küzdenek AZ ELMÚLT 12 hónapban a vég- elszámolások száma országosan 25 624 volt, ami 66 százalékkal több, mint a megelőző egy esztendőben regisztrált, a legutóbbi 12 hónap 21 300felszámolása pedig 20 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatot. Tóth Tamás szerint a cégvilág ilyen jellegű tisztulása nem tesz jót a gazdaság egészének, hiszen az adósságot hátrahagyó cégek nehéz, néha lehetetlen helyzetbe hozzák a válság miatt egyébként is gyakran az életben maradásért küzdő vállalkozásokat. Nem kivédhetőek a negatív folyamatok dr. pintér Zoltán, a megyei kereskedelmi és iparkamara titkára: - Sajnos, a megyében is hasonló a tendencia. Vannak ágazatok, elsősorban az építőiparra, s az ehhez kapcsolódó iparágakra gondolok, amelyek a válság miatt mélypontra kerültek. A minimálbér emelése, az elvárt béremelés megvalósítása pedig olyan terheket ró a vállalkozásokra, ami jósolhatóan további cég bedőlésekhez vezet A körbe tartozások szintén erősítik a negatív folyamatokat. ádám csaba, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (Ftvosz) megyei elnöke: — A fiatal vállalkozók kisebb üzemeltetési költséggel vezetik cégüket, viszont többségük egy lábon áll, így lavinaként söpörheti el a megbízóik rendeléseinek csökkenése vagy a piac szűkülése. A bevételek csökkenését, a bérköltségek növekedését a kezdő vállalkozások nehezen tudják áthidalni Számos példa igazolja, hogy a mikro- és kisvállalkozásokat sokszor a megrendelők tartozásai sodorják a csőd szélére. Az alacsony tartalékkal rendelkező cégeknek kiemelten kell figyelniük a megbízók fizetőképességére, likviditására és a saját vállalkozásuk „pénzáramlásra”. A válságnak és a cégvilág csődhullámának van egy másik oldala is: az egyes ágazatokban felhígult piac letisztul, az életképesebb vállalkozások meg erősödnek. Bozsó Károly megszállottja a tenisznek és a fallabdának hobbi Az ügyvezető igazgató a nászútján, a Kanári-szigeteken szerette meg a különleges sportágat Bozsó Károly, a Welding Kft ügyvezetője 1994-ben alapította meg cégét családi vállalkozás keretében. Bár sok idejét leköti a munkája, azért néha szakít időt kedvenc hobbijára, a teniszre. - A tenisz nálam nem csak a testmozgásról szól, hanem egy tartozás valahová — fogalmazta meg Bozsó Károly.- Azért kezdtem el ezt a sportot, mert valamit mozognom kellett. Teljesen mindegy volt, mit csinálok, csak valamit sportoljak. Egész nap ülőmunkát végzek, muszáj valahol „kidolgoznom” magam. Édesapám a kapálásban élte ki magát, én pedig a teniszben. Nem Utolsósorban pedig szellemileg is felfrissít a sport. Öcsémmel kezdtem el egyébként teniszezni 1991-ben —aki már korábban is teniszezett —, hogy együtt legyek vele, így elkezdtem edzésekre járni. Végül ez annyira rendszeres lett, hogy most már hetente háromszor- négyszer eljárunk edzeni. Néha annyira megszállott vagyok, hogy akad, amikor reggel hattól fél nyolcig megyek el teniszezni. Abszolút felfrissíti az embert. Persze azért hozzáteszem, nem jellemzőek annyira ezek a reggeli játszmák, ugyanis nem az igazi, mert az izmok még nincsenek úgy bemelegedve, mint délután. Az ügyvezető nem csak az öccsével űzi ezt a sportot, vasárnaponként barátaival jár edzeni. Bozsó Károly hetente négyszer hódol teniszszenvedélyének Olyankor négyes csoportokban játszanak a pályán. Szerdánként pedig megint egy másik csapattal. A tenisz mellett van egy másik nagy szenvedélye is Bozsó Károlynak: a fallabda. - A Kanári-szigeteken voltam 1993-ban nászúton, amikor megtetszett ez a sport. Ott béreltünk mi is egy pályát, és kipróbáltuk. Azóta megszállottja lettem ennek a labdajátéknak is. Eleinte akartam saját magamnak is építtetni fallabdapályát, de rájöttem, nem biztos, hogy arra van szükségem. Ugyanis nagyon veszélyes sportág. Nagyon megdolgoztatja az embert. Rá kell jönni arra, ahogy öregszik az ember, nem biztos, hogy a győzelem a fontos, sokkal inkább az, hogy mozogjunk, így nekem is hátra kellett lépnem egy kicsit, és meg kellett tanulnom veszíteni. Ezt a sportot hetente egyszer űzöm egy barátommal egyébként, ez is kiveszi az energiámat rendesen - mesélte. A sportolás mellett természetesen a családjára is marad ideje az ügyvezetőnek. - Évente kétszer járunk a nagyobb családdal üdülni - június elején és októberben -, illetve minden évben egyszer a feleségemfnel kettesben is. Főként last minute utakra járunk. Télen, ha lehet, síelünk. Egyik kedvencem Szlovákia, a másik pedig Semmering. Az idei nyárra pedig Barcelonát tervezzük - mondta el Bozsó Károly. ■ M. K. 'S A I r