Új Néplap, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-21 / 68. szám
KOZELET- ez Eperjes Károly beceneve - valószínűleg elhagyja az Új Színházat, noha a Kossuth-díjas színművész baráti kapcsolatot ápol Dörner Györggyel, a teátrum új igazgatójával, bár még lobbizott is annak pályázata mellett. A három rendező, akivel együtt dobozna, már nincs a színháznál. Ezért marad művészeti tanácsadó Veszprémben. :: HÍRSÁV Hazaárulással vádolják Julija Timosenkót az ukrán parlament hazaárulással vádolta kedden Julija Timosenko volt kormányfőt egy 2009-ben megkötött orosz gázszállítási megállapodás miatt. E szerződés kapcsán Timosenko hétéves börtönbüntetését tölti hivatali hatalommal való visszaélés miatt. Bozsik Yvette felajánlotta lemondását levélben ajánlotta fel lemondását Tarlós Istvánnak Bozsik Yvette, a Trafó januárban kinevezett igazgatója. Kinevezése nagy port kavart, külföldről is levelek érkeztek a korábbi vezető, a Trafót 13 éve működtető Szabó György érdekében. Bank Center: eljárások indulnak eddig tíz embert azonosított a rendőrség azok közül, akik március 15-én a budapesti Bank Center épületébe behatolva pirotechnikai eszközöket hoztak működésbe. Toroczkai Lászlóék ellen a gyülekezési joggal való visszaélés miatt járnak el. Románia Magyarország stratégiai szövetségese sokan érezzük úgy, a magyarromán kapcsolatok talán a két modern állam fennállása óta soha nem voltak olyan jók, mint most - hangoztatta Mar- tonyi János külügyminiszter Bukarestben, miután kollégájával, Cristian DiacOnescuval folytatott megbeszélést. Mar- tonyi közölte: Magyarország stratégiai szövetségesének tekinti Romániát Martonyi: Soha rosszabbat! BÉT-áruszekció (forint/tonna, 03.20.) Új elszámolási ár MALMI BÚZA 2012. március 53 700 TAKARMANYBUZA 2012. március 45 000 TAKARMÁNYKUKORICA 2012. március 52 500 OLAJ NAPRAFORGÓ 2012. március 118 000 REPCE 2012. március 131300 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2012. március 20-án: 1 € 1$ 1CHF f i f 294,39 Ft 220,16 Ft 240,74 Ft +0,19 Ft-0,29 Ft +0,18 Ft Négy és fél év Damu Rolandnak jogerős ítélet Az ügyvéd perújítási és -felülvizsgálati kérelmet nyújt be Olvassa naponta március 22. és április 7. között! Erőszakos közösülés és más bűncselekmények miatt jogerősen négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélték tegnap Damu Roland sorozatszínészt. Éber Sándor Megváltoztatta tegnap a Fővárosi Törvényszék Damu Roland ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróság tavaly szeptemberben hozott első fokú ítéletét. A sorozatszínészt másodfokon jogerősen tegnap négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélték erőszakos közösülés és más bűncselekmények miatt, valamint 5 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Az 1 millió 570 ezer forint bűnügyi költségből 1 millió 79 ezer forintot kell megfizetnie. Damut első fokon még hat év börtönre ítélték, és hat évre eltiltották a közügyektől, akit akkor súlyos testi sértésben, erőszakos közösülésben és személyi szabadság korlátozásában találtak bűnösnek. A színész, aki megdöbbent az ítélet kapcsán, és magába ros- kadva hallgatta végig a hossza- ____ Damu Roland az ítéletet hallgatja. Nem erre számított, a büntetés megkezdéséig nem hagyhatja el Budapestet. san előadott indoklást, az ítélet után nem nyilatkozott. Ügyvédje, Ruttner György azonban elmondta: eljárásjogi és „anyagi jor gi hiányosságok" miatt a Kúriához fordulnak, és benyújtják a rendkívüli perújítási és -felülvizsgálati kérelmüket. Damu a börtönbüntetés letöltésének megkezdéséig a bíróság engedélye nélkül nem hagyhatja el Budapest területét. Ruttner a két héttel ezelőtti védőbeszédében a bíróságok gyakorlatához méltatlannak nevezte az első fokú ítéletet, mely szerinte 75 helyen tartalmazott valótlanságokat és súlyos eljárási szabálysértéseket. Az ügyvéd ezért új eljárást javasolt, de a vádlott felmentését is kezdeményezte. A bíró elutasította a védő újabb bizonyítási indítványait, így a sértett poligráfos Jdhallgatását. Somogyi Gábor bíró a pornószínészekkel készített gyorsfilm bemutatását is elutasífsJT — HÍRŰI. II S tóttá. Ez illusztrálta volna, hogy a nemi erőszak miért nem jöhetett volna létre a védelem szerint. Damut 2010. november 18-án vette őrizetbe a rendőrség erőszakos közösülés gyanúja miatt. A sorozatszínész 2008 szeptemberétől 2010 októberéig - kisebb- nagyobb megszakításokkal - élettársi közösségben élt a sértettel. A vádirat szerint a sorozatszínész 2009 nyarán egy szállodai szobában szóváltás után ököllel--------------a------------------------------------------------------------Tüntetés a családi erőszak ellen damu roland perének ítélet- hirdetése előtt a családon belüli erőszak ellen küzdő Patent Egyesület tagjai tartottak dobolással egybekötött utcai demonstrációt. az ítélethirdetés idején a tiltakozó akciót csendben folytatták a Fővárosi Törvényszék Markó utcai épületével szemben. A szervezet gátlástalannak tartja, ahogy Ruttner György ügyvéd megpróbálta megkérdőjelezni a sértett szavahihetőségét. arcul ütötte élettársát; emiatt a nő bal szeme bevérzett. 2010 őszén Damu - korábbi viszonyuk helyreállítása reményében - találkozott a sértettel. A vita azonban elfajult, a férfi ütlegelte, rugdosta volt élettársát. A nő megpróbált ellenállni, de a vádlott - folytatva a bántalmazást - közösült vele. A nőt zúzódásokkal mentők szállították kórházba, onnan értesítette a rendőrséget, és feljelentette volt barátját. Padlón a korrupció elleni küzdelem megítélése A kormányról és a parlamentről hiszik el legkevésbé Magyarországon, hogy hatékonyan küzd a korrupció ellen - derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) Integritás projektjében végzett kutatási eredményből. A reprezentatív mintán elvégzett kutatásban ötjegyű skálán kellett jelölni, milyen elégedettek az egyes szervezetek korrupcióellenes szerepével. A teljes átlag igen lesújtó: 2,38-as (az 1 a leggyengébb, az 5 a legjobb), de a parlament és a kormány megítélése még ennél is rosszabb. A legjobbnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint az ÁSZ korrupció elleni munkáját értékelték, ám még e két szervezetnél sem érte el az eredmény a 3-ast. A válaszadók mindössze 10 százaléka érezte eredményesnek vagy éppen teljesen eredményesnek az országban folyó korrupció elleni küzdelmet. A közszférán bellii a felsőoktatásban lett a legmagasabb a korrupciós kockázatokat növelő tényezők indexe. Nőttek a kockázatok szinte minden más téren is, különösen a területi igazgatás és a rendvédelem szerveinél. A megkérdezett szervezetek általában túl bonyolultnak tartják a jogi szabályozási környezetet. Közel háromnegyedük arról számolt be, hogy változott a rá vonatkozó joganyag. Emellett megduplázódott, 60 százalékra nőtt azoknak a szervezeteknek az aránya, ahol úgy gondolják, hogy a közeljövőben nagyobb változás fogja érinteni őket. A magánszemélyek véleménye szerint az 5-ös skálán 4 feletti átlagot három elem kapott: az állami közbeszerzések, az állami beruházások és az állami támogatások. A válaszadók több mint harmada adott már hálapénzt orvosnak, és közel ugyanennyien mondták azt, hogy volt már alkalom, amikor egy ismeretségük miatt nem kellett várakozniuk valahol a közszférában. A yálaszolók több mint negyede ismerte el, hogy személyes kapcsolata révén már fel tudta gyorsítani az ügyintézést. Pozitívumként említi az elemzés, hogy a külső és belső kontrollok némileg jobban működnek, mint korábban. Az intézmények 71 százalékának már van belső szabályzata, hogyan bonyolítsák le az olyan beszerzéseket, amelyek nem érik el a közbeszerzésiérték-ha- tárt. Többen az új, tavaly elfogadott közbeszerzési törvény legnagyobb hibájának nevezték, hogy sokkal könnyebben teszi lehetővé a valódi versenyt megkerülő, mindössze három ajánlattevő meghívását előíró köz- beszerzést, mint a régi szabályozás. A közbeszerzések 40 százalékában nem vett részt még három pályázó sem. Az esetek több mint harmadában pedig ugyanaz az ajánlattevő több eljárást is megnyert. ■ Sz. I. ■ A válaszadók tizede érzi eredményesnek a korrupció elleni küzdelmet. Március 22-én indul 15 részből álló sorozatunk! Kis kert - nagy öröm Bálint gazda tanácsaival Kertünk ne csak szép legyen, hanem hasznos is! Ízelítő leendő témáinkból: Mitől lesz szép a tulipán? Hogyan válasszunk facsemetét? A bőtermő eper titkai A fűszerkert olcsó luxus Mitől lesz szép a gyep? Hogyan lesz csinos a terasz? Hangya és vakond nélküli kert Hogyan komposztáljunk? A szép sziklakért titka Házi készítésű mazsola Virághagymák helyes tárolása Egy kellemes és hangulatos közeg, ahol kikapcsolódhat, miközben egy kis szakértelemmel elő tudja állítani családja számára a legalapvetőbb fűszereket, zöldségeket, gyümölcsöket is. 15 részből álló sorozatunkkal megpróbálunk segíteni abban, hogy minden évszakban hozzáértő módon gondozhassa növényeit. Gyűjtse össze a sorozat teljes anyagát és használja egész éven át! i l f y