Új Néplap, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-17 / 65. szám
2012. MÁRCIUS 17., SZOMBAT MEGYEI TŰKOR HÍREK Abádszalók GYÖRFI Sándor emeritus nagykunkapitány a kezdetektől segíti a Tiszator böllér- versenyeket. Idén egy kunpár- szobrot (az 1995-ben a 4-es főút melletti kunhalmon felállított kun emlékhely négyméteres főalakjainak modelljét) ajánlotta fel díjként a legkiválóbb böllérnek. szs Jászapáti trükkös tolvajok jártak egy 68 éves férfinél hétfőn este. A két idegen ennivalót és munkát kért a sértettől. Miután az ingatlanba bebocsátást ny érték, ügyesen elterelték a sértett figyelmét, és egy óvatlan pillanatban egy mobiltelefont, egy pénztárcát és egy vérnyomásmérőt „tettek zsebre”, majd távoztak — közölte a rendőrség, ta Jászberény egy LCD tévékészüléket akart vásárolni egy 27 éves helybéli férfi az interneten. Az egyik, hirdetéseket tartalmazó internetes oldalon meg is találta a számára tetszőt, a vételárat el is utalta a megadott bankszámla- számra, azonban a készüléket azóta sem kapta meg-tudtuk meg a rendőrségtől, ta Kunhegyes IMMÁR harmadik alkalommal rendezték meg a városban a fogyatékkal élők térségi fesztiválját. A Művészetekkel az esélyegyenlőségért című rendezvényen felléptek többek között a pusztataskonyi és a bánhalmai otthon lakói, szs Szolnok HENDE Csaba honvédelmi miniszter március 15-e alkalmából I. osztályú Honvédelemért kitüntető címet adományozott Pozsonyi Istvánnak, a Jászkun Volán Zrt. vezérigazgatójának. Ugyanő babérkoszorúval ékesített szolgálati érdemjelet adományozott Lamos Imre dandártábornoknak, ta Túrkeve elfogadta a képviselő- testület a háromévente esedékes nagykunkapitány-választás proto- kollszabályzatát. Amennyiben az érintett települések valamelyikén sem korábbi, sem aktuális nagykunkapitány nincsen, a település jogosult a hároméves időtartamon belüli nagykunkapitány-vá- lasztásra javaslatot tenni. Nem tudtak viszont dönteni a jelöltek közül arról, hogy kit jelöljenek nagykunkapitánynak, mert egyik jelölt sem kapta meg a szükséges többséget, bb SZOUON.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. ' v /«.TÁV S' sw# ii 3 Mese az oviban. Az óvodáskorú gyermekek egyik legkedveltebb szórakozása a mesehallgatás. A színes, kedves történetekbe belefeledkezve gyakorlatilag játszva tanulnak, miközben elsajátítják, mi a helyes és a helytelen. Képünkön a szolnoki Mustármag Katolikus Óvoda Bárányka csoportjába járó apróságok hallgatják nagy átéléssel, ahogy Fózerné Tánczos Katalin óvónő mesét olvas nekik. Eltévelyedett rendőrök bűnügyek Egy főtörzsőrmester ellen hétfőn várható jogerős ítélet A Debreceni ítélőtábla szerdán helybenhagyta a Szolnoki Törvényszék, egy volt rendőrrel szemben még februárban hozott elsőfokú ítéletét. Mészáros Géza Ezáltal Z. Péter Zoltánnak hivatali helyzetével visszaélve elkövetett vesztegetés bűntette miatt két év letöltendő börtönbüntetéssel kell számolnia. A határozat szerint a Szolnoki Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának hivatásos állományú beosztottja a járőrtársával együtt 2011. március 16-án traffipaxos szolgálatot látott el a négyes számú főút Szajol és Törökszentmiklós közötti szakaszán. Hozzávetőlegesen dél körül megállítottak egy tehergépkocsit. Az ellenőrzés során Z. Péter Zoltán elkérte a sofőrtől a jármű szállítótömbjét, megnézte a menetleveleket, majd a tachográíkorongokat is áttekintette, de hiányosságokat nem tapasztalt. Az utasfülkében azonban egy más névre kiállított korongot is talált - mint kiderült, ez a teherjármű tulajdonosának, a kocsit egyéb esetekben vezető férfi nevére szólt -, ám ezt a rendőr valamiféle „csalafintaságnak” vélte. A járműszerelvény vezetője ekkor telefonon értesítette főnökét, hogy jöjjön a helyszínre, mert valami gond van. A telefont Z. Péter Zoltán is átvette a sofőrtől, és ugyancsak a helyszínre kérte a főnököt, mondván, személyesen talán megbeszélhetnék a történteket. A tehergépkocsi tulajdonosa hamarjában meg is érkezett az ellenőrzőpontra, ám előtte több tízezer forintnyi papírpénzt vett magához, melyeknek közben feljegyezte a sorszámát. A főnök húszezer forintot nyújtott át a vádlottnak, aki elfogadta a pénzösszeget Ennek bizonyítékát, a beazonosított sorszámú bankókat meg is találták a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányságra nem sokkal később megérkező vádlottnál, mivel a tehergépkocsi tulajdonosa itt tett feljelentést ellene. Ugyancsak hivatali visz szaélés bűntette miatt ítélte el nemrégen a Szolnoki Törvényszék nem jogerősen azt a rendA rendőr az átvett bankjegyen bukott meg. Képünk illusztráció. őr főtörzsőrmestert, aki 2010. augusztus 14-én „álhivatalos” segítséget nyújtott néhány barátjának, hogy azok egy nagyméretű hídmérleget elszállítsanak egy zárt tiszafüredi telephelyről Szolnokra. Sz. György a pihenőnapján egyenruhába öltözött, hogy biztosítsa a helyszínt, illetve a közlekedési útvonalat, mivel a méretes ipari berendezés elszállításához engedély szükségeltetett volna, az viszont nem volt Az ismerősök a tiszafüredi cég telephelyén a lakatot lefeszítve próbáltak hozzájutni a hídmérleghez. Ám megszólalt a riasztó, s a hamarjában megérkező vagyonőrnek Sz. Györgyre mutatva jelezték, ne aggódjon, minden szabályos, hiszen rendőri biztosítás mellett zajlik a munka. Végül a helyszínre kiérkező „hivatalosan eljáró” rendőrség megakadályozta, hogy a mérleget elszállítsák... Sz. György ügyében március 19- én, hétfőn hoz jogerős határozatot a Debreceni ítélőtábla. Kötelességszegő volt a törzszászlós A közelmúltban hivatali köte- lességszegés miatt 10 hónap — két évre felfüggesztett — börtönbüntetésre ítélte az eg}'kori rendőr törzszászlóst, F. Istvánt az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék. A férfi a jászberényi kapitányság közrendvédelmi osztályának alkalmazásában állt a cselekmény idején, s a határozat szerint a körözés alatt álló V. János Lászlót - bár tudta, hogy elfogatóparancs van ellene kiadva — 2007 és 2009 között nem adta fel A határozat szerint ennek személyes és üzleti okai voltak... JEGYZET v Mészáros Géza Visszazsírt” konyhamúlt német kutatók nagyszabású vizsgálata igazolta a minap, hogy a kávé nem jelent kockázati tényezőt az idült betegségek szempontjából, sőt csökkenti a felnőttkori cukorbetegség kockázatát. Hehe! mi tagadás, imádom ezeket a híreket! Sőt, várom, mely gasztronómiai termék lesz a következő, amelyet a legfrissebb „laborjelentések” rehabilitálnak. „Kóros állapotú egészségőrzők” néhány évtizede elsőként az állati húst, s vele együtt a sertészsírt dobatták sutba a tűzhely mellett szorgoskodó háziasz- szonyokkal. Bizonyára emlékeznek: egy ideig majd’ minden háznál a vasárnapi ebédhez íztelen, szagtalan szójakockák sercegtek vidáman a növényi olajban fürdőzve. Még áldott édesanyám - nyugodjon békében! - is eltévedt néhány hónapnyi kísérletezgetés erejéig a reformkonyha útvesztőjében. Apámmal — rá is vigyázzon a jóisten! - nem győztük lebeszélni a trendit követő újításairól, míg végül maga is belátta, a szívét is belefőzheti a „zöldvilágba”, ha a végteriríék ehetetlen. Végül újra ízesen, zsírosán és szaftosán, de helyre állt a családi béke a közös étkezéseknél. - az újhullámos konyha előnyeit feltálaló gasztronómiai kiadványok a tej- és húster- ' mékek után később sorra tiltottak le bennünket sóról, cukorról, alkoholról, feketéről, kenyérről, s minden egyéb földi jóról, hogy inkább a laboratóriumokban előállított „műanyagokat” fogyasszuk. Mert egy adott kereskedelmi körnek ez a remek üzlet. Ördögi e kör... én pedig úgy vagyok vele, inkább a mértékletes zsír-, cukor-, alkohol-, és koffeinfogyasztás legyen egyszer a végzetem, mint a legegészségesebb élelmiszer-vegyiáru! Átülteti a virágokat. A hosszú hétvégén végre jut idő a ház körüli munkák elvégzésére és a virágok átültetésére is. Felvételünk a szolnoki Agócs Péterné Magdit örökítette meg, amikor lakásuk teraszán meglocsolja az egyik átültetett virágot. Finanszírozási kérdések foglalkoztatják a kkv-kat Az idén is folytatódik a kis- és középvállalkozóknak szóló Raiffeisen Üzlettárs Klub rendezvénysorozat. Célja, hogy szakértők fontos információkkal, tanácsokkal segítsék a vállalkozásokat döntéshozatalaikban. A sorozat idei hatodik állomása Szolnokon volt.- A megváltozott gazdasági és piaci környezetben a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) egyik legfőbb problémája a gazdasági környezet változékonysága, valamint a vállalati tevékenység zökkenőmentes fenntartásához szükséges — finanszírozási kérdésekben való tisztánlátás — mondta Topor Balázs, a Raiffeisen Bank kisvállalati termékmenedzsment-vezetője, a konferencia egyik előadója. Hozzátette: a tapasztalatok azt mutatják, hogy az országkockázati felártól a makrogazdasági jelenségeken át, a konkrét vállalatfinanszírozási problémákig széles összefüggéseket kell átlátnia napjainkban egy vállalkozónak. A kisvállalatok pénzgazdálkodásával kapcsolatos aktualitásokat is elemezték. A résztvevő kkv-vezetők azzal kapcsolatban is információkhoz juthattak, miképpen vehetnek igénybe különféle vállalati hiteleket, pénzforgalmukhoz leginkább illeszkedő számlaszolgáltatásokat, továbbá egyéb költséghatékony pénzügyi szolgáltatásokat. ■ L. Z. Császári sorgyalogos a 48-as ünnepségen! A szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központban (BTKK) rendhagyó ünnepi állománygyűléssel emlékeztek meg nemzeti ünnepünkről, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 164. évfordulójáról. Peszeki Tamás őrnagy, az MH BTKK megbízott törzsfőnökének köszöntő szavai után Ladnai Bálint őr- , \ mester, a „Szol- ^ nők” Magyar Királyi Honvéd Ha- gyományőrző Ilyen egy korhű öltözet. Alapítvány tagja — a kiképzőközpont rajparancsnok-helyettese - a 39. császári-királyi Don Mi- quel sorgyalogezred korhű, 1835 mintájú sorgyalogos egyenruhájában idézte fel a történelmi eseményeket - írta a Honvédelem.hu. Az ünnepség végén Apáti Zoltán alezredes, az MH Béketámogató Kiképző Központ parancsnoka elmondta: tervei szerint a jövőben is bevonják a hagyo- I |mányőrzőket a é S§! nemzeti ünnepi pékről való méltó iá®! megemlékezé- B1 sekbe. ■ 1 t *