Új Néplap, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-14 / 63. szám
AGRÁRHÍRADÓ 2012. MÁRCIUS 14., SZERDA Vesd bele!: az iskolások feladata gondozni a növényeket A Közös Agrárpolitika ötven éve jubileum Kiemelt hangsúlyt kap a fenntartható gazdálkodás ösztönzése Ma a számítástechnika és az űrutazás korát éljük, de nagyon fontos az is, hogy közel tudjunk maradni a földhöz, ahol élünk — mutatott rá Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfőn Tiszaigaron, ahol Míkula Lajossal, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének (AGRYA) ügyvezető elnökével a Vesd bele magad! program keretében vetőmagcsomagokat adott át a helyi általános iskola diákjainak. A miniszter elmondta: a kisdiákok a vetőmagok mellett feladatot is kapnak, hiszen az ő dolguk lesz nevelgetni, öntözni, gazolni a növényeket. Fazekas Sándor a szaktárca nevében játékokat adott át az iskola djákjainak. A programban a megyében f 4 település 16 iskolája vesz részt, a gyerekek az akció keretében zöldségeket, többek között retket, sárgarépát, vöröshagymát, karalábét, zöldborsót nevelhetnek. Mint azt Szilágyi Lászlótól, Tiszaigar polgármesterétől megtudtuk, 32 gyerek kapott vetőmagcsomagot otthoni kertészkedésre, valamint az iskola is, a kisdiákok a suli udvarán termesztenek majd növényeket. A Vesd bele magad! programot tavaly indította el az AGRYA, hogy minél több kisiskolással megismertesse a helyben előállított termékek fontosságát. Az általános iskolások minden hónapban beszámoltak kertjeik növekedéséről, a zöldségek felhasználásról. ■ L. Z. Az idei esztendő az európai integráció sarokkövének számító közös agrár- politika (KAP) létrejöttének 50. évfordulója, amely öt évtizeden keresztül biztosította az európai polgárok számára a biztonságos élelmiszer-ellátást és a vidék életképességét. A jubileumra a megyében is készülnek. Laczi Zoltán A közös agrárpolitika (KAP) kialakítását 1960-ban az Európai Bizottság javasolta, három évvel a Közös Piacot megalakító Római Szerződés aláírása után. Az Európai Gazdasági Közösség fél évszázaddal ezelőtt arra fókuszált, hogy elég élelmiszert biztosítson a háború okozta hiányt követően az öreg kontinens lakói számára. Ez annak idején a termelés támogatásával és a feleslegnek a termelői árak fenntartását biztosító felvásárlásával volt megoldható. Ma a KAP célja, hogy gondoskodjon az elengedő mennyiségű és jó minőségű európai élelmiszer-termelésről, hozzájáruljon a vidéki térségek sokrétű gazdasági fejlődéséhez, s mindeközben a környezeti kihívásokra - így az éghajlatváltozás, a vízgazdálkodás, a bioenergia és a biológiai sokféleség problémájára — Fő cél továbbra is a vidéki népesség helyben tartása. Képünk illusztráció. állították. Ehhez járultak hozzá az EU kutatási projektjei, amelyek eredményeként megnőtt a termelékenység és csökkentek a környezeti hatások, például a mezőgazdasági tevékenység során keletkezett melléktermékek és hulladék energetikai hasznosításával. A gazdák továbbra is számíthatnak az EU „pénzügyi védőhálójára”, a közösség azonban a korábbinál sokkal több feltételhez köti a támogatásokat. Az uniós pénzeket fel lehet használni például kárenyhítésre rendkívüli vészhelyzetek - természeti katasztrófa bekövetkezése, állatbetegségek (például száj- és körömfájás) kitörése vagy a vidéki gazdaság egész ágazatait fenyegető, súlyos piaci egyensúlyhiányok kialakulása - esetén. Az EU közvetlen támogatással egészíti ki továbbra is a termelők bevételét, hogy méltányos megélhetést biztosítson számukra — cserébe viszont a gazdaságoknak be kell tartaniuk bizonyos előírásokat a gazdaság higiéniája, az élelmiszerbiztonság, az állatok egészsége és jóléte, a biológiai sokféleség megőrzése és a tájvédelem tekintetében. Mivel az unió a világ legnagyobb élelmiszer-importőre, és a fejlődő országokból származó élelmiszerek legnagyobb felvevőpiaca, ezért átalakította támogatási rendszerét, hogy a mező- gazdasági támogatások minél kevesebb valószínűséggel torzítsák a világpiaci versenyt. Sőt, az EU felajánlotta, hogy 2013-ra minden exporttámogatást töröl, és jelentősen csökkenti a mező- gazdasági termékek behozatalára kivetett vámokat. A Közös Agrárpolitika 50 éves évfordulóját Európa-szerte meg- ünneplik. A félévszázados jubileum alkalmából áprilistól októberig rendezvénysorozatot szervez a megyében a szolnoki Europe Direct, valamint az Agraria Apure Egyesület. megfelelő intézkedésekkel válaszoljon. A mezőgazdasági kiadások részaránya az évtizedek folyamán jelentősen csökkent az unió közös költségvetésében. Ez az arány az 1970-es évekbeli 70 százalékos csúcspont után jelenleg, 2013-ig csupán 34 százalékot tesz ki. Az uniós agrárpolitika több reformon ment keresztül, amelyek az agrár- és élelmiszer-ipari innovációt is előtérbe Az új kihívásoknak megfelelően további reformok várhatók a közeljövőben az elmúlt években bevezetett reformok ellenére további változtatásokra lesz szükség, ha a jelenlegi támogatási csomag 2013-ban lejár. A kihívások egyike az, hogy 2050-re a világ élelmiszer-termelését meg kell kétszerezni, mivel a népesség növekedik, a jólét növekedésével pedig megugrik a húsfogyasztás. Ugyanakkor az éghajlatváltozás hatásaira (csökkenő biodiverzitás, talaj- és vízminőség romlása) is tekintettel kell lenni.. Az EU reformjavaslat-csomagjában kiemelt hangsúlyt kapnak a fenntartható gazdálkodási módszerek, az innováció, a kutatás és az ismeretterjesztés kiemelt helyet kap. Az EU a korábbinál méltányosabb támogatási rendszert kíván kialakítani, amely lehetővé teszi az európai termelők számára, hogy megfeleljenek a jövő kihívásainak. HIRDETÉS 2012 a jubileumok éve: iO éves a Bayer CropScietice Fújjuk el együtt a gyertyát! ., 5 éves ■'•'b'/eum csomag Ünnepelje Ön is velünk a kettős jubileumot kettős kedvezménnyel:- A Jubileum* csomagba plusz egy liter Falcon-t tettünk, amit Ön ajándékba kap.- Meghirdetjük a jubileumi akciónkat az alábbiak szerint: 2012. március 20-ig látogassa meg a www.bayerjubileum.hu internetes oldalt, és regisztráljon az ünnepi tortagyertyák lángjának elfújása után. A regisztráló és legalább 2 Jubileum csomag vásárlását vállaló és igazoló partnereink azonnal hasznosítható meglepetés kedvezményben részesülnek. Ezen kívül 2012. őszén sorsoláson vesznek részt, ahol álomutazást nyerhetnek. csomag két vezető gabona i készítményt, Sekator OD ért és Falcon 460 EC'gombaölő laz 20 ha kalászés kezelésére Kárenyhítésre háromszázmillió természeti csapások Idén új a kockázatkezelési rendszer A megyében 153 termelőnek 274 millió forintot fizetett ki a közelmúltban a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) agrárkárenyhítés gyanánt. A tavalyi elemi csapás okozta károk részleges megtérítésére szolgáló összeg országosan 4300 gazdálkodót érintően meghaladta a négymilliárd forintot. Mint ismert, január elsején lépett életbe az új kockázatkezelési rendszerről szóló törvény. A jelenleginél stabilabb, átláthatóbb, önfenntartó és öngondoskodásra ösztönző rendszer célja, hogy a növénytermesztési és a kertészeti termelést érintő időUniós oltalom alatt az „Alföldi kamillavirágzat” Az Európai Bizottság bejegyezte az „Alföldi kamillavirágzat” elnevezést az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába. Ennek egyik előnye, hogy védelmet biztosít az elnevezés használatával való visszaélések ellen, mivel a bejegyzett elnevezést más uniós ország nem használhatja. A másik előny az uniós szimbólum használatában rejlik, amely ezt a magyar teaterméket a köztudatban is beazonosíthatóvá és megkülönböztethetővé teszi, mint a Kína számára bejegyzett Longjing cha, vagy az indiai Darjeeling tea. ■ járási eredetű kockázatokat megossza a termékpálya szereplői között. Az új rendszer két pilléren nyugszik: a kibővített kárenyhítési rendszeren és egy díjtámogatással segített piaci biztosítási konstrukción. Utóbbihoz azok a termelők csatlakozhatnak, akik a központi kárenyhítési alap nyújtotta védelemnél nagyobb mértékben kívánják kezelni az időjárási jelenségekből adódó termelési kockázataikat. A jelenleg rendelkezésre álló 4,0-4,1 milliárd forint éves szinten megduplázódik, azaz 8,0-8,2 milliárd forintot lehet majd kárenyhítésre fordítani. Biztosításidíj-támogatásra idén 2,6 milliárd, 2013-ban 2,9 milliárd forint használható fel. Összességében tehát a tavalyi 4 milliárddal szemben idén több mint 10 milliárd forint áll majd rendelkezésre a kockázatok mind szélesebb körű kezelésére. A két pillér együttes működésével az eddiginél jóval több termelő, a jelenleginél jóval nagyobb védettséget élvezhet a kedvezőtlen időjárási jelenségekkel szemben. Újdonság, hogy a támogatott biztosítási csomag az aszály, a tavaszi fagy, a felhőszákadás és az árvíz károkozásainak ellentételezésére is kiterjed. ■ i gazda, a tiszainokai R. Kiss Imre gazdálkodó féltve őrizte a tél során a nemrégiben vásárolt, nagy értékű kombájnját. A nyitott előtetővel felszerelt színbe első látásra lehetetlennek tűnt a nagyméretű géppel beállni, de Imre megoldotta, mégpedig úgy, hogy mindkét oldalon egy-egy gyufásdoboz éppen elfér a fal és monstrum között.