Új Néplap, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-14 / 63. szám

2012. MÁRCIUS 14., SZERDA TISZAZUG 5 Hamarosan megújul a tiszakiirti ravatalozó Csaknem tízmillió forintból újítják fel Tiszakürtön a ravata­lozót - tájékoztatta lapunkat Tálas László polgármester. Az épület külsejét teljesen rendbe hozzák: kicserélik a tetőt, a nyí­lászárókat és megújul a hom­lokzat is. A munkálatok már most, tavasszal elkezdődnek, a felújítás több hétig is eltart majd. A felújítás ráfér a ravata­lozóra, hiszen az legalább száz- esztendős. Az épület renoválá­sában helyi alvállalkozók is részt vesznek. A tervek szerint a piacteret és az óvodát is felújí­tanák, ezekre most pályázik a település — tette hozzá a polgár- mester. ■ Szervezett fagyűjtést tartottak Fagyűjtési akciót szerveztek nemrégiben (az idényben utol­jára) Tiszainokán. Ennek lénye­ge, hogy előre kijelölt napokon, a gátőr irányítása alatt termel­hettek ki fát a helyiek. Az idő­pontról szórólapokon értesítet­ték a lakosságot, az akción csak előzetes egyeztetés után lehe­tett részt venni. A gyűjtésnél nem lehetett gé­pet használni, és a kitermelt fá­kat úgy kellett rakásba rendez­ni, hogy a szakemberek azt le tudják mérni. Az összegyűjtött, ölesebb fákért minimális össze­get kellett fizetni, a gallyakat ingyen adták. Ezek után szállí­tólevelet kaptak az inokaiak, csak ennek meglétével hord­hatták haza a tüzelőt. R. Kiss Imre polgárőr szerint e mód­szert alkalmazva szinte telje­sen megszűnt a falopás a kör­nyéken, hiszen aki akart, legá­lisan és szinte jelképes össze­gekért juthatott tüzelőhöz úgy, hogy közben nem károsította a természetet. ■ TELEPÜLÉSI OLDALAK Március 16. T.miklós Március 17. Jászság Március 19. Tisza-tó Március 20. Jászság Szemfülesek a homokiak mozgalom Másfél év alatt százötven család csatlakozott Kőfalvi János 1997 óta vigyázza polgárőrként László Györgyné házát. A személyes ismeretség sokat számít a munkában. Polgárőrök tartottak Ho­mokon tájékoztató elő­adást nyugdíjasoknak ar­ról, hogyan tudják meg­előzni a „hívatlan vendé­gek” látogatását otthonuk­ban. Tiszaföldvár e részén rendszeresen előfordul ki- sebb-nagyobb tolvajlás, esetenként éppen a lako­sok könnyelműsége miatt. Joó Zsuzsa- Aranyoskám, itt aztán annyi a besurranó tolvaj, hogy Tiszát le­het velük rekeszteni! - László Györgyné otthonkáját szoro­sabbra húzza, majd háza előtt áll­dogálva mesél tovább: — Innen a szomszédból loptak már tyúkot, motort, rotakapát. Engem még nem látogattak meg, talán ennek a táblának köszönhetően?! - mu­tat az „Eladó tojás” tábla mellé szerelt másik kiírásra, mely azt bizonyítja, hogy Erzsiké néni be­kapcsolódott a „Szomszédok egymásért” mozgalomba. - Bár, valaki azt mondta, ez a tábla úgy­sem véd meg a betörőktől!- Nem úgy van az! - szól köz­be Kecse László, a tiszafóldvári polgárőrök vezetője. — A moz­galom tagjai igenis figyelnek egymásra, mi is jobban rájuk! Rendszeresen kijövünk ide ko­csival, szétnézünk, még cédulát is hagyunk a postaládában, ha mindent rendben találunk. László Györgyné egyetértőén bólogat, majd elmondja, nem­régiben a polgárőrök összehív­ták a nyugdíjasokat, és előadást tartottak arról, hogyan védekez­zenek a tolvajok ellen. Az egyik kulcstéma éppen a kulcs volt.- Velem is előfordult már, hogy hátramentem a kukori­cásba és benne hagytam a ka­puban! Felhívták a figyelmet, hogy ilyet ne csináljunk! Te­gyük inkább a lábtörlő alá! - mondja huncutul, majd Kecse Lászlóra néz, várja a hatást.- Erzsiké néni! Mit tanítot­tunk mi magának? — kérdezi szemrehányóan a fiatalember. Az asszony elneveti magát, per­sze, hogy nem a lábtörlő alá kell tenni azt a' kulcsot, hanem vinni kell magával mindenho­vá. A polgárőrök és a szemmoz­galom tagjai remek viszonyt alakítottak ki az elmúlt évek­ben egymással. Egy másik egyenruhás, Kőfalvi János is egyetért ezzel.- A személyes ismeretség na­gyon fontos! Azonnal szólnak például a helyiek, ha ismeret­len autót látnak, felírják a rend­számot is. Kőfalvi János el­mondja, a mozga­lom indulása óta va­lóban visszaszorult a lopás a Kurázsiban, visszajel­zések alapján kevesebb a lézen­gő, gyanús alak is a környéken. A polgárőrök fatolvajokat már fogtak el, tavaly meg trafótolva­jokat füleltek le, akiket később a rendőrség is megfogott. — Csak az a baj, hogy keve­sen vagyunk! Mindösszésen 17-en, pedig akár negyven pol­gárőr is dolgozhatna! Anyagi elismerés nincsen, erkölcsi sem mindenkitől... — veszi át a szót Kecse László. Ilyen táblát szerelnek a “szemmozgalom" tagjainak kapujára-o«£c FIGYELEM! FIGVBlö 'NGYENES " sEoÉLy„^ö FoNS24M 112 Nationwide civil self defence Főként üzemanyagvásárlásra fordítják a pénzt az országos Polgárőr Szö­vetség által életre hívott Szomszédok egymásért mozgalomhoz másfél év alatt 150 család csatlako­zott Tiszaföldváron. A ta­gok évente 2500 forinttal támogatják az egyenru­hások munkáját, akik ezt az összeget főként üzem­anyag megvásárlására for­dítják. A mozgalom részt­vevői egy táblát is kapnak kapujukra, mely a csatla­kozásról szól. Tapasztala­tok szerint már a tábla megléte is visszatartó té­nyező a tolvajoknak. “Wnization Tiszaföldvár nagy területen fekszik: megesett, hogy a tol­vajok éppen a város túlvégén garázdálkodtak, hiszen tudták, az egyenruhások máshol van­nak. Éppen ezért fontos, hogy felvilágosítsák a lakosokat, ho­gyan tudják megvédeni magu­kat akkor is, ha ők nincsenek a környéken. Háromnapos ünnepséget szerveztek Cibakházán már hétfőn elkezdődtek az 1848—49-es ünnepi megem­lékezések Cibakházán. A há­romnapos programsorozat­ban a kulturális események mellé sportversenyeket is szerveztek. A községi koszo­rúzást ma délelőtt tartják az orvosi rendelő melletti em­lékműnél. Az ünnepen a pártok, önkormányzati dol­gozók mellett civil szerveze­tek is képviseltetik magukat. Akadálymentesítik a kultúrház épületét A TiszASASi kultúrház számí­tástechnikai rendszerének felújítását tervezi a helyi ön- kormányzat, erre most pá­lyáznak. Sikeresség esetén a korszerű gépek és számítás- technikai programok már áprilisban megérkezhetnek a településre. A pályázat egyik feltétele az épület aka­dálymentesítése volt, ezek a munkálatok tavasszal bizto­san elkezdődnek. Újabb teremmel bővült a kunszenti múzeum újabb tanterem ingyenes át­adásával segítette a Helytör­téneti Múzeumot Kunszent- márton önkormányzata. A Mátyás király utcai volt is­kolaépületben három termet már felajánlottak az intéz­ménynek, most ugyanitt újabb helyiséget biztosíta­nak térítésmentesen a mú­zeumnak. A helyiségekben határozatlan ideig tárolhat­ják a szakemberek a gyűjte­ményeket. Hazatért a restaurált Mária-szobor több hónapnyi restaurálás után visszakerült a kun­szentmártoni Szent Márton Plébániába a Mária-szobor. A bejárat fölötti Szűzanya- szobrot megtisztították, ki­pótolták és az eredeti szí­nekkel festették le. A felújí­tást Egri Hunor piliscsabai kőszobrász végezte, a mun­kálatok egymillió forintba kerültek. SZ0U0N.hu További tiszazugi hírek a SZ0U0N.hu hírportálon. Vasúti átjárót építenek, utat aszfaltoznak Pár napon belül ténylegesen is elkezdődik a cibakházi Kis- pusztai út felújítása - mondta Fekete Géza alpolgármester. - Ennek során több mint 1600 métert aszfaltoznak le, és egy vasúti átjárót is kialakítanak e szakaszon. A település még 2009-ben megszerezte a mun­kálatokhoz szükséges 252 mil­lió forintot, de egy sikertelen közbeszerzési eljárás miatt több mint egy évet csúszott a munkakezdés — árulta el Ko­vács Géza. A terület bejárása március elején volt, az alapkő- letétel éppen mára esik. A fel­újított Kispusztai utat legké­sőbb április 30-án kell átadnia a kivitelezőnek. ■ Védendő épületet kerestek Tiszakürtön kezdeményezés A Bolza program építészeti értékeket kutat fel és véd meg Védendő építészeti értékeket ke­restek szakemberek Tiszakür­tön. A Fiatal Műemlékvédő Egye­sület célja, hogy Magyarország rejtett „kincseire” hívja fel a Kul­turális Örökségvédelmi Hivatal, a helyi önkormányzatok és a tár­sadalom figyelmét. Ezért hozták létre tavaly a Bolza - Szerteszét Értékvédelmi Programot, ami­nek segítségével az általuk érté­kesnek tartott épületek műemlé­ki vagy helyi védettség alá helye­zését tudják a jövőben kezdemé­nyezni. A fiatalok 37 építészeti értéket találtak Tiszakürtön, me­lyeket szerintük érdemes volna megóvni az utókor számára. A listában polgári házak, pa­rasztházak, egy malom, egy Ez a gyönyörű, Asztalos közben lévő parasztház is felkerült a listára, az épületet épp most újítják fel — mutatja a közelben élő Barta Józsefné templom és egy kastély is talál­ható. Kecskeméti Norbert, az egyesület vezetője úgy véli, a ti­szazugi falucska különösen sze­rencsés helyzetben van, hiszen viszonylag sok épített értékkel rendelkezik, melyek autentikus állapotban maradtak fenn. Ezek az épületek olyan törté­nelmi, építészeti és kúlturális örökségek, melyek Tiszakürt gyökereit jelentik, így védésük nem kétséges. A szakemberek az elmúlt hónapokban mind a 37 ingatlant lefényképezték és egy kiadványba foglalták, me­lyet a településnek is elküldték. A dokumentumban látható fo­tók mellé az épület rövid leírá­sa és címe társul. ■ Hívja az Új Néplap újságíróját! V’ @S \ ZSUZSA elsősorban a Tiszazugban élők hívását várja. Ha híre, ötlete, ész­revétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánk­kal, ne habozzon, tárcsázza a 30/6474699-es telefonszámot hétköznapokon! g (Jj Piépjap A I Il.'uvauaM— wjch ■**«*»&« ££»_ V —2 WTiWÁflWBtai ~ >#***-_:*/*£-> í Benépesülnek a vízpartok SE. i'?? *°*a. ' L‘ H’* i i —*-äs_ lit. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom