Új Néplap, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-13 / 62. szám

2012. MÁRCIUS 13., KEDD SPORT 15 Teljesen nyílt visszavágók a Bajnokok ligája nyolcaddöntőiben Van is pénz meg nincs is fejlesztés Aláírásra vár a Főiskolai Csarnok adásvételi szerződése így állnak focicsapataink I Mill I ■■ f a kulonbozo bajnokságokban Kedden újabb két párharcban dől el, melyik együttes jut be a legjobb nyolc közé a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Eddig a Barcelona, a Benfica, a Milan és az Apoel gárdája vette sikerrel a nyolcaddöntő összecsapásait. Ma este (20.45) Milánóban és Münchenben szoríthatnak a ha­zai szurkolók kedvenceikért. Az Inter gárdája két hete 1-0-s vereséget szenvedett Marseille- ben. Csak az eredmény miatt nem kellene különösebben iz­gulniuk a kék-fekete híveknek, hiszen ez a hátrány könnyedén ledolgozható, ám a milánóiak formája cseppet sem megnyug­tató. A nem is olyan régen még BL-t nyerő együttes jelenleg ha­zája bajnokságában is csupán azért küzd, hogy olyan helyen végezzen, mely a következő nemzetközi kupasorozatra kva­lifikálja. Ennek ellenére azért esélyesként várja a franciák el­leni visszavágót. A másik ágon kisebb fajta csoda történt az odavágón, a Basel a ManUnited után a Ba­yern Münchent is megleckéz­tette. A svájciak 1-0-s győzelme persze kevés lehet, amennyiben a németek megismétlik hét végi gólparádéjukat, amikor Robbe- nék 7-1-re kiütötték a hetek óta veretlen Hoffenheimet a szom­bati fordulóban. ■ G. J. Gödörben a DVTK, ismét nyert, a Videoton Az élvonalbeli labdarúgó-baj­nokság, az OTP Bank Liga hét végi utolsó mérkőzését Diós­győrben rendezték, a címvédő Videoton együttese látogatott a borsodi megyeszékhelyre. A há­zigazdákat fűtötte a visszavágás vágya, hiszen az idei szezonban valamennyi mérkőzésüket elve­szítették a székesfehérváriakkal szemben, ráadásul nyolc forduló óta nem tudták begyűjteni a há­rom pontot. Most sem. Sőt, egyet sem sikerült. Mivel Benczés Miklós tanítványai képtelenek voltak a kapuba találni, a vendé­gek pedig kétszer is bevették az egykori szolnoki portás, Farkas Balázs hálóját, a Videoton 2-0-ra diadalmaskodott. ■ A Szolnoki MÁV, illetve MÁV UFC vezetői nem­csak a megyeszékhely labdarúgásának fellendí­tésén, hanem a sportág infrastrukturális fejlesz­tésén is gőzerővel dolgoz­nak. Persze munkájuk során időnként nem várt nehézségbe is ütköznek. Géléi József Az, hogy a labdarúgás, pontosab­ban a csapat(ok) építkezése mi­ként halad, az az eredmények­ből folyamatosan nyomon követ­hető. A felnőtt gárda, a szezoh .előtti várakozást messze túl­szárnyalva vezeti az NB II. Keleti csoportjának mező­nyét, és jó eséllyel pályá­zik a bajnoki címre. Az utánpótlás klubhoz már közel 400 gyerek tarto­zik, számtalan tehetsé­ges fiatal pallérozódik a Lódi László, Roma- nek János, Tóth Tibor- utóbbi már főállású koordinátorként tevékenykedik — irányította UFC-nél. És mindeközben a létesítményfejlesz­tés is halad az elő­re eltervezett úton. — Április 15-én szeretnénk átad­ni a 105x65 mé­teres új füves, valamint a fel- csúti mintára épülő technikai pályát az egyko­ri vörös salakos játéktér helyén — tudtuk meg a MÁV FC ügyveze­tőjétől, Földi Sán­dortól. - Ugyanak­kor hiába egyeztünk meg a tulajdonossal, hiába készült el az adásvételi szerződés a Főiskolai Csarnok ügyé­ben, az aláírásra egy jogsza­bály miatt várni kell. Mivel az utánpótlás által használatos Ady Endre úti tor­natermet, a Széchenyi-lakóte- lepen lévő műfüves pályát, va­lamint a Zöld Ház csarnokát is bérlőként használja a klub, Földi Sándor ügyvezető­nek ma már a f útba II- pályák világa mellett otthon kell lennie a jogszabá­lyok tenge­rében is nem kevés pénzt spó­rolna meg egy saját tulajdonú sportcsar­nokkal. Innen jött az ötlet, hogy az UFC megvegye a ligetben lévő Főis­kolai Csarnokot. — A TAO-pályá- zat útján létesít­ményfejlesztésként hetven százalékot kaptunk a ligeti csar­nok megvételére. Ez a pénz az MLSZ, ém '.««tó,* *­s i-V Újabb pályaépítési akció indul AZ MLSZ elnöksége legutóbbi ülésén jóváhagyta a: orszá­gos pályaépítési pmgram koncepcióját, az első ütem­ben — mely 2013. június 30- ig tart — 288 műfüves pálya épülhet meg a szövetség szer­vezésében. A program célja - a szövetség hosszú távú stin- tégiájával összhangban — az oiszágos spot tinfrastruktúra bővítése, ezen keresztül az utánpótlás-nevelés, a tömeg s/Hirt és a szabadidőfutbaü fejlesztése. A pályák hátam méretben - átlagos méretű (65x110 méter) nag\;pá- lya, 20x40 méteres kis­pálya és 12x24 méteres grundpálya - épülnek meg. A programhoz az MLSZ a táisasági adótámogatási rend­szer bevételeiből 70 százalékos finan­szírozást biztosít. INFORMÁCIÓNK szerint Szolno­kon három óvo- i dóban épülhet W grundpálya, és jó esély kí­nálkozik egy újabb nagy­im méretű, im­____már harmadik WBgT- generációs pálya Wß elkészítésére. számunkra elkülönített szám­láján már ott is van. Nekünk a harmincszázalékos önerőt kell biztosítani, amely szintén a rendelkezésünkre áll. Most azonban a jogszabályok új ér­telmezést kaptak. Ezek szerint előbb ki kell fizetnünk saját zsebből a teljes vételárat, s csak utána kapjuk meg a már meglévő állami támogatást. Igen ám, de ahhoz kölcsönt kellene felvennünk, márpedig jelzáloggal terhelt ingatlanra nem jár a TAO-támogatás. Ró­ka fogta csuka esete az egész: megvan a teljes vételár, és még sincs meg... Folyamatosan zaj­lanak a tárgyalások, remélem sikerül olyan megoldást talál­ni, hogy végre aláírhatjuk az adásvételi szerződést. Megyei 1. osztály 1. Jászapáti 15 14 0 1 53- 6 42 2. Já.száiiás 16 10 5 1 31-13 35 3. Nagyiván 16 10 3 3 41-20 33 4.Tszt.miklós 16 9 4 3 31-21 31 5. Tiszafüred 16 9 2 5 31-21 29 6. Martfű 16 9 2 5 30-27 29 7. Fegyvernek 16 6 5 5 29-24 23 8 Kisújszállás 16 6 4 6 32-27 22 9. Karcag 15 6 4 5 19-21 22 10. Besenyszőg 16 5 5 6 31-39 20 11. Szájai 16 6 1 9 28-32 19 12 Túrkeve 16 5 2 9 30-25 17 13. Csépa 16 3 4 9 26-39 13 14. Újszász 16 2 6 8 10-29 12 15. Kszt.márton 16 2 0 14 9-46 6 16. Kunhegyes 16 1 1 14 15-56 4 Ifjúságiak 1. Kunhegyes 16 10 5 1 62-25 35 2. Tszt.miklós 16 11 2 3 48-20 35 3. Já.száiiás 16 11 2 3 58- 32 35 4. Karcag 15 10 2 3 40- 17 32 5. Jászapáti 15 10 1 4 44- 13 31 6. Szajol 16 10 0 6 54-32 30 7. Martfű 16 8 3 5 27- 14 27 8. Nagyiván 16 6 3 7 27-36 21 9. Kisújszállás 16 5 5 6 39-32 20 10. Tiszafüred 16 5 4 7 29-39 19 11. Csépa 16 4 4 8 19- 41 16 12. Fegyvernek 16 5 0 11 28-62 14 13. Besenyszőg 16 6 2 8 22-31 13 14. Újszász 16 3 3 10 11-38 12 15. Túrkeve 16 2 1 13 20-57 7 16. Kszt.márton 16 1 3 12 17- 56 6 Kiemelt bajnokság _ U15 1.DVSC 15 0 2 85- 11 45 2. Vasas 14 1 2 84- 19 43 3. FTC 13 1 3 48-20 40 4. B.csaba 11 3 2 57-25 36 5. Nyírsuli 11 2 3 41-20 35 6. DVTK 9 3 5 35-24 30 7. Kecskemét 9 2 6 52-26 29 8 Eger 8 5 4 27-23 29 9. Vác 7 2 8 34- 37 23 10. H.vásárhely 7 1 9 43- 50 22 11. Sz. MÁV 6 2 9 41-41 20 12. DSI 5 1 11 24-50 16 13. REAC 3 1 13 20-48 10 14. Grosics A. 2 3 12 14- 43 9 15. SZEOL 1 0 16 12-91 3 16.K.barcika 0 1 16 9- 98 1 Kiemelt bajnokság _ U13 1. Kecskemét 13 2 2 38- 12 41 2. Vasas 11 4 2 49- 7 37 3. SZEOL 9 4 4 19- 14 31 4. Nyírsuli 9 2 5 41-18 29 5. Vác 9 2 6 25-30 29 6. DVTK 8 2 7 32-35 26 7. FTC 7 5 5 22- 15 26 8. B.csaba 7 5 4 18-12 26 9. DVSC 6 5 6 16-17 23 10. DSI 6 4 7 21-25 22 11. Sz. MÁV 5 4 8 16-22 19 12. K.barcika 4 7 6 15-17 19 13. Eger 2 7 8 11-29 13 14. REAC 3 2 12 17-42 11 15. Grosics A. 2 5 10 14-36 11 16. H.vásárhely 1 6 10 8-31 9 Soha rosszabbat: nyolc mérkőzés, hét szolnoki győzelem labdarúgás A MÁV Utánpótlás FC korosztályos csapatai parádés fordulót tudhatnak maguk mögött Teljes fordulót rendeztek a kor- osztályos foci-bajnokságokban. SZOLNOKI MÁV U19- FERIHEGY AKADÉMIA 2-0 (0-0) Tiszaliget, V.: Varga Balázs. MÁV: Szabó M. - Faragó, Szép (Kácser), Kis B., Veréb D., Vatai (Baté), Draskóczi, Vadas, Tóth P. (Kácser), Zsákai (Lázár), Kocsis (Győrfi). Edző: Tóth Tibor. Gólszerzők: Kis (79.), Győrfi (86.) BÉKÉSCSABA U18- SZOLNOKI MÁV UFC 2-0 (2-0) MÁV: Kiss — Harangozó (Ig- nácz), Báli, Kállai, Koós, Deme­ter, Kiss P. (Jánosi), Gazdag (La­dányi), Annus (Drobnyik), And­ré (Szirom), Csajbók. Edző: Hor­váth Csaba. Gólszerzők: Zsilinszki (ló.), Krizsán (30.) SZOLNOKI MÁV U17- FERIHEGY AKADÉMIA 5-0 (3-0) Tiszaliget, v.: Dobos Zsolt. MÁV: Aszódi (Nuskov) - Ka­szab, Bottyán, Kovács A. (Ko­vács T.), Somogyi, Kemény (Ré­zsó), Csajbók (G. Nagy), Kor­mos, Tóth P. (Nagy A.), Nádházi, Dobos. Edző: Jegesi László. Gólszerzők: Kaszab (10.), Do­bos (17.), Kormos (38.), G. Nagy (60.), Nádházi (87.) BÉKÉSCSABA U16- SZOLNOKI MÁV UFC 1-3 (0-0) MÁV: Nuskov - Kaszab (Do­bos), Kovács A., Kovács T., Emő- di, Rézsó (Tóth F.), Kemény (Szalontai), Szabó B., Tóth R, Makai (Szokolai), Kovács Sz. (Jakab). Edző: Molnár István. Gólszerzők: Varró, ill. Szabó 3 REAC U15— SZOLNOKI MÁV UFC 1-3 (1-0) MÁV: Fekecs - Kocséri, Tasi, Szabó T., Zoltay, Csajbók, Fajka, Bugyi (Szűcs B.), Tömösvári, Agócs (Susányi), Tóth M. (Me­tis). Edző: Szatmári János. Gólszerzők: Papp Gy, (4L), ill. Susányi 2 (46., 58.), Fajka (48.) SZOLNOKI MÁV U14­SALGÓTARJÁN U15 2-1 (1-1) Tiszaliget, v.: Csontos Szabolcs. MÁV: Szőke - Pászti, Mózes, Vígh, Melis, Pongrácz, Szűcs, Mester, Kánya, Tömösvári (Gál, Nyitrai), Gulyás. Edző: Tóth György. Gólszerzők: Tömösvári (5.), Mester (50.), ill. Novák (40.) REAC U13­SZOLNOKI MÁV UFC 2-4 (1-2) MÁV: Pudmer - Kirják (Szűcs D.), Nuskov, Tokaji (Pin­tér), Nyerges, Ipolyszegi, Földi (Csorba), Rentier (Barhács), Agócs, Vizner (Sánta), Győr. Edző: Földi Sándor. Gólszerzők: Varga G. 2, ill. To­kaji 2, Vizner, Földi SZOLNOKI MÁV U12­SALGÓTARJÁN U13 1-0 (0-0) MÁV: Kiss - Sitku, Csépe, Pa­taki, Sipos (Vígh), Varga., Mihá­lyi, Szokolai (Kemenczés), Kó- ródi, Kotula (Nagy), Horváth (Szilágyi). Edző: Varga László. Gólszerzők: Kotula (36.) ■ A szolnoki Tokaji Nándor (labdával) két góllal járult hozzá a MÁV U13-as együttesének idegenben aratott győzelméhez

Next

/
Oldalképek
Tartalom