Új Néplap, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-10 / 60. szám

2012. MÁRCIUS 10., SZOMBAT SPORT 15 SZOLGÁLTATÁS Lengyel Béla kisárgult A máv fc múlt heti kezdőcsa­patából biztos kimarad Len­gyel Béla, aki kisárgult az Új­pest II. ellen. A helyét min­den bizonnyal Antal Gábor veszi át Kazicbarcikán. Jó hír a szolnoki szurkolók számá­ra, bár a februárban, porc­műtéten átesett Törtei Tamás még csak lábadozik, a hét közben már 45 percet játszott az ifik elleni gyakorló mécs­esén. Ha minden jól megy, egy-két héten belül bajnokin is bevethető lesz. Több hiba már nem fér bele labdarúgás Kazincbarcikán csak a győzelem a jó eredmény a MAY FC számára Enyhén szólva sem úgy sikerült a tavaszi idény­kezdet a labdarúgó NB II. listavezetője, a Szolnoki MÁV FC számára, mint ahogy arra a felkészülési mérkőzések láttán szá­mítani lehetett. Két meccs, két vereség, nulla szerzett és öt kapott gól. Géléi József- Semmi jele nem volt a rajt előtt ennek a gyengélkedésnek - is­merte el a kék-fehérek vezető­edzője, Romanek János. - Ugyan igencsak nagy pofont kaptunk Szegeden, de az Újpest II. ellen gyorsan talpra is állhattunk vol­na, csak a nagy helyzetek alap­ján tíz gól maradt bennünk. Míg ősszel bárki is szállt be a csapat­ba és lendíteni tudott játékun­kon, most egyelőre semmi sem sikerül. Jó lenne, ha Vári Barna­bás (labdával) már a hét végén megtalálná őszi góllövő cipőjét- Mi lehet ennek az oka?- Sok apró összetevője van a lila-fehérek elleni vereségnek. A bajnokság első felében olyan lendülettel támadtunk, annyi gólt szereztünk, hogy a védel­münkön semmi nyomás nem volt. Vári, Szepessy vagy éppen Mundi Roland, hogy csak a há­rom leggólerősebb játékosomat említsem, a felkészülés hajrájá­ban betegség, sérülés miatt so­kat kihagyott, s ez a vártnál job­ban visszaütött. Sajnos túl jó fi­úk a játékosaim, hiányzik belő­lük az a vagányság, mely ilyen­kor átlendítheti őket a holtpon­ton. Nem hiszem azonban, hogy elfelejtettek futballozni, hogy el­felejtették a góllövés tudomá­nyát, biztos vagyok benne, hogy újra elkapják a fonalat. — Nem lesz egyszerű meccs Ka­zincbarcikán, hiszen a borso­diak is hasonlóan rossz rajtot vettek, azaz mindkét gárda számára kínos lenne egy újabb kudarc. — Milyen az élet, az ősszel két hibátlan csapat találkozott a Ti- szaligetben (és nyertünk 4-0- ra), most két pont nélküli mécs­eséi ma délután. Több hiba azonban nem fér bele a tavaszi idényünkben, akaraterővel kell pótolnunk, ha nem megy a já­ték. Hátul stabilnak, elöl lendü­letesnek kell lennünk, s akkor nem marad el a győzelem. A találkozó 14.30-kor kezdődik. Shihan Furkó Kálmán is a jutalmazottak közt nagyszabású évadnyitó ren­dezvényt szervezett a Ma­gyar Karate Szakszövetség Újbudán a Trófea étterem­ben, s ezzel hivatalosan is megkezdődött a 40 éves ju­bileumi rendezvény soro­zat. Az elmúlt időszak leg­jobb versenyeredményeit il­letve munkásságát külön is jutalmazta a szövetség. A díjazottak között ott volt a kyokushin karate egyik ha­zai megalapítója, a szolnoki shihan Furkó Kálmán, 7 dá­nos mester is. A kíó jubile­umi magyar bajnokságát március 31-én rendezik Bu­daörsön. Visszalépés miatt elmarad a bajnoki a hét végén megkezdődik a labdarúgó NB III. tavaszi idénye. Az Alföld-csoport nyitányán, szombaton, a Szolnoki MÁV II legénysége a táblázat második helyén tanyázó Pilisvörösvárral ta­lálkozna, ám a Pest megyei alakulat anyagi nehézségek miatt a téli szünetben visz- szalépett a küzdelemsoro­zattól. Mivel azonban a meccsek felét már lejátszot­ta az ősszel, így soros ellen­felei javára a hátralévő for­dulókban 3-0-ás eredményt ír jóvá a szövetség. SZ0U0N.hu További sporthíreket a SZOUON.to hírpor­tálon olvashatnak. MIT, HOL, MIKOR? — PROGRAMAJÁNLÓ Szombat SZOLNOK TV 6.00 Aktuális; 6.20 Téma; 6.30 Programkalauz; 7.00 Aktuális; 7.20Téma; 730 Fórum; 8.00 Ak­tuális; 8.20 Téma; 8.30 Programkalauz; 9.00 Testőr; 9.30 Mérleg; 10.00 Aktuális; 10.30 Aranyidő; 11.00 Aktuális; 11.20 Téma; 11.30 Örökségünk; 12.00 Aktuális; 12.20 Téma; 12.30 Programkalauz; 13.00 Aranykosár; 14.00 Aktuális; 14.20Téma; 14.30 Sajtóasztal; 15.00 Halak, vizek - horgászmagazin; 15.30 Liturgia; 16.00 Kultúrkorzó; 16.30 Babanapló; 17.00 HÍV - Léptünk koppan ódon köveken... - magyar templomok nyomában; 17.30 Fókuszban a család; 18.30 Mesepercek; 18.50 VálogatásaTudományos Filmszerű ledijnyertes filmjeiből - Életcélok, hitvallások; 19.00 Étkek és Emlékek; 19.30 Aranykosár - kívánságmű­sor; 20.30 HTV - Hírháló; 21.00 HTV - Sláger- Mix Attilával; 22.00 HTV- Bencze-show; 22.30 HTV - Kincses sziget; 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu 90.4 RÁDIÓ 1 0.00-10.00 Csak igazi maisláger; 10.00-11.00 Rádió 1 TOP 10; 11.00-14.00 Csak igazi mai sláger; 14.00-16.00 Rádió 1 TOP 50; 16.00­17.00 Cooky Live Mix; 1700-20.00 Cooky- show; 20.00-21.00 Disco’s HitTOP40 Bárány Attilával; 21.00-24.00 Saturday night’s HIT - Bárány Attila és LauAir. www.radiol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk; 700 Aktív weekend - Kedvencek pihenéshez; 12.00 Kívánságműsor; 15.00 Media Markt toplista - A vásárlók kedvencei; 16.00 Aktív weekend - Kedvencek pihenéshez; 18.00 Club 30 - Szombat esti warm up Imhouse-szal: 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek ésa legjobb dance-dalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 0.00-tól 24 óráig non stop zenés műsor. Benne 6.00 Reggeli Juice: benne zene, szórakozás, hírek, programajánló, időjárás-jelentés, gaz­dasági hírek, lapszemle, beszélgetés, műsora­jánló, magazinműsor, zene, és 10.00 Gasztronómiai magazin, 12.00 Élő szórakoz­tatózenésműsor, 16.00 Sztárportré, 17.00Tur- mix 1., utána interaktív ezoterikus magazin, 20.00 Retró zene, 21.00 Sztárportié, 22.00 Retró Bár - zenei magazin, 23.00 Rockzene, majd non-stepzene holnap 10. óráig. amadeusradio@amadeusradlo.hu Vasárnap SZOLNOK TV 6.00 Aktuális; 6.20 Téma; 6.30 Szolnoksport 7.00 Aktuális; 7.20 Téma; 7.30 Mérleg; 8.00 Ak­tuális; 8.20 Téma; 8.25 Mesepencek; 8.30 Örök­ségünk; 9.00 Halak, vizek; 9.30 Forum; 10.00 Ak­tuális; 10.20Téma; 10.30Testőn 11.00 Aktuális; 11.20 Téma; 11.30 Liturgia; 12.00 Aktuális; 12.20 Téma; 12.30 Aranykosár - kívánságmű­sor; 13.30 Különóra; 14.00 Aktuális; 14.20Téma; 14.30 Étkek és Emlékek; 15.00 Múzeumi sz­abadegyetem; 16.00 Lugossy István - Genezis; 16.30 Sajtóasztal; 17.00 HTV - Bencze-show; 17.30 Halak, vizek; 18.00 Aranykosár 19.00 Ak­tuális heti visszatekintő; 19.20Téma; 19.30Utur- gia; 20.00 Aktuális heti visszatekintő; 20.20 Té- ma;20.35 HTV- Hírháló; 21.00 HTV-lllényi Kat­ica és testvérei 2. rész - koncert; 22.16 HTV - Mombasa, a meg nem értett város- magyar úti film; 23.00 Képújság szolnoklv@szolnoktv.hu 90,4 RÁDIÓ 1 00.00-10.00Csak igazi mai sláger 10.00-11.00 Rádió 1 TOP 10; 11.00-12.00 Csak igazi mai sláger; 12.00-14.00 Déli élő kívánságműsor 14.00- 20.00Csak igazi mai sláger megy; 20.00­21.00 Disco’s Hit TOP 40 Bárány Attilával; 21.00- 24.00 Disco’s Hit- Bárány Attila és Muz- zaik (Soneec és Dannyl). www.radiol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Álomzóna: zenés éjszakai műsor 5.00 Hungáriádé: magyar zenei válogatás; 6.00 Aktív reggeli; vasárnap reggeli ébresztő; 8.00 AktivTop 20: AktivTop: zenei műsor 11.00: Aktiv ajánló: a legújabb zenék ajánló műsora; 12.00 InterAktív: sms és élő telefonos kívánságműsor 15.00 Aktív horoszkóp; 16.00 Aktív Triumvirátus: vasárnap délutáni őriilet; 17.00 InterAktív: sms és élő tele­fonos kívánságműsor 19.00 Aktivweekend: válo­gatás a hét zenéiből; 22.00 Aktív Night Éjszakai zenei válogatás. akth@akdvradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 10Z4 0.00-tól 24 óráig non stop zenés műsor. Benne 6.00 Reggeli Juice: benne zene, szórakozás, hírek, programajánló, időjárásjelentés, gazdasági hírek, lapszemle, beszélgetés, műsorajánló, magazin- műsor, zene, és 10.00 Életmódmagazin, 12.00 Éő szórakoztató zenés műsor, 16.00 Retró zene, 17.00 Turmix 2., 18.00 Gasztronómiai magazin, 20.00 Blueszene, 21.00 Dzsesszzene, 22.00Al­ternatív zenei magazin,-majd nonstop zene hétfő reggel 6-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja I MOZI SZOMBAT; Szolnok. Cirlema City John Carter 3D 10.00,12.30,15.00, 17.30, 20.00, 22.30. Szellemlovas 2. 3D 11.45,16.30,18.30,20.30, 22.30. Kémes hármas 15.30, 19.45. Utazás a rejtélyes szigetre 3D 12.00. 14.00.16.00.18.00, 20.15, 22.15. Star Wars L - Baljós árnyak 3D 13.45. Fogadom 13.15,17.45, 21.45. A párizsi mumus 3D 10.15, Táncoló talpak 2.3D 11.15. TISZApART mozi: A terem: 21 Franko­fön Filmnapok programja: Kapás van! 18.00, Polisse 20.00. B terem: Az ajtó 18.15 premierfilm, Van pápánk! 20.15. E terem; Gyász 18.00 premier­film, Élni vagy halni 20.00 premierfilm. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kor­mányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága (Szol­nok) tájékoztatása szerint e hét végén az alábbi állatorvosok látják el az ügyele­ti szolgálatot: Szolnoki kerület Besenyszög, Csata­szög, Plunyadfalva, Kőtelek, Nagykörű, Tiszasüly: dr. Moldvay Csongor, Nagykö­rű, Attila u. 3. T: 70/335-8087. Szol­nok, Tiszajenő, Tiszavárkony, Tószeg Ve- zseny, Kengyel, Martfű, Rákócziiéivá, Rá- kócziújfalu, Szajol, Tiszatenyő, Szászbe­rek, Újszász, Zagyvarékas: dr. Szűcs Im­re, Szolnok, Csaba u. 43. T: 56/216 543, 30/9746-324. Jászberényi kerület Jászágó, Jászárok- szállás, Jászberény, Jászdózsa, JászfeF sőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászjákó- halma, Pusztamonostor dr. Szűcs Imre, Jászárokszállás, Horváth u. 26/B. T: 57/431096,20/9686761. Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, JászboF dogháza, Jásztelek, Jászapáti, Jász- ivány, Jászkisér, Jászszentandrás, Jászla- dány: dr. Pesti Béla, Alattyán, Kossuth u. 15. T: 57/461-016,30/391-1752. Kunszentmártoni kerület Cibakháza, Nagyrév, Tszaföldvár, Tiszainoka, Tisza- kürt dr. Boross Gábor, Tiszakütt, Rózsa VASÁRNAP: Szolnok. Cinema City John Carter 3D 10.00,12.30,15.00, 17.30.20.00. Szellemlovas 2.3D 11.45,16.30,18.30, 20.30. Kémes hármas 15.30,19.45. Utazás a rejté­lyes szigetre 3D 12.00,14.00, 16.00. 18.00, 20.15. Star Wars 1. — Baljós árnyak 3D 13.45. A párizsi mumus 3D 10.15. Táncoló talpak 2. 3D 11.15. TISZApART mozi: A terem: 2! Fran­kofon Filmnapok programja: A leg­szebb dolog 16.00 és 18.00, És most merre? 20.00. B terem: Az aj­tó 18.15 premierfilm, Van pápánk! 20.15. E terem: Gyász 18.00 premi­erfilm, Élni vagy halni 20.00 premi­erfilm. F. u. 10/A T: 56/318091,30/925- 6195. Csépa, Cserkeszőlő, Kun&alu, Kunszentmárton, Mesterszállás, Mező- hék, Öcsöd, Szelevény, Tiszasas: dr. Tá­las Sándor, Kunszentmárton, Bethlen G. u. 23. T: 56/461-478,30/434-5210. Karcagi kerület Karcag Berekfürdő: dr. Domán György, Karcag Ady u. 58. T.: 59/312677,30/4346950. Kunmada­ras: dr. Tóth István, Kunmadaras, Kun­hegyesi út 31. T: 59/327-383, 70/659-3061. Abádszalók, Nagyiván, Tiszabura, Tiszaderzs, Tiszafüred, Tisza- gyenda, Tiszaigar, Tiszaörs, Tiszaroff, TF szaszentimre, Tiszaszőlős, Tomajmonos- tora, Újszentgyörgy: dr. Koska Gábor, Ti­szafüred, Csillag u. 1. T: 59/351669, 30/945-4101 Kunhegyes: dr. Horváth Lajos, Kunhegyes, Zádoru. 2. T: 59/326574,30/9676960. Mezőtúri kerület Törökszentmiklós, Ti­sza püspöki: dr. Kicsi István, Törökszent­miklós, Kossuth u. 241. T: 56/391- 697,30/9681672. Kisújszállás, Ken­deres, Fegyvernek, Kuncsorba, Örmé­nyes,Tiszabő: dr. Légrádi Attila, Örmé­nyes, Hársfa u. 9. 7:30/3926250. Me­zőtúr, Kétpó, Túrkeve: dr. Begazy Zsolt, Mezőtúr, József A. u. 9. T: 30/977- 0936. SZÍNHÁZ Szolnok A Szigligeti Színház nagyszín­padán ma este hét órakor kezdődik a Cirkuszhercegnő című (Lehár-bérlet) előadás. Vasárnap ugyanitt délután három órakor a Cirkuszhercegnő című (Upor-bérlet), este hétkor a Cirkuszher­cegnő című (Ruttkai-bértet) előadás lesz látható. A Szín-Mű-Helyben szom­baton délután három órakor kezdődik a Hol a pénz? című előadás. KIÁLLÍTÁS Szolnok Zsáki István vajdasági fes­tőművész kiállítása látható a Szol­noki Művésztelep — Kert Galérián (Gutenberg tér 12/12.). A Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Készenléti, járványügyi ügyeletes: dr. Konrád Ede, Kennel, Achim A u. 14 30/4342758 30/9286114. GYÓGYSZERTÁRAK Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal me­gyei főgyógyszerésze tájékoztatása sze­rint Szolnokon a gyógyszertári ügelet hétköznap a legtovább nyitva tartó gyógyszertárak (NOVA Gyógyszertár Szol­nok Pláza - Ady E. út 28/A., Áfium — Tesco, Téglagyári út 30., Pelikán Patika — Ady E. u. 15., Levendula (Széchenyi krt 6/A 2-4.) zárásakor, 20 órakor kez­dődik. Szombaton 20 óráig tart nyitva a NOVA Gyógyszertár Szolnok Pláza és az Áfium. Szombatonként részlegesen nyitva tart; Agora (Ságvári krt 23.), Korona (Dózsa Gy. út 26-28.), Kossuth (Kossuth tér 7- 8.), Fehér kereszt (Baross u. 5.), Magisz­ter (Széchenyi krt 121), Széchenyi (Szé­chenyi krt 129.), Pelikán (Ady E. u. 15.), Pingvin (Jászkürt u. 1), Szanda (Krúdy Gy. u. 108.), Szent Orbán (Munkácsy u. 15.) és a Calendula (Mátyás kir. u. 29.) gyógyszertár. Vasárnap 18 óráig tart nyitva a NOVA és 19 óráig az Áfium és a Mosoly (Cora áruházban) gógyszertár. „Hősök voltak mindannyian....” cí­mű, I. világháborús kiállításának nyitva tartását meghosszabbította. A tárlat megtekintésére március 31- én, szombaton délelőtt 10-12 óra között is lehetősége nyílik, akik ezt a hétköznapokon nem tehették meg. Ezen a rendkívüli és egyben utolsó tárlatvezetésen a „Szolnok” Magyar Királyi Honvéd Hagyomány- őrző Alapítvány tagjai is közremű­ködnek. k k k Az Új Néplapban szereplő progra­mok, műsorok, ügyeletek adatai­ban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. Ünnepnapon a gyógyszertárak zárva T: vannak, az ügyeletes gyógyszertár reggel 8 órától másnap reggel 8-ig biztosítja a lakosság sürgős gyógyszerellátását E hét végén Szolnokon szombaton 20 órától a Szent Orbán (Munkácsy u. 15.), vasárnap 19 órától az ízisz (Jubileum tér 5.), gyógyszertár az ügyeletes. Vidéken: Jászapáti: szombaton, vasár­nap az István Király, Jászárokszállás: va­sárnap a Szent Margit Jászberény; szombaton a Szentháromság vasárnap a Kőhíd, Karcag vasárnap a Berek, Kis­újszállás: szombaton és vasárnap a ZöF dy, Kunszentmárton: szombaton és va­sárnap a Kéki, Mezőtúr; szombaton, va­sárnap az Újvárosi, Tiszaföldvár vasár­nap a Ószőlői, Törökszentmiklós; szom­baton és vasárnap a Kígyó, Túrkeve: va­sárnap a Megváltó az ügyeletes g/óg/- szertár. Állatgyógyszertár Szolnok, Arány J. u.l4/a. Tel/Fax: 515-172. Szombaton: 9.00-12.00). TEMETKEZÉS Pietas Temetkezés. Szolnok, Temető u. 10. Telefon: 06/20/4744930, 06/20/4744929. Hét végi állatorvosi és gyógyszertári ügyelet

Next

/
Oldalképek
Tartalom