Új Néplap, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-08 / 58. szám

2012. MÁRCIUS 8., CSÜTÖRTÖK DIÁKVILÁG Hiszen mindenki más! Ez a jó! vélemények Akkor ítélhetünk meg valakit, ha az ő szemszögéből vizsgálódunk hetségükkel feledtetni tudják az ellenszenvet. A külföldi celebek közül Adam Lambertet említ­hetnénk példaként, aki az Ame­rican Idolban tűnt fel. Kiemel­kedő tehetségével csak második helyezést ért el, ugyanis a sza­vazók többsége elpártolt tőle, miután kiderült mássága. A ver­seny után rangos díjakat és nemzetközi sikereket ért el, megelőzve az első helyezettet. Adam mára már bebizonyítot­ta, hogy dalaival olyanok lelkét is meg tudja érinteni, akik ko­rábban ellenszenvvel viseltet­tek iránta. Minden korosztály rajong érte, és általa jobban el­fogadják a hozzá hasonló embe­reket. Mások ők egyáltalán? Vagy inkább különlegesek? Önkéntes vagyok, így kerültünk kapcsolatba önkéntes munkáim során megismerkedtem a Liget Ott­hon és a Thököly úti lakóott­hon lakóival. Akikkel rend­szeresen beszélek, enyhén fo­gyatékos emberek. Imádom őket, hiszen ennek ellenére rendkívül értelmesek, ugyan­úgy el tudok velük beszélget­ni, mint mással. Ezeket a fia­talokat kimondottan sok sze­retet veszi körül, és megannyi szeretet árad belőlük, amikor hogylétemről érdeklődnek, vagy csak éppen beszámol­nak egy számukra fontos ese­ményről. Azt is megtapasztal­tam, hogy fontosnak tartják a másikat, szinte isszák a szavait. Ugyanakkor összetar­tóak, egymást segítik. fontos szerintem, hogy az ilyen embereket nem megkü­lönböztetni kell, hanem bele­képzelni magunkat a helyze­tükbe. Bárkivel megtörténhet bármikor egy hasonló tragé­dia. Az is szükséges, hogy semmiképp sem szabad őket megkii- H lönböztetni, hanem V egyenrangú félként kell rájuk tekinteni. Véleményem szerint, aki életében egyszer megismer egy „másabb” embert, belelát a helyzetébe, másképp fog rá tekinteni. SIPOS NIKOLETT, TISZAPARTI Fogyatékosság, másság! Ezekről szólnak most a fiatalok. Vajon nekik vannak előítéletük? Mit gondolnak arról, aki más? Követendően! CZIFRA BÁLINT, 10.B, VERSEGHY: — Részt vettem egy jutalomki­ránduláson, amikor Budapest­re utaztunk az Ability Parkba. A park célja, hogy bemutassa a fo­gyatékkal, mássággal élők éle­tét, mindennapjait. A kirándu­lás egyszerre volt érdekes és ta­nulságos. Rájöttem, hogy ezek az emberek nem butábbak, ke­vesebbek, mint mi. Meghatáro­zó élmény volt. Először kerekes székbe ül­tünk, így haladtunk, ami élve­zetes volt számomra addig, amíg nem kellett egy akadály- pályán keresztülhaladni. Rá­eszméltem, hogy ajtókon bejut­ni, lépcsőzni is,kell ezekkel a gépekkel, s kiderült, hogy ez szinte lehetetlen... Ezek után süketnémákkal kellett beszélnünk, s meg­tanultuk a daktil ábécét. Minket értettek, de fordítva éz nem volt igaz, mert mi nem voltunk a gyors kézjelekhez szokva. Jó érzéssel töltött el minket, amikor ezek az emberek ránk mosolyog­tak, és rájöttünk, hogy ők is közülünk valók, s a vi­lágszemléletünk is kezdett meg­változni. Az autistákat is csak csodálni lehetett. Logikai „aka­dályokat” állítottak nekünk, amire a mi gondolkodásunk egyáltalán nincs ráállva, s így rengeteget kellett időznünk egy-egy egyszerű példa kita­lálása közben is. A legnehe­zebb feladat ezután követke­zett, itt döbbentem rá, hogy kiknek lehet a legrosszabb. Egy teljesen sötét szobában kel­lett tárgyakat keresnünk, ren­det raknunk és ruhákat mos­nunk. Csak a szagokra, a hallá­sunkra és tapintásunkra ha­gyatkozhattunk. Ennél kényel­metlenebb helyzet ritkán adód­hat. Elmagyarázták nekünk, hogy a vakok szaglása, tapintá­sa fejlettebb, mint a miénk, és így könnyebben tájékozódnak. Azoknak, akik így születtek, fö­lösleges is elmagyarázni, mi­lyen is a zöld, mert nem isme­rik ezt a világot „kívülről”. (Egyébként pedig írni, olvasni tudnak, amennyiben egy kicsit is domborodik...) Örökre nyomot hagyott bennem ez a kirándulás, a véleményem pe­dig megváltozott. Mindenkit ak­kor lehet igazán megítélni, amikor az „ő szemszögéből vizsgáló­dunk”... FÖLDI ANNA, 10. C, TISZAPARTI: ­Másság? Létezik ilyen? Hisz mindenki más a maga módján. Nincs két egyforma ember, és nem is érdemes utánozni a töb­bieket, hiszen ha egyedülálló akarsz lenni, akkor másnak kell lenned! Szerintem jobb az, ha van önálló véle­ményed — akkor is, ha ez mások­nak nem tetszik-, Kiskorodban, amikor csúfolnak a többiek, legtöbbször nem az számít, hogy te sovány vagy túlsúlyos vagy, hanem az hogy külön­bözöl a többiektől, ami szerintük rossz... szerintem pedig jó, hiszen ezáltal kitűnsz a tömegből. mert nem olvadsz bele a tö­megbe és ezáltal kivételes le­szel. Kiskorodban, amikor csú­folnak a többiek, legtöbbször nem az számít, hogy te sovány vagy túlsúlyos vagy, hanem az hogy különbözöl a többiektől, ami szerintük rossz...szerin­tem pedig jó, hiszen kitűnsz a tömegből. Minden csak felfo­gás és intelligencia kérdése. Légy eredeti, légy más, mint a többiek! DOBOS DIÁNA, GAZDAG ZSÓFIA, io. d, varga: — A világon min­denki más, nincs két egyforma ember. De általában a „más” szó hallatán arra gondolunk, hogy valaki fogyatékos, túlsúlyos vagy homoszexuális. Legfőkép­pen a melegeket ítélik el. De nem kellene, hogy ezeket az embereket más kategóriába so­roljuk, mint önmagunkat. So­kan nem ismerik őket, mégis rossz szemmel néznek rájuk, ítélkeznek, úgy mondanak ró­luk sértő megjegyzéseket, mint­ha ők tökéletesek lennének. Pedig ez nem így van. Min­denkinek vannak hibái, a „másoknak” is. De talán ben­nük több együttérzés van, hisz ők tudják csak igazán, milyen megbántottnak és kirekesztett­nek lenni. Bátorságuk kiemel­kedő, mert képesek vállalni ne­mi identitásukat, miközben tud­ják, milyen következmények várhatnak rájuk. Észre kellene venni a jó tulajdonságaikat, mert vannak. A hírességek közül egyre többen vállalják másságu­kat, amivel talán bátorsá­got nyújtanak azoknak, akik nem merik beval­lani homoszexualitá- sukat. Persze ezek­nek a sztároknak egy kicsivel köny- nyebb, mivel te­Kerekes székből is lehet mosolyogni a világra... Képünk illusztráció. 15 Magam vagyok Magam vagyok., magam, önmagam; nélküled egymagám. Magam vagyok.. nem érdekelsz, nélküled önmagam vagyok. Magam vagyok., barátok nélkül egymagám vagyok. Magam vagyok., egyedül tényleg magam vagyok, önmagam; de mégis egymagám. Magam vagyok.. tovább keresnem hasztalan, melletted mégis önmagam vagyok, s már nem egymagám. BALOGH BLANKA, VERSEGHY Szövegértésből versenyeznek a Bibóban Március 23-án rendezik meg a Dr. Szabó Miklós szövegértési verseny országos döntőjét a kis­kunhalasi Bibó István Gimnázi­umban. A három fordulóból álló megméretésen az ország számos megyéjét képviselik a diákok, természetesen szűkebb hazánk­ból, Jász-Nagykun-Szolnok me­gyéből is érkeznek versenyzők a döntőre. Szurkoljunk hát nekik március 23-án! ■ Az oldal az .Olvass a napilappal és ismerd meg a körülötted élő világot!" program keretén be­lül jelenik meg. A megjelenést a Repropress Mag/ar Lapkiadók Reprográfiai Egyesülete támogatja. Az oldatt összeállította- Pimóczl Ágnes tel.: 56/516-747 HIRDETÉS______________________________________________________________ A „Zöldülő turizmusért" tesz a gyöngyösi főiskola A gyöngyösi Károly Róbert Főisko­la élen jár a „zöld turizmus” meg­teremtésében, olyan innovációk­kal jelentkezik, amelyek nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi szín­téren is elismertté tették az intéz­ményt. A Turizmus és Terület- fejlesztési Tanszéken folyó turiz­musökológiai kutatások célja alap­vetően egy olyan turizmusfejlesz­tési elmélet és gyakorlat kialakítá­sa, amely felelősségteljesen fenn­tartható módon, a helyi természe­ti és társadalmi-kulturális erőfor­rásokra alapozva teszi lehetővé el­sősorban vidéki térségek turizmu­sának eredményes kutatását és termékfejlesztését. A főiskola „Zöldülő turizmus” ok­tatási programja iránt is nagy a nemzetközi érdeklődés. A főisko­lán kifejlesztett képzési program egyes elemeit a részt vevő oktatók ebben az évben már a gyakorlat­ban is kipróbálhatják. A tanárok Szlovákia és India után Lengyelor­szágban, Kazahsztánban és Romá­niában nemzetközi együttműködé­sek keretében fognak angol nyelvű órákat tartani. A főiskola a helyi fejlesztések kapcsán együttműködést alakított ki a Mátra lövője Turisztikai Egye­sülettel, a Magyar Földrajzi Társa­ság Gyöngyös-Mátravidéki Osztá­lyával, valamint a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület­tel is. A fenti elveket nemzetközi há­lózatokban, valamint pályázatok­ban is igyekeznek érvényesíteni. A viadalokban is maradjunk emberségesek könyvajánló Suzanne Collins lebilincselő kötetét nagyon nehéz letenni Mivel is kezdjem e nagszerű könyv be­mutatását? Talán az írónővel Suzanne Collinsszal, aki 1991 óta tevékenykedik az írói pályán. Kezdetben gyermekmű­sorok írásával foglalatoskodott 2000- ben belekóstolt a regényírásba, ahon­nan egyenes út vezetett a 2008-ban megjelent Az éhezők viadaláig. A könyv helyszíne egy diktatórikus ország a mai Észak-Amerika területén: Panem. Az itt élő emberek az irányitő Kapitólium elnyomása alatt sínylődnek. Az országot 12 körzetre osztották fel, minden körzetnek megvan a maga munkaköre. A 4es körzetben halászat a fő tevékenység a 12-ben bányászat­tal foglalkoznak. Panemben évente megrendezik az Éhezők viadalát Az egyes körzetekből kisorsolt fiút és lányt élethalálharcra kényszerítik társai ellen. A 24 fiatalból csak egy maradhat élet­ben. A viadal büntetés a körzetek lakói­nak egy régi lázadás miatt, feladata, hog1 demonstrálja a Kapitólium erejét és elejét veg«e egy újabb zendülésnek. A történetet a 12. körzetbeli Katniss Everdeen szemszögéből ismerhetjük meg ki fiatalon elveszíti édesapját így kénytelen ő maga tiltott vadászatból el­tartani családját Miután az Aratás napi ünnepségen kisorsolják a húgát Prim- roset-, a viadalra ő önként jelentkezik helyette, annak tudatában, hogy ez fel­ér egy halálos ítélettel. A körzet fiú sor­solta Peeta Mellark, a helyi pék fia, aki egykoron megmentette Katnisst és családját az éhhaláltól, s aki titkon sze­relmes a lányba. De hogyan is ölhetné meg Katniss azt az embert aki meg mentette? És miként vethetne véget Peeta szerelme életének? Az írónő ragyogóan ábrázolja sze­replői érzelmi kettősségét. Felmerül­het a kedves olvasóban: csak egy el­csépelt romantikus tiniregény. Ennél többről van szó. Bemutatja: bármi­lyen helyzetbe kerülünk, bármit hoz a sors, legyünk önmagunk, marad­junk emberségesek. Ez bármely kor­osztály számára követendő. Ezért ér­demes elolvasni, amellett, hogy lebi­lincselő történet és maradandó él­mény (folytatása is van: két kötet kö­vette az elsőt, így trilógia született). Én tudom, miről beszélek, hisz a tri­lógia utolsó részét fél nap alatt olvas­tam el, beigazolva a klisét, miszerint nem lehet letenni. INCOGNITO Már film is készült a könyv alapján AZ ELSŐ KÖNYV­BŐL fűm is ké­szült olyan neves színészekkel, mint: Jennifer Lawrence (X-men Elsők, A hallgatás törvénye), Josh Hutc­herson (Híd Terabithia földjé­re), Woody Hamison Az oldalt támogatja: CINEMA CITY (Zombieland, Barát­ság extrákkal) és Donald Shuther- land (Hideghegy, Büszkeség és Balíté­let). A filmet e hónap végén mutatják be. Nézze meg, aki élményre és szórakozásra vá­gyik

Next

/
Oldalképek
Tartalom