Új Néplap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-28 / 50. szám

12 SZOLGALTATAS 2012. FEBRUAR 28., KEDD NAPKELTE 6.27 - NYUGTA 17.26 HOLDKELTE 8.53 - NYUGTA ­ÁKOS, BÁTOR napja Ákos. Török eredetű név, je­lentése: folyócska vagy fehér sólyom. Védőszentje: Szent Acathius vértanú katona. Tör­ténetírásunk szerint 1092- ben, az Al-Duna menti csatá­ban Szent László győzedel­meskedett egy Ákos nevű be­senyő vagy kun fejedelem fe­lett. Buttykay Ákos XIX. szá­zadi zeneszerző Hamupipőke című mesejátékát az Opera­ház is előadta, műveit a Fil­harmonikusok játszották, operettjei is sikert arattak sa­ját korában, noha mára már ismeretlenek. Ráthonyi Ákos a hazai operettjátszás egyik kiváló művésze volt a XX. század elején, bátor. Török eredetű, régi magyar sze­mélynév. A szülőnek azt a kí­vánságát fejezi ki, hogy gyer­meke beteljesítse neve értel­mét, tehát legyen bátor. A be­teg gyerekek életét könnyíti meg a néhány éve létrehozott, nyaranként megrendezett Bá­tor Tábor, amely önállóságu­kat, önbizalmukat fejleszti. EGYÉB NÉVNAPOK: Akács, Balambér, Balda, Baldó, Gá­bor, Gábriel, Lantos, László, Leander, Orfeusz, Valdemár. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Oszvald emlékezete, Elemér, Román napja. A református és az evangélikus naptárban Ákos, Bátor napja. A zsidó nap­tárban Ádár hónap 5. napja. napi igék. Katolikus: íz 55,10-11; Zs 33; Mt 6,7-15. Re­formátus: Mt 17,1-13; 2Móz 2y| Evangélikus: Jób 1,1-22; lKlr 10,1-13. RECEPT A receptet Hunya Katalin küldte. Palócleves HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE: 30 dkg ürü színhús, 25 dkg bur­gonya, 30 dkg konzerv vaj­bab, liszt, 2,5 dl tejföl, zsír, 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, fűszerpaprika, 1 babérlevél, kevés kömény­mag, őrölt bors, só. elkészítés: kevés zsírban megdinszteljük az apró koc­kára vágott vöröshagymát, majd megszórjuk fűszerpap­rikával. Beletesszük a felkoc­kázott ürühúst, és fűszerez­zük: a fokhagyma, a babérle­vél, a köménymag, illetve íz­lés szerinti só, őrölt bors hoz­záadásával, rövid lében, fedő alatt majdnem puhára párol­juk. Hozzáadjuk a zöldbabot és a megtisztított, felkocká­zott burgonyát, majd a főzés után rántással és tejföllel sű­rítjük. Várjuk olvasóink receptjeit E-mail: mariann. konya@axelspringer.hu A FEBRUAR 27-El SUDOKU MEGFEJTÉSE 2 5 8 6 9 3 4 1 7 4 6 7 5 1 2 8 3 9 9 3 1 4 7 8 5 2 6 7 8 4 9 3 1 2 6 5 6 9 2 7 5 4 3 8 1 3 1 5 8 2 6 9 7 4 1 4 3 2 6 5 7 9 8 8 2 9 1 4 7 6 5 3 5 7 6 3 8 9 1 4 2 Időutazás az ősökhöz levéltár A családkutatás nagyon aprólékos munka A testvéremmel régi fényképal­bumokat nézegettünk. Felme­rült, milyen izgalmas és hasznos lenne családfát készíteni. Hogy fogjunk hozzá a kutatáshoz? - kérdezte olvasónk. A családkutatás helyhez kötött, időigényes munka, hiszen a kutatást nagyrészt különfé­le levéltárakban kell vé­gezni. A Magyar Országos Levél­tár munká­sokkal foglalkozó iroda munka­társa - révén kell elvégezni. Amennyiben a személyes kutatás mellett dönt, a levéltár kutatótermeiben dolgozó kollé­gák minden segítséget megad­nak az iratanyagban való eliga­zodáshoz, és a honlapon is szá­mos hasznos információt talál­hat az iratok feldolgozásához, a dátumok feloldásához vagy az idegennyelvű kifejezések ér- telmezéséhez. A családtörté­neti kutatás módszertanáról és szakirodalmáról honlapun­kon részletesen olvashat. A Segédletek menüpontban az Adatbázisok/Anyakönyvek címszó alatt rendelkezésére áll egy online adatbázis, mely a filmtárban található, mint­egy 4 millió felvételt tartalma­zó anyakönyvi gyűjtemény adatait tartalmazza. Ázt azon­ban tudnia kell, hogy ebben az adatbázisban nem talál sze­mélyekre vonatkozó adato­kat. Ugyanakkor az ki­derül, a keresett helységből mi­lyen feleke­társai sem vállal- kozhatnak teljes körű csa­ládtörténeti kutatás elvégzésére, de ha az információs irodának cím­zett levélben összefoglalja az Ön által már feltárt adatokat, a levéltárosok a rendelkezés­re álló levéltári segédletek alapján írásban tájékoztat­ják arról, hogy melyik irategyüttesben van vagy lehet Önt érdeklő adat. A kutatómunkát már szemé­lyesen vagy megbízott — pél­dául egy genealógiai kutatá­zet, mely korszakból szárma­zó, milyen tartalmú anya­könyvei (például keresztelési, házassági, halálozási), milyen levéltári jelzet alatt találhatók meg a filmtárban. A filmtár a levéltár Lánglili­om utcai kutatótermében, Óbudán található. Az anya­könyvi mikrofilmek kutatásá­ra csak ott van lehetőség. Kutatómunkájához eredmé­nyesen használhatja a Segéd­letek és Digidat menüpontok alatt található adatbázisokat és elektronikus jegyzékeket is. ■ Magyar Országos Levéltár, Budapest A családfa kutatása hatalmas ki­tartást, aprólékos nyomozást igé­nyel, a szálak felgombo- lyításakor újabb és újabb nyomra bukkanhat a „ múltból. G, X , v fX' Ha akadozik a cipzár, ne adjunk pénzt a csizmáért . 'x ' ......./ Se táppénzre, se szabadságra nem enged a cég Legutóbb a reggeli rohanás közepette romlott el a férjem csizmáján a cipzár. Lehet-e valamiképpen karbantartani a kabáton, cipőn a cipzárat? A fémcipzárakat parafintar- talmú anyagokkal vonhatjuk be, de a tartósságért sokat nem tehetünk. Van, amikor elegendő a kocsit cserélni, de legtöbbször az egészet cserélni kell. A legjobb, ha a vásárláskor résen vagyunk. Ha a próba­kor észrevesszük, hogy nehe­zen jár, akadozik a cipzár, ne adjunk a portékáért pénzt, mert hamarosan úgyis javí­tásra szorul. A cipzár tartós­ságát befolyásolja az anyag- minőség is. Sokszor a gyártás­kor hibáznak, túl szűkre varr­ják, alig lehet felhúzni. Ha pe­dig minden egyes fel- és levé­telnél erőltetni kell, hamar el­kopik, tönkremegy. ■ Dézsi Lajos, cipész Egy nagy cég alvállalkozásá­ban működő takarító cégnél dolgozom. Ez év január 1-jétől tulajdonosváltás történt. Fel­hívta az új tulaj a figyelmün­ket: mostantól nem mehetünk sem táppénzre, sem szabad­ságra. A munkaszerződésünk­ben negyvenórás munkahét szerepel, de többször kell túl­óráznunk, amiért nem kapunk plusz fizetséget. Minimálbért keresünk mindannyian. Közöl­ték velünk, hogy ákinek mind­ez nem tetszik, elmehet. Mit tehetünk munkavállalóként? Ameddig nem módosítják a munkaszerződést, természete­sen az eredeti feltételek tekin­tendők érvényesnek és hatá­lyosnak. A jelzett problémák­kal a Munkaügyi Főfelügyel& séget érdemes megkeresni El­maradt munkabér megfizeté­se iránt pedig munkaügyi per indítható. m Dr. Kókai Gábor, ügyvéd SUDOKU SKANDINÁV REJTVÉNY 4 7 8 2 7 6 3 1 2 9 2 9 5 1 3 8 1 2 9 4 6 8 9 1 8 6 5 4 7 3 1 3 8 6 9 ZAMATOS AZ EGYIK SZÜLŐ, BECÉZVE PÉNZ (ARGÓ) ► r~ ELŐ­VIGYÁZA­TOS SZILÁR­DÍT TUDNI ILLIK BEKECS TALÁL SÁV l V ’ SZIKLA­FOK ► ▼ ▼ A MÁJ TERMELI ► EDZETT ► KARMOL, (TÁJSZÓ) NEMIGEN ▼ SPORT­SZER ► SZÖGLET KICSINYE VIRRAD ► LAPOS ESZME A MEG­FEJTÉS l ▼ INNI AD ► ▼ DOB ILYEN­KÉPPEN TŰZ MAR- TALÉKA LESZ FOGAD FELTÉVE-y— LÁNGOL L ▼ TELHE­TETLEN ► ▼ PUSKA­TUS ► SZÁNDÉ­KOZIK ► HOROSZKÓP halak (II. 21-111.20.). A munkahe­lyi változások akkor is megvi­selik önt lelkileg, ha egyelőre nem érintik az átszervezések vagy leépítések. Azért nem árt, ha máris körülnéz, mit kellene másképp csinálnia. Nehogy legközelebb ön legyen az érintett. kos (III. 21-IV. 20.). Ha úgy érzi, nincs egészen a helyén, talán jogos lehet ez az érzés. Megle­het, ön az a fajta ember, aki­nek az útkeresés, az úton já­rás fontosabb, mint a megtalá­lás. Ez jó, amíg nem teljesen öncélú és nem hibáztat érte másokat. bika (IV. 21-V. 20.). Párkapcsola­tában változást hozhat a mai nap. Az az ön szemléletén is múlik, hogy milyen irány­ban. Ön nagyon szerencsés és sikeres mostanában, és bi­zony még a társa is irigyelhe­ti. Próbálja meg elsimítani a feszültséget! ikrek (V. 21-VI. 21.). Ismét egy ne­héz hétre van kilátása: még ne dobja be a törülközőt, mert a kilábalás még csak most kezdődik a bajokból. A végén önt is büszkeséggel töltheti el a győzelem. Igazi erőfeszítés nélkül nincs igazi siker sem! RÁK (VI. 22—VII. 22.). A mai nap az önkifejezésé. Fontosnak érzi, hogy munkájában az ön egyénisége is kifejeződjék. Ha ez a munka sablonos­sága miatt nem megoldha­tó, akkor ideje valami hob­bi után néznie. Nem múl­hat el az élete, hogy nyomot ne hagyjon! oroszlán (VII.23-VIII.23.). A mai nap ismét tovább növelheti önbizalmát. Dicséretben, ki­emelésben részesülhet, és ezt még versenytársai sem von­hatják ma kétségbe. Ünnepel­je meg a sikert! Hívja meg ba­rátait, és családtagjairól se fe­ledkezzen meg! SZŰZ (Vili. 24-IX. 23.). A vártnál sokkal jobban alakulhatnak a pénzügyei. Ma megoldást találhat egy régóta égető pénzügyi problémára,, ami talán a lakásügyeivel is kap­csolatban van. MÉRLEG px. 24—X. 23.). A mai na­pon a szokottnál is higgadtab­ban tud mérlegelni. A Mérleg­nél is Mérlegebb lehet. Semmi meglepő és váratian nem hoz­hatja ki a sodrából, pedig jócs­kán. számíthat a meglepeté­sekre. Legyen is megingatha- taüan, ez az ön fegyvere. skorpió (X. 24—XI. 22.). Jól alakul­hatnak a dolgai a munkahe­lyén. A főnökei is megbecsü­lik, és a kollégái közül is so­kan számítanak a barátságá­ra. Azt se bánja, hogy ezt rész­ben számításból teszik. nyilas (XI. 23-XII. 21.). Ha házas­ságban él, most különösen fontosnak érezheti a szoros ér­zelmi köteléket kedvesével. De vegye számításba, hogy a szo­rosság néha pont az érzelme­ket fojtja meg. bak (XII. 22-1.20.). Nem várt kelle­metlenséget hozhat ez a nap. Az aggodalmaskodás azonban nem segít abban, hogy úrrá legyen rajtuk. Az első ijedtsé­gén átesve, a szokásos jó szer­vezőkészsége segítségével úr­rá lehet a bajokon. vízöntő (1.21-11.20.). Ne keserítse el, ha nem minden úgy alakul a mai napon, ahogy azt elter­vezte. Talán az autója nem in­dul, vagy valami fontos talál­kozót lemondanak. A tömeg- közlekedés vagy a nyert idő nem várt találkozást, új gon­dolatokat hozhat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom