Új Néplap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-27 / 49. szám

2012. FEBRUÁR 27., HÉTFŐ 13 FÉNYKÉPES MÚLT — SZOLGÁLTATÁS 1. Az 1961-ben készült fényképet a ti- szagyendai futballcsapatról Deák János készítette. A fotón látható Fá­bián József, Magyar Mihály, Kontra László, Héder Mihály, Ignácz József, Kovács András, Magda János, Susa István, Új József, Tóth József, Rénes István, Náhóczki János, valamint Deák Márton edző és Tamasi János szakosztályvezető. Beküldte: Ignácz József, Tiszagyenda 2. A fotón elsőáldozók csoportja látha­tó Szolnokon, a Szentlélek templom előtt, 1960 májusában. A beküldő az első sorban (jobbról balra) a ha­todik. Beküldő: Fekete Lászlóné, Szolnok 3. A jászberényi Karós dűlői Gulyás családot örökítette meg ez a felvé­tel 1943-ban. Beküldte: Bajor Jánosné, Jászberény Régi képét küldje el lapunk címére Van olyan családi képe, amelyet szí­vesen megmutatna másoknak is? A szekrényben talált régi fotókat vala­mely településről, kollégáról, baráta­iról vagy egy jellegzetes Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei épületről? Osz- sza meg velünk, s egy előválogatás után közöljük lapunkban. Fontos, hogy olyan felvételről legyen szó, amely még 1990 előtt készült. A fényképet elküldheti postai úton az Új Néplap (5000 Szolnok, Mé­száros L. út 2.) címére, felbélyegzett válaszborítékkal, illetve a zoltan- ne.szundi@axelspringer.hu e-mail címre. A képhez rövid leírást is ké­rünk: kit vagy mit ábrázol, és ha tudja, írja meg azt is, hogy ki készí­tette, hol és mikor. m MIT, HOL, MIKOR? — PROGRAMAJANLO Mézet: „Az olyan helyekre veze­tő utakat, ahová érdemes eljut­ni, nem lehet lerövidíteni." (Heten Keller) Ügyeletes patika Szolnok. Az Országos Tiszti Főorvosi Hivatal megyei fő­gyógyszerészének tájékoztatá­sa szerint ma a ízisz gyógy­szertár (Jubileum tér 5.) az ügyeletes. A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 441 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 619 centimé­ter, duzzasztott, a vízhőfok 0 Celsius-fok. Kisköre-alsónál -154 centiméter, apadó, Szol­noknál-116 centiméter, apadó, a víz 0 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 151 centi­méter, áradó, a Hármas-Körös Kunszentmártonnál -15 centi­méter, apadó. Segítsük őket! Diszpécserszolgálat hajlékta­lanoknak: a Periféria Egyesü­let nonstop hívható telefonszá­ma: 06-42/504-618. S. 0. S.-telefon A Bizalom Telefonos Lelkise- gély-szolgálat munkatársai éj­jel-nappal ingyenesen hívha­tók a 06-80/505-505-ös tele­fonszámon. MOZI Mai műsor: Szolnok. Cinema City: Ké­mes hármas 14.30,16.30,18.30, 20.30. Utazás a rejtélyes szigetre 3D 14.00. 16.00.18.00.20.00. Star Wars 1. — Baljós árnyak 3D 17.30. Fo­gadom 15.30,17.45,19.45. A szingli fejvadász 20.15. A párizsi mumus 3D 13.00. A tetovált lány 14.45. TISZApART mozi: A terem: Az élet fája 18.00, Sherlock Holmes 2. — Árnyjáték 20.00. B terem: Táncoló talpak 2.16.15, Trancsírák 18.15, Apró kis hazugságok 20.15. E te­rem: Elixir klub foglalkozása 17.00, Aurora 20.00 premierfilm. ACUSTIC CAFÉ Szolnok Acustic Café Szolnokon, a Café Freiben (Híld J. tér 1.) — különle­ges zenei est, finom italok és jó tár­saság várja az érdeklődőket február 28-án, este hét órától a United együt­Mezőtúron Nehéz kor címmel Ámos Imre grafikáit és vázlata­it mutatják be a szolnoki Damja­nich János Múzeum képzőmű­vészeti gyűjteményéből a Túri Fazekas Múzeumban február 29-én 15 órakor. A kiállítást dr. Egri Mária művészettörténész nyitja meg. E kiállítással emlé­keznek az idén 150 éves mezőtú­ri zsinagógára és Mezőtúr vala­mikori zsidó lakosaira. A kiállí­tás április 1-ig látogatható. Ámos Imre (1907-1944) fes­tő, grafikus, a 20. századi képző­művészet egyedülálló alakja. Gyöngyfényű, pasztell koloritú, tes két „őrült” zenésze, Pély Barna és Romhányi Árón koncerteznek. BÁBELŐADÁS Szolnok Katica hét pettye címmel bábszínház-előadás lesz kisgyere­keknek a Verseghy Ferenc könyvtár gyermekkönyvtárában február 28- án 9 óra 30-tól és 10 óra 30-tól. ELŐADÁS Törökszentmiklós. Ahogyan a víz tükrözi az arcot elnevezéssel a sep­siszentgyörgyi Osonó Színházmű­hely produkciója lesz látható az Ipo­lyi Arnold Könyvtár, Múzeum és Kul­turális Központ pódiumtermében február 27-én 16 és 18 órától. KISGYEREKESEKNEK Rákócziiéivá. A Varsány Közösségi Házban a Babázó elnevezésű zenés képességfejlesztő foglalkozás hétfőn­figurális lírai festészete a har­mincas évek végére átalakult, maga alakította asszociatív exp­resszionista stílusával festett ké­pei a háborúba sodródó Európa végnapjait közvetítik. Vásznain, rajzain, verseiben, naplójegyze­teiben tollal, ceruzával tudósít a holokauszt mindennapi rettene­téről. 1943-1944-ben papírra vé­sett nagygrafikáin a megkínzott, megalázott, méltóságától meg­fosztott, megsemmisített ember küldte utolsó jeleit. Művészete példa nélkül álló, kortársként, jelenlévőként küldött autentikus üzenet. ■ ként délelőtt fél tizenegykor kezdődik. A program során a babák és anyuká­ik ölbéli játékokkal, mondókákkal, gyermekdalokkal ismerkednek meg Jászberény. Hétfőnként a Déryné Művelődési Központban 10 órától 10 óra 45-ig a Kerekítő elnevezésű énekes, mondókás baba-mama fog­lalkozásra várják a kisgyerekeket és kísérőiket. A 0-tól 4 éves korú gyere­keknek az „ölbeli játékklubot” Ko­vács Zoltánná Krisztina vezeti. HONISMERET Jászkisér. A Csete Balázs Honisme­reti Egyesület és a Szellemi Kulturá­lis Örökség Igazgatósága jászsági fórumot szervez február 27-én dél­után három órától ajászkiséri Mű­velődés Házában. Szó lesz többek között a jászkiséri honismereti mun­ka és a pedagógia kapcsolatáról, múzeumpedagógiáról, a Szellemi Vért adhat minden 18 és 65 év közötti, ötven kilogrammos test­súlyt meghaladó, egészséges fel­nőtt fényképes igazolvány, táj- és lakcímkártya bemutatásával. Szolnok. Munkanapokon a te­rületi vérellátóban (Hetényi Géza Kórházban) 7 és 12 óra között vár­ják a véradókat. A közgazdasági szakközépiskolában február 27- én 14 és 16 óra között adhatnak vért a diákok. A Széchenyi Gim­náziumban február 28-án, ked­den jelentkezhetnek véradásra a diákok 12 és 16 óra között. Törökszentmiklós. A mai na­pon, 27-én 8 és 12 óra között a di­Kulturális Örökség magyarországi eredményeiről. A rendezvény hely­színén, annak időtartama alatt megtekinthető a Szellemi Kulturális Örökség nemzeti jegyzéken szereplő elemeit bemutató kiállítás. NÉPTÁNC Jászárokszállás. A Petőfi Művelődé­si Házban február 28-án 16 órakor „Tarisznyás néptánc" lesz. k k k Az Új Néplapban szereplő progra­mok, műsorok, ügyeletek adatai­ban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. SZ0U0N.hu További programok olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. ákok és a lakosság adhat vért az EGYMI-ben. Mezőtúr. A közösségi házban február 29-én, szerdán 8 óra és 13 óra 30 között várják a lakos­ságot önkéntes véradásra. Jászberény. A SZIE Főiskola kollégiumában március 1-jén 8 és 11 óra között fogadják a vér­adásra jelentkező hallgatókat. Jászfelsőszentgyörgy. Csütör­tökön a művelődési házban le­het a lakosságnak vért adni 11 óra 30 és 15 óra között. Újszász. Az idősek otthonában várják véradásra a lakosságot március 2-án 9 órától 12 óráig. ■ SZOLNOK TV 6.00 Aktuális. Visszatekintő; 6.20Téma; 6.30 Halak, vizek; 7.00 Aktuális. Visszatekintő; 7.20 Téma; 7.30 Csillagszem; 8.00 Aktuális. Vissza­tekintő; 8.20 Téma; 8.30 Döntés után; 9.00 Aranykosár; 10.00 Aktuális. Visszatekintő; 10.20 Téma; 10.30 Kultúrkorzó; 11.00 Aktu­ális. Visszatekintő; 11.20 Téma; 11.30 Sajtó- asztal; 12.00 Aktuális. Visszatekintő; 12.20 Téma; 12.30 Múzeumi Szabadegyetem; 13.30 Babanapló; 14.00 Aktuális. Visszatekintő; 14.20 Téma; 14.30 Örökségünk; 15.00 Kép­újság; 16.00 Étkek és emlékek; 16.30 Pécs- Szolnoki Olaj KK kosárlabda-mérkőzés közve­títése felvételről; 18.00 Szolnoksport; 18.30 Farsangi telefonos játék; 19.00 Aktuális; 19.20 Téma; 19.30 Szolnoksport; 20.00 Ak­tuális; 20.20 Téma; 20.35 HTV - Hirháló; 21.00 HTV - Válik a férfi, válik a nő 1. rész - amerikai filmdráma; 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoMv.hu 90.4 RÁDIÓ 1 0.00-6.00 Csak igazi mai sláger; 06.00-10.00 Kukon - Harsányi Leventével, Hudák Anitával és Hepi Endrével; 10.00-11.00 Rádió 1 TOP 10; 11.00-12.00 Csakigazi maisláger; 12.00­14.00 Déli élő kívánságműsor; 14.00-16.00 Csak igazi mai sláger; 16.00-17.00 Cooky üve Mix; 17.00-20.00 Cooky-show; 20.00-21.00 Disco’s Hit TOP 40 Bárány Attilával; 21.00­24.00 Disco’s Hit Bárány Attila és DJ Junior. www.radiol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk; 5.30 Vekker- Napindító információk, közleke­dés, időjárás, sport és zene; 9.00 KoMél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedven­cei; 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, ha­zai sztárok, iitős dalok; 17.00 Kívánságműsor; 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, né­met, amerikai listák kedvencei; 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance-dalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 0.00-tól 24 óráig nonstop zenés műsor. Ben­ne 6.00 Reggeli Juice: ben ne zene, szórakozás, hírek, programajánló, időjárás-jelentés, gaz­dasági hírek, lapszemle, beszélgetés, műsor­ajánló, magazinműsor, zene, és 16.00 Sport- magazin, 20.00 Rockzene, 21.00 ezoterikus magazin, utána nonstop zene reggel 6-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! Amos Imre grafikáit és vázlatait mutatják be Véradó helyek a kilencedik héten a megyében

Next

/
Oldalképek
Tartalom