Új Néplap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-21 / 44. szám
ABONY ES KORNYÉKÉ 2012. FEBRUAR 21., KEDD Jól sikerült az ivóvízjavítás próbaüzeme Abonyban Fontos „vizes” beruházás Abonyban az ivóvíztisztításra, illetve vízmű-rekonstrukcióra elnyert pályázat, melynek során a kiépülő technológia alapvetően arzén- mentesítésről, ammóniamentesítésről és aktív szénszűrős tisztításról szól.- Jelenleg már a próbaüzem zajlik. Az eddigi eredmények azt j mutatják, hogy nagyon jók, várakozáson felüliek az értékek, meg lehetünk elégedve. Ez a projekt is kész lesz határidőre - hangsúlyozta Gáspár Csaba. Az Alföldön egyébként jellemző, hogy az ivóvíz arzéntartalma magasabb az uniós értékeknél. Abony esetében csak pár mikrogrammal: az uniós előírás szerinti 10 mikrogramm helyett 14-15 mikrogramm. Az arzén tekintetében tehát jobb minőségű lesz a víz, de talán még fontosabb az ammóniamentesítés, a gáztalanítás. Ettől gyakorlatilag azt várják, hogy a hálózatba kevesebb szerves anyaggal, ammóniatartalommal jut a víz, és a rendszerben kisebb kirakodás fog keletkezni. ■ A tóból kivezető átemelőrendszer már elkészült. Tovább folytatódnak a tervek szerint a munkálatok Abonyban az úgynevezett Mikes-laposnál tavasszal. Az ott lévő tavat már kikotorták, s a tavasszal következik a parkosítás, a padok kihelyezése, a jóléti, pihenőközpont kialakítása. Mint Gáspár Csabától, az Abokom Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk, a tóból kivezető átemelő rendszer már elkészült Az a csatorna pedig, amely majd a Mály- érbe vezeti el a vizet, tavasszal épül meg teljesen. Az egész projekt várhatóan kész lesz határidőre. Mint ismert, a Mikes-laposnál a tervek szerint csónakázó- és horgásztó lesz, mellette ke- rékpárúttal, közvilágítással, utcabútorokkal, kiépített közbiztonsági rendszerrel. A belvízrendezés már halaszthatatlan volt, hiszen ennek a területnek nem volt vízelvezetése. Most, ezzel a beruházással - amely Abony város északkeleti részének csapadékvíz-elvezetése és -gyűjtése néven fut—a szántóföldeken keresztül a Mály-érig kiépítik a csatornahálózatot. ■ Gyermekorvos iß lesz majd Újszilváson Fontos hír az újszilvásiak számára, hogy két hét múlva elkezdődik a gyermekorvosi rendelő felújítása, és betöltik a gyermek-háziorvosi állást is, mely két településre, Újszilvásra és Tápiószőlősre terjed majd ki. így először lesz gyermek-háziorvos a faluban, hiszen jelenleg védőnői és háziorvosi szolgálat működik, illetve fogorvosi rendelés van — tudtuk meg dr. Petrányi Csaba polgármestertől, aki hozzátette: - Most „hozunk” egy jó gyermekorvost is a faluba, mert sok a gyerek szerencsére. Veszünk egy lakóházat az orvosi rendelő mellett, és azt felújítja az önkormányzat szolgálati lakásnak. ■ Egyházi lehet az iskola? fejlesztés Speciális játszóteret is építenek Újszilváson Buborék, a kis víziló már több mint három éve az Abonyi Vadaspark lakója. A szépen gyarapodó állat még mindig a látogatók egyik kedvence. Képünkön Falusiné Margó gondozó zöldségfélékkel eteti Buborékot. Vámos Zsolt eredetileg abonyi, ma már budapesti lakos, szemét- szedésre hívja szülővárosának lakóit. Társadalmi összefogásra szólítja mindazokat, akiknek szemét szúrják a várost övező, az Abonyból kivezető utak mentén éktelenkedő, vagy a környékbeli kiserdőket rondító szeméthalmok: az emberi nemtörődömség felháborító jegyei. — Alapvetően természetszerető, kirándulgató, biciklizgető ember vagyok - mondta, amikor a „mániájáról” kérdeztük. - Zavar, ha szennyezik a környezetet. Most már a fővárosban élek, és itt is előfordul, hogy rászólok a szemetelőkre: ne dobja el a csikket, papírt. A megszólítottak persze, többnyire nem örülnek nekem. Az is előfordult már, hogy meg kellett futamodnom... Vámos Zsolt azt mondja: Abony, sajnálatos módon, számos „lehetőséget” biztosít a természetkedvelő, rendszerető embernek, hogy bizonyítsa elhivatottságát. A vasút mellett, a téglagyár, vagy éppen a horgásztavak környékén, vagy éppen a vasútállomás közelében, eldobált, szétszórt szemét szúrja mindenfelé a szemet. A közutak árokpartjairól már nem is beszélve, ahová valószínűleg az autósok bűne a rengeteg gumiabroncs, üveg, műanyag palack, fémdoboz és más szemét. Példaként elég csak a Tószegi és a Törtei felé menő utat említeni. — A szüleim még Abonyban élnek, és hozzájuk gyakran járok haza. Ezért is gondoltam, hogy hirdessünk szemétszedést a március huszon- négy-huszonötödikei hétvégére. Ha sokan összefogunk, s összejövünk, akkor eredményesek lehetünk. Magam is kíváncsi vagyok, milyen hatása, eredménye lesz a felhívásnak. Az Abonyban született, de ma már a fővárosban élő fiatalember a megkeresését elküldte a városi önkormányzatnak, illetve a település hulladékügyeiben illetékes Abokom Nonprofit Kiknek is, kérve az akcióhoz a segítségüket. ■ Az újszilvási Kerekerdő Óvoda Pillangó csoportjában ebédhez készülődnek. Az intézmény egyik különlegessége, hogy épülete emeletes. Elképzelhető, hogy az újszilvási önkormányzat egyházi fenntartásba adja át az iskoláját. Legalábbis ezt sem vetik el, ha az intézmény jövőjéről esik szó. A települési költségvetés, bár szűkös lesz, de a fejlesztések sem maradnak el. Baranyi György —Eléggé visszafogott költségvetési számokkal kell dolgoznunk az idén. Nagyon-nagyon feszes költségvetési év elé nézünk, ami nagy takarékosságra int szerintem minden önkormányzatot, így az Újszilvásít is. A költség- vetést első előterjesztésben megtárgyaltuk, de még úgymond finomítani kell a számokat — hangsúlyozta dr. Petrányi Csaba. Újszilvás polgármestere A települési költségvetést jelentősen megterheli egyrészt a megemelt minimálbér s ennek járulékai, illetve a bérkompenzáció, azaz hogy nettó összegben nem kaphat kevesebbet senki sem a korábbinál. Mindezt nagyon fontos meglépni, hiszen egyébként nem lehetnek jogosultak a munkáltatók a munkaerő-piaci és egyéb állami, uniós támogatásokra. A polgármester külön kitért az iskola helyzetére is. Ebben az évben még számolhatnak az általános iskola normatívájával is, mert még év végéig az önkormányzat az üzemeltető, ugyanis az állam 2013. január 1-től fogja az állam ezt átvenni.- Kötelesek vagyunk átadni az iskolát az államnak, ha csak időközben valamilyen más megoldást nem találunk - vázolta a helyzetet dr. Petrányi Csaba. - Gondolok itt arra, hogy egyházi fenntartásba adjuk át, hiszen erre a jogszabály lehetőséget ad. Most éppen ezen gondolkodik az önkormányzatunk. Tehát azt az alternatívát sem hagyjuk figyelmen kívül, már csak azért sem, mert egyházi fenntartás esetén azért még mindig nagyobb ráhatásunk lehet. S bár szűkösek a költségvetési számok, azért a fejlesztések népi maradnak el. Ezek sorában kiemelte a polgármester azt, a Tájház mellett ezer négyzetméteren megépülő játszóteret, játszóbarlangot, amely április végéig lesz kész, és a középsúlyos értelmi fogyatékosak számára is felszerelnek ide speciális játékokat. Emellett szeretnék a sportcentrumot megépíteni, és sportlelátót, új gyakorlópályát, illetve sporteszközbeszerzést megvalósítani. Testvértelepülési pályázaton is indultak, és a nemzetközi Leonardo- programban is részt vesznek. Újszilvást teszi még szebbé az, hogy kétszáz, piros virágú dísz- galagonyafát is szeretnének kihelyezni a településen.- A legnagyobb teher egyébként a 2012-es évre, s ez 2013- ra is át fog még húzódni, a csatornaberuházás. A Tápiómenti csatornaprojektben vagyunk benne, és május körül kezdődik a beruházás, párhuzamoPálinkafesztiválra és Tápió Expóra készülnek rendezvények tekintetében is komoly elképzelései vannak az önkormányzatnak. A hagyományos Bolyhos ágyaspálinka-fesztivált idén már kétnaposra bővítik. Újdonságként pedig pályáztak a HAJT-A Csapat Leader Egyesületen keresztül a Tápió Expó megrendezésére. Ezt a szintén kétnapos rendezvényt augusztus 9-10-én tartanák meg. Az expó a vidékfejlesztéssel, a mezőgazdasággal foglalkozik, többek között mezőgazdasági gép- és termékbemutatóval, vásárral és szórakoztató programokkal egybekötve. san minden "részt vevő településen. A belterületi utak mentén lévő ingatlanok lesznek így csatornázva - mondta dr. Petrányi Csaba, hozzátéve: a hóhelyzet nem okozott problémát a településen. - Igaz, ellopták a traktorunkat, de gyorsan vettünk egy másikat. Az önkormányzat gondoskodott arról, hogy a tanyák is megközelíthetők legyenek, és fokozottan odafigyeltünk az egyedül élőkre. A nemrég átadott naperőmű is kiválóan működik. Ugyan a téli, borult idő nem kedvezett annyira, de remélhetőleg már jönnek a napos, derült idők - s értem ezt akár az önkormányzatokra is, legalábbis átvitt értelemben... Dr. Petrányi Csaba polgármester HESÜSfaEH Esküt tett az új abonyi jegyző letette az esküjét a képviselő-testület előtt dr. Balogh Pál, Abony nemrég megválasztott új jegyzője. Mint megírtuk, az új jegyző korábban dolgozott Szolnokon a gyámügynél, az utóbbi kilenc évben pedig Gyöngyösön volt aljegyző. Jegyzői munkáját április 1-jétől kezdi majd meg Abonyban. Üzemelnek a térfigyelő kamerák a városban az abonyi polgármesteri hivatal megkezdte februártól a térfigyelő rendszer üzemel tetősét. A kezelőközpont a városháza épületében kapott helyet. A kezelőközpontban a közterület-felügyelet diszpécserei látnak el huszonnégy órás szolgálatot. A kamerákat nagyobbrészt a város központjába telepítették, például a Dísztérre, a Városkapuhoz, a piaccsarnokhoz, az okmányirodához, a sportcsarnoki kerékpártárolóhoz. A Paksi Atomerőmű kamionját nézték meg az abonyi Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskolából hat osztály látogatott el a Paksi Atomerőmű tájékoztató kamionjához. A kiállításon elhangzott és látott információk szervesen kapcsolódnak a fizika, kémia és nem utolsósorban a közgazdaságtan tananyaghoz is. Intézményeket takarít majd az Abokom? felvetődött, hogy az Abokom Nonprofit Zrt. takarítaná a jövőben az önkormányzat által üzemeltetett intézményeket, mint például iskolák vagy a Dr. Kostyán Antal Egészségház. Gáspár Csaba ügyvezető igazgató érdeklődésünkre elmondta: nem állnának ellent ennek a kérésnek, mert átszervezést kell végrehajtaniuk. Ám mivel ez még csak egy egyszeri szóbeli felvetés volt, semmi konkrétumot nem tud mondani róla. SZ0U0N.hu További Abony és környéki hírek a SZ0U0N.tai hírportálon. Közös szemét, közös ügy természet Össznépi nagytakarítást hirdet egy abonyi t