Új Néplap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-11 / 36. szám
2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT 5 JÁSZSÁG „A hitelkeret és a hitelállomány fogalma nem ugyanaz” Dankó István, Jászladány korábbi polgármestere, a település hitelállományával kapcsolatban lapunkban megjelent, a jelenlegi polgármester által elmondottakra reagálva kiemelte, „nincs 281 milliós hitele Jászladánynak.” A település 1,8 milliárdos költségvetésének hitelállománya, amellyel átadta a hivatalt, áll egyrészt egy 140 milliós folyószámla-hitelkeretből, amelyből 130 milliót használtak fel. Másrészt egy 50 milliós fejlesztési hitelből az uniós pályázatok önkormányzati saját erejének fedezetére, amelyből 10 milliót merítettek ki. Harmadrészt pedig létezik az önkormányzatnak egy 40 milliós áthidaló hitele, amely a fejlesztési hitel lehívását segíti átmeneti rövid ideig.- Ez a lekért összeg az uniós támogatás megérkezésekor azonnal visszatöltendő, így nem számolandó bele az önkormányzati hitelállományba kötelezettségként - mutatott rá Dankó István. - Összegezve, a reális hitelkeret 190 millió, amelyből 150 milliót használtunk fel a hivatal átadáskor. A hitelkeret fogalma nem keverendő össze a ténylegesen lehívott hitellel, amely valós tartozásként jelentkezik. Jászladány hitelei polgármesterségem alatt soha nem haladták meg a költségvetési főösszeg 10 százalékát, ami a mai önkormányzati világban nem minősül súlyos eladósodottságnak. ■ B. Cs. ★ ★ * Szerkesztőségünk a jászladányi hitelállomány nagyságrendjéről kialakult vitában helyet adott az érintetteknek álláspontjuk kifejtésére, illetve a reagálásra. Ele- | get tettünk a volt és jelen légi polgármester számára mind az újságíró szakmai, mind a parlamentarizmus által megkövetel- teknek. Ilyen formán a továbbiakban lapunk hasábjain ezt a vitát lezártnak tekintjük. TELEPÜLÉSI OLDALAK Február 13. Mezőtúr Február 14. Jászság Február 15. Tiszazug Február 16* Jászság Mit rejt az időjós füzete? katasztrófa Árvíz pusztított a szélsőséges időjárás miatt A jászapáti Szabari Pál különleges hobbija, hogy több mint ötven éve méri a reggeli és a déli hőmérsékletet a kertben. Az adatokat füzetekbe vezeti, és az eredményekből időjárási grafikonokat készít. Jegyzeteiben kutatva több érdekességre is bukkantunk. Illés Anita Szabari Pál jászapáti kertjében csütörtök délelőtti találkozásunkkor mínusz 9 fokot mutat a hőmérő.- A déli órákban talán mi nusz 7 fok körül lesz, mert a nap is kezd kisütni. Any- nyira nincs jó idő, hogy kint . beszélgessünk, menjünk be a melegre — javasolja az amatőr időjós. A konyhában gondosan előkészí- ~ tett füzetek sora-H koznak az asztalon. Az elmúlt évtizedek során megsárgult füzetlapok sok érdekességet rejtenek az időjárásról. Az ada tokból, grafikonból leolvas ható a globális felmelegedés során bekövetkezett klímaváltozás helyi viszonylatának főbb jellemzői. — Immár ötvenhárom esztendeje, azaz 1959. január elseje óta mérem és feljegyzem a napi hőmérsékletet. Emlékszem, hogy akkor enyhe volt a tél, nem volt szélsőséges az időjárás. Az első feljegyzésemkor a reggeli és a déli mérés átlaga nulla fok volt. Ötve három éve minden rej és délben nézem a hőmérőt, és felírom a hőmérsékletet, majd átlagot készítek. Hivatalosan persze este is kellene mérni. Az adatokból pedig időjárási grafikonokat rajzolok. A kertben mért hőmérsékletet össze tudom hasonlítani az országos átlaggal - mondja Szabari Pál. A nyugdíjas köztisztviselő az elmúlt évek mérései, megfigyeA jászapáti Szabari Pál különleges hobbija, hogy ötvenhárom éve készít időjárási grafikonokat, amelyekből többek között kiderül, hogy az elmúlt évtizedekben mikor volt a leghidegebb Jászapátin lései alapján nagy tapasztalatra tett szert, és sokan kíváncsiak a véleményére az időjárással kapcsolatban. Sőt, elmondhatja magáról azt is, hogy adatait, grafikonjait néhány évvel ezelőtt a jászapáti polgármesteri hivatal egy pályázathoz hasznosítani tudta. Az elmúlt napok hideg, zord időjárásában Jászapátin a leghidegebb hőmérsékletet február 6-án mérte, amikor mínusz 17 fokot mutatott a hőmérő. A korábbi évek Családfakutatással erősíti a rokoni összetartozást szabari Pál nyugdíjasként soha nem unatkozik, minden napja aktívan telik. Évek óta családfákat készít, verseket ír, amelyek erőt adnak számára a mindennapokhoz. Kutatta többek között a Szabari, Nagy- pál, Szellő, Berdó, Verb& czy, Pádár, Berky és Csőké családokat. - Amikor elkezdtem a kutatást, nem is gondoltam, hogy milyen sok új ismerősre akadok. A leszármazottakkal tartom a kapcsolatot az országban, de még Ausztráliából is kaptam rokonoktól levelet. Fontos számomra, hogy a kutatással, a versekkel a család összetartozását er& Üj^ sítsem - hangsúlyozza Szabari Pál. feljegyzéseiből kiderül, hogy volt ettől sokkal keményebb tél is. 1999-ben mínusz 28 fokot mért kertjében a jászapáti amatőr időjós.- Nagyon drukkolok országunknak, hogy fokozatosan tavaszod]'on ki. A rengeteg hó, ami a napokban leesett, ha gyorsan olvad, akkor árvizeket, belvizeket okozhat. Nem beszélve a befagyott tavakról. A szélsőséges időjárás mindig tartogat váratlan helyzeteket. 1963-ban a hirtelen nagy enyhülés következtében előfordult, hogy tíz-tizenegy nap alatt negyven fokot emelkedett a hőmérséklet. Ekkor pusztított' “nagy árvíz Jászdózsán - idézi fel emlékeit Szabari Pál. Természetesen kíváncsiak voltunk arra, hogy mire számíthatunk a közelgő hónapok időjárásában. Az amatőr időjós szerint előfordulhat, hogy márciusban Benedek még nem hozza meg a meleget. Sőt, márciusban és áprilisban is lehetnek majd fagyok. Szabari Pál előrejelzése szerint az elmúlt évekhez hasonlóan a szélsőséges fel- melegedések közben nyáron is várhatóak lehűlések, viharos szelek, záporok. HÍRSÁV Vandálok tépték le az ereszcsatornát pusztamonostoron a napokban súlyosan ittas helybéli mentését végezték a polgárőrök. Az éjszaka zajló események idején, mialatt a mentőszolgálatnak átadták a veszélyeztetett személyt, ismeretlenek a templom ereszcsatornáit vandál módon kitépték a falból és elvitték. Az anyagi kár is jelentős, de sokkal inkább döbbenetes az okozott erkölcsi kár - mondta Sári Ferenc, a község polgár- mestere. Ismét fát ültetnek a születettekért jászszentandráson tavaly indult kezdeményezés, hogy az előző évben születettek tiszteletére fát ültetnek. A település önkormányzata jóváhagyta, hogy idén is megtartják a faültetést. Idén az 1848-49-es forradalom és szabadságharc március 15-i ünnepével egybekötve ültetnek fát az újszülöttekért. Országos elismerés a herényi menedzsernek A jászberényi Birgés Tibor, a Ferro-Press Fémipari Szolgáltató Kft. tulajdonos ügyvezetője kapta 2011-ben a Menedzserek Országos Szövetsége által minden évben kiadott Év Menedzsere díját. Az Év Menedzsere díj rangját az adja, hogy magát a szakmát, a menedzserséget helyezi a középpontba, és pozitív vezetői mintát mutat fel. Tovább él a hagyomány Jászfényszarun A fényszaruiak Baráti Egyesülete a hagyományoknak megfelelően február harmadik hétvégéjén, február 18-án tartja a Petőfi Művelődési Házban, immár tizenkilencedik alkalommal jótékonysági estjét és bálját. A rendezvény fővédnöke ebben az esztendőben Lengyel Boldizsár újságíró, díszvendége Kovács And- rásné pedagógus, a Magyar Kultúra Lovagja. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SJOUON.Iw hírportálon olvashatók. Útépítésre és átalakításra fordítják a maradványt Figyelem a külterületen élőkre hidegben A tüzelő és a kenyér most a legfontosabb Június közepére kell végezni a kivitelezéssel Jászszentandrás képviselő-testü- lete csütörtöki ülésén fogadta el a település idei költségvetéséről szóló határozatot. Mint azt Banka Ferenc polgár- mester érdeklődésünkre elmondta, először a jásziványi képviselő-testülettel együttes ülésen szavaztak a két település körjegyzőségének költségvetéséről, majd a helyi feladatok működtetéséhez szükséges pénzügyi hátterét határozták meg. Szentandráson idén összességében 352 millió forintos főösszeggel szavazták meg a büdzsét. Amennyiben a törvényi szabályozás március 9-ig - amikor is kötelező jelenteni az államkincstárnak a határozathozatalról nem változik, a most elfogadott határozatot tekintik érvényesnek. Amennyiben lesznek változások, a költségvetést is újratárgyalják - mutatott rá Banka Ferenc. Mindenesetre a jelenlegi hazai körülményekhez képest igencsak stabil éves gazdálkodást határozhattak meg. A településnek ugyanis lehetősége volt arra, hogy a tavalyi pénzmaradványból (63 millió forint) idén fejlesztéseket hajtsanak végre. Legfőbb céljuk ebből az összegből, hogy új utakat terveztessenek, illetve építsenek a faluban, valamint finanszírozzák a helyi strandfürdő recepciójának átalakítását is. ■ B. Cs. A Jászberény külterületén élők mindennapjait is megnehezíti az elmúlt hetek dermesztőén hideg időjárása, a polgárőrség tagjai ezért fokozottan odafigyelnek a tanyákon élőkre. Amennyiben szükség van rá, akár a napi bevásárlásban, vagy épp a tüzelő behordásában segédkeznek. Arra mindenképpen ügyelnek, hogy rendszeresen meglátogassák főleg az idős, egyedül élő embereket. A járőrözések alkalmával azt már intő jelnejc veszik, ha az g amúgy lakott tanya kéményében = nem látnak füstöt. Tisztában f vannak vele ugyanis a polgár- J őrök, hogy az odafigyeléssel éle- I teket menthetnek meg. ■ í 1 1 Nagy Katalin, a Neszűri Polgárőrség tagja látogatja meg Horonicz Imrét Ezen a héten írta alá Jászberényben Fózer Tibor tűzoltó alezredes, parancsnok a Jászberényi Tűzoltóság épülete nyílászárói cseréjéről, homlokzatfelújításáról, illetve magastetős befedéséről szóló szerződést a kivitelező cég képviselőjével. A munkaterületet már most átadták a kivitelezőknek, amint azt az idő lehetővé teszi hozzá is látnak. A munkálatokkal ez év június közepére kell végezniük. A beruházás anyagi fedezetét egy pályázati támogatás (mely negyvenmillió forintról szól), illetve Jászberény önkormányzatának hozzájárulása (ez tizenötmillió forint) segítségével tudták előteremteni. ■ B. Cs. k 4