Új Néplap, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-07 / 6. szám

2012. JANUÁR 7., SZOMBAT 5 JÁSZSÁG — SZOLGÁLTATÁS (Ne)szürreális itt a helyzet rettegésben Amíg nem távolítják el a jogtalan betelepülőket, minden csak álom ként minősíthetetlen, a minimális szintet el nem érő higiéniás körül­mények között.- Döbbenet, hogy az elmúlt húsz esztendőben lényegében nem történt semmi, ami megaka­dályozhatta volna a helyzet kiala­kulását - jegyezte meg Budai Ló­ránt önkormányzati képviselő (Jobbik) az eseti bizottság elnöke, amikor összegezte az elmúlt év­ben végzet munkát Tizenegy alkalommal tartottak helyszíni szemlét, a bizottság ös­szesen 96 bejelentést fogalmazott meg. A bizottság tagjai ellenőrzé­seket végeztek a különböző köz­egészségügyi, gyermekvédelmi, szociális területen munkálkodó hatóságokkal, a rendőrséggel, pol­gárőrökkel, hivatali dolgozókkal, civil közösségekkel.- Mindenképp cél, hogy a meg­kezdett munka folytatható legyen- tette hozzá Budai Lóránt -, hi­szen az ott élők elmondása, és a rendőrség tapasztalatai szerint már annak visszatartó ereje, pozi­tív hatása volt, hogy az elmúlt év­ben rendszeressé váltak az ellen­őrzések. ló volna elérni, hogy a Neszűrben ismét kialakuljon az egykor volt állapot, amikor is a vá­ros lakói nyugodtan pihenhettek, gazdálkodhattak ezen a területen. Azonban, amíg nem teszünk ott rendet, nem távolítjuk el azokat, akik jogtalanul telepedtek le, nem szabunk gátat a bűnözésnek, mindez csak álom maradhat. A következő képviselő-testületi ülésen kell tisztázni, kijelölni az önkormányzat cselekvési irányait- mutatott rá dr. Szabó Tamás pol­gármester (Fidesz) a Neszűri Munkacsoport elkészült jelentése kapcsán. A településvezető hoz­zátette, hogy az ülés előkészítő fá­zisában a bizottságoknak is meg kell tárgyalniuk az elkészült anya­got, amelyek eredményeként ala­kulnak majd ki a továbblépéshez szükséges javaslatok. Költségvetésből kell pénz a munkára a polgármester személyes vé­leményeként megfogalmazta, hogy az eseti bizottsági hely­zetértékelés alapvetésével nagyrészt azonosulni tud. A legfőbb feladat azonban most már az, hogy a bemutatott problémák megoldásához mi­lyen utat választanak. Az újabb meghatározó lépés majd a költségvetés elfogadá­sakor jöhet el, amikór is a kö­vetkező, szerdai testüled ülé­sen megfogalmazandó felada­tokhoz szükséges pénzeszkö­zök - anyagi lehetőségeikhez mért - nagyságrendjéről is dönteni tudnak. - Ezzel együtt, az anyag megismerését követően úgy érzem, hogy az egy évvel ezelőtt kijelölt feladatát betöltötte a bizott­ság. A Neszűr­ben kiala­kult hely­zet „tüne­teit” ala­posan megis­merhet­tük-és maradva a hasonlatnál -, immár az összefüggések feltárá­sával a pontos diagnózis megállapítására, és a te­rápia kidolgozására is le­hetőségünk van - mutatott rá Szabó Tamás. Továbbra is „helyzet van” a jászberényi Neszűrben. A herényi külterület álla­potával foglalkozó, közel egyéves bizottsági mun­kát összegző jelentés egyenesen úgy fogalmaz: „a területen élő magyar honfitársaink rettegnek.” Banka Csaba A Neszűri Munkacsoport jelenté­se alaphelyzetként számol be ar­ról, hogy a területen az időseket rendszeresen verik, kifosztják, akik sokszor félelmükben már fel­jelentést sem tesznek. A minden­az alkoholbetegek, illetve a mély­szegénységben élő, nincstelen, sokgyermekes cigánycsaládok és a hozzájuk beköltöző rokonok. A jelentés rámutat, hogy az itt élők­höz kapcsolódva megjelentek az il­legális autóbontók, a „bögrecsár­dák”, ráadásul felütötte a fejét a prostitúció. Mindez pedig helyen­napi élet velejárója a fa-, termény­színesfém-, a víz- és az áramlopás, rendszeresek az erőszakos bűn­cselekmények. A mintegy ötszáz hektáros, úgy­nevezett zárt kertes övezet egyko­ron a város ékköve volt, ahová - a tanyákon élő parasztemberek mellett - rendszeresen jártak hét­végenként a hobbitelkeikre a vá­ros lakói. A Neszűr egykori lakói azonban kissebségbe szorul­nak, vagy éppenséggel már el is hagyták a területet. Na­pi gyakorlattá vált az illegá­lis betelepülés, a házfoglalás. Megtalálhatók itt az egzisz­tenciájukat vesztett embe­rek, a lakásmaffia áldozatai, Javítanák az ivóvíz minőségét a községben jászszentandrás korábban kimaradt a több jászsági te­lepülést érintő ivóvízminő­ség-javító programból. Ban­ka Ferenc, a község polgár- mestere elmondta, hogy le­hetősége van az önkormány­zatnak egyénileg pályázni az ivóvízjavításra. A pályá­zat tervezési munkái zajla­nak, amelynek összege je­lenleg 25 millió forint. Koncerttel köszöntötték az új esztendőt jászfényszarun az önkor­mányzat a Fényszaruiak Ba­ráti Egyesületével együttmű­ködve immár harmadik alka­lommal szervezett újévi gá­lakoncertet a Petőfi Művelő­dési Házban. A rendezvé­nyen Győriné dr. Czeglédi Márta polgármester mondott újévi köszöntőt, majd kon­cert következett ismert mű­vészekkel. Megemlékeznek a doni katasztrófa mártírjairól Jászberény önkormányzata a második magyar hadse­regre, az elesettekre és áldo­zatokra emlékezik január 12-én. A Szentkúti templom­ban este hat órakor tartanak szentmisét, majd hét órakor gyertyát gyújtanak a II. vi­lágháborús emlékműnél. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZOUON.h* hírportálon olvashatók. ■ í í'lrÁ'J í I Szombat SZOLNOK TV___ 6.00 Aktuális; 6.20 Téma volt; 6.30 Szolnok- sport; 7.00 Aktuális; 720 Téma volt; 730 Fó­rum; 8.00 Aktuális; 8.20 Téma volt; 8.30 Itt- Honi népzenei találkozó 2. rész; 10.00 Aktuá­lis; 10.20 Téma volt; 10.30 Aranyidő; 11.00 Aktuális; 11.20 Téma volt; 11.30 Örökségünk; 12.00 Aktuális; 12.20 Téma volt; 12.30 Elixir; 13.00 Aranykosár, 14.00 Aktuális; 14.20Téma volt; 14.30 Sajtóasztal; 15.00 Babanapló; ! 15.30Kékmezóbenfehérrózsa 5. rész; 16.00 Csillagszem; 16.30 Liturgia; 1700 HTV- Hely­zetkép - közéleti magazin; 17.30 Örökségünk; 18.00 Mérleg; 18.30 Mesepercek; 18.50 Vá­logatás a Tudományos Filmszemle díjnyertes filmjeiből - Életcélok, hitvallások; 19.00 Étkek és Emlékek: 19.30 Aranykosár- kívánságmű­sor 20.30 HTV- Hírháló; 21.00 HTV- Házibu­li Attilával; 22.00 HTV - Bencze-show; 22.30 HTV - Kincses sziget; 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoldv.hu 90.4 RÁDIÓ 1 0.00-10.00 Csak igazi mai sláger; 10.00­11.00 Rádió 1TOP10; 11.00-14.00 Csak iga­zi mai sláger; 14.00-16.00 Rádió 1 TOP 50; 16.00-17.00 Cooky Live Mix; 17.00-20.00 Cooky-show; 20.00-21.00 Disco's Hit TOP 40 Bárány Attilával; 21.00-24.00 Saturday night's HIT - Bárány Attila és LauAir. www.radiol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk; 7.00 Aktív weekend - Kedvencek pihenés­hez; 12.00 Kívánságműsor; 15.00 Media Markttoplista-A vásáriók kedvencei; 16.00 Aktív weekend - Kedvencek pihenéshez; 18.00 Club 30 - Szombat esd warm up lm- house-szal; 20.00-24.00 Party cafe - Klub­kedvencek és a legjobb dance-dalok. aktn@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 8.00 Sztárportré; 9.00 Gasztronómiai maga­zin; 11.00 Élő hétvégi műsor 15.00Turmix hét­végi ismeretterjesztő; 18.00 Szinusz - interak­tív ezoterikus magazin,; 21.00 .Tempómat" au­tós, technikai magazin; 23.00 Retró bár- nosz­talgiazenei diszkómix; 24.00-06.00 Zene. amadeusradio@amadeusradio.hu Vasárnap SZOLNOK TV 6.00 Aktuális; 6.20 Téma volt; 6.30 Szolnok- sporf 700 Aktuális; 720 Téma volt; 7.30 Mér­leg; 8.00 Aktuális; 8.20 Téma volt; 8.25 Mese­percek; 8.30 Örökségünk; 9.00 Kék mezőben fe­hérrózsa; 9.30 Fórum; 10.00 Aktuális; 10.20TÓ- ma volt; 10.30 Elixir 11.00 Aktuális; 11.20 Té­ma volt 11.30 Liturgia; 12.00 Aktuális; 12.20 Téma volt 12.30 Aranykosár-kívánságműsor 13.30 Különóra; 14.00 Aktuális; 14.20 Téma volt 14.30 Étkek és emlékek; 15.00 Múzeumi szabadegyetem; 16.00 Babanapló; 16.30 Csil­lagszem; 1700 HTV - Bencze-show; 17.30 Eli­xir 18.00 Aranykosár 19.00 Aktuális heti vissza­tekintő; 19.20 Téma volt 19.30 Liturgia; 20.00 Aktuális heti visszatekintő; 20.20 Téma; 20.35 HTV - Hírháló; 21.00 HTV - Aranytartalék - amerikai-német filmdráma; 23.00 Képújság. szolnokh@szolnoktv.hu 90,4 RÁDIÓ 1 00.00-10.00 Csak igazi mai sláger; 10.00­11.00 Rádió 1 TOP 10; 11.00-12.00 Csak iga­zi mai sláger 12.00-14.00 Déli élő kívánság- műsor; 14.00-20.00 Csak igazi mai sláger megy; 20.00-21.00 Disco's Hit TOP 40 Bá­rány Attilával; 21.00-24.00 Disco's Hit - Bá­rány Attila és Muzzaik (Soneec és Dannyl). www.radlol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Álomzóna: zenés éjszakai műsor 5.00 Hungáriádé: magyar zenei válogatás; 6.00 Ak­tív reggeli: vasárnap reggeli ébresztő; 8.00 Ak­tív Top 20: Aktív Top: zenei műsor; 11.00: Aktív ajánló: a legújabb zenék ajánlóműsora; 12.00 InterAktív: SMS- és élő telefonos kívánságmű­sor; 15.00 Aktív horoszkóp; 16.00 AktívTrium- virátus: vasárnap délutáni őrület; 17.00 InterAk- tív: SMS- és élő telefonos kívánságműsor; 19.00 Aktív weekend: válogatás a hét zenéi­ből; 22.00 Aktív Night Éjszakai zenei válogatás. aktn@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 1024 9.00 -15.00 Élő hétvégi zenés, szórakoztató zenés műsor; 15.00 MIX Akták - retro zenei műsor; 16.00 Dr. Amadeus - egészségmaga­zin; 18.00Turmix-ismeretterjesztő; 21.00 Za­mat- gasztronómiai magazin; 23.00 Ritmus­bazár; 24.00 Zene reggel 6.00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! MIT, HOL, MIKOR? — PROGRAMAJÁNLÓ MOZI Szombat: Szolnok. Cinema City: Sherlock Holmes 2. Árnyjáték ÍO.OO, 12.30, 15.00, 17.30, 20.00, 22.30. Jack és Jill 12.00, 14.00, 16.00, 18.30, 20.30, 22.30. Táncoló talpak 2. 3D 10.30, 12.30. 14.30,16.30. S. 0. S. love 2D - Az egymillió dolláros megbí­zás 18.00, 22.15. Mission Impos­sible — Fantom protokoll 17.15, 19.45. Szilveszter éjjel 20.15, 22.30. Csizmás, a kandúr 3D 11.30.15.30. Csizmás, a kandúr 13.30. Karácsony Artúr 3D 10.00. TISZApART mozi: A terem; Anyák 18.00, Álmok otthona 20.00. B te­rem: Az ember tragédiája 15.00, Min­den, mit szerettem 18.15, Válogatott gyilkosok 20.15. E terem: Kopaszku­tya Kettő 18.00, Halál sugárút 20.00. Vasárnap: Szolnok. Cinema City: Sherlock Holmes 2. Árnyjáték 10.00, 12.30, 15.00, 17.30, 20.00, Jack és Jill 12.00,14.00, 16.00. 18.30, 20.30. Táncoló tal­pak 2. 3D 10.30,12.30,14.30, 16.30. S. 0. S. Love 3D — Az egy­millió dolláros megbízás 18.00. Mission Impossible — Fantom pro­tokoll 17.15,19.45. Szilveszter éjjel 20.15. Csizmás, a kandúr 3D 11.30.15.30. Csizmás, a kandúr 13.30. Karácsony Artúr 3D. TISZApART mozi: A terem: Anyák 18.00, Álmok otthona 20.00. B te­rem: Az ember tragédiája 15.00, Min­den, mit szerettem 18.15, Válogatott gyilkosok 20.15. E terem: Kopaszku­tya Kettő 18.00, Halál sugárút 20.00. SZÍNHÁZ Szolnok. A Szigligeti Színház nagy­színpadán ma este hét órától a Légy jó mindhalálig című (Berky-bér- let) előadást mutatják be a közön­ségnek. Január 8-án, vasárnap este hét órakor ugyanitt kezdődik a Ka­land című (Ruttkai-bérlet) előadás. HANGVERSENY Abony. Az Abonyi Fúvószenekari Egyesület újévi hangversenye a Gyu­lai Iskola aulájában január 7-én, szombaton este hat órakor kezdődik. KIÁLLÍTÁS Szolnok. Ünnep 2011 címmel a Szolnoki Művésztelep Kert Galérián (Gutenberg tér 12/12.) kiállítás nyílt, melyet január 25-ig lehet meg­tekinteni. ■k k k Az Új Néplapban szereplő progra­mok, műsorok, ügyeletek adatai­ban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. SZ0U0N.hu További programok olvashatók a SZauON.hu hírportálon. Hét végi állatorvosi és gyógyszertári ügyelet Készenléti, járványügyi ügyeletes: dr. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kor­mányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága (Szolnok) tájékoztatása szerint e hét végén az alábbi állatorvosok látják el az ügyeleti szolgálatot: Szolnoki kerület Besenyszög, Csata­szög; Hunyadfalva, Kőtelek, Nagykörű, Tiszasüly: dr. Terjéki Edit, Szolnok, Szántó krt. 59. T: 30/5772-661. Szolnok, Tiszajenő, Tiszavárkony, Tó­szeg, Vezseny, Kengyel, Martfű, Rákó- czifalva, Rákócziújfalu, Szajol, Tiszate- nyő, Szászberek, Újszász, Zagyvaré- kas: dr. Vissi Kadosa Ferenc. Szolnok, Veres P. u. 43/A. T.: 20/3107-825. Jászberényi kerület Jászágó, Jász- árokszállás, Jászberény, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Pusztamonostor: dr. Nagy Zoltán, Jászjákóhalma, Széche­nyi u. 41/A. 1:57/438-753, 30/315-4144. Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászboldoghéza, Jásztelek, Jászapáti, Jászivány, Jász- kisér, Jászszentandrás, Jászladány: dr. Rózsi Gábor, Jászszentandrás, Ha­ladás u. 22. T.: 57/466-165, 30/205-3234. Kunszentmártoni kerület Cibakháza, Nagyrév, Tiszaföldvár, Tiszainoka, Ti- szakürt: dr. Balogh István, Tiszaföld­vár, Bajcsy-Zs. u. 45. T.: 56/470-237, 30/938-6184. Csépa, Cserkeszőlő, Kungyalu, Kunszentmárton, Mester- szállás, Mezőhék, Öcsöd, Szelevény, Tiszasas: dr. Sugár Edit Tiszasas, Rá­kóczi u. 5. T.: 56/323-603, 30/270- 6523. Karcagi kerület Karcag, Berekfürdő: dr. Godó Zoltán, Karcag Körös u. 40. T.: 59/314-340, 30/2185-722. Kun­madaras: dr. Sinka Nándor, Kunma­daras, Karcagi út 21/A. Z: 59/327- 830, 30/925-8653. Abádszalók, Nagyiván, Tiszabura, Tiszaderzs, Ti­szafüred, Tiszagyenda, Tiszaigar, Ti- szaörs, Tiszaroff, Tiszaszentimre, Ti- szaszőlős, Tomajmonostora, Újszent- györgy: dr. Vörös János, Abádszalók, Darwin u. 3. T: 59/355-214, 30/9586-625. Kunhegyes: dr. Laky Zsolt, Kunhegyes, Toldi M. u. 2. T: 59/326-213, 30/218-9835. Mezőtúri kerület Törökszentmiklós, Ti- szapüspöki: dr. Nagy József, Török­szentmiklós, Bethlen G. u. 12/A. T: 20/9415-638. Kisújszállás, Kende­res, Fegyvernek, Kuncsorba, Örmé­nyes, Tiszabő: dr. Tatár Gábor, Fegy­vernek, Dózsa Gy. út 63. Z: 30/3303- 745. Mezőtúr, Kétpó, Túrkeve: dr. Láz­ár József, Mezőtúr, Petőfi u. 29. Z: 30/963-5209. Laky Zsolt, Kunhegyes, Toldi M. u. 2. Z: 30/2186835. GYÓGYSZERTÁRAK Az Országos Tiszti Főorvosi Hivatal megyei főgyógyszerésze tájékoztatá­sa szerint Szolnokon a gyógyszertári ügyelet hétköznap a legtovább nyitva tartó gyógyszertárak (Nova Gyógy­szertár Szolnok Pláza - Ady E. üt 28/A., Áfium — Tesco, Téglagyári út 30., Pelikán Patika — Ady E. u. 15., Levendula (Széchenyi krt. 6/A 2-4.) zárásakor, 20 órakor kezdődik. Szombaton 20 óráig tart nyitva a No­va Gyógyszertár Szolnok Pláza és az Áfium. Szombatonként részlegesen nyitva tart: Agora (Ságvári krt. 23.), Korona (Dózsa Gy. út 26-28.), Kossuth (Kos­suth tér 7-8.), Fehér kereszt (Baross u. 5.), Magiszter (Széchenyi krt. 121.), Széchenyi (Széchenyi krt. 129.), Pelikán (Ady E. u. 15.), Pingvin (Jászkürt u. 1.), Szanda (Krúdy Gy. ü. 108.), Szent Orbán (Munkácsy u. 15.) és a Calendula (Mátyás kir. u. 29.) gyógyszertár. Vasárnap 18 óráig tart nyitva a Nova és 19 óráig az Áfium és a Mosoly (Co­ra áruházban) gyógyszertár. Ünnepnapon a gyógyszertárak zárva vannak, az ügyeletes gyógyszertár reg­gel 8 órától másnap reggel 8-ig bizto­sítja a lakosság sürgős gyógyszerellá­tását. E hét végén Szolnokon szombaton 20 órától a Pelikán (Ady E. u. 15.), vasár­nap 19 órától a Levendula (Széchenyi krt. 6/A.) gyógyszertár az ügyeletes. Vidéken: Jászapáti: szombaton a Meg­váltó, vasárnap az István király, Jász- árokszállás: vasárnap az Agora, Jász­berény: szombaton a Kígyó, vasárnap a Kossuth, Karcag: vasárnap az Eli, Kisújszállás: szombaton és vasárnap a Gólya, Kunszentmárton: szombaton és vasárnap a Kossuth, Tiszaföldván vasárnap a Kígyó, Törökszentmiklós: szombaton és vasárnap a Szenthá­romság, Túrkeve: vasárnap a Paprika az ügyeletes gyógyszertár. Állatgyógyszertár Szolnok, Arany J. u,14/a. Tel/Fax: 515-172. Szombaton: 9.00-12.00). TEMETKEZÉS Kegyelet Temetkezés. Szolnok, Körösi út 2/A. Telefon: 56/421-323. Pietas Temetkezés. Szolnok, Temető u. 10. Telefon: 06/20/4744930, 06/20/4744929. \ i J I * 1 í i

Next

/
Oldalképek
Tartalom