Új Néplap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-31 / 306. szám

2011. DECEMBER 31., SZOMBAT TŰKOR 13 — SZOLGÁLTATÁS Évvégére gybegy a vének Tanácsa Jákóhalmán Hetedik alkalommal találkoztak Jászjákóhalmán a Jászságért dí­jasok; a Vének Tanácsa, ahogy magukat nevezik. Amikor 2005- ben megalakították a csoportot, az volt a szándék, hogy minden év végén összejönnek - s mivel nem véletlenül kapták meg a rangos elismerést a Jászok Egye­sületétől, melyet ők a Jászság No- bel-díjának tartanak -, áttekint­ve a kistérség eseményeit, min­denkori helyzetét; megfogalmaz­zák különböző elképzeléseiket, tanácsaikat a jövőre vonatkozó­lag — főleg kulturális téren. Az ■ Aprószentek napja lévén a jelen lévő hölgyeket — régi népi szokás szerint — vesszővel paskolták meg az urak. elnevezés onnan ered, hogy a különböző társadalmakban a ta­pasztalt „vének” tanácsait elis­merés övezte, és illett azokat ko­molyan venni. Mint ahogyan ko­molyan veszik az éves találko­zót is, hiszen Fodor István Fe­renc elnök hívó szavára mindig nagy számban jelennek meg, noha a 15 élő kitüntetett közül (összesen 22 fő az eddigi kitün­tetettek száma) van, aki már a 90. évét is betöltötte. A többórás programon természetesen jelen volt dr Dobos László, a Jászok Egyesületének alapító ügyvivője is. Aprószentek napja lévén pe­dig a jelen lévő hölgyeket — régi népi szokás szerint - vesszővel paskolták meg az urak, hogy egészségesek legyenek a követ­kező időben. ■ Fajkutyák újra veszélyben lopások A tolvajok kedvenc célpontjai az értékes négylábúak A négylábú házőrzők sin­csenek biztonságban, mi­vel a tolvajok a fajtiszta kutyákat is szemrebbe­nés nélkül ellopják. Van­nak, akik üzletszerűen viszik el a házaktól az ér­tékes ebeket. Németh Gergő A kutyatolvajok szinte sohasem „pihennek”, több fajtiszta eb is kényszerűen cserélt gazdát az elmúlt időszakban a megye kü­lönböző pontjain. Jászboldoghá- zán az egyik lakóház udvaráról fényes nappal vittek el ismeret­lenek egy spánielt, melynek ér­téke 80 ezer forint. Karcagon egy melléképületből loptak ki két Staffordshire terrier szuka kölyköt, megközelítőleg 50 ezer forintos kárt okozva a tulajdo­nosnak. Fegyverneken a közel­múltban tulajdonítottak el egy fajtiszta sharpei szuka kutyát. Az egyébként vemhes kutya az udvaron éjszakázott, onnan vit­ték el az éj leple alatt.- Kutyalopások előfordul- J nak, de számuk nem kiemelke- I dő — mondta el Pásztorné Ko­vács Ágnes főhadnagy, a me­gyei rendőr-főkapitányság saj­tószóvivője. - Két jellemző mód­szer van: az egyik, amikor alka­lomszerűen lopják a kutyákat. Ezen elkövetők visznek min­dent, amiből pénzt tudnak csi­nálni. A másik az üzletszerű el­követés. Ezen időszakban meg­növekszik a kutyalopások szá­ma, és ekkor feltételezhető, hogy üzletszerűség áll a háttér­ben. Van egy orgazda, aki vagy a megrendelőktől felveszi a ren­delést, vagy a megszerzett ku­tyáknak szerez piacot. Az orgaz­da kapcsolatban áll egy csapat­tal, amely a kutyákat eltulajdo­nítja. A hirdetések nagy ve­szélyt jelentenek a gazdáknak. Az elkövetők felhívják a meg­adott telefonszámot, mint vevő bejelentkeznek, és már a birto­kukban is van a cím. Lopás mi­att két évig terjedő szabadság- vesztéssel, közérdekű munká­val vagy pénzbüntetéssel bün­Érdemes szólni a rendőrségnek olyan is előfordulhat, hogy az, aki „megtalálja” a ku­tyánkat, nem más, mint ma­ga a tolvaj. Nehéz ugyanis ki­szűrni azt, ha megvan a ku­tya, hogy tényleg a becsületes megtaláló jelentkezett-e. Ha ebben bizonytalanok va­gyunk, érdemes szólni a rend­őrségnek, még mielőtt a ku­tyaátadási akció befejeződne. Néhány fajkutya ára (ezer Ft) Csirává Westie Sharpéi Angol buldog FORRÁS: Úl NF.PI AI’-C.YÚJTI-S tethető az elkövető. Ugyanez vo­natkozik az orgazdára is. Pásztorné Kovács Ágnes hoz­zátette: leginkább a játékos, ba­rátságos ebeket fenyegeti az a ve­szély, hogy ellopják őket. Az ebek egy része akár külföldre is kerülhet, ami igencsak megne­hezíti az ilyen ügyekben a nyo­mozást. A kutyákba ültetett azo­nosító chip segíthet az ellopott ebek megtalálásban, ám borsos ára miatt ezzel a lehetőséggel még nem mindegyik négylábú tulajdonosa él. Kötelező regisztráció a gazdaság fehérítéséért Januártól kötelező a Magyaror­szágon bejegyzett egyéni és tár­sas vállalkozásoknak a kereske­delmi és iparkamaráknál törté­nő regisztráció. Az újonnan alakuló vállalko­zásoknak öt napon belül kell re­gisztráltatniuk magukat a kama­ránál, a meglevőknek erre hat­van napjuk lesz. Ez alól kivételt képeznek a mezőgazdasági tevé­kenységet folytató vállalkozások és az ügyvédek. A regisztráció díja ötezer forint, ezt az összeget jövőre február 29-éig, azt követő években pedig március 31-ig kell befizetni. Dr. Pintér Zoltán, a megyei ke­reskedelmi és iparkamara titká­ra szerint a nyilvántartás az üz­leti kapcsolatépítést is elősegíti, s föl lehet állítani egy szakmai adatbázist, amelyből kiderül, hogy ki mit gyárt, szolgáltat. Az adatbázis révén a megyei vállal­kozások is többet tudnak majd egymásról. A regisztráció hozzá­járul a vállalkozások öntisztulá­sához, a gazdaság fehérítéséhez. Az ötezer forintért szolgáltatá­sokat is kapnak a vállalkozók, ta­nácsadással, üzleti partnerkere­séssel, pályázati lehetőségekkel kapcsolatosan. A kamara szere­pe erősödik a szakképzési struk­túra változtatásában, a közbe­szerzésekben, de a vitás kérdé­sekben, jogorvoslat vonatkozásá­ban is tudnak segíteni. A megye­beli cégek a www.jnszmkik.hu oldalon található adatlappal re­gisztrálhatnak január 2-ától, vagy személyesen a kamara szolnoki székházában és jászbe­rényi területi irodájában. ■ L. Z. Szombat SZOLNOK TV 6.00 Aktuális; 6.30 Olaj TV; 7.00 Aktuális; 7.30 Fórum; 8.00 Aktuális; 8.30 Liturgia; 9.00 Testőr; 9.30 Mérleg; 10.00 Aktuális; 10.30 Aranyidő; 11.00 Aktuális; 11.30 Örök­ségünk; 12.00 Aktuális; 12.30 Étkek és em­lékek; 13.00 Aranykosár; 14.00 Aktuális; 14.30 Sajtóasztal; 15.00 Előszilveszterism.; 21.30 Tudósítás a Szigligeti Színházból; 21.50 Egy szoknya, egy nadrág - magyar film; 23.00 Étkek és emlékek; 23.30 Szil­veszteri Kossuth tér; 00.00 Himnusz; 00.03 Szalay Ferenc polgármester ünnepi köszön­tője; 00,05 Kultúrkorzó; 00.45 Tűzijáték; 01.00 Nótaverseny-döntő, I. rész; 02.35 Nó- taverseny-döntő, 2, rész. szolnoktv@szolnoklv.hu 90.4 RÁDIÓ 1 0.00-10.00 Csak igazi mai sláger; 10.00­11.00 Rádió 1 Top 10; 11.00-14.00 Csak igazi mai sláger; 14.00-16.00 Rádió lTop 50; 16.00-17.00 Cooky Live Mix; 17.00­20.00 Cooky-show; 20.00-21.00 Disco’s Hit Top 40 Bárány Attilával; 21.00-24.00 Sa­turday night’s HIT - Bárány Attila és LauAir. www.radlol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk; 7.00 Aktív weekend - Kedvencek pihenés­hez; 12.00 Kívánságműsor; 15.00 Media Markt toplista - A vásárlók kedvencei; 16.00 Aktív weekend - Kedvencek pihenéshez; 18.00 Club 30 - Szombat esti warm up lm- house-szal; 20.00-24.00 Party cafe - Klub­kedvencek és a legjobb dance-dalok. akbv@aktivTadio.hu AMADEUS RÁDIÓ 10Z4 8.00 Sztárportré; 9.00 Gasztronómiai ma­gazin; 11.00 Élő hétvégi műsor; 15,00Tur­mix hét végi ismeretterjesztő; 18.00 Szíriusz - interaktív ezoterikus magazin,; 21.00 „Tempómat” autós, technikai magazin; 23.00 Retró bár - nosztalgiazenei diszkó- mix; 24.00-06.00 Zene. amadeusradio@amadeusiadlo.hu Vasárnap SZOLNOK TV 6.00 Aktuális; 6.30 OlajTV; 7.00 Aktuális; 7.30 Fórum; 8,00 Aktuális; 8.30 Liturgia; 9.00 Test­őr; 9.30 Mérleg; 10.00 Aktuális; 10.30 Arany­idő; 11.00 Aktuális; ll.30 Örökségünk; 12.00 Aktuális; 12.30 Étkek és emlékek; 13.00 Aranykosár; 14.00 Aktuális; 14.30 Sajtőasz- tal; 15.00 Előszilveszterism.; 20.00Szilveszter a színházban; 21.00 Szilveszter a Kossuth té­ren; 23.50 Szilveszter a Kossuth téren; 23.55 Polgármesteri köszöntő; 24.00 Tűzjáték. szolnoktv@szolnoktv.hu 90,4 RÁDIÓ 1 00.00-10.00 Csak igazi mai sláger; 10.00­11.00 Rádió 1 Top 10; 11.00-12.00 Csak iga­zi mai sláger; 12.00-14.00 Déli élő kívánság- műsor; 14.00-20.00 Csak igazi mai sláger megy; 20.00-21.00 Disco’s HitTop40 Bárány Attilával; 21.00-24.00 Disco’s Hit - Bárány Attila és Muzzaik (Soneec és Dannyl). www.radiol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Álomzóna: zenés éjszakai műsor; 5.00 Hungáriádé: magyar zenei válogatás; 6.00 Aktív reggeli: vasárnap reggeli ébresz­tő; 8.00 Aktív Top 20: Aktív Top: zenei műsor; 11.00: Aktív ajánló; a legújabb zenék aján­lóműsora; 12.00 InterAktív: SMS- és élő te­lefonos kívánságműsor; 15.00 Aktív horosz­kóp; 16.00 AktívTriumvirátus: vasárnap dél­utáni őrület; 17.00 InterAktív: SMS- és élő telefonos kívánságműsor; 19.00 Aktív wee­kend: válogatás a hét zenéiből; 22.00 Aktív Night: Éjszakai zenei válogatás. akbv@akbvradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 9.00-15.00 Élő hétvégi zenés, szórakoztató zenés műsor; 15.00 MIX Akták - retrózenei műsor; 16.00 Dr. Amadeus - egészségmaga­zin; 18.00Turmix-ismeretterjesztő; 21.00 Za­mat- gasztronómiai magazin; 23.00 Ritmus­bazár; 24.00 Zene reggel 6.00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! MIT, HOL, MIKOR? — PROGRAMAJANLO / MOZI Szombat: Szolnok. Cinema City: Jack és Jill ÍO.OO, 13.00,14.00. Táncoló talpak 2. 3D 10.00,12.00, 14.00. Csizmás, a kandúr 3D 11.30. Csizmás, a kandúr 13.30. Karácsony Artúr 3D 10.00,12.00. TISZApART mozi: A terem: Éjfélkor Párizsban 16.00. B terem: Almanya — A török paradicsom - Premier­film 16.00. E terem: Kaland 16.00. Vasárnap: Szolnok. Cinema City: Jack és Jill 14.00,16.00,18.00, 20.00. Táncoló talpak 2. 3D 14.30, 16.30.18.30. S. 0. S. Love 3D - Az egymillió dolláros megbízás 20.30. Mission Impossible — Fantom proto­koll 14.45,17.15,19.45. Szilveszter éjjel 19.30. Csizmás, a kandúr 3D 15.30.17.30. Szolnok. A 2010-es Határok nélkül című szilveszteri gálaest egyik sze­replője volt Lőrincz Judit énekes TISZApART mozi: A terem: Az ember tragédiája 15.00, Éjfélkor Párizsban 18.00, Almanya — A török paradi­csom — Premierfilm 20.00. B te rém: Almanya — A török paradicsom — Premierfilm 18.15, Hogyan lop­junk felhőkarcolót? 20.15. E terem: Kaland 18.00, A rend őre 20.00. SZÍNHÁZ Szolnok. A Szigligeti Színházban ma este fél tízkor kezdődik a Határok nélkül elnevezésű, Szilveszter Szol­nokról gálaest. UTCABÁL Tiszafüred. Ma este nyolc órától ut­cabálra várnak mindenkit a város főutcáján. A hajnali négy óráig tartó eseményen lesz rock and roll, mula­tós és retró diszkó, forralt bor, kol­bász, virsli és minden egyéb, mi szem-szájnak ingere. MULATSÁG Abony. A helyi sportcsarnokban 19 órakor kezdődik a szilveszteri mulat­ság, melyet a Karitász abonyi csoport­ja szervez. Az est folyamán Dányi Ba­lázs és zenekara szolgáltatja a zenét. it it if Az Új Néplapban szereplő progra­mok, műsorok, ügyeletek adatai­ban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. SZ0U0N.hu További programok olvashatók a SZ0IJ0N.hu hírportálon. Hét végi állatorvosi és gyógyszertári ügyelet AJász-Nagykun-Szolnok Megyei Kor­mányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatósága (Szol­nok) tájékoztatása szerint e hét végén az alábbi állatorvosok látják el az ügyele­ti szolgálatot: Szolnoki kerület Besenyszög, Csata­szög Hunyadiakra, Kőtelek, Nagykörű, Tiszasüly: dr. Moldvay Csongor, Nagykö­rű, Attila u. 3. T: 70/335-8087. Szolnok, Tiszajenő, Tiszavárkony, Tószeg Vezseny, Kengyel, Martfű, Rákóczifalva, RákóczF újfalu, Szajol, Tiszatenyő, Szászberek, Új­szász, Zagyvarékas: dr. Moldvay Cson­gor, Nagykörű, Attila u. 3. T: 70/335- 8087. Jászberényi kerület Jászágó, Jászárok- szállás, Jászberény, Jászdózsa, JászfeF sőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászjákó- halma, Pusztamonostor dr. Buczkó Bé­la, Jászberény, Fátyol u. 15. T.: 30/299- 9261. Alattyán, Jánoshida, Jászalsó- szentgyörgy, Jászboldogháza, Jásztelek, Jászapáti, Jászivány, Jászkisér, Jász- szentandrás, Jászladány: dr. Batki Ist­ván, Jászkisér, Ladányi u. 52.1: 57/450-361,20/426-1260. Kunszentmártoni kerület Cibakháza, Nagyrév, Tiszaföldvár, Tiszainoka, Tisza- kürt dr. Tátrai József, Tiszaföldvár, 0. Nagy B. u. 33/A. T.: 56/470-258, 30/995-5613. Csépa, Cserkeszőlő, Kungyalu, Kunszentmárton, Mesterszál­lás, Mezőhék, Öcsöd, Szelevény, Tisza- sas: dr. Farkas Elek, Kunszentmárton, Széchenyi Itp. 0/3. T: 56/461-341, 30/558-2121 Karcagi kerület Karcag Berekfürdő: dr. Domán György, Karcag Ady u. 58. T.: 30/434-5950,59/312-677. Kunmada­ras: dr. Tóth István, Kunmadaras, Kun- hegyesi út 31. T.: 59/327-383,70/659- 3061. Abádszalók, Nagyiván, Tiszabura, Tiszaderzs, Tiszafüred, Tiszagrenda, TF szaigar, Tiszaörs, Tiszaroff, Tiszaszentim- re, Tiszaszőlős, Tomajmonostora, Új- szentgyörgy: dr. Lőrincz József, Tisza- szentimre, Fő u. 15/b. 1:59/356-202, 30/958-1291. Kunhegyes: dr. Horváth Lajos, Kunhegyes, Zádor u. 2.. T.: , 59/326-574,30/967-0960. Mezőtúri kerület Törökszentmiklós, Te szapüspöki: dr. Monostori Attila, Szolnok, Szivárvány u. 39. T.: 30/9153-180. Kis­újszállás, Kenderes, Fegyvernek, Kun­csorba, Örményes, Tiszabő: dr. Légrádi Attila, Örményes, Hársfa u. 9.1: 30/3920-250. Mezőtúr, Kétpó, Túrkeve: dr. Fodor Sándor, Mezőtúr, Dugovics u. 4.T.: 70/3234-843. Készenléti, járványügyi ügyeletes: dr. Moldvay Csongor, Nagykörű, Attila u. 3. T.: 70/3358087. GYÓGYSZERTÁRAK Az Országos Tiszti Főorvosi Hivatal me­gyei főgyógyszerésze tájékoztatása sze­rint Szolnokon a gyógyszertári ügyelet hétköznap a legtovább nyitva tartó gyógy­szertárak (Nova Gyógyszertár Szolnok Pláza - Ady E. út 28/A., Áfium - Tesco, Téglagyári út 30., Pelikán Patika — Ady E. u. 15., Levendula (Széchenyi kit 6/A 2­4. ) zárásakor, 20 órakor kezdődik. Szom­baton 14 óráig tart nyitva a Nova Gyógy­szertár Szolnok Pláza, 20 óráig az Afium (Tescóban). Szombatonként részlegesen nyitva tart: Agora (Ságvári krt. 23.), Korona (Dózsa Gy. út 26-28.), Kossuth (Kos­suth tér 78.), Fehér kereszt (Baross u. 5. ), Magiszter (Széchenyi krt. 121.), Széchenyi (Széchenyi krt. 129.), Peli­kán (Ady E. u. 15.), Pingvin (Jászkürt u. 1.), Szanda (Krúdy Gy. u. 108.), Szent Orbán (Munkácsy u. 15.) és a Calen­dula (Mátyás kir. u. 29.) gyógyszertár. Szombaton 14 óráig tart nyitva a Nova és 17 óráig az Áfium (Tesco) gyógy­szertár. Ünnepnapon a gyógyszertárak zárva vannak, az ügyeletes gyógyszertár reggel 8 órától másnap reggel 8-ig biztosítja a lakosság sürgős gyógyszerellátását E hétvégén Szolnokon szombaton 17 órától a Levendula (Széchenyi krt 6/A 2- 4.), vasárnap 8 órától a Szanda (Krúdy Gy. u. 108.) gyógyszertár az ügyeletes. Vidéken: Jászapáti: szombaton, vasár­nap az István király, Jászárokszállás: va­sárnap az Agora, Jászberény, szombaton a Thököly, vasárnap az Elixir, Karcag va­sárnap a Berek, Kisújszállás: szombaton és vasárnap a Zöldy, Kunszentmárton: szombaton és vasárnap a Kéki, Mezőtúr szombaton és vasárnap a Vasúti, Teza- földvár. szombaton és vasárnap az Ósző­lői, Törökszentmiklós: szombaton, vasár­nap a Fontana, Túrkeve: vasárnap a Ke­nyérmezei az ügyeletes gyógyszertár. Állatgyógyszertár: Szolnok, Arany J. u.l4/a. Tel/Fax: 515172. Szombaton: 9.00-12.00). TEMETKEZÉS Kegyelet Temetkezés. Szolnok, Körösi út 2/A. Telefon: 56/421-323. Pietas Temetkezés. Szolnok, Temető u. 10. Telefon: 06/20/4744930, 06/20/4744929.

Next

/
Oldalképek
Tartalom