Új Néplap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-27 / 302. szám

2011. DECEMBER 27., KEDD 5 JÁSZSÁG Sikert arattak a vetélkedőn a fiatal jászapáti történészek A jászapáti Mészáros Lőrinc Gimnázium csapata eredménye- | sen szerepelt a Nemzeti Tan- könyvkiadó és a budapesti Né­meth László Gimnázium által idén áprilisban meghirdetett Or­szágos Történelmi Műveltségi Vetélkedőn. A megméretésre 486, háromfős csapat nevezett be, közülük hatvan csapat jutott a középdöntőbe. A gimnázium csapata a „Quaestorok” nevet vi­selte. Tagjai a 11/A osztályos di­ákok, Ádám Csaba, Mihályi Ist­ván és Nagy Judit a szeptember 24-i versenyen továbbjutottak az országos döntőbe. A november 12-én megrendezett budapesti döntőben már csak tizenkét csa­pat mérte össze tudását. A „Qua­estorok" csapata harmadik helye­zést ért el és megkapták a Nem­zeti Tankönyvkiadó vezérigazga­tójának különdíját. A vetélkedőn részt vevő tanulókat Nagy Feren­cé, történelem-német szakos ta­nárnő készítette fel. ■ Idén ötszáz új munkahelyet létesítettek Jászárokszálláson az önkor­mányzat a karácsonyi ünnepek előtt megvendégelte a helyi ipa­ri parkban működő cégek veze­tőit. A találkozón gazdasági szempontból értékelték az idei évet. Gergely Zoltán, a város pol­gármestere érdeklődésünkre el­mondta, hogy az önkormányzat pénzügyi szempontból sikeres évet fog zárni. 2011-ben ötszáz új munkahely létesült az ipari parkban.- Pozitívumként fontos meg­említeni, hogy a nehéz gazdasá­gi helyzet ellenére a cégek min­den kötelezettségüket napraké­szen teljesítik a város önkor­mányzata felé. Átbeszéltük a jö­vő évi terveket. Van olyan cég az ipari parkban, amely a tervek szerint meg tudja duplázni árbe­vételét. Bízunk benne, hogy 2012-ben sem fog csökkeni a vá­ros helyi iparűzési adóból szár­mazó bevétele, és munkahelyek sem fognak megszűnni, vala­mint további fejlesztéseknek kö­szönhetően, a cégek bővíteni tudják a foglalkoztatást - tette hozzá a polgármester. ■ I Rangos kitüntetést kapott portré A franciák ritkán adják külföldinek ezt az elismerést A napokban vehette át Franciaországban Lóczi Miklós, a Jászapáti 2000 Mg. Zrt. vezérigazgatója több évtizedes munkájá­ért a Mezőgazdasági Ér­demrend tiszti fokozatát. A magas rangú kitünte­tést Jules Meline mező- gazdasági miniszter alapí­totta 1883-ban és nagyon ritka, hogy külföldi mező­gazdász kapja azt meg. Illés Anita Nem hétköznapi dolog, hogy a postás a francia mezőgazdasági miniszter kitüntetéséről szóló levelet viszi ki az ágazatban te­vékenykedő magyar szakem­berhez. Bruno Lemaire, francia mezőgazdasági, élelmiszerügyi, halászati, vidékügyi és terület- rendezési miniszter döntése alapján Lóczi Miklós, a Jász­apáti 2000 Mg. Zrt. vezérigaz­gatója megkapta a Mezőgaz­dasági Érdemrend tiszti fo­kozatát.- A kitüntetést Franciaor­szágban vehette át. Milyen volt az átadási ceremónia?- Michel Marchet, a Cham- pagne-Ardennes Régió Külke­reskedelmi Kamarájának el­nöke régóta jó kapcsolat ápol a jászsági településekkel. Évek óta érdeklődéssel kísérte figyelem­mel a részvénytársaság munká­ját és az elmúlt évek fejlesztései alapján terjesztett fel engem, mint cégvezetőt a francia Mező- gazdasági Érdemrend tiszti fo­kozatára. Nagy megtiszteltetés és elismerés ez, mert ritka, hogy külföldi szakember kapja meg az érdemrendet. A kitüntetést december 14-én Chalon-sur Champagne-ban vehettem át Jean-Paul Bachy-tól, a Cham- pagne-Ardenne Régió Közgyű­lésének elnökétől. Az átadási ce­remónián a magas rangú ma­gyar képviselők között ott volt Kovácsik Antónia, Magyaror­szág párizsi konzulja és Somo­gyi Norbert, a párizsi Magyar Nagykövetség tudományos és mezőgazdasági tanácsosa. Az ünnepség érdekessége volt, hogy kutatómunkájáért francia becsületrendet kapott egy hölgy. Éppolyan ritkaság egy hölgy ki­tüntetése, mint, hogy külföldi kapja meg a mezőgazdasági ér­demrend tiszti fokozatát.- Már egész fiatalon szorosan kötődött a mezőgazdasághoz. Milyen tényezők hatottak Önre abban, hogy hivatásává válasz­totta az ágazattal történő fog­lalkozást?- Gyermekkorom óta készül­jem az agárpályára. Tizenévesen a nyári szünetekben sokszor vé­geztem mezőgazdasági munkát a téeszben. A mezőgazdaság sze- retetét láttam az édesapámtól és Lóczi Miklóst a francia mezőgazda- sági miniszter a Mezőgazdasági Ér­demrend tiszti fokozatában része­sítette zetben talpon maradni és sike­reket elérni?- Fontos, hogy lépést tartsunk a változásokkal, nyitottnak kell lenni az új dolgokra. Ennek, vala­mint a jó csapat- munkának köszönhető­en a cég so­kat fejlő­dött. A rangos el­ismerést nem kap- battam volna meg kollé­gáim mun­kája, segítsé­ge nélkül. a nagy­apámtól, akik erősen hatottak pályavá­lasztásomra. Középiskolai tanulmányaimat Jászapá- ün, az akkor Mészáros Lő­rinc Gimnázium és Gépé­szeti Szakközépiskolá­ban végeztem, mezőgaz­dasági gépszerelőnek ta­nultam. A szakközépiskola befejezését követően egye­temen folytattam tanulmá­nyaimat, hogy jobban megismerjem és megért­sem az agrár ágazatot, szakmát. 1977 óta ugyanabban a mezőgaz­dasági üzemben dolgo­zom. Elmondhatom, hogy végigjártam a ranglétra minden foko­zatát, 1997 óta vagyok a részvénytársaság első számú vezetője.- Ön szerint hogyan le­het a folyamatosan vál­tozó gazdasági környe­A közösségért végzett munkát értékelték jászfényszarun az önkor­mányzat szociális, egészség- ügyi, idős- és vallásügyi bi­zottsága idén is megrendezte az Idősek Karácsonyát a mű­velődési házban. Az ünnep­ség keretében adták át közös­ségért végzett munkájáért Tóth Tibornak, a Fényszarui- ak Baráti Egyesülete elnöké­nek a Lehel-kürt kitüntetést. Az Idősek Karácsonyán aján­dékkal köszöntötték a kerek házassági évfordulójukat ün­neplő idős párokat. Átszervezésről döntött a testület jászkiséren a képviselő-tes­tület a takarékos gazdálko­dás jegyében intézmények átszervezéséről döntött. En­nek eredményeképpen a könyvtár 2012. január else­jétől a Művelődés Háza és a Csete Balázs Helytörténeti Gyűjtemény részeként fog tovább működni. Jövő évtől a családsegítő és gyermekjólé­ti szolgálat által végzett fel­adatokat a Jászsági Család- segítő és Gyermekjóléti Szol­gálat látja majd el. Disznótorossal zárják az évet A JASZJAKOHALMi Horváth Péter Honismereti Szakkör minden év végén, december 27-én megrendezi évzáró rendezvényét. A szokások­nak megfelelően, az évérté­kelőt ma is népi étel elfo­gyasztása kíséri. A szerve­zők ezúttal disznótorost ké­szítenek, jászsági fűszere­zéssel sült hurka, kolbász kerül az asztalra. Pályázatból újulhat meg a sportöltöző jászárokszállás önkormány­zata a napokban kapta meg a sportöltöző felújítására elnyert 18 millió forint pályázati tá­mogatást. Az önkormányzat januárban írja ki a beruházás kivitelezésére a közbeszerzési eljárást Az öltöző felújítása a tervek szerint 2012 júniusára fejeződne be. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatók. Kínai fogásokkal ünnepelt az egyesület Nyolcadik születésnapját ünne­pelte a Lucullus Baráti Társaság gasztronómiai egyesület. Turó- czi Gábor, jászberényi extrém szakács, az egyesület elnöke el­mondta, hogy az évfordulót 23 kínai fogással ünnepelték meg. Az ételeket pekingi, hunani, uj- gur és szecsuáni régiókból válo­gatták össze. A születésnapi es­ten a vendégek megtekinthették az egyedülálló kínai tésztahajto­gató show-t is. Az egyesületnek zsinórban ez volt a száztizenket­tedik nagyszabású vacsorája. — A Lucullus Bt. a jövőben is folytatja azt a célkitűzését, hogy az ételeken keresztül megismer­tesse a magyar emberekkel a vi­lág kultúráit. Pokolian nehéz év volt az idei a Lucullus Bt-nek és az egyesület által egy éve elindí­tott Hidden Kitchen lakásétte­remnek, de túl vagyunk a nehe­zén és előretekintünk. A gazda­sági válság a gasztronómiában is kőkeményen érezteti hatását, de ennek ellenére ha kisebb lét­számmal is, de folytonosságot mutattak vacsoráink, főzőkur­zusaink - tette hozzá Turóczi Gábor. A rendezvények mellett a Lu­cullus Bt „Extrém Szakács” projektje is folytatódott, a ma­gyar kultúra és konyha tisztele­tére az egyesület Albániában, egy betonbunker tetején főzte meg immár legendás paprikás csirkéjét. ■ Illés A. Szalagavatót tartottak. A jászberényi Liska József Erősáramú Szakkö­zépiskola, Gimnázium és Kollégium végzős diákjainak szalagavatóját tartották meg a téli szünet előtt. A rendezvény színvonalas műsorában a tanulók klasszikus és modern táncokat adtak elő. A közfoglalkoztatás előkészítése már lezárult Jászboldogháza a Jászberényi kistérség településeként részt vehet 2012-ben a Belügyminisz­térium által meghirdetett Start- munka-mintaprogramban. Szűcs Lajos polgármester el­mondta, hogy az elmúlt hetek­ben az önkormányzat egyezte­tett a mintaprogrammal kapcso­latban, jelenleg a szerződés alá­írására várnak. A program keretében belvízel­vezető árkok karbantartása, tisz­títása valósulhat meg nyolc hó­napon át, hat fő foglalkoztatásá­val. A közúthálózat karbantartá­sa, utak, járdák javítása során nyolc hónapon keresztül húsz fő foglalkoztatásával a település belterületi útjainak és járdáinak javítását tervezik elvégezni. Téli közfoglalkoztatás keretében az év elején és végén a közterületek és középületek karbantartását látná el tíz fő hat hónapos időtar­tamban. Várhatóan 2012. janu­árban és márciusban elindulhat a foglakoztatás, amelynek finan­szírozása önkormányzati önerőt nem igényel. A programokban napi nyolcórás foglalkoztatást terveztek, melynek során a munkabér a szakképesítést és középfokú iskolai végzettséget nem igénylő munkakör esetén havi bruttó 57 ezer forint, leg­alább középfokú végzettséget, szakképesítést igénylő munka­körnél pedig havi bruttó 78 ezer forint lehet. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom