Új Néplap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-20 / 297. szám

2011. DECEMBER 20., KEDD SPORT 15 Nyomás nincs, eredmény van utánpótlás Ma már több mint 300 gyerek futballozik a MÁV UFC színeiben így szerepelnek csapataink a nemzeti bajnokságokban Néhány évvel ezelőtt még lámpással kellett keresni a focizni akaró gyereke­ket Szolnokon. Manapság viszont már az egyik leg­szervezettebb, legna­gyobb létszámú utánpót­lásklubot működteti a MÁV UFC, mely karácso­nyi rendezvényén értékel­te a 2011-es esztendőt. Géléi József A hagyományos MÁV-karácsony rendezvénnyel hivatalosan Is vé­get ért a versenyszezon a Szolno­ki MÁV labdarúgói számára. A Tiszaligeti Sportcsarnokban va­sárnap késő délutánig pattogott a labda, hogy aztán ünnepélyes kereteket öltsön az esemény: va­lamennyi korosztály legjobb és legtöbbet fejlődő fiatalja vehetett át díjat a klub elnökétől, dr. Nyerges Zsolttól. Miközben a gyerekek fejlődé­sük bizonyítékaként, a labdát bűvölve kápráztatták el a lelá­tón helyet foglaló szülőket, ér­deklődőket, egy félreeső sarok­ban az UFC szakmai vezetőjét, Lódi Lászlót faggattuk. A Szolnoki MÁV UFC-nél már óvodáskorban kezdődik a képzés, a kicsik (és nagyobbak) körében manapság ismét egyre népszerűbb a labdarúgás- Az első teljes évet zárja a 2010 nyarán megalakult MÁV UFC. Hogy értékeli, sikerült fel­építeni azt a rendszert, amit el­terveztek?- Azt hiszem nincs okunk a szégyenkezésre, valóságos kis­üzemként működik klubunk. Harmincnál is több felnőtt — edzők, gyúró, orvos, de még ideveszem a szertárost is — dol­gozik azért, hogy gyerekeink minél jobb körülmények között Lódi László szerint jó úton halad a szolnoki labdarúgó utánpótlásképzés dolgozhassanak, minél jobban fejlődhessenek. Az óvodáskorú- aktól kezdve a 19 éves korosztá­lyig bezárólag több mint há­romszáz fiatal tartozik hoz­zánk. Tartjuk magunkat az ere­deti elképzelésünkhöz, elsősor­ban nem futballistákat, hanem egészséges embereket, normá­lisan gondolkodó, tisztessége­sen tanuló fiatalokat akarunk nevelni. Nincs nyomás, nincs eredménykényszer az edző­kön, csapatokon, s mindez meglátszik a hangulaton is. — Míg néhány éve a szolnoki labdarúgás népszerűsége mélyponton volt, a jelek sze­rint ma már nincs létszám­gondjuk a korosztá­lyos együtteseknek.- Azért en­nél árnyaltabb a kép. Tény, Munkácsi Jó­zsef remek munkát vé­gez a kicsik között, az óvo­dások, alsó ta­gozatos diákok között bőven van merítési lehetőségünk. Fel­jebb lépve, az ifjúságiak korcso­portjaiban azonban még van hová fejlődnünk. De hát végig kell járnunk az utat, alulról építkezve juthatunk csak el a csúcsra. — Hogy azért a szakmáról is beszéljünk: lévén a labdarúgás versenysport, miként értékeli az UFC csapatainak őszi telje­sítményét? — Két együttesünk, a 13 és 15 éves gárda a kiemelt (első) osz­tályban szerepel. Ott, ahol évek óta nem volt szolnoki csapat. Céljuk egyértelműen a bentma- radás. A középmezőnyben ta­nyáznak, játékuk alapján ott a helyük a legjobbak mezőnyé­ben. Remek edzőkkel dolgoz­nak a gyerekek, Szatmári János és Romanek János keze alatt szépen fejlődnek. Az ificsapa­tok egyaránt a másodosztály él­mezőnyében tanyáznak, ám Kiemelkedő teljesítmény nyújtottak Korosztályonként két díjat adott át a klub elnöke, dr. Nyerges Zsolt a karácsonyi ünnepségen, a legjobb teljesítményt nyújtó, il­letve legtöbbet fejlődő fiatal ve­hetett át jutalmat. U6: Dósa Zsombor, Dudás Zoltán U7: Balázs Szabolcs, Blaskovits Gergő 08: Rékasi Róbert, Nagy László U9: Bodor Bendegúz, Szabó Csongor U10: Galó Áron, Sápi Donát Ull: Pintér Ádám, Iván Milán U12: Pataki Ádám, Kotula Máté 1)13: Földi Marcell, Horgosi Donát U14: Kánya Norbert. Baksa Máté U15: Nagy Krisztián, Fajka Buda U16: Tóth Péter, Kemény András U17: Kis Balázs. Nagy Dániel U18: Annus Árpád, Szeberényi Dániel U19: Zsákai Márk, Baté Attila r szereplésük időnként kétarcú. A műfüves pályákon számolat- lanul rugdossák a gólokat, ám a göröngyös, rossz talajú játék­téren kínlódnak, sikertelen meccseik erre vezethetőek vissza. ló lenne, ha Tóth Tibor együttese, a 19 évesek kihar­colnák a feljutást, hiszen a to­vábbi fejlődés záloga az erő­sebb bajnokságban való sze­replés. A legnagyobb felelősség a kicsikkel dolgozó szakembe­reken van, hiszen nekik kell megalapozniuk, hogy a sok ügyes, ám egyelőre ösztönből futballozó focistapalántából igazi labdarúgó váljon. A MÁV UFC azonban nem csak egészséges felnőttet vagy éppen játékost nevel, hanem a következő edzőgeneráció lehet­séges tagjai is lehetőséget kap­nak első lépéseik megtételére, így például hiába az NB II. Kele­ti csoportjának első helyén ta­nyázó felnőtt gárda játékosa Antal Gábor, Balogh Pál vagy Rézsó Péter, már mindhárman ismerkednek a gyerekekkel va­ló foglalkozás rejtelmeivel. Férfi kosárlabda NB l/A 1. Falco KC 10 2 1063-929 22 2. Körmend 10 1 992-769 21 3. Albacomp 10 1 919-727 21 4. Olaj KK 8 3 954-828 19 5. Atomerőmű 7 4 893-837 18 6. Kecskemét 6 5 842-764 17 7. Kaposvár 6 5 879-901 17 8. Pécsi VSK 5 6 865-905 16 9. Szedeák 4 7 883-930 15 10. Sopron 4 7 830-880 15 11. Nyíregyháza 3 9 841-1014 15 12. Debrecen 3 8 831-1008 14 13. Jászberény 2 9 819-961 13 14. ZTE KK 0 11 742-900 11 Mégnem közölt eredmények: Sop­ron—Kaposvár 91-97, Nyíregy- háza-Szedeák 76-80. Következő forduló: Körmend-Szolnoki Olaj | KK, Jászberény-Kecskemét, szerda, 18.00 Férfi vízilabda OB I. 1. Szeged 10 1 0 132-85 31 2. ZF-Eger 9 1 1 127-76 28 3. Vasas 8 1 2 144-82 25 4. Szolnok 8 1 2 116-74 25 5. Honvéd 8 0 3 138-86 24 6. Debrecen 5 1 5 94-74 16 7. FTC 4 1 6 94-111 13 8. Szentes 3 1 7 97-129 10 9. BVSC 3 0 8 86-134 9 10. PVSK 2 1 8 86-132 7 11. Kaposvár 1 1 9 69-142 4 12. 0SC 0 1 10 72-130 1 Következő mérkőzés: Szolnoki Dózsa-Közgép—Szentes, 2012. 02. 04. szombat, 18.00 Női röplabda NB 1. 1. Békéscsaba 13 • 2 41:8 40 2. BSE 14 1 43:12 38 3. Gödöllő 12 3 39:13 37 4 Miskolc 12 3 38:18 35 5. UTE 8 7 27:28 26 6. Szolnok 8 7 27:28 23 7. Kaposvár 7 8 26:28 22 8. TFSE 7 8 24:28 20 9. Veszprém 5 10 22:36 15 10. Budai XI. 3 12 16:37 10 11. Tatabánya 1 14 7:44 3 12. Palota 0 15 5:45 1 Következő mérkőzés: Veszprém- Szolnoki Főiskola RK-SI, januá 8., vasárnap, 15.00 Férfi kézilabda NB l/B 1. Cegléd 12 1 0 414-330 25 2. Békés 10 1 2 376-346 21 3. Dabas 10 0 3 388-347 20 4. T.miklós 9 0 4 391-335 18 5. Balmazújv. 8 1 4 383-331 17 6. B.gyarmat 7 3 3 411-388 17 7. Nyíregyháza 6 0 7 390-387 12 8. Eger 5 2 6 363-364 12 9. Gyöngyös II. 5 2 6 382-385 12 10. Ózdi KC 5 0 8 373 -388 10 11. H. böszörm. 4 1 8 364-405 9 12. Mizse KC 2 1 10 358-392 5 13. Csömör 2 0 11 304-420 4 14. Hajdúnánás 0 0 13 332-411 0 Csipes Tamara és Berki Krisztián lett az év sportolója gálaest Az FTC női kézisei, az edző Csipes Ferenc és a szövetségi kapitány, Storcz Botond a kategóriák élén A Magyar Sportújságírók Szövet­sége idén 54. alkalommal válasz­totta meg az év legjobbjait, akik­nek az elismeréseket hétfőn este adták át a Syma-csarnokban. A hagyományoknak megfele­lően öt kategóriában szavaztak az újságírók. A választások tör­ténetében soha nem fordult elő pontazonosság az első helyen, ám most az év edzője cím eseté­ben két szakemberre is ugyan­annyi voks érkezett. Végül az döntött, melyiküket jelölték töb­ben az első helyre. Az év legjobb férfi sportolója a tornász Berki Krisztián lett, megelőzve az úszó Gyúrta Dá­nielt és a kenus Vajda Attilát. A nőknél a kajakos Csipes Tama­így szavaztunk mi, azaz Jász-Nagykun-Szolnok megyéből ilyennek láttuk sportolóinkat Természetesen lapunk sportúj­ságírói is leadták voksaikat az- esztendő eredményei alapján- általuk legjobbnak véltekre. íme az ő választásuk: GÉLÉI JÓZSEF Férfiak: 1. Berki Krisztián (tor­nász), 2. Gyúrta Dániel (úszó), 3. Sidi Péter (sportlövő). Nők: 1. Kozák Danuta (kajakos), 2. Kovács Sarolta (öttusázó), 3. Heidum Bernadett (rövid pá­lyás gyorskorcsolyázó). Csa­pat: 1. Férfi öttusaváltó, 2. Női kajaknégyes, 3. Szolnoki Olaj KK (kosárlabda). Edző: Csipes Ferenc (kajak), 2. Kovács Ist­ván (torna), 3. Pór Péter (Szol­noki Olaj KK, kosárlabda). Szöv. kapitány: 1. Pálvölgyi Miklós (öttusa), 2. Kiss László (úszás), 3. Egervári Sándor (labdarúgás). VARGA CSABA Férfiak: 1. Berki Krisztián, 2. Gyúrta Dániel, 3. Pars Kriszti­án (atléta). Nők: 1. Kovács Sa­rolta, 2. Csernoviczki Éva (csel­gáncs), 3. Huszár Erika (rövid pályás gyorskorcsolya). Csa­pat: 1. Női kajaknégyes, 2. ju­hász Adrián—Simon Béla (eve­zős páros), 3. Szolnoki Olaj KK. Edző: 1. Kovács István, 2. Pór Péter, 3. Molnár Dezső (Ti­sza Evezős Egylet). Szövetségi kapitány: 1. Pálvölgyi Miklós, 2. Telegdi Attila (rövid pályás gyorskorcsolya), 3. Egervári Sándor. ember Kovács Istvánt, míg a harmadik az úszótréner Széles Sándor lett. A csapatok mező­nyében a Ferencváros női kézi- labdásai a férfi öttusázókat, il­letve a női kajak négyest előzték meg, míg a szö- jagJPJ. vetségi kapitányok kü- Tön versenyében Storcz £ Botond (kajak-ke­nu), Pálvölgyi Miklós (öttusa), Kiss László Túszó) sorrend alakult ki. ■ Gelei J. A lólengés világbajnoki aranyérme az év férfi sportolója címet is meghozta Ber­ki Krisztián számára ra végzett az első helyen, mö­götte csapattársa, Kozák Danu­ta és az öttusázó Kovács Sarolta léphetett fel a képzeletbeli do­bogóra. Az edzők között a kaja­kos Csipes Ferenc csak több el­ső helyes szavazatával utasítot­ta maga mögé a tornász szak-

Next

/
Oldalképek
Tartalom