Új Néplap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-19 / 296. szám

Elhunyt a rendszerváltó Václav Havel hrádecek Az elhunyt államfő és drámaíró talán a legismertebb cseh személyiség Hetvenöt éves korában vasárnap elhunyt Václav Havel volt csehszlovák, majd cseh államfő, drá­maíró és nemzetközi hírű emberi jogi harcos. Éber Sándor, „Václav Havel vasárnap reggel csendben, álmában halt meg” - közölte tegnap Sabina Tancevova, a nyugdíjas politikus személyes titkára. Az Óriáshegységben lé­vő, Hrádecek nevű üdülőjében utolsó óráiban felesége, Dagmar és egy szerzetes nővér voltak mel­lette. A cseh exállamfőnek évek óta súlyos egészségügyi problé­mái voltak, az utóbbi fél évben szinte minden programját le­mondta. Havel 1936. október 5-én szüle­tett Prágában. A volt poütikus és drámaíró egyike a kelet-európai rendszerváltás jelképeinek, s a világban emberi jogi harcosként szerzett magának elismerést és hírnevet. Az elhunyt államfő és drámaíró talán a legismertebb cseh személyiség volt a világban. A szocialista rendszer idején az „ELVESZTETTÜNK egy politi­kust, egy írót, egy barátot, aki mindig nagy érzékenységgel fordult a magyarok felé” - fe­jezte ki tegnap mély fájdal­ellenzék vezérének számított, s több ízben is börtönbe került, ahol tüdőgyulladást kapott, ami súlyosan megkárosította egészsé­gét. 1989 előtt három alkalommal mát és őszinte részvétét a gyá­szoló családnak, valamint az egész cseh népnek Schmitt Pál Václav Havel haláláról ér­tesülve. összesen több mint öt évet töltött börtönben. Az 1989-es csehszlo­vákiai rendszerváltás után előbb csehszlovák, majd a szövetségi ál­lam kettéválása után 1993-ban cseh köztársasági elnökké válasz­tották 2003-ig. Politikai nyugdíj­ba vonulása után továbbra is po­litizált, de elsősorban az emberi jogi problémákkal foglalkozott. Havel államfőként több alka­lommal is járt Magyarországon, s jó kapcsolatokat ápolt a magyar- országi politikusokkal. Schmitt Pál: Elvesztettünk egy barátot Havel államfő­ként többször is járt Magyar- országon nrmi Pénzelte az elhárítás a neonáci sejtet NÉMETORSZÁGBAN az alkot­mányvédelmi hivatal (BfV) információszerzés céljából 2000-ben pénzt juttatott az idén novemberben leleplező­dött neonáci terrorista cso­portnak - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi lap. A remélt információkat nem sikerült megszerezni, s a ter­rorista sejt még egy évtize­den keresztül szabadon gyil­kolt és rabolt az országban. Egyiptomban egyre durvábbak a tüntetések A KATONAI VEZETÉS távozását és választásokat követelő tüntetések Egyiptomban már a nyári tiltakozásokhoz hasonlóan hevesekké vál­tak. Péntek óta eddig tizen haltak meg a kairói tünteté­seken, és terjed a felháboro­dás a belbiztonsági erők brutalitása miatt. Kigyulladt az Egyiptomi Intézet épüle­te, ahol értékes iratok pusz­tultak el. Gasparovic ellenzi a helységnévlistát SAJTÓÉRTESÜLÉSEK alapján a szlovák államfő szerint az új kisebbségi helységnévlista alkotmány- és törvényelle­nes, és át kell dolgozni. Ivan Gasparovic leváltaná Rudolf Chmel (Híd) miniszterelnök­helyettest, ha ilyen formá­ban elfogadásra a kormány elé terjeszti a listát. Az el­nök szóvivője ezt cáfolja. Gasparovic a márciusi vá­lasztásokig a kormány min­den döntésébe beleszólhat. Gasparovic mindenbe beleszólhat HIRDETÉS 2011. december 19. hétfő - december 24. szombat Rama margarin ► 500 g ► 666 Ft/kg ama Narancs I. osztály hál Karát szeletelt baconszalonna ► füstölt, füstölt-főtt ► 200 g ► 1495 Ft/kg Rizs ► „A” minőségű ► 1 kg FŐTT, FÜSTÖLT Baconszalonna FÜSTÖLT Baconszalonna Szentkirályi ásványvíz ► szénsavmentes, enyne, szénsavas ► 1,5 liter ► 59 Ft/liter _ _ Elite habtejszín ► UHT ► 200 g ► 695 Ft/kg M Gran Maré pangasius fiié ► gyorsfagyasztott ► 1 kg H-Schlagsahne ultrahocherhitzt www.penny.hu ^ Penny l MARKET ibat között minden Penny Market ii/lefben, az ország 189 pontján. * Az árak a 2011. december 15-él megelőző Penny Markel fogyasztói kínálalunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos leive/ésiink ellenére a lik, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkeresŐ menüpont ak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! Érvényes: 2011. december 19. hétfő és december 24. szom árak. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei I termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításéit kérji alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az ar Friss. Olcsó. Jó Ma dönthetnek az újraszámolt költségvetésről huszonkilenc előterjesztés zá­rószavazására kerülhet sor az Országgyűlés következő három ülésnapján: hétfőn, kedden és pénteken. A képviselők hétfőn szavaz­hatnak a napokban újraszámolt jövő évi költségvetésről, amely az eredetileg benyújtott javaslat­ban szereplőnél magasabb, 299 forintos euróárfolyammal kalku­lál, és 0,5 százalékos gazdasági növekedést vár. A változás miatt a kormánynak 320 milliárd fo­rintot kell előteremtenie, amit Matolcsy György nemzetgazda­sági miniszter az Országvédelmi Alap felhasználásával, a még magán-nyugdíjpénztári tagok já­rulékbefizetéseinek állami kasz- szába irányításával, fejezeti tar­talékokkal és a dohánytermékek jövedéki adójának emelésével kíván előteremteni. Elfogadhatják hétfőn az új közoktatási törvényt is. Előző hé­ten a módosító javaslatokról dön­töttek. Ezek alapján az egész napos iskola ne kötelező, hanem választható forma lehet, amely­re speciális szabályok vonatkoz­nak. Egy másik változtatással a kötelező tanórai foglalkozások része lehet az erkölcstanóra vagy a helyette választható, egy­ház által szervezett hit- és er­kölcstanóra. Az LMP kezdeményezésére név szerinti szavazással dönt­hetnek az új önkormányzati tör­vényről. Határozhatnak a szak­képzésről, a közszolgálati tisztvi­selőkről, a megváltozott munka­képességűek ellátásairól, a nem­zetiségek jogairól. Kedden a Magyar Nemzeti Bankról, a házszabály módosítá­sáról és a köztisztviselői törvény­nyel összefüggő átmeneti szabá­lyokról szóló javaslatokhoz be­nyújtott módosításokról dönthet­nek. A pénteki ülésen új jogszabály születhet a felsőoktatásról, a csa­ládok védelméről, az országgyű­lési képviselők választásáról is. Ekkor dönthetnek az ország pénzügyi stabilitásáról szóló ja­vaslatról is, amellyel a kormány törvényjavaslatban rögzítené, hogy a személyi jövedelemadó (szja) egykulcsos, és hogy a jog­szabályban lefektetett államadós­ság-csökkentési szabályt először a 2016-os költségvetés elkészíté­sénél kellene alkalmazni. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom