Új Néplap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)
2011-12-10 / 289. szám
2011. DECEMBER 10., SZOMBAT TÜKÖR 13 Rendkívül sikeres volt a rendőrségi Mikulás-akció Szép térképek, de pontatlanok geodéták DVD-re írták azokat, hogy mindenki megismerhesse a munkájukat A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Baleset-megelőzési Bizottság elsősorban a kerékpárral közlekedők láthatóságának javítása, valamint a téli közlekedési viszonyokra történő felkészülés elősegítése érdekében közlekedésbiztonsági propagandanapot szervezett december 6-án, „Hogy ne csak a Mikulást vegyük észre!” címmel. Az ellenőrzés fő célcsoportja a kerékpárosok voltak, a járművek előírás szerinti felszereltsége, kivilágítása. A gépjárművezetőkkel szemben pedig az okmányok érvényességét, valamint a járművek műszaki állapotát ellenőrizték. ■ E kivételes alkalommal a figyelmeztetés mellé most csak virgács járt. Mint arról Szabó Zita őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője tájékoztatott, örömmel tapasztalták kollégái, hogy egyre több kerékpáros — főként a nők, illetve a középkorúak — szereli fel kétkerekűjét világítóberendezéssel, illetve fényvisszaverő prizmákkal. Azonban főként a tizenéves fiatalok esetében találkoztak nem megfelelő műszaki állapotú (például fék nélküli) vagy hiányosan felszerelt kerékpárokkal. A gépjárművezetők esetében szintén örömteli megállapítás, hogy ők többségében használták a biztonsági övét, illetve csak elvétve találtak olyan gépkocsit, amelyet még nem szereltek fel téli gumiabronccsal. Az okmányok általában rendben voltak, és a járművezetők maguknál is tartották őket. A tájékoztatás szerint így összességében elmondható, hogy mintegy kétszáz intézkedést kezdeményeztek a rendőrök, és az ellenőrzött személyek kivétel nélkül örömmel vették a rendőrségi Mikulás-akciót. Azok, akiknél nem tapasztaltak hiányosságot, kisebb ajándékot vehettek át a közlekedési Mikulástól, míg a kisebb szabálysértést elkövetők ezen kivételes alkalommal a figyelmeztetés mellé virgácsot is kaptak. ■ Háromszáz korabeli, kézzel rajzolt térképének túlnyomó többségét digitalizáltatta a közelmúltban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár. A legrégibb 1730-ból, a legfiatalabb a múlt század 20-as éveiből való. A széles körben hozzáférhető dokumentumok a kutatók és az amatőrök számára is érdekesek lehetnek. L. Murányi László A szolnoki levéltár DVD-re vitt, kézzel rajzolt térképei között számos „csemege” is akad a szakemberek és kutatók számára. Közülük néhányat Cseh Géza levéltáros „teregetett szét” a kedvünkért, egy kutatótermi asztalon.- Nemcsak a levéltárosok tanulmányozgatják ám ezeket, hanem más szakmák gyakorlói is — magyarázta. J - Például a régészek és a nyelvészek is. A régi helynevek, azok változásai ugyanis segítenek a nyelv változásainak megértésé-1 Cseh Géza levéltáros kedvence egy 1782-es, Jászkun kerületet ábrázoló térkép, Bedekovich Lőrinc munkája ben. Itt van például ez - bökött rá találomra a Nagykunság területén látható egyik feliratra. - Jajhalom. Alig néhány évtizeddel a törökök kiűzése után rajzolták a térképet, így nem nehéz kikövetkeztetni: valószínűleg a török világ keserveinek nyomát őrzi ez a helynév. De a régészék számára is jó támpontokat jelentenek a térképek, mert megismerhető belőlük egy-egy vidék településhálózata, vízrajza, és pontos követ keztetések vonhatók le a sikerrel kecsegtető ásatási helyszínekre is. A gyűjtemény legrégibb eredeti darabja 1730-ból való, rajta Jászfelső- .. sz entgyörgy és környéke, egy elpusztult templom rajzolatával. A legszebb, legdíszesebb pedig talán az az 1782-es keltezésű térkép, amely a Jászkün Kerület széttagolt területét ábrázolja. A kerülethez tartozó foltok a mai Jászság északi határától egészen Szeged- Dorozsmáig szabdalják a Tiszántúl és a Duna-Tisza köze területét. Szolnok például az úgynevezett Heves és Külső Szolnok vármegyéhez tartozott abban az időben,' de Újszász és Zagyvarékas térsége már Pest megyéhez. A régi térképekkel büszkélkedő Cseh Géza néhány éve Bécsben, a Német Lovagrend levéltárában kutathatott, egy ösztöndíj révén. Munkája során egy igazi-különlegességre is rálelt. Ez pedig nem más volt, mint a Jászkunság jelenleg ismert legrégibb térképe, 1720-ból, amit aztán másolatban sikerült hazahozBedekovich Lőrinc A szép, színes, 1782-es, Jász- kun kerületet ábrázoló térképet idősebb Bedekovich Lőrinc (1751-1823) mérnök, kerületi földmérő és térképész rajzolta. Cseh Géza levéltáros azt mondja, a legszebb, legdíszesebb, legigényesebb térképéa Jászság, a Nagykunság és a Kiskunság közös földmérője volt szed munkák az ő keze alól maradtak ránk. Bedekovich 1779-ben, a budai Királyi Egyetemen teljesítette földmérői vizsgáját, és a Jászkun kerület még ugyanabban az évben a Jászság, a Nagykunság és a Kiskunság közös földmérőjévé választotta. Elsődleges feladata volt a térség teljes területének térképészeti felmérése, de Bedekovichra és az ugyancsak mérnöki állást betöltő fiára hárult a vadvizek megszelídítését, az árvizek elleni védekezést, az úthálózat fejlesztését szolgáló térképek rajzolása is. Gazdag életművükből több mint ötven, többségében igen díszes térképet őriz a szolnoki levéltár. Közülük a Nagykunság egyik térképén önmagát is megörökítette az idősebb Bedekovich. nia. A Német Lovagrendé volt akkoriban ez a vidék, az pedig, jó gazdaként, feltérképeztette birtokát. Más kérdés, hogy a jjo térkép rendkívül pontatlan és esetleges.- A régebbi tér- '■<e - képekről el-WN' VI TV ~ mondható, hogy azok díszesebbek, cirkalmasab- bak, az újabbak viszont célszerűbbek és pontosabbak - kommentálta az asztalon fekvő emlékeket a levéltáros, miközben közel hajolva gyönyörködött a közel háromszáz éves, cirkal- mas betűkben, a napkorongdíszítésben és a napsugarakba rejtett égtáj jelzésekben, a gondosan megrajzolt, korabeli földmérő eszközökben és a göndör fürtű angyalkákban. - Hát nem szépek...? - kérdezte, választ sem várva. Mit láthatnak majd háromszáz év múlva? A megyei levéltár a megyei levéltárak közül elsőként jelentette meg digitális adathordozón az őrizetében lévő kéziratos térképeket, hozzáférhetővé téve ezzel azokat a nagyvilág felé, és időt állóan megőrizve az utókor számára. De vajon ugyanilyen örömmel nézegetik-e majd három-négyszáz év múlva az utódaink a tőlünk rájuk maradó térképeket, amilyennel mi nézegetjük, „ízlelgetjük” ezeket? — Aligha — szaladt előre gondolatban három-négyszáz évet az időben Cseh Géza. — Ma ugyanis már elektronikus adattárolókon őrzik a térképeket. Ki tudja: meg tudják-e majd egyáltalán nyitni egy-kétszáz év múlva a most korszerű, de addigra többszörösen elavuló adathordozókat? Egyszer sem biztos, gondoljunk csak arra, hogy mekkora gondot jelentett mostanában a hatvanas években használt mágnesszalagok „olvasása", még a titkosszolgálatának is. A fejlődés pedig, azóta, alaposan felgyorsult... Remekül szerepeltek ovisaink a bábversenyen Budapesten, az Országos Rendőr-főkapitányság Teve utcai székházában rendezték meg a XIV. „Úton-útfélen” elnevezésű bábversenyt, melyen Jász-Nagykun- Szolnok megyét a kunszentmártoni Szent Anna Katolikus Óvoda Margaréta bábcsoportja, a túrke- vei Kálmán király úti tagóvoda Csicsergő bábcsoportja és a jászberényi Zengő óvoda Kis-Kele bábcsoportja képviselte. Mint a megyei baleset-megelőzési bizottság tájékoztatott, a versenyen 9 bábcsoport indult 10 perces előadással azzal a céllal, hogy játékos keretek között ismertesse a legalapvetőbb közlekedési szabályokat. Megyei csapataink újdonságokat is felsorakoztatva (árnyjáték, hangeffek- tek) azért arattak hatalmas sikert, mert a biztonságos közlekedés mellett a szánkózás szabályaira és a téli közlekedés más veszélyeire (csúszós út, rossz látási körülmények) és a kerékpár kötelező felszereléseire is felhívták a figyelmet. A gyerekek kitűnő bábjátékának köszönhetően a kunszentmártoni bábcsoport első, a túrke- vei harmadik, a jászberényi negyedik helyet ért el. A győztes kunszenti csapat tagjai Imre Andrea, Kovács Viktor, Gulyás Attila, Kardos Gabriella, Csáki Márk és Szántó Levente, a felkészítő óvodapedagógusok Szilágyi Éva és Pintérné Tóth Mária voltak. ■ Norbi Szolnokon. Tegnap Norbi Update-üzlet nyílt a megyeszékhelyen, ahol egészségtudatos termékeket forgalmaznak. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Schobert Norbert és felesége, Réka is, és tanácsokkal látták el az érdeklődőket. A résztvevők megkóstolhatták a különböző ételeket és italokat. Nincs mit bizonygatni azt, hogy a Megasztár 5 győztese, Tolvai Renáta igen jó énekes. A nagyváradi lány akkor többféle műfajban is megmutatta tehetségét, első önálló albumán pedig az általa leginkább kedvelt r’ & b’ stílust részesíti előnyben, amelyhez nagyon illik a hangja. Igaz, az első dalok meghallgatása után vártam, mikor jönnek már a tempósabb felvételek. Ugyanis a lemez első felét a középtempós vagy lassúbb anyagok uralják. Ám aztán a nagyon szép Mesél az eső után, az Ez még csak a kezdet című dallal (melyben Rácz Gergővel énekel duettet Reni) mintha valóban újrakezdődne a CD, megjön a húzós felvételek sora. Innentől Reni aztán még jobban elengedheti magát, és kitűnő felvételekkel szórja tele a lemez végét. A dalszerzők sorában ott van Pacsai Márk, Krajczár Péter, Tabár István, Dorozsmai Péter, Hrutka Róbert, Pejtsik Péter, Kristóf Norbert. A tény az, hogy valamennyi dalban érezhető az összhang és a szeretet, mely az előadó és a szerzők között az első pillanattól megtalálható. Bővebben; szouon.hu/lemezajanlo (Tolvai Renáta: Ékszer. Kiadó: TomTom Records) m B. Gy.