Új Néplap, 2011. november (22. évfolyam, 256-279. szám)
2011-11-07 / 260. szám
14 ÚJ NÉPLAP - 2011, NOVEMBER 7„ HÉTFŐ TÜKÖR Áldoznak az utak, járdák felújítására Miklóson Visszaeső sokkolós rabsicok állatkínzás Elektromos eszközzel nemes halakra hajtottak a szolnoki férfiak Az idén is sort kerítettek az időjárás által leamortizált utak és járdák állapotának karbantartására Törökszentmiklóson. A járdafelújítások huszonöt utcában több mint kétszáz ingatlant érintettek, közel másfél kilométer hosszan. Köztük két helyen — a Virág és Molnár utcákban - teljes burkolatcserét hajtottak végre. A munkások emellett huszonnégy utcában kátyúztak. A költségvetés tervezésekor 1200 négyzetméternyi ütőkátyú javításával számoltak, melynek felét közmunkában tervezték elvégezni. Ezzel szemben eddig közmunkában 1346 négyzetmétert javítottak ki. A közmunkások emellett gondozták a városhoz tartozó zöldterületet, valamint több illegális szemétleraj köt is felszámoltak. ■ N. G. Akár európai nagyhatalom is lehetnénk belőle Óriási gazdasági potenciál rejlik az egyelőre kevéssé ismert bar- ramundi halban, aminek tenyésztésével Magyarország termálvízben rejlő lehetőségeit is ki tudná használni - írta a Magyar Hírlap pénteki száma. A barramundi olyan hal, amely sós vízben születik, és édesvízben tölti életét. Szálkamentes, kiváló húsú és a legtöbb Omega-3 zsírsavat tartalmazza az édesvízi halak közül. Magyarországon _ egyedül a Jászkiséri Halas Kft. neveli és tér- ' meli az ausztrál halfajtát, évente száz tonna barramundi kerül a piacokra - ismertette a lap cikkét az Atecéged.hu. Borbély Gyula, a Jászkiséri Halas Kft. tulajdonosa a lapnak elmondta: a barramundi kevéssé ismert, pedig tenyésztése gazdaságos. Egy kilogramm barra- mundiért 2000—2400 forintot kérnek az értékesítők. Kelet-Kö- zép-Európában, de a kontinens nyugati felén sem foglalkozik senki a barramundi nevelésével és telepítésével, így Magyarország nagyobb termelési potenciállal Európa jó részét el tudná látni - vélekedett. ■ A közelmúltban a Körösön elektromos eszközzel, nemes halakra hajtottak azok az orvhalászok, akiket a vízi rendőrök megfogtak. Az ügy részleteiről, illetve az elmúlt időszak hasonló eseteiről Kurdics Zoltán alezredes, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság (TVRK) bűnügyi osztály- vezetője számolt be. Németh Gergő A horgászok legnagyobb része tisztességes eszközökkel fogja a halat, ám vannak, akik a bűn útjára lépve úgy \ , gondolják, nekik mindent szabad a vizeken- Kapitányságunk nyomozást rendelt el hallopás és állatkínzás bűncselekménye miatt há- —rom személlyel szem- '■''■•»^^ben, akikkel kapcsolat- ° ***^te^ ban megalapozott a gya- nú, hogy a Körösön a halászati törvény által tiltott elekt- romos halászgéppel halásztak - mesélte az alezredes. wHram — Az elsődleges szakértői véle- mény alapján közel 175 ezer forint érték ben fogtak ||f|l ki mérotes n e mes hető, így sikerült az említett három személyt a bűncselekmény elkövetése után rövid időn belül tetten érni. Az elkövetés helyét még pontosítják, mivel a gyanúsítottak csónakkal mozogtak egyik helyről a másikra a nagyobb zsákmány reményében. A bűnügyi osztályvezető kiemelte, hogy az elektromos szerkezettel történő halászás - ami ugyebár törvénybe ütköző cselekedet - gyakran előfordul manapság. Ilyen eszközt legálisan csak szigorú szabályok betartása mellett, az erre külön vizsgával rendelkező halászok és kutatók használhatnak. Az áramot használó rabsicok a készüléket több- lyire az interneten szerzik be, il- ptve házilag készítik el. Az ektromos készülékek tartását nem tiltja a törvény, magát a használatot igen, még akkor is, jha az elkövető nem fog így halat, de alkalmazni szeretné e célból. Ilyen személyek ellen állatkínzás vétségének kísérlete miatt indul eljárás.- Minden olyan esetben, ahol tetten érünk, vagy eljárás alá vonunk egy orvhorgászt, elszámolA tetemek is veszélyesek mint azt Kurdics Zoltántól megtudtuk az áramot használó rabsicok „akció” után csak a nemes halakat szokták kiszedni a vízből, a többit otthagyják. Ez azért is lehet veszélyes, mert a nagyobb mennyiségben hátramaradó tetemek az oszlás után az adott területet lemérgezhetik. halakat, így har- jj csát, süllőt, és pontyot, azt zsákokba rejtették. Az ügyben jelenleg is folynak a bizonyítást elősegítő nyomozati cselekmények, szakértőket vonunk be, illetve zajlanak a folytatólagos kihallgatások is. Az említett három, szolnoki lakóhelyű személyből kettő őrizetbe vételét elrendeltük, mivel mindketten többszörösen visszaesőnek számítanak már. Návj luk házkutatást tartottunk, s - nagyobb mennyiségű halászati, köztük tiltott eszközöket, halász ruhákat illetve az elkövetéshez használt gépkocsit és gumicsónakot is lefoglaltunk. Sok jóra nem számíthatnak, mivel volt már ügyük a rendőrséggel, várhatóan börtönbüntetést fognak kapni. Kurdics Zoltán megjegyezte ezen ügy felderítése a folyamatos ellenőrzéseknek és kollégái alapos adatgyűjtéseinek köszöntatjuk őt a korábban az esetlegesen számlájára írható bűncselekményekkel kapcsolatban is — folytatta Kurdics Zoltán. - Egyik ügyünkben például azt ismerte el az elkövető, hogy másfél, két éve folyamatosan heti rendszerességgel hálóval halászott, ezzel egészítette ki jövedelmét. Mivel ez számára megélhetési forrás volt, üzletszerűség miatt indult eljárás. Még nem vontuk le az elmúlt időszaknak a konkrét eredményeit, de minden őrsünkön átlagban két-három friss bűnügy nyomozása van folyaElképesztő hosszú hálót fogtak ki soha nem látott mértékű halrablásra készültek orvhalászok a hét végén Újszegeden, a Holt-Maroson — írta a Délmagyarország című lap alapján az Agromonitor.hu. A halőrök azonban megtalálták és felszedték 120 méteres gyilkos hálójukat, amivel egyszerre akár 200 kiló halat is ki tudtak volna fogni a vízből. Ennél nagyobb kárt csak elektromos eszközzel tudnak okozni az orvhalászok. A marázsahálót nappal, természetes fénynél is csak a nagy tapasztalattal rendelkező halőrök veszik észre. Négy darab, egyenként 25-30 méteres hálót fedeztek fel, ami 50-60 méterenként keresztülvágta a vizet, szabályosan levágva a halak útját, esélyt sem adva a menekülésre. Ha a hal beleúszik a finom szövésű, könnyű marázsaháló- ba, úgy belegabalyodik, hogy rövid időn belül akár el is pusztulhat. Ezért is hívják néhol gyilkos hálónak. Ezt szem előtt tartva úgy határoztak, nem várják meg a rabsicokat, hanem azonnal kiveszik a hálót a vtből, fontosabbnak tartották ugyanis a halmentést, mint a tettenérést. A hálót másnap elrettentésül kifeszítették a Holt- Maros partján. Állatkínzás miatt indított ' nyomozások Elektromos halászgép használata 1 eset Gereblyézés 2 eset Háló használata 4 eset Varsa használata 2 eset maiban. Körülbelül huszonöt bűncselekményben vontunk eljárás alá személyeket, akik különböző tiltott módszerekkel - elektromos géppel, gereblyézve, vagy hálót kifeszítve - halásztak. A horgászok, halászok ezentúl is számíthatnak arra, hogy a szezon végéig, illetve a halak vermelése után is ellenőrizni fogjuk őket a Tisza teljes magyarországi szakaszán, illetve más mellékvizeken és holtágakon a szárazföldi kapitányságokkal és halászati hasznosítókkal együttműködve. Nyomdában a finomságok - már készül a Süteményeskönyv gyártás A gyulai Dürerben külön ügyelnek az olvasók receptjeit tartalmazó, nemsokára megjelenő kiadványra Nyomdába kerültek a sütemények. Senki ne ijedjen meg, félreértésről nincs szó: a sütik a sütőben készülnek, a finomságok receptjeit tartalmazó kötet viszont a nyomdagépek közül kerül majd ki. A gyulai Dürer Nyomdában ugyanis már elkezdték a Süteményeskönyv nyomtatását. Itt készül az Új Néplap - és azzal együtt mind a nyolc Axel Springeres megyei napilap - kiadványa az olvasók receptjeiből. A könyvben helyet kapnak a féltve őrzött, megsárgult papírokról előkerült receptek is.- Örülünk, hogy a Süteményeskönyv nálunk készül — hangsúlyozta a gépindítón Kovács János, a Dürer Nyomda ügyvezető igazgatója. - Sok kiadványt készítünk, arra külön ügyelünk, hogy ez a könyv a lehető legszebb formában, nyomtatási minőségben kerüljön az olvasókhoz. Vinczéné Szeverényi Gizella termékmenedzser, Sajti Péter vezető gépmester, Kereki László géptermi művezető és Barabás Ferenc formakészítési vezető is részt vett a nyomtatás indításán. Kereki László elmondta: 34 200 példányban nyomják a nyolc Springer-megye süteményeskönyvét. Az egy hét alatt elkészülő kiadványhoz 461 500 ív papír kell, a négy alapszín közül a fekete festékből 100, a ciánból 120, a magentából 100, a sárgából 150 kilót használnak fel. — Nyolc kategóriában — sós, édes aprósütemények, tepsis, gyümölcsös, formában sült sütemények, pudingok és habok, ünnepi torták, tányérdesszertek - vártunk és kaptunk nagyon sok kiváló receptet. Már-már elfeledett és teljesen új készítményekkel is jelentkeztek olvasóink - hangsúlyozta Nánási János, a Békés Megyei Hírlap főszerkesztő-kiadóvezetője. Balogh László olimpiai bronzérmes mestercukrász és Pro- hászka Béla Venesz-díjas, olimpiai aranyérmes mesterszakács az olvasók által beküldött, a könyvben megtalálható összes süteményt, desszertet elkészítették. Balogh László cukrászként különleges megoldásokat is keresett, sok érdekességgel, újdonsággal találkozott az alapanyagoktól, ízpárosításoktól a technológiákig. A november végén megjelenő, Süteményeskönyv olvasóink receptjeiből című, színes fotókkal illusztrált, az édességekhez kötődő érdekességeket, süteménytörténetet is tartalmazó album már most előjegyezhető. A könyv ára az Új Néplap-előfizetőknek mindössze 1490 forint (nem előfizetők 4990 forintért vásárolhatják meg). Megrendeléseiket a piroska.toth@axelspringer.hu e-mail címre várjuk! ■ Az első nyomatok a Süteményeskönyv olvasóink receptjeiből című kiadványból a gyulai Dürer Nyomdában. Kovács János (jobbra) és Sajti Péter.