Új Néplap, 2011. november (22. évfolyam, 256-279. szám)
2011-11-24 / 275. szám
KÖZELET Őrizetbe vették Csábi Bettina bokszvilágbajnokot több mint kétszázmillió forintos adócsalás gyanúja miatt - közölte a TV2. Úgy tudni, a férjével és egy harmadik társukkal bűnszervezetben követtek el adócsalást, magánokiratot hamisítottak és fiktíven számláztak. HE!£E1^EC3BI Kartellgyanú miatt vizsgálódik a GVH A versenyhivatal eljárást indított az OTP, az Erste, az MKB, a Raiffeisen, a CIB, az Unicredit és a Fundamenta- Lakáskassza Zrt. ellen a lakossági jelzáloghitelek kamatának egy időben végrehajtott emelése miatt. Bankok közötti megállapodást gyanítanak. Veszteségek a bankoknál, hogy lesz ebből hitelezés? SÚLYOS VESZTESÉGGEL Zárták a bankok a 3. negyedévet - közli a PSZÁF. Az adózás utáni veszteség az előző negyedévben meghaladta a 84 milliárd forintot, noha az OTP 28,5 milliárdos profittal zárt. így egyre nehezebbnek tűnik a hitelek kihelyezése. Kiemelt ügy lett a lovas ágazat a FiDESZES képviselőt, Horváth Lászlót bízta meg Orbán Viktor a Nemzeti Lovas Stratégia elkészítésével. A miniszterelnöki megbízottal a kormány kiemelt ügynek ismeri el a lovas ágazatot. Bárándy: A Fidesz feloszlathatja az MSZP-t egyszerű figyelemelterelés a Lázár János-féle törvényjavaslat, mely az MSZP-t is felelőssé tenné az MSZMP hibáiért - mondta Bárándy Gergely. A szocialista politikus szerint a régi pártva- gyon szétosztása rendben megtörtént, minden párt részesült belőle. Ha az MSZP-t a törvény alapján feloszlatják, akkor megszűnt a demokrácia Magyarországon. Bárándy: Ez komoly javaslat? Javítottak a szolgáltatáson áramszektor Több kötbért fizettek, de kevesebb volt a kifogás B. Horváth Lilla Komoly bosszúságot okozhat a lakosságnak, de minden fogyasztónak az áramszolgáltatás zavara, akár maga a villamos- energia-ellátás akad el, akár a szállítása. Annak érdekében, hogy minél megbízhatóbb legyen a felhasználók kiszolgálása, a Magyar Energia Hivatal (MÉH) már évekkel ez előtt meghatározta, hogy melyek az érintett társaságoktól elvárt minimális szolgáltatások. Minden évben megvizsgálja, hogy az egyetemes áramszolgáltatók és az áramszállítók (elosztók) hogyan teljesítették az elvárásokat az előző évben, azokat pedig, aki verik a lécet, kötbérrel sújtja. A hivatal tegnap közzétett, és 2010-re vonatkozó értékeléséből az derül ki, hogy összességében és átlagosan javult a hazai villamosenergiaszolgáltatás, de még maradt is bőven javítanivaló. 2010-ben az elosztók a felmerült, 12,6 millió panaszos ügyből 86,7 ezer esetében nem teljesítették a MÉH által meghatározott, minimális elvárásokat. Ezen belül azonban az Elmű és az Émász jobban teljesített, mint 2009-ben, és valamennyit javított az E.On is. Az EDF Démász viszont lejjebb húzta az átlagot. Igaz viszont, hogy az EDF Démász - az elosztótársaságok közül egyedüliként - automatikusan kifizette a kötbért a felhasználónak, ha nem teljesítette az elvárt szolgáltatási szintet. Hasonló irányú volt a változás magában az egyetemes áramszolgáltatásban is, vagyis: az Elmű és az Émász többet, az E.On kevesebbet javított, az EDF Démász pedig rontott. Országosan 1,6 millió panaszt jelentetA szélsőséges időjárás gyakran megtépázza a vezetékeket, s zavart okoz Elintézetlen áramszolgáltatási panaszok Terület Áramszállítás (ezer panasz) 2008 123,4 2009 85,0 2010 86,7* Aramszállítási kötbér (millió forint)^ Áramszolgáltatás (ezer panasz) Áramszolgáltatási kötbér (millió forint) 9,5 61,7 12,3 70,4 74,8 178,4 11,4* •ÖSSZES ÜGY: 12,6 MILLIÓ, * 'ÖSSZES ÜGY: 1,6 MILLIÓ Jelentősen nőtt tavaly az áramszolgáltató társaságokkal az ügyfeleknek kifizettetett kötbér összege. A MÉH szerint összességében javult az áramszolgáltatás színvonala. Új feladatokat is kaptak TEVÉKENYSÉGÜK minőségjavítása érdekében feladatokat is kaptak az egyetemes szolgáltatók és a kereskedők a MEH-től. Alapértelmezésben törekedniük kell az előírt minimális követelmények betartására, a nem teljesítések számának csökkentésére. Minden esetben és automatikusan ki kell fizetniük a kötbért. Maradéktalanul eleget kell tenniük a felhasználók felé lévő tájékoztatási kötelezettségüknek. Fejleszteniük kell ügyviteli rendszereiket és nyilvántartásaikat is. tek, ebből 11,4 ezret nem oldottak meg a szolgáltatók. A MÉH első ízben 2003-ban állította össze követelményrendszerét Garantált Szolgáltatások néven, majd kétszer módosította. Az első beavatkozás 2008-ban vált szükségessé amiatt, hogy az áramtörvény előző évi változásának köszönhetően lehetővé vált az egyetemes (akkori nevén közüzemi) szolgáltatáson kívül, azaz a versenypiacon is áramot eladni a lakosságnak, a kisfogyasztóknak és a közintézményeknek. Emiatt meg kellett tehát fogalmazni a versenypiaci szolgáltatásra vonatkozó minimális elvárásokat is. A másik változtatást a 2009. január-februári üzemzavarok tették szükségessé, ezeket az üzemzavarokat a szélsőséges időjárás okozta. Az akkori módosítás értelmében a fogyasztóknak az adott ideig tartó üzemzavar-elhárítás idejére is kapniuk kell kártérítést. Ezzel a MÉH arra ösztönözte az áramszállító vezetékek tulajdonosait, azaz az elosztókat, hogy olyan beruházásokat indítsanak, amelyek révén a szélsőséges időjárásnak jobban ellenállnak a vezetékeik, illetve arra, hogy zavar esetén minél gyorsabban visszaállítsák az áramellátást. «•■mm Visszájára szállítás díja, avagy nem? TERMÉKBEMUTATÓ Olvasónk termékbemutatón matracot vásárolt, de nyolc napon belül elállt a vételtől, mert a matracról kiderült, hogy mágneses, és mivel az úrnak pacemakeré van, káros az egészségére. Kérdés, hogy a kereskedőnek a szállítási költséget is vissza kell-e adnia. az interneten, illetve árubemutatón vásárolt terméket a jelenlegi fogyasztóvédelmi törvény szerint nyolc napon belüli elállás esetén a kereskedőnek vissza kell vennie. A jogszabály értelmében természetesen a vételárat is vissza kell adnia. A szállítási költség külön kérdéskörbe tartozik. A kereskedőnek már a vásárláskor, tehát a szerződés megkötésekor meg kell szabnia, hogy a fizetendő összegből mennyi a termék ára, és mennyi a szállítási költség, amennyiért a terméket kiviszik a megadott címre. Ez esetben, amennyiben a vételt a fogyasztó visszamondja, a szállítási költség nem jár vissza. Ha viszont a kereskedő nem határozott meg külön vételárat és külön szállítási költséget, a teljes összeget vissza kell fizetnie. azt a szállítási költséget azonban, amennyiért a forgalmazó visszaviszi a terméket, mindenképpen a fogyasztónak kell állnia. E téren elképzelhető, hogy változik majd a szabályozás, az ugyanis EU-normák szerint történik. A tagállamokban 2012-ig kell bevezetni a gyakorlatot, de az országonként itt-ott eltérő lehet majd - • mondták a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségénél. ha tehát az úr által vásárolt matrac visszaszállításának költsége 10 ezer forint volt, akkor azt neki kell megfizetnie. ■ Rados Virág Tárki: a Jobbik most megelőzte az MSZP-t Összefogna a szélsőjobb ellen merkel A neonáci gyilkosságok teljes feltárását ígérik A Tárki novemberi kutatása szerint a Jobbik most először megelőzte az MSZP-t. A felnőtt lakosság körében továbbra is számottevő mértékben vezet a Fidesz- KDNP a többi párt előtt, noha az elmúlt egy évben folyamatosan csökken a támogatottsága. A Jobbik így a második legerősebb támogatottságú párt. Az 1000 fő megkérdezésén alapuló reprezentatív kutatás alapján a Fidesz- KDNP és az MSZP támogatottsága lényegében változatlan. A kormánypártok szimpatizánsai a teljes felnőtt lakosságnál októbernovemberben 23 százalékot tett ki, míg a szocialista párté október-novemberben 11-10 százalék volt. A biztos pártválasztók körében a Fidesz-KDNP támogatottsága novemberre 44 százalékra, az MSZP-é az előző havi 22 százalék-ról novemberre 20-ra változott. A Jobbik egy év alatt megduplázta szavazói arányát, így a teljes népességen belül novemberre 11, a pártválasztók körében pedig 22 százaléknyian szavaznának rá, ami 1-2 százalékpontos növekedés októberhez képest. Az LMP szavazóinak aránya a teljes népességen belül 5-ről 4 százalékra, a pártválasztók között 10-ről 7 százalékra változott. A Gyur- csány-féle Demokratikus Koalíció a teljes népesség 2 százalékát, a pártválasztók 4 százalékát szólította meg sikeresen. ■ A Bundestag előtt ismertetett, szerdai kormánynyilatkozatában Angela Merkel a közelmúltban feltárt, legkevesebb 10 halálos áldozatot követelő, idegen- gyűlölet által vezérelt neonáci gyilkosságsorozatot a demokrácia elleni támadásnak i vezte. A feketébe öltözött német kancellár felolvasta az áldozatok nevét, együttérzését fejezte ki a hozzátartozókkal, és a gyilkosságok teljes feltárására, illetve a tettesek, valamint a felelősök megbüntetésére tett ígéretet. „A szélsőjobboldal elleni harcban nincs helye semmifajta pártpolitikai taktikázásnak” - szögezte le a Angela Merkel. Angela Merkel: E téren nincs helye semmiféle pártpolitikai taktikának! Elutasította ugyanakkor azokat az ellenzéki bírálatokat, amelyek szerint a kormány „vak lett volna jobb szemére”, azaz az elmúlt időszakban a szélsőséges iszlám és a szélsőbaloldal veszélyét hangsúlyozta, és lebecsülte a szélsőjobboldali fenyegetést. Az áldozatok közül kilenc, Németországban letelepedett külföldi volt, török és görög kisvállalkozó, akiket a feltételezett merénylők 2000 és 2006 között gyilkoltak meg. (Az ATV Civil a pályán műsorában elhangzott: a német parlamentben a minap valamennyi párt frakcióvezetője egymás kezét megfogva demonstrálta a politikai „határzárat” a neonácik ellen - szerk.)« BÉT-áruszekció (forint/tonna, 11.23.) Uj elszámolási ár MALMI BÚZA 2011. november 49 500 TAKARMÁNYBÚZA 2011. november 45 000 TAKARMÁNYKUKORICA 2011. november 44 000 OLAJNAPRAFORGÓ 2011. november 109 000 REPCE 2011. december 126 000 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2011. november 23-án 1€ 1$ 1CHF f f f 307,18 Ft 228,42 Ft 249,26 Ft +1,88 Ft +2,62 Ft +2,11 Ft