Új Néplap, 2011. november (22. évfolyam, 256-279. szám)

2011-11-03 / 257. szám

UJ NÉPLAP - 2011. NOVEMBER 3., CSÜTÖRTÖK ^■DIÁKVILÁG Pofon vág a sors, de bírni kell! gondolatok Egy tizenéves elmélkedése az élet eldobásáról és a reményről Valljuk be: az élet olykor finoman szólva is rossz, végtelennek és örök hiá­bavalóságnak tűnik, ami­ből nincs kiút. Ekkor csá­bító, megoldást kínáló gondolat az öngyilkosság. Vagy mégsem? Szabó Nándor Zsolt, 10. D, Varga K. Gimnázium Valóban mind rossz, ami törté­nik? Nem szolgálhat az épülé­sünkre és javunkra? Talán szol­gálhat, de az élet forgatagát te­kintve mindez elvész a fájdal­mak és gyötrődé­sek közepette. A józan ész fölé kereke­dik az érzel­mek forró kaval- kádja. Felmerül a kérdés: minek él­jek tovább? Mi értelme van az egésznek? Nem volna jobb bedobni a törülközőt? Talán egyszerűbb volna, de gondoljuk végig. Hogy kerül­tünk ebbe a világba? Nem tu­dom. Mi akartunk idejönni? Ta­lán igen, talán nem. Ha mi akar­tunk ide jönni, akkor ezt bizo­nyára sokan megbánták az élet hullámai közt, ám nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ennek minden bizonnyal fontos oka van. Persze lehet mondani, hogy ez zűrös, zavaros és reménytelen. Meglehet, hogy ez a világ nem Néha azt egy rózsakert, de tőlünk is függ, hogy hogyan éljük meg. Most erőnk a mondhatjuk, hogy a rosszat ho- Az öngyilkosság gyan lehetne másképp megélni? akkor sem megoldás! Néha mondj nemet - a tökfőzelékre is! Néha nagyítjuk a bajainkat, néha ges és elmulasztja az éhsé- nem. Keressük a kiutat, aminek get. A konyhás néni kedély egy titka van: a frontális kitörés. sen mosolyog: „gyerünk, Mindenhol szembe kell néznünk, edd csak meg!’ Emberek, ez az egyetlen lehetőség. Nem is ne higgyétek el, tapaszta- korbácsolnám tovább a gondola- latból mondom, van, amit tokát — mindenki vessen számot érdemes kihagyni... Félre- a maga portáján, hogy mivel téve az olcsó tréfákat, sok hogy áll. Szükségszerű keresni a hitet, kitartást kívánok válaszokat. Öngyilkosság? Ki- azoknak, akik ezt olvas- hagyhatatlan ajánlatnak tűnik, sák, sok türelmet, bizal- nemde? Néha azonban nemet mat, no és csüggedés-, kell mondani. Olyan ez, mint a (ízlés szerint) zöldbab- és háromnaposnak látszó tökfőze- tökfőzelékmentes napo­lék. Azt mondják, hogy egészsé- kát! Elvégre kutyából nem lesz sza­lonna, a rossz rossz marad. Min­denki szenved, gyötrődik, a problémák sokasága úgy temeti el az embert, mint a megvadult tenger, ami irdatlan hullámaival szertezúz mindent, ami körülve­szi. Úgy tűnik, már fölösleges bármiben hinni, mert semmi nem jön össze emberemlékezet óta. És mi van Istennel? Sok em­bernél alapvető kérdés, hogy lé­tezik-e. Tegyük föl, hogy igen. Bi­zonyára mindenki fejében meg­fordult a gondolat: akkor miért nem csinál semmit? Hogy tör­ténhet meg nap mint nap ennyi szörnyűség? Hogy lehet ilyen semmirevaló az élet, ugyan hogy szerethet minket, ha ezt adta ne­künk? Csalódás, reménytelen­ség, kilátástalanság, szenve­dés és fájdalom. Szükségét érzem hozzátenni, hogy a jóról gyakran megfeled­kezünk. Történik valami jó és mi elfejtjük. Szóval ott tartottunk, hogy miért is történik ilyen sok rossz? Szenved és gyötrődik az ember, és úgy tűnik, az Isten nem segít. Száz meg száz ima után is csak egyre rosszabb a helyzet, bizonyosság pedig nincs semmiről. Ilyen­kor jön a gondolat, hogy barátom, jobban járnál, ha megölnéd magad. Sunyin, foko­zatosan teret nyer má­mig végül azt ve­szi észre az illető, hogy egy kötelet fog a kezé­ben és egy széken áll. Egy emberrel kevesebb, ugyan, mit számít? A hely­zet az, hogy nehézségek mindig voltak, vannak és valószínű, hogy lesznek is. Mégis a milliónyi olthatatlan szükségben, kínlódásban, ve­szélyben és keserves sorsban az a csodálatos, hogy még min­dig vagyunk. Meglehet, eljön az idő, hogy minden ember bánni fogja, hogy erre a világra jött, mélységes depresszióba esik és mindent elveszít. Mert mindent ______ elvehetnek tőlünk, kivéve a hi­tünket. A hit életet és erőt ad a legrosszabb körülmények köze­pette is. Sajnos azonban manap­ság ebből nekünk rendkívül ke­vés van, mondhatni semmi. An­nak, aki szeretne hitet nyerni, javaslom, próbálja újra és újra. Mit veszíthet vele? Ha már min­den elveszett és csupán az ma­rad, hogy hiszünk valamiben, az is reménysugár a sötétségben. Amíg élünk, van remény. Le­gyünk kíváncsiak, hogy mit hoz a jövő. Ne a jóshoz menjünk, ha­nem éljük az életet, az a biztos, ami megtörtént. Merjünk dacol­ni a körülményekkel. Azt mond­ják, hogy a sors annyit mér ránk, amennyit kibírunk. Rendesen & _ megropogtat, sokszor haldoko- ■ 5 lünk a sorscsapások közepette, £ | de a végső pofon, amit már biz- fe- f tosan nem élnénk túl, valahogy W 1 elmarad... 13 J átékok Kecsegtető mosolyok van­nak, Mint szép, csábító gyümöl­csök, De mögötte álarc vicsorít, És szólnak az arctalan kür­tösök. Táncol a vörös rózsaszál, S konganak az ütősök, De mögötte álarc vicsorít, És szólnak az arctalan kür­tösök. Ó, hontalan gyilkos pár­duc! Altasson téged rubint sze­me, S karma nyoma a bronz ho­mokban Feltámadva játsszon vele. Halálpiros vére a bús tigris­nek Csorogjon, mint bíbor lelke, S karma nyoma a bronz ho­mokban Feltámadva játsszon vele. NAGY MELINDA, HAJNÓCZY, TISZAFÖLDVÁR Ha-ha-ha!- Hogy fog kinézni Tarzan, ha nekimegy egy fának a dzsungelben?- Torzan! * * *- Mit eszik a kannibál étke­zés után?- Cukormentes nOrbit! * * *- Hogy hívják a skót vil­lanyszerelőt?- Fázis McRázis. * * *- Mi a közös a matekban és az evésben?-A SZÁM! * * *- Mi van a hipochonder sír­jára írva?-Na, ugye! * * *- Miről beszélgetnek, az óri­áskígyók?-A SZISSSZ-témáról. A szerelemről is beszélgetünk bemutató Ez az intézmény egy igazi csodasuli Hol volt, hol nem, volt egyszer egy iskola. Méghozzá egy csodasuli. Első pillantásra per­sze ez is éppen olyan iskolának látszott, mint a többi. Nem for­gott kacsalábon, sőt márvány lépcsők sem vezettek a ter­mekbe. A kapuja csak egy kopott barna faajtó, a termekben megszokott zöld padok sorakoznak, a csen­gő pedig éles berregés­sel jelzi az órák kez­detét és végét. De még az ide­járó diákok sem különböznek más iskolák tanulói­tól. Van, akit a matektól ráz ki a hideg, másokat inkább a töritől. A dolgozatoknál ugyan­úgy izgulunk, és várjuk a ki­csöngetést. A takarító néni is ép­pen úgy ránk szól, ha valaki a kuka mellé dob egy szeme­tet. A diákok között ba­rátságok és szerelmek szövődnek. Tanulni is éppen úgy kell mint máshol. És mi természetesen tanulunk is. Van, aki szá­mítógép-sze­relőnek, más iro­dai asszisztens­nek, gyer­mekruha­készítőnek, pedagógiai asszisztensnek. Má­sok érettségire készülnek. S hogy mitől csoda ez a suli? A szünetektől. Itt ugyanis ki­csöngetéskor nem sietnek a ta­nárok. Beszélgetnek velünk, mindenféléről. Mint a legtöbb di­áknak, nekem is van egy ked­venc tanárom, hogy ki, azt nem árulom el. Ő az, aki megkérdezi: mi volt az órán, mi a helyzet ott­hon, és ő az, akivel a szerelem­ről is merek beszélgetni. Hogy hol vannak ilyen tanárok? Hát a csodasuliban! Ez az én iskolám, a Hegedűs T. András Szakiskola Szolnokon. Aki nem hiszi, járjon Utána! MÁGA VIVIEN, 11. OSZT., DR. HEGEDŰST. ANDRÁS SZAKISKOLA, SZOLNOK Egy felbecsülhetetlen pillanat Egy napfényes, őszi délután láttam valami csodálatosat. Ki­léptem nagyszüleim házából az.udvarra, és észrevettem pa­pámat, amint a galambjai sza­bad szárnyalását szemléli. Minden idős embernek meg van a hóbortja, így neki is. Sze­ret gyönyörködni a galambjai­ban, már ki tudja, hány évtizede... Ezt eddig is tudta mindenki a csa­ládban. Viszont abban a pillanatban, minden gon­dolat és érzelem elém tárult, amit papám érezhetett. Leírha­tatlan másodperc volt. Papám égbe emelkedő tekintettel me­rengett, szinte ő is lebegett. ^ Halványkék szemében a régi emlékek tükröződtek, de mégis oly közelmek tűntek. Pa­pám csak üldögélt a karosszék­ben, és mélázott. Irigyelni való látvány volt. Öröm volt látni azt a nyugodt, békés és felszaba­dult állapotban lévő embert. Bármit odaadtam volna azért az egy pillanatért. Tudom, leír­va másképp hat. Szavakkal nem lehet mindent elmonda­ni. Van, hogy a szavak nélküli tett sokkal többet ér ezer szóval elmesélt történetnél. Ezeket a dolgokat viszont nehéz meglátni, keresni nem le­het, mert megtalálni sem könnyű. De, ha éppen pont jókor, pont jó helyen van az ember, akkor az az egyet­len kis pillanatig tartó • ) mozdulat, gesztus hatása felbecsülhetetlen lesz. Ér­demes látni is, és nem csak nézni... CSABAI NIKOLETT, TISZAPARTI GIMNÁZIUM

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom