Új Néplap, 2011. november (22. évfolyam, 256-279. szám)

2011-11-19 / 271. szám

2 ÚJ NÉPLAP - 2011. NOVEMBER 19., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR Szolnoki roma fiú Junior Príma Díjjal tehetség A Gyermekvárosban nevelkedett, s az ország kiugró tehetségei közé került Zsákai Istvánt Junior Prima Díjjal jutalmazták a nép­művészet és közművelődés kategóriában. Tehetsége, szorgalma, kitartása veze­tett a sikerhez. Egy valami­re azonban ma sem tudja a választ, hogy jó dolog-e csa­ládban élni. Neki ugyanis ez nem adatott meg. L. Murányi László „... megtetszett nekem a kézmű­vesség. Hogy a kezem által tu­dok alkotni; hogy nem kell, el­menjek a boltba, megvennem, ami kell. Nem késekkel kezd­tem, ... Elsőnek szalmából fon­tam, egy kis szívet, emlékszem, nőnapi ajándékba adtam. Aztán jött egy kis agyagozás, bőrmű­vesség, aztán a fafaragás.” Még 2007-ben nyilatkozta mindezt egy újságcikkben egy akkor még csak 26 éves, önma­gát a Szolnoki Kézműves Kör tagjának valló fiatalember, Zsá­kai István. Egy néhány hete kel­tezett hír viszont már arról szólt, hogy először kaptak Prima Pri- missima Díjat a népművészet­ben és közművelődésben ki­emelkedő teljesítményt nyújtó, 30 évesnél fiatalabb tehetségek. Köztük Zsákai István, aki — a hi­vatalos indokolás szerint - kés­kovácsként kapta az elismerést. Az ünnepi fotón tizenkét díjazott fiatal tehetség áll a színpadon, egyvonalban, kezükben a díjjal más világ volt, mint az előző. Bejött Galánfi András bácsi az órára, és azt mond­ta: no, mit akartok ma csinálni a fá­val? Ez kel­lett nekem! A pásztorfa­ragások ihlet­tek meg leg­jobban, és ilyen tárgyakat kezdtem faragni, fából és szaruból is. 2002-ben, 21 éve­sen, megkaptam a Népművészet If­Zsákai István huszonegy évesen kapta meg a Népművészet Ifjú mestere címet A vérszerinti családomat nem ismerem. Igyúzután én ide jövök mindig haza, ebbe a kis khm ín esműhelybe. ju Mestere dig haza, ebbe a kis kézműves­műhelybe, ahol minden tárgy is­merősen fogad. Mondom, apám­ról, anyámról, hál’ istennek, semmit nem tudok... Most már jól is van ez így. Ha nem voltak mellettem gyerekkoromban, ha nem voltak az életem részei ak­kor, amikor egy gyereknek iga­zán szüksége van a szülei jelen­létére, akkor most már minek jönnének? Idegen emberekként találkoznánk, még az is lehet, hogy elbeszélgetnénk, aztán ... menne úgyis mindenki a maga útjára. Akkor meg minek? Sem­mi értelme nem lenne már... Ülünk a szolnoki „gyivi” aprócs­ka, mégis annyi csodát rejtő kéz­művesműhelyének faasztalánál, körülöttünk gondos kezek takarítgatják ösz- sze éppen a dél­utáni foglalkozás faforgácsait és fű­részporát. Zsákai Pista kis utódai fa- ragtak-farigcsáltak itt, egész délután; „intézeti” gyerekek, akiknek a kezéből, estére kellvén, úgy kellett ki­parancsolni a vésőt,sakala pácsot Nem sokkal előbb még tévések is forgattak a mű­helyben. Érdekes, azt milyen nagyon akar­tam akkor. Hatalmas bizonyítási vágy dolgozott bennem, hogy megmutassam: képes vagyok el­érni! Ma már másképpen gondol­kozom, mást tartok fontosnak az életben, nem a címet, nem a kül­ső elismerést Ez persze nem je­lenti azt, hogy ne örülnék a mos­tani díjnak... ... Próbálok ebből élni, nem hal­tam még éhen - nyilatkozta ab­ban a korábban említett 2007-es cikkben. No, és ezt is: gyerek, meg család nincs, majd lesz. Nincs mű­helyem sem, mert egyszerűen nincs rá pénzem. Nem fontos. Majd lesz. Kialakul. Ha az ember dolgozik becsülettel, annak eredménye kell legyen. Halkan zizzen a papír az asztalon, amint lassan belelapoz sa­ját, évekkel korábbi Csak az utolsó pillanatban postázta a jelölést járó szobrocska és az oklevél. A sor szélén egy, ma már Hajdú-Bi- harban, Bocskaikerten lakó, ci­gány fiatalember álldogál, kissé zavart mosollyal az arcán. — Ha kérdezik, azt mondom: szolnoki vagyok. Mi mást mond­hatnék? Ugyan Törökszentmik- lóson születtem, de Szolnokon, a Gyermekvárosban nőttem fel. Még a hagyományos, nagy inté­zetben kezdtem, aztán jött a la­kásotthonos átalakítás, és kiköl­töztünk az intézményből. A vér szerinti családomat nem isme­rem, így aztán én ide jövök min­- Az általános suli után faipari szakiskolába mentem tanulni, itt Szolnokon. Bútorasztalosként kezdtem, de nagyon hamar meg­bizonyosodtam: nem nekem való szakma az. Bár szenvedélyesen szerettem a fát, ez a szakma nem adta meg nekem azt a fajta hatal­mas szabadságot, amit egyébként a fa adhat az embernek. Reszelni, fűrészelni tanítottak volna ben­nünket, és engem ez nem elégített ki. Ennél többre, sokkal többre vágytam! Átiratkoztam Nádud­varra, a népi kismesterségek szakiskolájába. Az már egészen zsákai Pistát Deák Péter, a szolnoki „gyivi" mentálhigié­nés szakembere, a sokat emle­getett kézművesműhely vezető­je ajánlotta a Junior Príma Díjra.- „zsák” nagyon tehetséges, ez látszott már diák korában is - mondta elgondolkodva Deák Péter, reflexszerűen csak a régi, intézeti becenevén em­lítve az eg\ kori tanítványt. — Jó gyerek volt, nem kellett so­kat fegyelmezni. A fafaragás­ban ugyanúgy kiemelkedő tel­jesítményre volt képes, mint most a kovácsmesterségben. Az utolsó pillanatban szerez­tem csak tudomást arról, hogy bárkinek lehetősége van jelöl­ni a díjra, a népművészet és közművelődés kategóriában. Nekem azonnal ő jutott eszem­be, hogy nála jobban aligha érdemli meg valaki is az elis- merést. Nagy on mélyről in­dult, és kizárólag magának, a tehetségének köszönheti, hogy sikerült kitörnie az állami gondozotti sorból. gon­dolataiba. Érdekes szembesítés. Értelmezni és újraértelmezni, néhány pillanat műve csak. — Továbbra is ebből próbálok élni, és többnyire sikerül is... Mű­helyem még most sincs. Sokba kerülne. A konyhámban dolgo­zom, de így is tudok annyi kést, bicskát készíteni, amennyi a megélhetésemet biztosítja. Csa­lád...? Még mindig nincs, de mon­dom most is: majd lesz! Tüdőm, hogy egyszer csak eljön. Hogy vá­gyom-e rá? Nem tudom! Hiszen igazából azt sem tudom, milyen belülről egy család: jó-e vagy rossz? Mi, intézetisek, honnan is tudnánk, milyen családban élni? Beraktak bennünket háromszáz gyerek közé, és mi voltunk egy­más családja. Kaptunk ott elég sok rosszat, de volt azért részünk jóban is... Aztán kiraktak ben­nünket egy-egy lakásotthonba, és olyat kellett volna játszanunk, hogy mi egy család vagyunk. Hát nem lettünk az! Nem csoda, ha most, közel harmincévesen se igazán sokat tudok erről... Az ünnepi fotó érdekes és árulkodó. Rajta többnyire zené­szek, különböző műfajokból; mindenki elegáns, a mosolyok természetesnek tűnnek, csak a kép bal szélén álldogáló Zsákai István tűnik másnak. És nem ám csak a bőrszíne, a látható cigány­sága miatt. Mintha nem tudna mit kezdeni az ünnepléssel, a csillogással, a villogó vakuk fé­nyével. A műhelyben, az asztal­nál, egy hokedlin ülve, vissza­kérdez: ez ennyire látszik? — Nem az én vüágom. Minden­ki kérdezgette: jól érzem-e maga­mat? Mondtam, igen, csak nem tu­dom, mit kell ilyen helyen csinál­ni. Amikor megérkeztünk a díjáta­dóra, és betereltek bennünket, dí­jazottakat egy oldalsó terembe, én azonnal bemutatkoztam minden­kinek: Zsákai István vagyok, késkovács, Bocskaikertről jö­vök, így és így dolgozom, így és így élek... Beszélget­ni szerettem volna velük, megismerni őket, meg­tudni, ők hogyan látják a vüágoL.Én már csak ilyen vagyok: társaságra, közös­ségre vágyom. Végül csak egymondatos válaszokra fütot- ta... Talán ez a csalódottság is lát­szik rajtam ezen a fotón. Mert ne­kem mindig kell valakikhez tartoz­nom. Ezért tanultam meg hegedül­ni is, amikor Bocskaikertre költöz­tem. Majd megőrültem egyedül otthon, emberek közé kellett men­nem. A zene révén új kapcsola­tok jöttek az életembe. Népzenét játszunk a társaimmal, de nem­csak magyart, hanem más vidé­kek muzsikáját is. Most például arra vágyom, hogy kimehessek Erdélybe, a csángókhoz, és ott él­jek, zenéljek velük egy ideig. Re­mélem, sikerül... X GYORSSZAVAZAS ■ Ön szerint megbecsülik-e hazánkban a tehetségeket? Szavazzon honlapunkon ^ holnap 16 óráig: SZ0U0N.hu ^ A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Holnap lesz az időközi választás Jászladányban Jászladányban vasárnap tartják az időközi választásokat. Azt kö­vetően vált szükségessé az idő­közi választás, hogy a képviselő- testület feloszlatta önmagát az ősz folyamán. A település közel négyezerötszáz választópolgára a nagyközség hat szavazóköré­ben adhatja le voksát ezen a hét végén. A szavazóköröket a szo­kásoknak megfelelően vasárnap reggel hat órakor nyitják majd meg, és este hét óráig lesz lehe­tőség a helybélieknek a vokso­lásra. A szavazók három polgár­mester-jelölt és összesen harminckettő képviselő-jelölt közül választhatják ki a számuk­ra legalkalmasabbakat. ■ Banka Csaba Kerék a homlokzaton. Mezőtúron a Túri Fazekasmúzeum homlokzatán a közelmúltban helyezték el a város bognármestereinek és kerékgyártó­inak emléket állító kereket. Képünkön Pusztai Zsolt múzeumigazgató mutatja a csaknem száz nevet tartalmazó alkotást. Hétfőn felzúgnak a szirénák próba Elképzelt vészhelyzetet oldanak meg A májusihoz hasonló országos ka­tasztrófariasztási gyakorlatot tart hétfőn a BM Országos Katasztró­favédelmi Főigazgatóság a Nem­zeti Média- és Hírközlési Hatóság­gal együttműködve, amelyhez or­szágos értesítési és törzsvezetési, valamint polgári védelmi mozgó­sítási gyakorlat kapcsolódik. A gyakorlat célja a katasztrófa- védelmi szervek teendőinek, va­lamint a lakosság katasztrófari­asztásának begyakorlása. A hét­fői nap folyamán valós helyzetet imitáló tesztüzeneteket tesznek közzé, a Csillagok Háborúja című film helyszínein bekövetkezett eseményről. Öt közlemény hang­zik majd el reggeltől az esti órá­kig, melyeket 12 alkalommal te­szik közzé a közszolgálati, illetve a csatlakozott kereskedelmi és kö­zösségi médiaszolgáltatók. A gya­korlat keretében megyénk 7 tele­pülésén: Szolnokon, Jászberény­ben, Törökszentmiklóson, Mező­túron, Tiszafüreden, Kunszent­mártoniján és Karcagon 18 óra­kor megszólaltatják a polgári vé­delmi szirénákat. A gyakorlás révén a lakosság megismerheti, s így a későbbiek­ben akár egy valós helyzetben már felismeri a katasztrófák ese­tén történő riasztás és tájékoztatás új formáját, ily módon jelentősen csökkenthető annak a kockázata, hogy egy valós katasztrófahelyzet személyi sérülésekhez, komoly anyagi károkhoz vezessen. A gyakorlat keretében mozgó­sítják a kijelölt, a polgári védel­mi kötelezettség alapján létreho­zott gyorsreagálású szervezete­ket (megyénkben ez több mint 500 főt jelent). Tekintettel arra, hogy a gyakorlat során fiktív ka­tasztrófahelyzet beállítása zajlik, tényleges óvintézkedések beve­zetésére nem kerül sor. Ugyan­akkor a hétfői napon önkéntes véradás zajlik majd a Szolnoki Területi Vérellátó és a Magyar Vöröskereszt közreműködésé­vel. Önkéntes véradásra lesz le­hetőség: Jászberény, Déryné Mű­velődési Központ 16.30 órától 18.30 óráig, Szolnok, József A. u. 14. (a Tűzoltóság épülete) 16.30 órától 19.30 óráig. ■

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom