Új Néplap, 2011. november (22. évfolyam, 256-279. szám)

2011-11-12 / 265. szám

3 Túl magas a vérnyomásunk közgyűlés Hamarosan épülhet az M4-es út megyei szakasza Két fontos beszámolót is tárgyalt pénteki ülésén a megyei önkormányzat közgyűlése. Megyénk egészségügyi helyzetéről és közútjaink állapotáról egyaránt tájékoztatásf kaptak a képviselők. Szilvási Zsuzsa Dr. Sinkó Káli Róbert megyei tisz­ti főorvos, a kormányhivatal nép­egészségügyi szakigazgatási szervének vezetője állította össze azt a beszámolót, amely a me­gye lakosságának aktuális egészségi állapotát, illetve a szük­séges tennivalókat foglalja össze. Eszerint a születéskor várható át- lagos élettartam megyénk­ben 2010-ben a férfiak esetében 70,5 év, nőknél 78,11 év volt. A halálokok között 65 éven felüli lakosság körében a ke­ringési beteg­ségek, a 64 éven aluli la­kosság köré­ben pedig a daganatos be­tegségek szerepelnek az első helyen. Rendkí­vül magas a magasvér­nyomás- és a cukorbeteg­ség esetében a fel nem ismert be­tegek aránya, ezen a helyzeten azonban sokat javíthatnak a szű­rőprogramok. Ezért is fontos a megyei közgyűlés kezdeménye­zésére a kis települési szűrőprog­ramok szervezésében való rész­vétel. A megye járványügyi helyzete stabil, az viszont probléma, hogy az új tbc-s betegek száma miatt egy- egy településen kötelező tüdőszű­az ivóvíz, ammónia-, klór-, mangán­paramétere határérték alattivá vált, viszont az arzén vonatkozásában a próbaüzemek elhúzódnak. A prog­ram felgyorsításával azonban javul­hat a helyzet. A megye egészségügyi ellátó- rendszerében továbbra is gondot okoz a tartósan betöltetlen házior­vosi, házi-gyermekorvosi és a vé­dőnői állások betöltése. A szakmai Kisebb lett az MSZP-frakció A KÖZGYŰLÉS kezdetén beje­lentették, hogy Tokajiné De- mecs Katalin, a megyei köz­gyűlés MSZP-frakciójának ve­zetője kilépett a pártból. A me gyei közgyűlés egykori alelne ke független képviselőként folytatja tovább munkáját A változás felvetette a pénzügyi bizottság elnöki posztjának kérdését Amint Kovács Sán­dor, a közgyűlés elnöke kifej­tette, a szokásjog alapján ezt a mindenkori legnagyobb ellen­zéki frakció jogosult betölteni. A jelenlegi helyzetben azon­ban az MSZP és a Jobbik frak­ciója egyaránt 44 főből áll, így felkérte a két frakció vezetőjét, hogy próbáljanak meg kon­szenzusra jutni az elnöki és al­elnöki posztot illetően. anyag szerint fontos lenne, hogy az alapellátás területén egy-egy nehe­zen biztosítható kötelező feladatot önkormányzati támlásban lássa­nak el, illetve törekedni kellene rá, hogy a megye valamennyi lakosa számára legalább munkaszüneti és pihenőnapokon biztosított legyen a fogorvosi ügyeleti ellátás. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója, Kovács Károly beszámolója alapján a megyei köz­gyűlés indokoltpak tartja többek között, hogy a 4 és 5 számjegyű utak felújítására a közeljövőben ha­zai források is rendelkezésre állja­nak, mivel az Észak-alföldi Opera­tív Program 2007-2013. évekre előirányzott forrásai rövidesen ki­merülnek. Az M4-es autópálya előkészítésé­vel kapcsolatban megállapította a testület, hogy az Abony-Török- szentmiklós-Kelet közötti szakasz összes terve 2012 végéig rendelke­zésre áll és a beruházás még ebben az uniós fejlesztési ciklusban meg­valósulhat Az erre vonatkozó kor­mányhatározat azonban csak Tö- rökszentmiklós-Nyugatig történő megvalósítással számol, pedig a balesetveszély miatt szükséges len­ne, hogy egészen a 4-es főút meg­lévő 2x2 sávos, Törökszentmiklós- Fegyvernek közötti szakaszáig épüljön ki az M4-es autópálya. Ezért a megyei közgyűlés a kor­mányhatározat módosítását kezde­ményezi. rest kell elrendelni. A közegészség- ügyi szakterületen belül az ivóvízmi- nőség-javító prog­ram L ütemének végrehajtásával Dr. Sinkó Káli Ró­bert számolt be a közgyűlésen Közösen vetélkedtek. Lengyel—magyar történelmi vetélkedőt szervezett középiskolásoknak a Szolnoki Lengyel Kisebbségi Önkormányzat. A Damja­nich János Múzeum konferenciatermében lengyel és magyar középiskolás korú fiatalok (4-4 iskola) csapatai oldották meg a feladatokat. Képünkön a szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Tagintézmény csapata ajándékkal kedveskedik a résztvevőknek. UJ NÉPLAP - 2011. NOVEMBER 12., SZÓ HÍREK Debrecen a lelkipásztorok­nak tartóoszlopnak kell lenniük az Isten anyaszentegyházában — hangsúlyozta a Tiszántúli Refor­mátus Egyházkerület püspöke. Bölcskei Gusztáv ezt pénteken a Nagytemplomban, a lelkészszen­telő ünnepi istentiszteleten mondta. Idén a debreceni teoló­gia tizenkét végzős hallgatóját szentelték lelkésszé - írta a Haj- dupress.hu. Ez az első esztendő, amikor a lelkipásztorok egy új rendszer szerint vizsgáztak, ta Jászberény tegnap délben a Nagyboldogasszony Főplébánia­templom harangja szólt a Kos­suth Rádióban. A jászok főváro­sában a Nagyboldogasszony tisz­teletére emelt barokk templomot 1782-ben szentelték fel. A temp­lom tornyát a magyar Szent Koro­na mása díszíti. A templom tor­nyában három harang lakik, a legnagyobb és a legrégibb a 22 mázsás, amely Szent Urbán ne­vét viseli. Ezt is, és a két másik társát is mind a mai napig kézzel húzva szólaltatják meg — írta az MRl-Kossuth.hu. ta Szajol EGY 40 ÉVES férfi az egyik használt cikkekkel foglalko­zó hirdetési internetes oldalon akart vásárolni egy Nokia C7 tí­pusú mobiltelefont. A hirdetővel fel is vette a kapcsolatot, a kért pénzt át is utalta, azonban a te­lefont nem kapta meg, így felje­lentést tett - tudtuk meg a rend­őrségtől. TA Szolnok KÖZOKIRAT hamisítás miatt kell felelnie annak a 24 éves nyírbátori hölgynek, aki di­ákigazolványának érvényesítő címkéjét ragasztotta át, majd kedvezményes vasúti menetje­gyet vásárolt, amelyet fel is hasz­nált. A jegyellenőrzés során azon­ban „lebukott" — közölte a rend­őrség. TA Ujszász NEMRÉGIBEN ünnepel­te fennállásának tizenhetedik évfordulóját a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthona. Mint azt az intézmény vezetője elmondta, mindezt szerény kö­rülmények között tették, mert a gazdasági válság őket is súlyo­san érintette. Komoly létszámle­építést kellett végrehajtaniuk, le­állították a mosodát, eladták a mikrobuszukat stb. ni SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a S10U0N.hu hírportálon. JEGYZET Mi az igazi rémregény? Michael jackson Thriller cí­mű albuma közel harminc évvel ezelőtt a világ legna­gyobb példányban eladott le­meze volt. Az ekkorra már dollár-multimilliomos Dzse- kó a ’80-as évek elejére már túl volt egy-két arcplaszti­kán, valamint néhány bőrfe­hérítő kúrán. S vélhetően eszébe nem jutott akkori, neverlandi birtokán, hogy három évtized múlva milyen szánalmasan végzi majd evi­lági „senkiföldjén”. szememben, s főleg fülem­ben, minden sztárallűrje el­lenére zenészlegendaként él, muzsikái, szövegei kor­szakalkotó művek voltak. Azt gondolom, ezzel a meg­nyilvánulásommal nem va­gyok egyedül. Épp ezért, a lelki és testi fájdalmaktól, a pszichiátriai kezelésektől és szépészeti orvosi beavatko­zásoktól minden tekintetben meggyötört, a végletekig el­torzult Dzsekó megérdemel­te volna a magasztos halált, de inkább a méltóságos megnyugvást. Nem adatott meg neki. Halála után az ember embertelensége jutott neki osztályrészül. Csak né­hány hír a napokból: egy Los Angeles-i aukciósház most elárverezi a pop kirá­lyának jó néhány holmiját, köztük azt az ágyat is, me­lyen az énekes 2009-ben el­hunyt. És egy másik: Mi­chael Jackson kereste a leg­többet az elmúlt egy évben a néhai sztárok közül: a For­bes listája szerint 170 millió dolláros (36 milliárd forin­tos) csúcstartó. közben élettelen testéről ké­szült fotóval sokkolták az or­vosa perén résztvevőket. A kép természetesen bejárta a világsajtót. És minden bi­zonnyal még nincs vége a Jackson-sztorinak, bőven szolgáltat még hírt és persze hoz még több pénzt, dollár- milliókat a halott popikon. ez az igazi rémregény, vagyis thriller... Visszalépett Jászladányban az egyik jelölt A november 20-án esedékes jász- ladányi időközi helyhatósági vá­lasztás egyik polgármesterjelöltje hivatalosan visszalépett. Dr. Pelládi Ildikó jegyző érdeklődé­sünkre elmondta, hogy Major An­tal kedden, hivatalosan írásban közölte a helyi választási bizott­sággal döntését, amelyet a HVB szerdai ülésén vett tudomásul. Ennek megfelelően három jelölt maradt versenyben a polgármes­teri tisztségért Bíró Csaba, Dankó István és Drávucz Katalin egy­aránt független j élőkként vesznek részt a választási küzdelemben. A képviselőjelöltek számában nem történt változás, továbbra is 32-en számítanak a helybéliek voksaira jövő vasárnap. ■ Nemzetközi konferencia világhírű professzorral A szolnoki Hetényi Géza Kórház Kardiológiai Centrumának tudo­mányos tevékenysége hűen tük­rözi az ellátásban nyújtott sokré­tű feladatokat. A több mint 10 éves múltra viszszatekintő tavaszi Szolnoki Kardiológiai Nap rendezvényét a prevenciót célzó, őszi Szolnoki Hypertonia Nap követi. Az idén nemzetközivé bővült konferen­cia pénteken és szombaton zajlik a megyeszékhelyen. — Őszintén reméljük, hogy a most kezdődött Hypertonia Nap valódi mérföldkő lesz mind Szol­nok, mind a Hetényi Géza Kór­ház életében - mondta el dr. Her- czeg Béla, a szervezőbizottság el­nöke, a megyei kórház kardioló­giai osztálynak vezető főorvosa tegnapi sajtótájékoztatóján. - Ez az első ilyen jellegű nemzetközi rendezvény városunkban, me­lyet a Magyar Hypertonia Társa­ság Elnöksége európai akreditá- cióra jelölt. Kitűnő magyar elő­adóink mellett világhírű nemzet­közi előadókat is köszönthetünk, így prof. Athanasios Manolis a Görög Hypertonia Társaság kép­viseletében tart előadást. Bár a másik neves előadónk, az olasz prof. Giuseppe Mancia egy műtét miatt személyesen nem tud részt venni a rendezvényen, videokon­ferencia segítségével megteremt­jük a lehetőségét, hogy bekap­csolódjon kerekasztal-beszélge- tésünkbe - tette hozzá. ■ feliratok. A jászkarajenői Gyurika András a település szélein lévő régi üdvözlőtáblákat felújította és rovásírásos felirattal is kiegészítette. A meg­szépült táblákat és az új főteret egyszerre adták át a közelmúltban. Zár alá kerültek a tiszabőiek gyanús házai Értesítéseket hozott a posta a ti- szabői szocpolos ügy kiemelt gyanúsítottjainak, akiknek szer­vezőszerepet tulajdonít a rend­őrség. Legalábbis azoknak, akik nevén ingatlant, ingatlanokat ta­lált a nyilvántartásban a hatóság. A borítékban értesítés lapult, ar­ról, hogy bűnügyi zár alá kerül­tek a vádlottak ingatlanai, s ez­után fedezetül szolgálnak majd az okozott kár megtérüléséhez. Közben információink szerint több „főgyanúsított” is arra pró­bálja rávenni az általa beszerve­zetteket, hogy közjegyzőnél nyi­latkozzék azt: a nyomozást veze­tő rendőrtiszt fenyegetéssel vet­te rá őket a szervezőket terhelő vallomásokra. ■ L. M. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom