Új Néplap, 2011. november (22. évfolyam, 256-279. szám)

2011-11-09 / 262. szám

ÚJ NÉPLAP - 2011. NOVEMBER 9., SZERDA TÜKÖR Nem vakon vagyok lokálpatrióta portré Bayer Ilona szolnoki kisiskolásként szeretett bele a képzőművészetekbe Nem mindegy, hogy milyen környezetet látunk magunk körül, lehangolót, inger­szegényt vagy inspirálót. Bayer Ilona született: 1949, Szolnok munkahelyei: Magyar Rádió és Televízió Szolnoki Stúdiója (1967-1974), Magyar Televízió (1974-2001) a TV Híradó szer­kesztő-riportere, műsorvezetője (1974- 1990), Elite magazin főszerkesztő-helyet­tese (2001-2003), Spektrum Magazin főszerkeszt&helyettese (2011-től) A TV Híradó egykori szerkesztő-riportere, mű­sorvezetője mindmáig hálás felső tagozatos fes­tőművész-rajztanárának, amiért egy életre „meg­fertőzte” a vizualitás iránti vonzalommal. Ba­yer Ilonával egy szolnoki kiállításmegnyitón be­szélgettünk. Cser Gábor Péter A Szolnoki Művészeti Egyesü­let nemrégiben Bayer Ilonát kérte fel a Szolnoki Képzőmű­vészeti Társaság alapító kiállí­tásának megnyitására. Akik csak a televízióból Ismerik, azoknak eláruljuk, hogy a rendszerváltás híradójának egyetlen női műsorvezetője év­tizedek óta elkötelezett pártom lója a művészeteknek. Olyany- nyira, hogy 2002-ben egyik ala­pítója volt az azóta a kortárs képzőművészet legnagyobb ha­zai seregszemléjének számító Magyar Festészet Napjának. tem fel, és 24 éves koromig él­tem itt Rádiósként innen indult a pályám, édesanyám ma is itt él. Boldog gyermekkorom és sok kellemes emlék fűz ide, de van­nak nem annyira kellemesek is. Ez utóbbiak nem is velem történ­tek igazán, hanem a várossal. Sajnos az évtizedekkel ezelőtt ho­zott rossz építészed döntések hosszú időre meghatározták a városképet. Nem mindegy', hogy milyen környezetet látunk ma­gunk körül, lehangolót, ingersze­gényt vagy inspirálót, gyönyör- ködtetőt. Nem becsukott szem­mel vagyok lokálpatrióta. Fáj a szívem Szolnokért, mert kiváló földrajzi és szellemi lehetőségei J vannak, amiket még nem sike­rült maradéktalanul kihasznál­ni. A császári festő, Pettenkofen a szabadságharc után nem vé­letlenül csábította ide osztrák művésztársait. Örömmel lá­tom, hogy hosszú Csipkeró­zsika-álmából végre ébrede­zik a hamarosan 110 éves mű­vésztelep. Fantasztikus zson­gás indult meg. Örülök annak is, hogy az itteni alkotók fárad- hataüan tenni akarásának is Bayer Ilona megnyitójában el­sősorban általános érvényű sze­mélyes élményeiről mesélt. Töb­bek között arról, hogy ötödikes volt, amikor egy csodálatos rajz­tanárt kaptak Bokros László fes­tőművész személyében, aki egy életre megfertőzte őt a vizuali­tás szeretetével. Rendkívül lel­kesen várta a rajzórákat, művé­szettörténet-füzetét telis-tele ra­gasztotta illusztrációkkal. Negy­ven évvel később derült ki, hogy a tanár úr ezt a füzetkét évtize­deken át őrizgette. 70. születés- napi tárlatán - amelyet termé­szetesen Ilona nyitott meg - ad­ta vissza neki, mondván, most már őrizze ő tovább.- Milyen emlékek fűzik Szol­nokhoz?- A legmeghatározóbbak. Itt születtem, a Zagyva-parton nőt­mai és közéleti élmény volt, hogy hamarosan egy olyan em­ber került Szolnokra, a megyei pártbizottság élére Gergely Ist­ván személyében, aki a sajtót partnerként kezelte és nem haj­bókoló szócsőként. Szolnok sajnos évtizedekig nem akarta megtartani az ér­telmiséget, nagyon sokan el­menekültek innen. Akkor még csak egy televízió volt, s ami­kor főszerkesztője, a legendás Matúz Rózsika friss diplomás­ként státust kínált nekem, egy percig sem haboztam. Nagy dolog volt akkoriban egy kis szolnoki szerkesztőségből az ország egyetlen TV Híradójá­hoz kerülni.-A képzőművészethez va­ló vonzódása alkotások­ban is megjelenik? — Valamiféle tehetsé­get láthatott bennem Bokros tanár úr, hiszen Képzőművészeti Gimná­ziumba akart küldeni, de én, alig 14 évesen képte­len voltam elszakadni a gyökereimtől. Huszon­négy évesen is nagyon nehezen váltam meg fé­szekmeleg családomtól. Pedig akkor már megszületett az első gyermekem. Azt azonban mindig éreztem, s ez mindmáig így van, hogy „van a két kezemben valami”. Még nem tudom, hogy mi az, még formál kell öltenie. Az idő erre is választ ad, mindennek meg kell érnie... Csak egy vala­mi örök: az ars poeticám, Ibsen igazsága. „Ki győzve világot fog át, de közben elveszíti önmagát, diadala olyan szomorú, mint meghasadt fejen a koszorú.” Bayer Ilona: Örömmel látom, hogy milyen fantasztikus zsongás indult meg a Szolnoki Művésztelepen köszönhetően, művészeti iskola működik Szolnokon. Nagy dolog ez. A szépre és a jóra rácsodálko­zó, kreatív és igényes nemzedék vonzó szellemiségű várost akar építeni, szépíteni, gazdagítani, és nem elmenekülni onnan. — Hogyan emlékezik pályája szolnoki kezdeteire?- Egy csoda volt. Nem én ta­láltam a szakmára, hanem a szakma rám. A rádió szolnoki stúdiója akkor kapott új vezetőt Peták István személyében, aki kiváló pedagógusként nemcsak a rádiózásra tanított, hanem a felnőtt életben való eligazodás­ra is. Hisz még 18 éves sem vol­tam, egy nagy gyerek szinte... Remek kollégák igazgatták az utamat, a Magyar Rádióban és Televízióban mindegyik jelen­tős karriert futott be. Nagy szak­Légpuskát is magával vitt a tolvaj egy melléképületből Megyeszerte munkát adtak a bűnelkövetők a rendőröknek az elmúlt napokban. Mint Szabó Zi­ta őrnagytól, a megyei rendőr-fő­kapitányság sajtószóvivőjétől megtudtuk, Újszászon hétfőre virradóra járt egy tolvaj egy la­kóház melléképületében, ahon­nan egy köszörűt, akkumulátort, egy légpuskát és vezetékeket vitt magával. A lopással okozott kár ötvenezer forint. Jászapátin két fiatalkorú elkö­vetőt ért tetten a járőr vasárnap éjjel. A két fiú egy telephelyről próbált meg különféle gépalkat­részeket elvinni, de szerencsére még idejében, a helyszín közelé­ben elfogták őket. Egyikőjüket eltűnés miatt körözték. De keresettek voltak a tolvajok körében az utóbbi napokban a ke­rékpárok is. Kettő az újszászi szo­ciális otthon udvaráról, egy Zagy- varékasról, az általános iskola te­rületéről tűnt el. Szolnokon pedig az egyik nagyáruház előtti kerék­pártárolóból az egyik bringa hát­só kerekét lopták el. ■ Több mint húsz ország csokoládéi a fesztiválon Huszonnégy ország csokoládéjel­legzetességeit tekintheti és kóstol­hatja meg az, aki ellátogat a no­vember 18-20-ig tartó szolnoki csokoládéfesztiválra. Az Aba-No- vák Kulturális Központ immáron második alkalommal szervezi meg ezt a fesztivált, melyen ha­zánk legnépszerűbb csokoládé-és kézműves-termékeit mutatják be. Mindezeken túl nyolcféle hungari- kum cukrászati sütemény meg- kóstolására is lehetőség nyílik. Mint azt Molnár Lajos, a kulturá­lis központ igazgatója a sajtó kép­viselőinek tegnap elmondta, az édességhez kapcsolódó kulturális programokból sem lesz hiány. Többek között diavetítés, csokolá­déról szóló filmek, csokivonat és zenés játszóház várja a kicsiket és nagyokat egyaránt. A megyei könyvtár gyermekkönyvtárosai pedig „A mézes, forró csokiviadal” című bábelőadást mutatják be. A fesztiválon, melyen a csoko­ládépálinkával is megismerked­hetnek a látogatók, Venezuela is bemutatkozik. ■ N. I. Szépül a központ. A szolnok-szandaszőlősi központi tér jelentős átalakítá­si munkálatok során a napokban nyeri el végleges formáját. A parkolók és a járda kialakítása után a szakemberek a tér központi pihenőrészén tegnap már a padokat szerelték a hónap végére tervezett átadásra. _______________TV-NOTESZ__________________________ Akit nézni kellemes ' VALKÓ MIHÁLY ik-... A ROVATA Őt magát, D. Tóth Krisztát, mert igen vonzó jelenség. Arcvonásai mi­lyen szépek, mosolya mennyire bá­jos, s hogy csillog a szeme is olykor pajkosan! S a lábai is! Milyen csino­sak, merthogy amikor bemutatko­zott új műsorával, meg is mutatta nekünk, nehogy már azt higygyük, hogy csak deréktól felfelé létezik, mint volt a Híradóban esténként. Viszont látni azt is, amit magazin­jában, a DTK-ban produkál, már ko­rántsem mondanám oly kellemes­nek, sőt talán még uncsi is - eddig szerzett benyomásaim alapján. (A tegnap esti adását, sajnos, nem lát­tam.) Nem tudom egyébként, a vál­tozások kényszere szülte-é, vagy jó szándékkal a kíváncsiság vitte rá, hogy a szórakoztatásnak ezt a for­máját válassza, de valahogy nem il­lik rá, nem az ő egyéniségére van szabva: túl finom hozzá. Mert nem elég itt csinosnak len­ni, az sem, hogy valaki okos, mint ő, aki magyarul és angolul is szé­pen ki tudja magát fejezni, és hogy két társa is van. A lemezlovas Ricsi meg Csaba - gépmester (akik kü­lönben csak asszisztálnak „kellé­kesként”), és jól van itt megszer­vezve az is, hogy gombnyomásra hujjogasson a lelkes közönség. Nem, ha hiányzik mégis valami: a műsorvezetőből az a rámenősség, sőt talán erőszakosság is, amellyel a vendégeivel történő beszélgeté­sekben olyan titkokat is ki tudna húzni-piszkálni alanyaiból, melyek igazán a felfedezés örömével járná­nak, nemcsak nekünk, mellesleg számára is. Ha például Csányi Sán­dorból, a divatos színészből is olyan titkokat is kiszedett volna, melyek soha, sehol, semmikor nem hang­zottak el televízióban. Vagy hogy a volt washingtoni magyar nagykö­vet, Simon András is nemcsak jól ismert történeteit adja elő újfent, amelyekkel bejárta már a médiát, és nemcsak azt tudjuk meg, hogy jól is gitározik, hanem egyebet is ezen kívül. S attól se kellett hasra esnünk, hogy bemutattak egy gi­tárt is, mely állítólag Bob Dylané volt, legfeljebb a műsorvezető kiál­tott fel: „Ez fantasztikus!” Önmagá­ban egy érdekes ember vagy egy érdekes téma korántsem elég ah­hoz, hogy a magazin érdekes is le­gyen. D. Tóth Krisztából alighanem hiányzik az a szikra is, amellyel fel tudná gyújtani vendégeinek képze­letét, hogy a beszélgetésekből való­ban show is kerekedjék. Csavarin- tani is gondolataikon, amikor nem akar gördülni a szavuk. Nem elég kedvesen mosolyogni, láthatóan mindennel megelégedni! Amilyen nagyszerű volt ő hír­adósként és másban is talán, annyira nem az, úgy vélem, show- ladyként. Szóval Krisztát nézni nagyon jó, de a DTK-t is látni már kevésbé. Egyelőre. Cáfoljon rám a folytatás...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom