Új Néplap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-29 / 254. szám
4 MEGYEI TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2011. OKTÓBER 29., SZOMBAT JEGYZET CSER GÁBOR PÉTER Leblokkolt traffipaxok ejtette a vádat az ügyészség az ellen a férfi ellen, akit traffipaxblokkoló használata miatt fogtak perbe á gyulai bíróságon. Annak ellenére, hogy nyilvánvaló, hogy a blokkoló mire való, és egy tanú állítása szerint az eszköz be is volt kapcsolva, amikor a rendőrök megállították a férfit, a jelenlegi jogszabályok szerint ezzel nem követett el bűncselekményt. Az ügy ilyetén alakulása azért volt várható, mivel a rendőrség és az ügyészség az úgynevezett hackertörvényre hivatkozva fogta perbe a férfi, mondván számítástechnikai rendszert „tört fel” a blokkoló használatával. A szakértők szerint ez nem áll fenn. az a szomorú, hogy a traffi- paxainak zavarása miatt érthetően frusztrált rendőrség ebbe a szalmaszálba kellett, hogy kapaszkodjon. 2003 óta ugyanis a traffipa- xot jelző vagy zavaró szerkezetek kikerültek a tiltott eszközök köréből. Az állam ezzel a helyzettel igencsak cinikus üzenetet küld polgárainak: „Büntetni fogjuk azokat, akiket gyorshajtáson kapunk, de nem tilos olyan eszközöket használni, amelyekkel megakadályozható a sebességmérés.” Vagyis aki megengedheti magának, hogy beszerezzen egy 50 és 150 000 forint közötti áron kapható blokkolót, az büntetlenül száguldozhat. Mi ez, ha nem felhívás a törvény kijátszására? abban az országban, ahol történelmi hagyományai vannak a felülről ránk kény- szerített rendelkezések kijátszásának, ez finoman szólva sem a jogkövető magatartás- mintát erősíti. Hab a tortán, hogy az Index hírportál nemrégiben napvilágot látott videójából kiderül, egyes politikusok gépkocsijain sem ismeretlen berendezés a traffipaxblokkoló.' Szabad út a gyorshajtóknak? közlekedés A sebességmérők kijátszását semmi nem tiltja Közúti közlekedési balesetek okai Jász-Nagykun-Szolnok megyében (2009) Járművezető hibájából bekövetkező balesetek közül Gyorshajtás ; | Előzési szabályok be nem tartása | Elsőbbség meg nem adása I Kanyarodási szabályok be nem tartása Ejtette a vádat egy traffi- paxblokkolót használó férfi ellen a Gyulai Városi Bíróság, miután nem találták megalapozottnak az ellene felhozott vádakat. Ugyan a bíróság előtt nem állta meg a helyét a hackerkedés vádja, a megyében azonban továbbra is ez lehet a hasonló eljárások alapja. Munkatársunktól Egy 35 éves békéscsabai férfit Gyulán állították meg a rendőrök •& még 2010 októberében, és megindult ellene a vizsgálat azért, mert egy traffipaxblokkoló volt beépítve az autójába. A bírósági szakban több szakértői véleményt is meghallgattak, ezek azonban nem támasztották alá, hogy a lézerblokkoló használatával a vádlott a bűncselekmény valamely elkövetési magatartását megvalósította. Erre alapozva a vádat elejtette az illetékes ügyészség. Azt lehetett megállapítani, hogy amit a vádlott elkövetett, az nem bűncselekmény. Az eset kapcsán megkerestük a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapi tányság kommunikációs csoportját, hogy a hatóság miként látja a traffipax-előrejelző, valamint -blokkoló készülékek használatát az események tükrében.— A rendőrség álláspontja továbbra is az, hogy a közúti ellenőrzésre szolgáló Akinek sok pénze van, kijátszhatja a traffipaxokat? Képünk illusztráció. járműsebesség-mérő berendezések - az alkalmazott mérési technológiától függetlenül — egyfajta speciális eszközök, melyek különböző számítás- technikai, képalkotó, adattároló és más elemekből épülnek fel - fejtette ki Szabó Zita őrnagy, a megyei rendőrfőkapitányság sajtószóvivője. — A járművek haladási sebességének joghatásos megállapításához különböző fizikai törvényszerűségeken alapuló számítási műveleteket, ületve az így kapott több száz eredmény hitelesítéséhez bonyolult matematikaistatisztikai elemzéseket végeznek. Figyelembe véve, hogy ezek az eszközök adatbevitelre és kiolvasásra csak nagyon korlátozottan és szigorúan ellenőrzött módon van lehetőség, adatkezelési szempontból zárt számítástechnikai rendszernek tekinthetők. Ennek az értelmezésnek a figyelembevételével, aki ilyen eszközt használ, az bűncselekményt követ el, a Btk. 300/C. §. 3. bekezdése szerint: „Aki adat bevitelével, továbbításával, megváltoztatásával, törlésével, illetőleg egyéb művelet végzésével a számítástechnikai rendszer működését jogosulatlanul akadályozza, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető”. Korábban kikértük egy szakjogász véleményét is, hogy segítsen tisztázni ezt a rendhagyó helyzetet.- Jelenleg egy kormányrendelet sem tiltja az ilyen eszközök használatát - mondta el dr. Pa- taky Csaba ügyvéd, közlekedési szakjogász. Pár ezer forintért már beszerezhetőek az INTERNETEN már számtalan forrásból beszerezhetőek ezek a trafflpax előrejelző és blokkoló készülékek. Ha lehet hinni a műszaki leírásoknak, akkor már egy tízezer forintos berendezéssel is hatásos védelmet lehet biztosítani egy autó számára. Természetesen ezen a területen is érvényes, hogy minél drágább egy készülék annál nagyobb szolgáltatáskínálattal rendelkezik. Egy öh en-száz- ezer forint közötti készülék már nem csak előre jelez, hanem blokkolja is a traffipax jelét, de nem csak a gépkocsi elejénél, hanem hátul is. HÍREK Besenyszög balesethez riasztották a tűzoltóságot tegnap reggel - tudtuk meg Erdélyi Tibortól, a szolnoki tűzoltóság sajtószóvivőjétől. Besenyszög külterületén Szolnok irányába haladt egy Volkswagen személyautó, amely egy mezőgazdasági vontatóval ütközött. A személygépkocsi vezetőjét csak hidraulikus feszítő-vágó eszköz segítségével sikerült kiszabadítaniuk a tűzoltóknak. Az ütközés következtében a járművet vezető férfi a helyszínen elhunyt, mga Kunmadaras egy 56 éves férfi még szeptemberben egyezett meg két férfival, hogy azok redőnyöket szerelnek fel lakásának ablakaira. Pásztorné Kovács Ágnes százados, a megyei rendőr- főkapitányság sajtószóvivője közölte, az 56 éves férfi ki is fizette az előlegként megbeszélt 50 ezer forintot, ám a „mesterek” azóta sem végezték el a munkát,' a megadott elérhetőségeiken pedig hiába keresi őket. így járt egy nő is, őt 60 ezer forinttal károsították meg az idegenek, mga Szolnok civil mentorok és fogadóiskolák koordinátorai számára tartott felkészítő tréninget október 19-én az Önkéntes Centrum a Vöröskereszt szolnoki székházában. Nagy Ágnes Ildikó, a Vöröskereszt megyei igazgatója elmondta, hogy ezt követően a civil mentorok megkezdhetik az önkéntes munkát: a pedagógusokkal együttműködve segíthetik az általános iskolás gyerekeket a tanulásban, bb Szolnok A RENDŐRSÉG tájékoztatás szerint egy ismeretlen férfi besétált az egyik általános iskola osztálytermébe és kihasználva, hogy a tanteremben nem tartózkodott tanár, a 9 éves gyerekek szeme láttára a tanárnő táskájából kiemelte pénztárcáját, majd távozott. A rendőrség nyomozást indított az ügyben, mga Tiszaföldvár AZ ÜNNEP zavartalan biztosítása érdekében összefognak a térség polgárőrei. Keese László, a Tiszaföldvári Polgárőr Egyesület elnöke, kistérségi felelőse elmondta, a földvári, a martfűi, a rákóczifalvi és a rákó- cziújfalui polgárőrök közös szolgálatot látnak el a települések temetőinél szombat reggel 8-tól kedd estig folyamatosan, ng SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZOUON-iw hírportálon. Meggyújtjuk az emlékezés gyertyáit temetők Már a hét végén nagy forgalom várható a környékükön Ezekben a napokban virágot, gyertyát, mécseseket veszünk, amit a hozzátartozóink sírjára helyezünk el a halottak napján. Ennek apropóján megnéztük, a szolnoki piacon mekkora a forgalom. Gustafik Péter, a szolnoki piac egyik árusa elmondta, már csütörtökön nagy volt az érdeklődés a koszorúk és mécsesek iránt. - Várhatóan szombatig tart ez a lelkesedés. Vasárnaptól halottak napjáig inkább már a temetőket járják az emberek, így ezeken a napokon már mi is a temető elé megyünk ki árulni. A forgalom tavaly is jó volt nálunk, a mostani pedig ahhoz hasonló - mondta el érdeklődésünkre Péter. Sok család utazik több helyre ezen a pár napon. Mindenki virágot vásárol, mások koszorút vesznek és természetesen a mécsesek nélkül sem maradnak a sírhelyek. A boltok polcain sokféle gyertyát, mécsest találhatunk, a virágárusoknál, piacokon is számtalan fajta krizantém sorakozik. A szolnoki piacon, a standok között sokan nézelődnek, ezekben a napokban már a Mécsesek, virágok, koszorúk árai Jász-Nagykun-Szolnok megyében Ovegnécses tetővel (többféle) 80-650 forint Koszorú 650-2000 forint Krizantém (szálas) 150-180 forint Krizantém (téves) 600-3000 forint FORRÁS: ÚJ NÉPLAP-GYŰJTÉS vásárlók száma is növekszik. Ahogy az árusok elmondták, azt tapasztalják, azt hallják a vevőktől, hogy szombaton, vasárnap már sokan kimennek a temetőbe, rendbe teszik a sírokat, aztán vasárnap vagy hétfőn mennek mécsest, gyertyát gyújtani. — Már pénteken beszereztem a krizantémot és koszorút, ma pedig kilátogatunk a temetőbe és elhelyezzük azokat szeretteink sírján - mesélte egy hölgy, aki éppen a virágok között válogatott a piacon. Van olyan család is, ahol az elhunyt családtagokra hét végén, illetve jövő héten már csak otthon emlékeznek meg. - Igyekszünk minden évben a halottak napja előtti hét végén elmenni szeretteink sírjához. Sajnos több településre is mennünk kell, ezért komoly szervezést igényel minden esetben a temetőlátogatás - magyarázta a szolnoki V. Mária. Az idős hölgy elmondta, a legtöbb sírra koszorút vásárolnak, de egy-két helyre csak száraz virágcsokrot visznek.- Az elmúlt hét végén látogattuk meg elhunyt szeretteink sírjait. Nagyon fontos számomra, hogy egy évben legalább egyszer elmenjünk a szüleim, nagyszüleim sírjához, akik sajnos az ország másik végében lévő temetőkben nyugodnak. ■ M. K.-N. I. Maszkot farag. Somogyi Zoltán tiszavárkonyi faműves a szabadidejében látványos szobrokat is farag. A készségfejlesztő népi és ügyességi játékok tervezésével, illetve készítésével foglalkozó faművest felvételünk éppen egy maszk faragása közben örökítette meg. 4 *1 * * t i *