Új Néplap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-28 / 253. szám
2 MEGYEI TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2011. OKTÓBER 28., PÉNTEK Négy jelölt indul majd a polgármesteri tisztségért A polgármesteri tisztségre négyen, míg a nyolc képviselői helyre harmincketten pályáznak Jászladányban, ahol november 20-án időközi helyhatósági választást tartanak a képviselő-testület önfeloszlatása miatt - közölte a település jegyzője az MTI- vel. A négy polgármester-jelölt között újra vállalja a megméretést Dankó István, a jelenlegi polgár- mester, míg Bíró Csaba, Drávucz Katalin és Major Antal először indul a település vezetői posztjáért - mondta Pelládi Ildikó. A helyi választási bizottság is tárgyalt arról az esetről, miszerint a település egyik szociális intézményében, közvetlenül a kiküldés után, nem osztották ki az ajánlószelvényeket az ott lakók között. A bizottság elutasította az ezzel kapcsolatban érkezett kifogást, ugyanakkor — intézkedése nyomán — az érintettek még a leadási határidő előtt megkapták az ajánlócédulákat. A ki nem osztott ajánlószelvények ügyében Gulyás Éva alpolgármester tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, a választás rendjének megsértése miatt. A cédulákat legkésőbb október 6- ig meg kellett volna kapni mind a 4452 választópolgárnak, hogy október 21-ig legyen ideje végiggondolni, kit ajánl a maga részéről polgármesternek vagy képviselőnek. ■ Megújulhat a kuncsorbai templom Pályázati támogatásból újíttatja fel kuncsorbai templomát a római katolikus egyház. A 24 millió forintba kerülő beruházás keretében kicserélik a település központjában lévő épület teljes tető- szerkezetét, valamint homlokzati vakolását, és teljes körű fizikai állagmegóvást végeznek. A kivitelezésben helyi vállalkozók is részt vesznek. A munkálatok, a szerződés aláírását követően, szeptember 13-án megkezdődtek, és várhatóan november végén zárulnak le. A templomi rekonstrukció illeszkedik a 2010-ben lezajlott falumegújítási programhoz, a polgármesteri hivatal és a községi közpark felújításához. ■ L. M. L. Könnyes tangó a belvárosban portré Miközben az áruház sarkán zenél, nagyon szégyelli magát a férfi- Hé, te, Nyalka, figyelj Szegfű! Nézzétek csak, mit hoz a nevelőanyám! A teheneket legeltetve, 1951- ben, egy réten így láttam meg az első harmonikámat. Fekete volt és 12 gombos. Azért kaptam, mert gondját viseltem az állatoknak. Nem gondoltam volna, hogy öreg koromban ez a hangszer jelenti majd a megélhetésemet .:^ÍH — meséli az abádsza- lóki Kardos József. Joó Zsuzsa A 69 esztendős férfival Szolnok belvárosában, egy áruház sarkánál beszélgettem, Józsefnek ez a „munkahelye”. Évek óta üldögél ott összecsukható kisszékén, hangszerével a kezében. Néha megcsörren a földre letett dobozban egy-két forint, a gavallér járókelők százast is adományoznak az utcazenésznek. — Nem ismerem én a kottát, nem tanultam soha iskolában zenélni. Hamar elmentem dolgozni, apámat, anyámat korán elvesztettem—emlékszik vissza az ötvenes évekre a férfi, aki az elemi elvégzése után a kisújszállási termelőszövetkezetnél kezdett dolgozni. Szorgalmas, derék emberként ismerte meg mindenki, nemsokára meg tudta venni első saját tehenét, majd azt lóra cserélte és kisiparos lett.- Megnősültem, a feleségem szép nő volt. Csodálatos asz- szony volt, csak a pénzzel nem tudott bánni. Én soha nem kártyáztam, nem dohányoztam, nem ittam, az összes pénzt hazaadtam. Ő meg... nem tudom, mit csinált vele. 45 évig, 5 hónapig és 1 napig éltünk együtt, s bár nagyon szerettem, de otthagytam. Két hét alatt adtam el mindent, egy bőrönddel indultam Budapest felé, hogy új életet kezdjek, de, tudja, a nulláról nehéz egy új életet felépíteni — meséli könnyes szemmel a férfi. József ezután sokfelé dolgozott, soha nem volt munka nélkül, kicsiny nyugdíját most harmonikázásból egészít ki.-Pár éve megismertem egy asszonyt, annak van egy lánya, ők tartják bennem most az életet, nekik dől- /. gozok, értük har- Aj monikázok - mondja. József U elővesz ,egy náii fényképet, esi- ,_/í nos, ifjú höl- ii ( gyet zol. -i nevelt I ábráŐa lányom. Szép nő, ugye? Mindent megadnék azért, hogy az ő élete jobb legyen! Karácsonyra egy fényképezőt vettem neki, nemrégiben egy laptopot. Persze, részletre! Tudja, hogy jártam ezzel a gépvásárlással? Mivel a hitelhez telefonszámot kértek, muszáj volt vennem egy mobilt is! Ez után is fizethetek... havonta 8 ezer forintom marad, ennyiből élek, meg amit összegyűjtők itt... De ennek a lánynak összeharmo- nikázok én mindent! Aki szeret, azért a tűzön is átmegyek! Jobb napokon azért csurran- cseppen valami a nuzsikáért Élnek köztünk emberek, akik még soha nem kaptak díjakat, akiket nem tapsoltak meg, talán még a nevüket sem tudjuk. Pedig megérdemlik, hogy megismerjük őket, hiszen életük példamutató, kitartásuk elismerésre méltó, mindennapjaik előtt fejet hajthatunk. Most induló rovatunkban Nem akárki ám ő, menedzsere is van már!- PARASZTEMBEREKNEK dolgoztam, egy forintért szántottam egy négyszögölt, 20 fillérbe került az ekekapázás, 10 forintot kértem, ha lóval kellett szállítani egy mázsa terményt Napfelkeltétől napnyugtáig talpon voltam, hétvégente a falubelieknek segítettem oldal szalonnáért - mondja Kardos József, akinek harmonikajátékát manapság nem csak az utcán lehet megcsodálni. — Törökszentmiklóson, Tószegen is zenéltem már lakodalmakban, sőt, még keresztelőn is voltam! Képzelje, van egy „menedzserem” is, ő szervezi nekem a fellépéseket — teszi hozzá a férfi. jé József elárulja, miközben \ zenél, nagyon szégyelli maii gát. Nagy néha, ha belefeled- i kezik egy-egy muzsikába, el- r tűnik minden gondja, de este, amikor helyrerakja magát a meleg fürdőben, eszébe jut, ezt nem lehet sokáig csinálni. - 69 éves vagyok, jobb lenne már otthon a kályha mellett üldögélni, miközben valaki a gondomat viseli. De egyelőre nincsen igazi otthonom, és nem tudom, van-e olyan ember körülöttem, aki tényleg kedvel majd akkor is, amikor már.nagyon öreg leszek. Pedig az egész életem a munkáról, mások segítésérőTszólt. Remélem, még valaha az életemben tudok úgy szeretni, hogy közben engem is szeretnek. ezeket a „hétköznapi hősöket" keressük. A távoli rokont, a régi iskolatársat vagy az utca elején lakó idős nénit. Néhányra már ráleltünk, akiket szeretnénk önöknek bemutatni, a többieket még keressük. Lehet, hogy ön mellett is él egy ilyen ember? Hívja fel rá figyelmünket, mi megkeressük őt! Telefonszámunk: 30/64-74-699, e-mail címünk: zsuzsanna.joo@axels.hu, postacímünk: 5001 Szolnok, Pf. 105. Egyszerű emberek, mégis hősök Az édesség szigete. Új időszaki kiállítást rendeznek be a szolnoki Damjanich János Múzeumban. A szolnoki Kádár, később Tünde cukrászda ÍOO éves fennállása kapcsán idézi fel a kiállítás az édes élvezetek szigetének eszközeit, évtizedeit és korabeli fotókon a helyi emberek életérzését. Tovább takarékoskodik a szolnoki önkormányzat Folytatás az 1. oldalról Bállá György alpolgármester válaszában hangsúlyozta, sem oka, sem felelőse nincs a csúszásnak. A Fiumei úti Általános Iskola esetében a közbeszerzés már befejeződött, a Szandaszőlősi Általános Iskola kapcsán pedig a terveknek megfelelően jelenleg zajlik. A képviselő csoportok vezetői közül Iváncsik Imre (MSZP) az új szolnoki Tisza-híd megvalósításával kapcsolatban kérdezett. A felvetésre Baranyiné Sárközi Erika, a fejlesztési osztály vezetője válaszolt. Elmondta, a Tiszaliget és a Csáklya út között tervezett tiszai híd tanulmány- tervének közbeszerzési eljárása várhatóan idén novemberben befejeződhet, míg ez a dokumentum minden bizonnyal 2012 őszére lesz „pályázatkész”. A képviselők ezután további takarékossági intézkedésekről szavaztak. A város intézményeiben 22 fős létszámleépítés lesz, miközben létrejön egy 10 fős _ üzemeltetési csoport. Január 1- től a közterület-felügyelet gazdálkodását a polgármesteri hivatalon belül látja el, és 3 fős létszámleépítést hajt végre. Több társadalmi és civil szervezet támogatását megvonta, felfüggesztette, vagy csökkentette a város, és az intézkedések között szerepel, hogy jövőre a város kitüntető díjaihoz pénzjutalmat nem adnak át. ■ M. G. személyi Dr. Kertész Róbert egy konferencián vesz részt az ankarai egyetemen Dr. Kertész Róbert, a Damjanich János megyei múzeum régésze és dr. Bartha Júlia turkológus az ankarai egyetem meghívására vesznek részt egy konferencián, mint Magyarország török hódoltság kori történetének szakértői, szí Lengyelországi kungfu-gálán vett részt Békési István A lengyel Wing Tsun kungfu-szövetség jubileumi gáláján és szemináriumán vett részt nemrégiben Békési István, kungfu-mester, Szolnok megyei főinstruktor. A gálán további két szolnoki mesterrel vett részt, ni Négy családot mutat be legújabb könyvében Örsi Julianna Dr. Örsi Julianna, a túrkevei Finta Múzeum nyugalmazott igazgatója most megjelent Jegyzőgenerációk című könyvében a Varró, a Laczka, az Illéssy és a Kálmán családokat mutatja be. de * l r