Új Néplap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-25 / 250. szám
3 ÚJ NÉPLAP - 2011 OKTÓBER 25., KEDD miatt az uszadék szakaszos megjelenésére is számítani kell. szs büntetőügyek A vádirat szerint visszaéltek hivatalukkal MEGYEI TŰK Kengyel ÁTADTA a Kengyel Községért Kitüntető díjakat október 23-a alkalmából Nagy Szilárd polgármester és Fejér Andor ország- gyűlési képviselő. A polgármester javaslatára ezúttal posztumusz díjat is kiosztott az önkormányzat, melyet az '56-os kengyeli hős, az elhunyt Palotai Mihály egykori pedagógus családja vett át. Az arany fokozatot Tótáné Fási Mária, az ÁMK Kossuth Lajos Általános Iskolájának pedagógusa érdemelte ki idén. Az ezüstöt a Kunkorgó Kulturális és Hagyományőrző Közhasznú Egyesületet nevében Kovács Gyula elnöknek, a bronzot özv. Balogh Sándornénak, az Őszirózsa Nyugdíjasklub leköszönt vezetőjének adták át. bb Kisköre a kötikövízig kiskörei szakaszmérnöksége október 25- én megkezdi a Tisza téli vízszintjének beállítását. A vízszintcsök- kentés tervezett üteme az első két napon 10-10 cm mértékű, majd 7-8 cm/nap ütemben folytatódik. A téli vízszint előállításának tervezett időpontja november 7., ekkorra egy méternyivel csökken a mostani 720 centiméteres kiskörei vízszint. A tározó ürítése Kunszentmárton az elkövető befeszítette egy iroda ablakát, hogy bejusson az épületbe, majd az ott lévő lemezszekrényt megpróbálta kifeszíteni a falból. Ám nem járt sikerrel. A rongálási kár így is mintegy hetvenezer forint, mga Szolnok. A KALAND című Szigligeti színházi előadásról szóló, lapunkban október 22-én megjelent cikkben az asszisztensnőt alakító színész neve tévesen jelent meg, a szerepet ugyanis másik szerep- osztásban Kertész Marcella játszotta. Az érintett művésznők szíves elnézését kérjük, vm Szolnok KÉT FÉRFI felajánlotta a sértettnek, hogy beváltják csaknem 300 ezer forintot érő euró- ját. Szabó Zita őrnagy közölte, a pénzt megszámolva be is mutatták, majd egy óvatlan pillanatban kicserélték a bankjegyköteget és ezt adták át a szolnoki férfinak, aki csak jóval később vette észre, hogy átejtették. Amit kézhez kapott csupán alig tizenötödé volt a megbeszélt összegnek, mga SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók I a SZ0U0N.hu hírportálon. Rendőröket vádolnak A sok közül jelenleg három olyan ügyet is tárgyal a megyei bíróság, melyeknek rendőrök a vádlottjai. Mészáros Géza F. István a jászberényi kapitányság közrendvédelmi osztályának alkalmazásában állt felfüggesztéséig. A vádirat szerint az ő bűne, hogy a körözés alatt álló (lopás miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, s nem vonult be a kecskeméti BV Intézetbe) V. János Lászlót nem adta fel a rendőrségen. R István V.-t 2007-től ismerte, s tudta, hogy elfogatóparancs van ellene kiadva, ám, hivatali kötelességét megszegve, mégsem intézkedett vele szemben. V. János Lászlót 2009. március 25-én fogták el Tápió- szelén. Ugyancsak hivatali visszaélés bűntettével vádolja a Szolnoki Nyomozó Ügyészség azt a főtörzsőrmestert, aki 2010. augusztus 14-én „álhivatalos” segítséget nyújtott néhány barátjának, hogy azok egy nagy méretű hídmérleget elszállítsanak egy zárt tiszafüredi telephelyről Szolnokra. A Karcagi Rendőrkapitányság Kunhegyesi Rendőrőrsének rendőre, Sz. György a pihenőnapján egyenruhába öltözött, hogy így megtévesztve másokat, biztosítsa a helyszínt, illetve a közlekedési útvonalat, mivel a méretes ipari berendezés elszállításához engedély szükségeltetett volna, az viszont nem volt. Az ismerősök a tiszafüredi cég a lakatot lefeszítve próbáltak hozzájutni a hídmérleghez. Ám megszólalt a riasztó, s a Mindhárom it a megyei bíróságon tárgyalják. Képünk illusztráció. megérkező vagyonőrnek Sz. Györgyre mutatva jelezték, ne aggódjon, minden szabályos, hiszen rendőri biztosítás mellett zajlik a munka. Ám a vagyonőr értesítette a tulajdonost, aki a Tiszafüredi Rendőrkapitányságon érdeklődött az ügyletről. Ott közölték vele, ők rendőri segítséget nem biztosítottak, de kiküldik a járőrt. A rendőrség végül megakadályozta, hogy a mérleget elszállítsák. A hivatali helyzetével visszaélő főtörzsőrmester — ha a bíróság jogerős Ítéletet hoz — akár 3 évi szabadságvesztéssel is büntethető. Z. Péter Zoltán ellen vesztegetés bűntette a vád. A vádirat szerint a szolnoki kapitányság közlekedésrendészeti osztályának hivatásos állományú beosztottja az egyik kollégájával 2011. március ló-án traffipaxos szolgálatot látott el. Megállítottak egy tehergépkocsit, s az ellenőrzés során a vádlott szabálytalanságot észlelt a tachográf-korongokban. A jármű vezetője értesítette főnökét: jöjjön a helyszínre, mert valami gond van. A tehergépkocsi tulajdonosa meg is érkezett az ellenőrzőpontra, ám előtte több tízezer forintnyi papírpénznek feljegyezte a sorszámát. Végül Z. Péter Zoltán eljárást nem indított, semmilyen szankcionálást nem helyezett kilátásba. A főnök ezért 20 ezer forintot nyújtott át a vádlottnak, aki elfogadta. A beazonosított sorszámú bankókat meg is találták a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányságra megérkező vádlottnál, mivel a tehergépkocsi tulajdonosa itt tett feljelentést ellene. A tárgyalássorozatok folytatódnak a megvádolt rendőrök ügye jelenleg is zajlik a megyei bíróságon. F. István esetét legközelebb ez év december 5-én tárgyalják, legalább öt tanú meghallgatásával. Sz. György tárgyalás-sorozata november 23- án az ügy szereplői között lefolytatott telefonbeszélgetések meghallgatásával folytatódik, s várhatóan a perbeszédeket követően akár az első fokú ítélet is megszülethet. Z. Péter Zoltán ügyének tárgyalását öt tanú meghallgatásával pedig november 21-én folytatják. Szolnokon versenyeznek. A Szolnoki Főiskola rendezi meg Busiday nevű rendezvényét több külföldi felsőoktatási intézmény részvételével. Ez egy esettanulmány-verseny, melynek keretében a hallgatók egy konkrét „esetet" oldanak meg. Ez Szolnok város városmarketingjéhez kapcsolódik. HÍREK JEGYZET CSER GÁBOR PÉTER Kinek jár a nagyobb adag? éhezik a kórházi betegek többsége, számoltunk be róla a minap. A kórházba bekerülő betegek testsúlyát meg sem mérik, így azt sem tudják követni, veszítenek-e a testsúlyukból vagy gyarapodnék. Az alultápláltság, a testsúlyvesztés pedig lassítja a felépülést, ezáltal meghosszabbítja a kórházban töltött időt, ami a társadalombiztosításnak, végső soron mindannyiunknak súlyos pénzébe kerül. arról persze nincs szó, hogy a kórházakban ne adnának enni a betegeknek, mindenki elé tesznek valamilyen ételt, amit azután vagy megeszik vagy nem. Mondhatnánk, mindenkinek saját, jól felfogott érdeke, hogy megegye amit főztek neki. Ha tudja. Azt azonban, hogy mi kerül a beteg elé nagyban meghatározza a pénzösszeg, amiből ki kell gazdálkodni a napi háromszori étkezést. Legutóbb 2007-ben 200 forinttal emelték az egy főre jutó kórházi étkezésre fordítható összeget, de még így is csak 550 forintot költhetnek egy beteg étkezésére. S itt jön a mellbevágó kontraszt, hazánk börtöneiben ennek az összegnek a duplája jut élelmezésre, és ott még azt is figyelembe veszik, hogy milyen fizikai aktivitást végez a börtönlakó, s annak megfelelően írják elő a kalóriamennyiséget. NEM kell ahhoz demagógnak lenni, hogy kijelentsük: itt valami nincs rendjén. A kórházban fekvő emberről a társadalom szolidaritásból gondoskodik. Ő egy közülünk, aki, ha dolgozni képes, maga is hozzájárult a gyógyítás költségeihez. Nem egyéni döntés, hogy betegek leszünk. A börtönben lakókat viszont azért zártuk ki egy időre a társadalomból, mert kárára voltak annak. Akkor most kinek jár nagyobb fejadag? Korabeli fotók alapján akarják felújítani a kaput- A Pelikán- és az Árkád-parkolók átépítését követően befejeződött a Magyar utcai parkolótér felújítása is a városban - mutatott körbe a helyszínen tartott sajtótájékoztatón Kiss Zsófia, a Remondis Szolnok Zrt. kommunikációs munkatársa. A megyeszékhely, az útkövezetek tekintetében immáron egységes városképet nyújtó belvárosában ezáltal további 20 parkolóhely kapott díszburkolatot a szolgáltató társaság és a város közösen kezdeményezett beruházásából. Kiss Zsófia a tájékoztatón egy újabb városszépítő akcióról is beszámolt, amelyhez a lakosság segítségét kérte:- Ugyancsak a Magyar utcában volt az egykori sörpalackozó, amelynek téglából épült bejáratát szeretné a Remondis a közeljövőben helyreállíttatni. Mivel a cég a kaput annak eredeti állapotához hasonlóan szeretné felújíttatni, korabeli fotókat keres a munka tervezési szakaszához. Azon cégek, vagy magánszemélyek, akiknek birtokukban van az egykori szolnoki, Magyar utcai sörpalackozóról fotó, a Remondis kéri, ez ügyben keressék fel a zrt. József Attila úti ügyfélszolgálatát, vagy a Belvárosi Ügyfélközpont Kossuth téri irodáját - mondta a Remondis kommunikációs munkatársa. ■ M. G. Új termálvízkifolyót létesítettek Új helyen, a központi sportpálya bejáratánál létesítettek új termálvíz-kifolyót Tiszaföldváron. Az önkormányzat még nyáron zárta el a strandnál lévő, eddig használt melegvizes csapot, mert az utóbbi időben már sok köbméteres tartályautókkal is szállították a vizet a leleményes lakosok. Ezt megelégelve az önkormányzat úgy döntött, hogy új helyről és maximum hatvan liternyi termálvizet vihetnek haza a földváriak. A most kiépített kútfőt és a betonozott vízelvezetőt a hét elején adták át - tájékoztatta szerkesztőségünket Hegedűs István, a település polgár- mestere. ■ J. Zs. Még ma is dolgozik. Zsarnai Imre cipészmester még nyugdíjasként is naponta kinyitja törökszentmiklósi üzletét. Egyre többen viszik hozzá a lábbeliket javíttatni, hogy így spóroljanak. A Tiszapüspökiben élő mester volt az első cipész Szolnokon a Széchenyi-városrészben a 80-as évek elején. Eltávolították az elfagyott növényeket Véget ért a muskátliszezon, tegnap levették a virágokat Szolnok kandelábereiről, hogy komposztálják azokat. E virágokat olcsóbb kidobni, mint egy fűtött helyiségben átteleltetni, ráadásul szebbek is, ha újakat vásárolunk tavasszal - mondta Boros Zoltán, a szolnoki önkormányzat főkertésze. - Ha nem jött volna a múlt heti fagy, még mindig városunk díszei lennének, így azonban, megbámulva, leveleit hullajtva muszáj volt beszedni a növényeket. Az 500 cserép friss muskátlit májusban teszik vissza a villanypóznákra, addig a nemrégiben kiültetett árvácskákban gyönyörködhetünk. ■ Joó Zsuzsa r