Új Néplap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-20 / 246. szám

ÚJ NÉPLAP - 20J.1. OKTÓBER 20., CSÜTÖRTÖK 5 JÁSZSÁG Közel kettőszáz új könyvvel bővült az állomány A könyvkultúra támogatását célzó Márai-program keretében Jászfényszarun a városi könyv­tár 550 ezer forintot fordítha­tott a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával könyvállomá­nyának bővítésére. A program célja többek között a hazai és a határon túli magyar kiadók ál­tal megjelentetett, értéket kép­viselő könyvek eljuttatása mi­nél több olvasóhoz a hazai és a határon túli könyvtárakon ke­resztül, az olvasáskultúra fej­lesztése, a kortárs magyar szer­zők támogatása és megismer­tetése. Az intézmény az elnyert támogatásból közel kétszáz kö­tettel gyarapította állományát. Az új könyveket az olvasók no­vember 4-től kölcsönözhetik majd ki. A kiadványok között kortárs szépirodalmi, gyermek­irodalmi és szakirodalmi köny­vek egyaránt megtalálhatóak, így minden korosztály érdeklő­désének megfelelően tudnak új könyveket kínálni. ■ I. A. Már zajlik a torony építésének tervezése Jászboldogházán a lakosság ré­széről többen panaszkodnak ar­ra, hogy gyenge a mobilszolgál­tatók által biztosított térerő és emiatt nem tudnak telefonálni. Az önkormányzat az elmúlt egy évben folyamatosan tett panaszt a különböző szolgáltatóknál, ha­tóságoknál és utána jártak, ho­gyan lehetne a helyzeten javíta­ni. Szűcs Lajos, a község polgár- mestere elmondta, az egyik szol­gáltatónál sikerült elérni, hogy változtasson a helyzeten és egy 60 méteres mobilhálózat működ­tetéséhez szükséges hírközlési tornyot építene a településen. — A torony építésének terve­zése, előkészítése folyamatban van, várhatóan tavasszal meg­épülhet. Reméljük, javulni fog a térerő a településen és zavar­talanul lehet telefonálni - mondta a polgármester. ■ I. A. TELEPÜLÉSI OLDALAK Október 21. Kisújszállás Október 22. Szolnok Október 24. Mezőtúr A tapasztalatok azt mutatják, hogy hegesztőkre és lakatosokra egyre nagyobb számban van szükség Jászberényben. Képünk illusztráció. Egyik aggódó olvasónk értesülése szerint egyre kevesebb a munka és el­bocsátásokra is van pél­da a jászberényi Ruukki Tisza Zrt.-nél. Azonnal információt kértünk a nagy múltú herényi cég képviselőitől, akik válaszukban in­kább fejlesztések­ről, illetve jelentős munkaerőigényről tájékoztatták szerkesztősé­günket. Banka Csaba A jászberényi aprítógépgyár­ban négy évvel ezelőtt szerzett többségi tulaj­dont a finn építő- és gépipari világcég, amely hazai vállalkozá­sának vezetősége az első években racionalizálta a termelést, miközben saj­nos a foglalkoztatottak lét­számát is csökkentenie kellett Ugyanakkor szá­mos fejlesztést is elindított Egyes állásokra most is keresik az új munkavállalókat. Képünk illusztráció. Jászberényben. Pozitívum volt a létszámcsökkentés idején, hogy próbálta egyengetni a létszámle­építésben érintett korábbi mun­katársai álláskeresését A jogsza­bályi előírásokon túl szociális szempontokat is figyelembe vet­tek, valamint a dolgozói érdek- képviselettel megállapodva — ahogy annak idején arról hírt is adtunk - az elbocsá­tottak további boldogulásá­nak elősegítésére úgyneve­zett munkába állást előse­gítő bizottságot hoztak létre a cég költség- vetésének terhére. A bizottság infor­mációadással, ál­lásbörzékkel, re­ferenciák ki­adásával segí- ; tette a mun- i kavállalók új­rafoglalkoz­tatását Ezzel párhuzamosan több fej­lesztés is elindult a vállalkozás keretében. A világcég több, ko­rábban Svédországban és Finn­országban gyártott terméke gyártását helyezte át a jászsági gyártóbázisra, mindemellett pe­dig számos kapacitás- és minő­ségfejlesztő beruházást indítot­tak el. Nagyteljesítményű prést, plazmavágót, forgácsolót állítot­tak csatarendbe. Egyik legfon­tosabb beruházásuk pedig az európai környezetvédelemi elő­írásoknak is megfelelő új festő­üzem létrehozása volt. A hivatalos kommunikáció szerint a fejlesztésekre a meg­rendelések növekedése miatt volt szükség, illetve komoly munkaerőigényt is jelentenek majd a beruházások. Ezért is volt meglepő a szerkesztősé­günkhöz eljutott hír miszerint, a megrendelések visszaesése, az egyre kevesebb munka miatt Komoly beruházást zártak le idén az Év elején mutatták be a több mint ötmil­lió eurós beruhá­zással elkészült új festő-, illetve felületkezelő üze­met a herényi gyárban. A cég új, négyezer négyzetméte­res festőüzemének átadásával megduplázódott a vállalkozás festőkapacitása. A legszigo­rúbb környezetvédelmi előírá­sok szerint elkészült üzem be­indításával Európa egyik leg­korszerűbb festőüzemét valósí­tották meg Jászberényben. ismét fájdalmas lépéseket kelle­ne meghoznia a herényi gyár­ban. Az, hogy a munkavállalók számára nem tudtak folyama­tos munkavégzést biztosítani és csak egy-egy megrendelés al­kalmával határozott idejű meg­bízási szerződéssel hívják be a dolgozókat. Szerencsére kide­rült, hogy ilyenről nincs szó a vállalkozás háza táján, sőt in­kább munkaerő-felvételben kell gondolkodnia a cégnek.- A Ruukki Tisza Zrt-nél az el­múlt négy év során folyamatos be­ruházások zajlottak és zajlanak jelenleg is — mutatott rá Beck Dá­niel Unit HR manager. — Ezek a beruházások nagyban segítik azt a célkitűzésünket, hogy társasá­gunk a jelenlegi piaci körülmé­nyek között vezető pozíciót tudjon elérni. A munkavállalói létszám jelenleg 440 fő. Az elmúlt hóna­pok során a vevői megrendelések volumene folyamatosan növeke­dett és az előrejelzések szerint ez a tendencia lesz tapasztalható a jövő évben is. Régi és új vevőink megnövekedett igényeinek meg­felelő időben és minőségben törté­nő teljesítéséhez szükséges a ka­pacitásunk öszszetételének opti­malizálása. A terhelés jellegéből kifolyólag magasabb hegesztő- és lakatoslétszámra van szükségünk mint korábban. Ennek megfelelő­en folyamatosan keressük és ves­szük fel a megfelelő minősítéssel rendelkező új munkavállalókat. Térfigyelő kamera segített az azonosításban jászárokszálláson az el­múlt időszakban elszaporod­tak a kerékpárlopások. Ger­gely Zoltán, a város polgár- mestere elmondta, hogy a közterületeken elhelyeztek négy térfigyelő kamerát, amelyek segítségével a na­pokban sikerült a rendőr­ségnek egy kerékpártolvajt azonosítani. A városvezető hozzátette, hogy a jövőben további térfigyelő kamerák beszerzésére szeretne az ön- kormányzat pályázni. Az lesz a téma, hogy mitől jó egy város jászfényszarun október 30-án Tálentum Találkozót szerveznek, amelyen szak­mai előadásokon és wor- kshopokon, kiscsoportos beszélgetéseken keresik a választ a városfejlesztés ak­tuális kérdéseire, hogy mi­től jó egy város. A találko­zón szó lesz többek között Jászfényszaru szabadidős és a városban élő fiatalok családalapítási lehetőségei­ről, az önkormányzat sze­repvállalásáról. Kilencvenéves nénit köszöntöttek a községben jászszentandráson tizen­nyolc kilencvenéves szépko­rú lakos él. Közülük a múlt hét végén Jobbik Istvánné ünnepelte születésnapját. A nyugdíjast születésnapja al­kalmából az önkormányzat is felköszöntötte. Kortársak emlékeznek a forradalomra A nagy IMRE Társaság Jász­berényi Szervezete hónapok­kal ezelőtt kérte mindazok jelentkezését, akiknek vala­milyen emléke fűződik az 1956-os forradalomhoz. A felhívásra számos írásos és tárgyi emlék, valamint visz- szaemlékezés gyűlt össze. A szemtanúk és kortársak ok­tóber 26-án délután négy órától a Jász Múzeumban idézik fel az 55 évvel ezelőtt történteket. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatók. Hívja az Új Néplap újságíróját! BANKA CSABA Banka Csaba elsősorban a Jász­ság településein élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza az 57-501-710-es telefonszámot hétköznapokon! . fflJWUMgpalTO Benépesülnek a vízpartok '-g. IflHSü Születésnapján köszöntötték az alkotót évforduló Egy életmű keresztmetszete Többszörös jubileumot ünnepel­tek Jászapátin a hét végén, ugyanis Szalkári Rózsa művész­tanár ötvenedik önálló kiállítá­sát nyitották meg a művelődési házban. Ezzel együtt pedig a fes­tőművész hetven- ötödik születésnap­ját is ünnepelték. A város köztiszte­letben álló elismert művészét rokonai mellett bará­tai tanítványai, és az önkormány­zat képviselői is köszöntötték. Ráadásul az ünnepelt Szalkári Rózsa a művelődési házban ösz- szegyűlt közönség előtt köszönt­hette édesanyját is, aki egy hó­nap múlva tölti be 98. életévét. A jubileumi kiállításon elő­ször Pócs János polgármester kö­szöntötte az ünnepeltet, méltat­ta idunkásságát, mindazt, amit Jászapáti kulturális életéért ten­ni tudott és tesz je­lenleg is. A tárlatot Urbán Péterné nyi­totta meg. A bemutatón a művész eddigi élet­pályájának jelentő­sebb alkotásait láthatják az ér­deklődők. Az ünnepelt alkotó munkájával párhuzamosan fo­lyamatosan tanított, ügyelt a fia­tal tehetségek életpályájának egyengetésére. Tagja a Jászok Egyesületének, megalapította en­nek tagszervezetét, a Jász Alko­■ Az alkotó ügyelt a fiatal tehetsé­gek életpályájá­nak egyengeté­sére. a jubileumi tárlaton tók Körét, amelynek keretében a Jászságból elszárma­zott képzőművészek al­kotnak, és rendszere­sen szerveznek kö­zös kiállításokat, tá­borokat is. Tagja a Jászsági Kép­zőművészet-barátok Egyesületének is, alko­tásaival rendszeresen szerepel a civil közös­ség kiállításain. A megnyitó előadásban közreműködött a Rácz Aladár Zeneiskola fúvós együttese, Géczy Erika előadó- művész, illetve Tálas Ernő opera­énekes. A kiállítás október 22-ig te­kinthető meg Jászapátin, a művelő­dési házban. «Banka Cs. Szalkári Rózsa a mai napig alkot A védmtí létrehozására pályáznak Jászárokszálláson az elmúlt években az esőzések alkalmá­val több problémát okozott a he­lyi patakok védműveinek hiá­nyossága. A Szarv-ágy patak ta­valy összesen hétszer, idén pe­dig eddig már hétszer lépett ki a medréből. Az önkormányzat egyeztető fórumokon tárgyalt vízügyi és mezőgazdasági szak- ■ emberekkel a megoldási lehető­ségekről. A szakmai terveken túl az anyagi lehetőségeket is tervezik a munkálatokhoz. Az önkormányzat a Szarv-ágy pa­tak védművének létrehozására pályázik, amelynek benyújtási határideje november 30. A pro­ject értéke megközelíti a 400 millió forintot. ■ I. A. k * I 1 t

Next

/
Oldalképek
Tartalom