Új Néplap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-11 / 238. szám
ELETMOD AUTÓ & MOTOR Versenyautó futóműve az új Lamborghini Gallardóban Helyreigazított Koleos menetpróba Nem lehet belekötni a Renault szabadidő-autójába mindössze százötven példány készül a Lamborghini Gallardo LP 570-4 Super Trofeo Strada- léból, mely az eddigi leggyorsabb Gallardo. A modell, ahogy nevéből is kitűnik, nem más, mint a Lamborghini Super Trofeóban induló versenygépekből származtatott utcai verzió. 5,2 literes, V10-es szívómotorja ugyanúgy 570 lóerős, mint a normál LP 570-4-é, de annál 70 kg-mal könnyebb, így 3,4 szekundum alatt gyorsul 100 km/órára, míg végsebessége 320 km/óra. A Super Trofeo Stradale azonban nem csak egyenesben gyorsabb. A versenyautó futóművét szinte egy az egyben tették át a modellbe, illetve egy méretes hátsó szárny és átdolgozott diffúzor is felel a nagyobb kanyarsebességért. Extraként bukócső, négypontos biztonsági öv, illetve kerámia féktárcsák is választhatók. ■ A világ legjobb gyorsulású full hibridje itthon is megkezdődött az Infiniti M35h forgalmazása. A 3,5 literes, V6-os benzinmotor és villanymotor hajtotta újdonság rendszerteljesítménye 364 lóerő, így az autó 7,0 literes átlag- fogyasztása egészen kiválónak mondható. A hétfokozatú automata váltóval készülő M35h a jelenlegi leggyorsabb Európában kapható M modell, 5,5 szekundum alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára. S egyben a legdrágább is. Ugyanis árcéduláján 16 520 000 forintos összeg szerepel. Az M35h egyébként a világ legjobb gyorsulású full hibrid autójaként írta be magát legutóbb a Guinness-rekordok könyvébe. A hitelesített mérés során a modell 13,903 másodperc alatt érte el álló helyzetből a 400 méteres távot a Santa Pod versenypályán. ■ Hátul minden maradt a régi. A magyarországi árak novemberre várhatók. Teljesen új megjelenést kölcsönöz az új első lökhárító a Renault Koleosnak. V T Átrajzolt orr és takarékosabb dízelmotorok jellemzik a megújult Koleost. Lővei Gergely Új lökhárító, a korábbinál nagyobb és krómosabb hűtőrács, karakteresebb műszerek, no és új felnik. Optikai fronton minden más maradt a régiben, ami nem feltétlenül baj, hiszen nem igazán lehet belekötni a Renault szabadidő-autójába. Vegyük például a remek terepjáró tulajdonságokat. A gyáriak kiemelték, hogy a 27 fokos első és a 31 fokos hátsó terepszög kategóriájának legjobbja, a 188 mm-es hasmagasságot azonban még némelyik személyautó is felülmúlja... De nemcsak ez utal arra, hogy a Koleos valójában egy „szerepjáró”, hanem a gyár emberei is. Lehetőségünk volt egy rövid tereppályán is kipróbálni az autót. Tudják, olyan fajta „érintetlen” vadonról van szó, ahol kis botok mutatják, hol is szabad (tud) elmenni az autó, a rizikósabb részeknél még némi aszfaltot is fel lehet fedezni, nem is beszélve a mindenféle ügyetlenséget megakadályozó emberről az anyósülésen. Amikor például a dombra felfelé kapaszkodva megkérdeztem, Nem panaszkodnak a Renault 2008-ban kezdte Európában forgalmazni a délkoreai Samsung QM5-ös bázisára épülő kompakt szabadidő-autóját, amelynek eladásai azóta folyamatosan emelkednek: az idei első félévben például 51%-kal (28293 db) többet adtak el belőle, mint tavaly. Ennek ellenére nem kerülhette a kijelölt bal oldali út helyett nem mehetnék-e jobbra, rögtön jött a válasz: nem, arra csak terepjárók mehetnek! Hát, ezzel nem tudok vitatkozni... el a sorsát, s felfrissítették a megjelenését - a korábbinál nagyobb műanyag első lökhárító minden bizonnyal jobb gyalogosvédelmet biztosít, arról nem is beszélve, hogy hamarosan jön a Renault új márkaarculata, amiben az eddigi orrai már meglehetősen öregecské- nek hatna a Koleos. Novemberiben a hazai piacon is megjelenik TERMÉSZETESEN KÖZÚTON IS Vezettük az autót, a 2,0 literes, 150 lóerős dízel halk mormogá- sa egészen addig kísér, amíg a BŐSE hifivel el nem nyomjuk, a rugózás a magas építésmód miatt feszesebb annál, mint amit kényelmesnek lehet nevezni A hatfokozatú automatikus sebességváltó ugyan alaposan megfontolja a kapcsolásokat, de ha egyszer dűlőre jut, csak a fordu- latszámmérő mutatójából lehet észrevenni, hogy valami történik. Jelentősen csökkentették a motorok fogyasztását, a gyakorlati eredményekről azonban majd csak az első tesztek alapján tudunk beszámolni. A magyarországi árak november elejére várhatók, a választékról azonban annyit már tudunk, hogy nálunk csak a 2,0 literes dízelmotorral (150 és 175 LE) fogják forgalmazni a Renault Koleost, három felszereltségi szint közül lehet majd választani, továbbá a kisebb teljesítményhez automatikus váltó is kérhető. Renault Koleos 2.0 dCi 150 2.0 dCi 175 1 ÖSSZLÖKETTÉRFOGAT (CM3): 1995 1995 HENGEREK/SZELEPEK: S4/16 turbódízel MAX. TELJESÍTMÉNY (KW/LE/MIN): 110/150/4000 127/175/3750 MAX. FORGATÓNYOM. (NM/MIN): 320/2000 360/2000 HOSSZ./SZÉL./MAG. (MM): 4520/1855/1695 TENGELYTÁV (MM): 2690 CSOMAGTÉR (L): 450/1380 ÜZEMANYAGTANK (L): 65 GYORSULÁS 0-100 KM/H (S): 10,0 9,9 MAXIMÁLIS SEBESSÉG (KM/H): 183 191 HÍRSÁV Életmód rovatunk heti oldalainak témái ► KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK MINDMEGETTE SZOMBAT CSALÁD «.NEVELÉS Megint drágábban tankolhatunk SZERDÁTÓL EMELI bruttó 4 forinttal a benzin és 5-tel a gázolaj literenkénti nagyker árát a Mól Nyrt. A gázolaj ára újabb történelmi csúcsra szökik. A benzin átlagára 396 forintra, a gázolajé 392 forintra nő. Segítségnyújtás a Chevrolettől EURÓPA-SZERTE folytatódnak az autóadományozások a 100. évfordulóját ünneplő Chevroletnél. Legutóbb a séi SOS ifjúsági ház kapott egy új Aveót. „Reméljük, megkönnyíti a gyermekek és gondviselőik életét” - mondta Wayne Brannon, a cég európai elnöke. Manuálisan jobb a topmodell? A ford mondeo topmodellje, a 2,0 literes, 240 lovas, turbós benzines eddig csak automata váltóval volt elérhető. Ám most manuális váltóval is kínálják az autót. Ez négy tizeddel lassabb a 0-100 km/órás sprintben (8,3 s), de fogyasztása 0,1 literrel kedvezőbb (7,6 1). Egyszerűen jobb lett, de a külsejéhez nem nyúltak Opel insignia i.4 turbo ecoflex A tempós haladáshoz sűrűn kell a váltókarhoz nyúlni - Ütközésre figyelmeztető rendszer A tervezők azt mondják, azért sem nyúltak az Insigna külsőjéhez, mert a vevők elégedettek a formával Lassan elfogynak az Insignia kínálatából a szívómotorok, az 1.6 ECOTEC (115 LE) még kitart, de az 1,8-as változatnak már búcsút intettek. Sok könnyet senki sem hullajt a 140 lovas 1,8-as után. A hájas kasztnival nehezen boldogult, dinamikája lehangoló volt, s nem is sokat adtak el belőle. Az új 1.4 Turbo ugyan szintén 140 lóerős, de jobb fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékekkel bír. Ráadásul erőkifejtése a feltöltés révén sokkal meggyőzőbb. Persze eszement száguldozásról ne ábrándozzunk, egyszerűen arról van szó, hogy a 200 Nm széles tartományban, 1850-től 4900- Ig jelen van. A tempós haladáshoz sűrűn kell a váltókarhoz nyúlni, amely kellően pontos, csak a kulisszautak hosszúak kissé. Nyugodt ritmusban haladva 7,0 liter körüli fogyasztással lehet számolni. A százas sprintet 10,9 másodperc alatt teljesíti az 1.4 Turbo, a 205 km/órás végsebességet pedig kellően hosszú szakaszon valóban el tudja érni, bár 150 felett már igencsak vonakodva gyorsul. Az ecoFlex csoma- gos 1,4-eshez szériához start-stop rendszer, a mérsékelt gördülési ellenállású gumiköpeny, az optimalizált légellenállású kasztni (ültetés és padlóborítás) és a fokozatjelző jár. Az 1.4 Turbo 6,62 milliótól kapható, így partiképes árával életképes alternatíva a drágább dízelekkel szemben. A 2012-es modellévre apró belső változásokat is végrehajtottak az Insignián. Új, SD-kártyán tárolt adatbázisú navigátor jelent meg kibővített POI-tartalommal (érdekes helyek), kérhető ütközésre figyelmeztető rendszer, s csiszoltak a táblafelismerő funkción is. Hatékonyabbá váltak az adaptív fényszórók, immár az összes dízelhez elérhető az ecoFlex csomag, és fekete, narancsszegélyes bőrkárpitozás is választható. A külsőhöz nem nyúltak, mondván, töretlen az Insignia sikere, a vevők elégedettek a formával, így még feleslegesnek érzik az átalakítást. ■ Molnár J. Opel Insignia ÖSSZLÖKETTÉRFOGAT: 1364 cm3 MAX. TELJESÍTMÉNY: ________103 kW (140 LE) 4900-6000/min MAX. FORGATÓNYOMATÉK: ______________200 Nm 1850-4900/min HOSSZ./SZÉL./MAG,: ............................. 4830/1856/1498 mm TE NGELYTÁV: _______2737 mm SA JÁT TÖMEG/TEHERBÍRÁS: __________________________1503/517 ka CSOMAGTÉR: 5001 GYORSULÁS O-lOO KM/H: 10,9 s MAXIMÁLIS SEBESSÉG: 205 km/h ÁTLAGFOGYASZTÁS: _ 5,71/100 km COyKIBOCSÁTÁS: 139 g/ km ALAPÁR:___ 6 619 000 Ft * N ÉGYAJTÓS VÁLTOZAT ADATAI