Új Néplap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 205-229. szám)
2011-09-07 / 209. szám
12 UJ NÉPLAP - 2011. SZEPTEMBER 7., SZERDA A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL Hatalmas érték mindannyiunk számára a tűzoltók munkája Az Új Néplapból a közelmúltban értesültem arról, hogy tűzoltók fogtak be egy ártalmatlan gabonasiklót az egyik szolnoki lakótelep világítóudvarában. Összetett a lánglovagok - veszélytelennek nem nevezhető, bátorságot igénylő - munkája. Naponta végeznek különböző súlyosságéi közúti baleseteknél mentést, vonulnak ki tűzesetekhez. Ezeken kívül hüllőket is befognak, házi kedvenceket - kutyákat, macskákat - vagy más kis állatokat, madarakat mentenek, balesetveszélyes, kidőlt fákat távolítanak el forgalmas helyekről, vizet szivattyúznak hirtelen nagy eső lezúdulta után. Értesültem már olyan feladatok végzéséről is részükről, mint télen a balesetveszélyes, nagy méretű jégcsapok, nyáron darázsfészkek eltávolítása. Becsülendő és tiszteletre méltó a tűzoltók társadalmunk számára végzett munkája! Markó István, Szajol Talán kevesebb lesz az éjszakai lárma ezután A forró nyári éjszakákon nem kellemes a panellakásokban alvás helyett az ágyban forgolódni. Sokszor előfordult, hogy Szolnokon, a földszinti, Móra F. úti lakásunk ablaka közelében egyesek késő éjszaka megálltak „folyóügyeiket” intézni, mely másnap a napsütés hatására borzalmas bűzt árasztott. Voltak, akik hangoskodva töltötték az időt a meleg éjszakában, nem törődve azokkal, akik pihenésre vágytak. Nem volt kellemes hallgatni több felelőtlen autós zeneigényét sem: teljes hangerővel dübörgő zeneszóval álltak meg, csapkodták járgányuk ajtaját, hangosan, néha félóráig búcsúzkodtak társaiktól. Aki egy-egy leállított autót közelített „véletlenül”, elindította a biztonsági szirénát, és akkor végképp vége lett az alvásnak. Vagyis, bosszankodni bőven lehetett a hangosan zavaró tényezők miatt. Remélem a kánikulát követően és az iskolai élet megkezdése miatt az éjszakai zaj csökken, és udvariasabb, kulturáltabb járókelők közlekednek a városban. N. Gábor, Szolnok Ilyen páncél kell. A Szolnok napi programokon ötéves unokámmal vettem részt. A kisfiú élvezte a kisvonatozást és a hagyományőrzők bemutatóját. Lefotóztatta a páncélos öltözetet, mondván, hogy neki is jó lenne „ilyen jelmez a kardozáshoz”, ha majd nagy lesz. K. Lászlóné, Szolnok Komolyzenei nagyság volt visszapillantó Megcsodálhattam a zongoraművész játékát Szokásom, hogy hosszú-hosszú évek óta vasárnaponként ellátogatok családom sírhelyeihez, a szolnoki temetőbe. A legutóbbi alkalommal felfedeztem, hogy a szüleimmel szemben lévő sorban van Mezviczky Lajos és felesége, Czeglédi Mária sírja. Igencsak vissza kellett forgatnom az emlékezetemet, hogy felidézzem egykori találkozásomat Mezviczky tanár úrral, a szolnoki zeneiskola egykori igazgatójával és zongoraművésszel. A történet ott kezdődött, amikor a háború végén sok elhagyott, üres, lakatlan - a front elől elmenekült több jómódú család—ház volt azon a környéken, ahol mi akkor, a bábaképző környékén laktunk. Ezekben a házakban - Ösztreicher-ház, Láng-villa - volt zongora, sőt a félkész kereskedelmi iskola egyik termében is. Amikor ezt felfedeztem, naponta felkerestem ezeket a helyiségeket, a szétszórt könyvekből ülést raktam össze. Egy ujjal pötyögtettem a billentyűket, és kikerekedett egy-egy népdal, később operettekből ismert melódia. Megszerettem a hangszert. Amikor az elmenekült tulajdonosok visszatértek és kibombázott családokat telepítettek az üres lakásokba, megszűnt a lehetőség. Megtudtam, hogy a III., V. kerületi politikai párhelyiségben is van egy zongora. A gondnok jóindulatán múlott, hogy gyakorolhattam. Hallásból, többszöri próbálkozás után „megtanultam” az éppen divatos magyar és külföldi, főleg amerikai slágereket. A legnagyobb probléma az volt, hogy nem ismertem a kottát. Felvetődött olyan gondolat bennem — mivel ismertem korombeli fiatalokat, akik gitároztak vagy bendzsóztak -, hogy zenekart hozok össze. Elmentem az akkori zeneiskolába, ami a Mária utca végén volt, és ahol Mezviczky Lajos volt az igazgató. Ahogy beléptem a helyiségbe, egy kislány akkor fejezte be a gyakorlást, és a tanár úr kikísérte, és szólt, hogy mindjárt jön. A terem közepén állt a zongora, néztem a fehér és fekete billentyűket, majd egyiket leütöttem. Leültem a briliánsán felhangolt „hangszerhez” és elkezdtem játszani a Glenn Miller-zenekar világhírű számát, az In The Mood-ot. Mielőtt belemelegedtem volna a játékba, a hátam mögül előlépett az igazgató úr, aki hangosan felszólított, hogy hagyjam el a szobát. Leforrázva távoztam. Azután sem tanultam meg a kottaolvasást, csupán annyit, amennyit az énektanár a polgári fiúiskolában vastag nádpálcájával megtanított. így tört ketté zenei karrierem. Később sem találkoztam a tanár úrral, de idősebb fejjel megcsodálhattam játékát mint zongoraművésznek egy-egy L hangverseny alkalmával, amikor zenekari kísérettel játszott. De volt szólóestje is, valamint közös műsora feleségével, Czeglédi Máriával, aki hegedű- | művész volt. Ők voltak a második világhá- \ ború utáni időszakban hosszú éveken át Szolnok város komolyzenei igényeit kielégítő nagyságai, akik klasszikus művek tolmácsolásával míves műsorokat adtak a város zeneszerető lakosságának. Mint zeneiskolai igazgató, zenetanítást is vállalt fiataloknak. A város idősebb lakosai, akik még hallhatták zenejátékaikat, szívesen emlékeznek rájuk. Szurovecz Pál, Szolnok ■ Elmentem az akkori, Mária utca végén lévő zeneiskolába, ahol Mezviczky Lajos volt az igazgató. Hadd szóljon! SZÓLJON A SZOLNOK-JÁSZKUN ONLINE Szeretetre éhes és szeretetet adni tudó az általam gondozott kutya Három éve rendszeresen látogatok a környékünkön az egyik portán egy közepes termetű bearded collie skót pásztorkutyát. A gazdája egy rossz, rozsdás, lemez tetejű valamit állított oda kutyaólnak. Áldatlan körülmények között él, a telek és a forró nyarak szinte elviselhetetlenek az eb számára. Ami szép és jó azonban, az minden illik rá, kb. 4-5 éves szuka, palaszürke-fehér színű. Egykor szobakutyus lehetett, mert vezethető, leül. Vélhetően valamikor egy autóból dobhatták ki. Úgy fedeztem fel, hogy egy alkalommal a kiskutyámmal arra sétáltűnk. Csimbókos, összefilcesedett szőrű, ápolatlan állatnak látszott. Másnap vittem neki ennivalót, gumikesztyűvel, ollóval, fésűvel felszerelkezve a szőrzetét rendbe tettem. Vettem neki nyakörvet és egy 3 méteres láncot. Azóta gyakran megetetem ott, időnként ápolom, a körülményekhez képest rendben tartom. Elengedem, megfuttatom, és mindig visszajön - szeretetre éhes és szeretetet adni tudó állat. Idős asszonyként a panellakásomba a kiskutyám mellé ezt a szeretetre méltó collie-t már sajnos nem tudom befogadni. Ezért jó lenne, ha jelentkezne egy igazi gazdi (a telefonszám a szerkesztőségben), aki szeretné, ennivalót, szabadságot és fedelet is biztosítana neki. D. F.-né, Szolnok Szigorúbb törvényekre lenne szükség Az utóbbi időben gyakran hallunk a betörésekről, kisebb-nagyobb értékű lopásokról, csalásokról, erőszaktevésekről. Szomorú, hogy sok emberből eltűnt a hit, a remény, a szeretet, az egymás iránti tiszteletadás, a szolgálatkészség, a segítőkészség. Modern világunkban, a demokráciában az igazságszolgáltatás nem olyan elrettentő, mint valamikor volt a középkorban. A Btk. szerinti a büntetések mértéke lehetne szigorúbb, és a rendőrök jogai is igencsak korlátozottak. Úgy gondolom, változtatni, szigorítani kellene az igazságszolgáltatást Guth Sándor, Szolnok Jeles évforduló. Tószegen 1961-ben, 50 éve végzett diákok találkoztunk nemrég, a hatvanhat főből huszonnyolcán. Egy-egy szál virággal a temetőben megemlékeztünk elhunyt társainkról. A találkozón felelevenítettük régi élményeinket, és vidám vacsorán beszélgettünk mindennapjainkról. „Egykori tószegi diákok” — -----------------------——--------------------w A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások — a levélíró hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával — szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. A szerkesztőség nem közöl olyan írásokat, amelyek megjelentetése törvénybe ütközik, gyűlöletkeltő tartalmú, sérti a személyiségi jogokat, az erkölcsöt és a jó ízlést. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az írásokat a zoltanne.szundi@ axelspringer.hu e-mail címre, illetve az Új Néplap 5001 Szolnok, Mészáros L út 2. címre is várjuk. Olvasói vélemények találhatók még a SZOUON.hu internetes oldalon. Bagócalevest főztünk a Huszárkonyhán A jászjákóhalmi Horváth Péter Honismereti Szakkör tagjai idén meghívást kaptak a budai várba, a Huszárkonyha főzőversenyre. Bagócalevest készítettek parasztosan — mely a hivatalosan csicseri borsó nevet viselő régi magyar hüvelyesből főtt — a Kapisztrán téren. Balról éppen Katona Tamás történész vonul el a kóstoló után. Fodor István Ferenc, Jászjákóhalma t * f I í
